WLtoys V686G teszt - Svájci bicskának indult, de kicsorbult

201501161058216275.jpgFRISSÍTVE: 2016.01.21.

Elmesélek egy történetet, mielőtt elmondom, milyen a quadkopter. 5 évvel ezelőtt mikor az első Notebookomat vettem (mármint saját pénzből, megdolgozva érte és nem volt használt) rettenetesen sokat gondolkodtam rajta, melyik típust vegyem. 3 hónap és több száz típus átnézése után megvettem életem legutáltabb laptopját. Ezt fűszerezte a totálisan idióta HP szerviz és a változatos műszaki hibák, amelyek megkeserítették az életemet. Hogy ez mennyire nem túlzás? Itt van néhány példa: a teljes széria rossz volt, 3x kellett kicseréltetnem a notebookot, amit pestiként Tatabányán vettem, ezért állandóan vissza kellett mászkálnunk. A billentyűzet első oszlopában voltak a különböző funkció gombok, ami miatt nem lehetett normálisan gépelni a klaviatúrán, a HP szervíz 8 hét - azaz NYOLC HÉT - alatt küldte vissza nekem azokat a gumi lábakat, amiket a szervizük elhagyott, de ezeket nem tudtam feltenni mert KÖR helyett KOCKA alakúakat küldtek (ehhez mennyire kell hülyének lenni?). Lényeg, másfél év után eladtam és 1 hét alatt vettem egy másikat, amit 3.5 éve boldogan, hiba nélkül használok. Viszont így ennyi év után visszagondolva, lehet hogy nem volt olyan szörnyű, mint amilyennek akkor láttam. Éppen ezért nem kell minden áron halálosan rákészülni valamire, amit meg akarunk vásárolni, csak simán vegyük meg, mert különben az elvárásaink olyan nagyok lesznek, hogy egy tökéletes tárgy sem tudná azokat teljesíteni. Már pedig a WLtoys V686G quadkopter távolról sem az.

Azért vettem ezt a gépet, mert FPV-zni akartam. Úgy akartam FPV-zni, hogy nem akartam a WIFI technológia nyűgjeivel szenvedni, akartam egy viszonylag jó, rezgésmentes kamera képet és mind ezt olcsón megúszni. Ugye nyilvánvalóan ez lehetetlen, nincsen ennyiért olyan kopter, ami ezt teljesíteni tudná. Ahhoz hogy normális kamera platformot tudjunk vásárolni, minimum 120-150.000 Ft-ot el kell tudnunk költeni a gépre, különösen akkor, ha FPV-zni is szeretnénk. Egyre viszont biztosan jó, hogy kipróbáljuk, milyen lenne egy ilyen kopter,a nagy gépek minden előnye nélkül. Ha tetszik, akkor veszünk nagyobbat, ha pedig nem, akkor nem kell a műfajt erőltetnünk.

KINÉZET
Érdekesen néz ki, szerintem nem csúnya, a nagyobb modelleket idézi. Ahogy barátnőm mondta, magyar szíve van, mert a zöld-piros ledek közé ékelődik egy fehér test:D. Éjszaka kifejezetten jól látszik, nekem a színei a Cheerson CX-20-at juttatták eszembe. Ami furcsa, hogy designelemként használták az akkumulátor fogadó nyílást, ugyanis itt előre került, ahogy az XK Detectnél is (ne felejtsük, az is WLtoys termék). Ami érdekes, hogy ha nem lenne fent a kamera, nehezen tudnánk megkülönböztetni az elejét a hátuljától, ezért kapunk 1 pár különböző színű - piros és fekete- propeller párat, ami tényleg segít az orientációban, ugyanis a gép nem túl nagy, mindössze 21 centiméteres. Én konkrétan meglepődtem rajta, milyen kicsi, mikor élőben láttam.

A leszálló talpai kellően magasak, hogy védjék a kamerát, illetve hogy védje a nyitott karokat. Ez igazából egy csúnya fekete pont, legalább is eleinte ezt gondoltam, de most már az MJX X600-amról is eltávolítottam a motorvédő takaróelemeket. Miért? Mert így is, úgy is belemegy a mocsok, akkor legalább lehessen helyben pucolni egy fogkefével. Persze jobb lenne, ha teljesen betokoznák, de a kínaiak sajnálnak egy negyed kindertojásnyi műanyagot a karok védelmére. A lábaktól egy kicsit pattogósabb lesz a leszállás, de legalább véd valamennyit és nem is nagyon törik el, bár ennek elsődlegesen a kis súly az oka, nem a gránitszikla szerű masszívság.

"Finom" igénytelenségek helyenként felfedezhetőek, pl. a propellert nem sikerült megfelelően kikapni az öntőformából. Van ez így, nem zavaró, de azért észre vehető.

Annak, aki kitalálta a lábak felszerelését, annak nagyon sokat csuklott az anyja. Valamilyen okból kifolyólag úgy gondolták, hogy egy órás csavarhúzóhoz illő méretű csavart kell beexpanderezni egy fél centiméteres lyukon lehetetlen szögben ahhoz, hogy a második csavart is be tudjuk csavarni. Erre miért is van szükség? Ennél hülyébb kialakítást nehéz elképzelni, de lehet hogy csak nagy a kezem (igazából persze nem).

TÁVIRÁNYÍTÓ
Érdekes darab, szépnek nem mondanám, engem a zöld műanyag lámpacsíkjával a hatvanas évekbeli amerikai robotokra emlékeztet.robot_vintage_3.jpg A kínaiak itt is bevetették a "ha valami nem szép, kenjük össze ezüst színű, csillogó festékkel" alapelvet, ahogy ezt a Syma sorozatnál már láthattuk, de itt az összes gombra jutott jó vastagon. Ami viszont üdítő, hogy a minden gomb funkcionál, tehát itt nincs olyan kamu kéró, mint a Syma sorozatnál. Az, hogy a távirányító hogyan néz ki, elég viszonylagos, tegyük mellé a Nihui U807 70-es évekbeli japán hifitorony utánzatú távját (ami szerintem a valaha volt legnagyobb ízlés elleni bűncselekmény, amit ember elkövethetett), a rút kiskacsából egy csapásra esthajnal csillag válik.

51dfdf_824c845ef2c847e9b56b2657cf7b8010.jpg

201505201003236446.jpgA japán autók klasszik műszerfali kvarcórájához hasonlóan itt is megtalálhatjuk a 20 forintos mini LCD kijelzőt, amin egy milyen piktogram van? NA EGY QUAD? NEEEM, egy KATICABOGÁR, mi is illene jobban ehhez a géphez (tudjuk, hogy ez az első modellek óta örökség, na de akkor is), szóval egyből szupercsajossá is tették az eszközt. Itt a szokásos dolgokat láthatjuk, Mode1/2, a teljesítmény százalékot, a távirányító töltöttségét és hasonlókat. A távon találtam ezen kívül egy érdekes, két érthetetlen és egy idegesítő dolgot, kezdjük az elsővel. A zöld kis műanyag ablak bekapcsolásra piros lesz, WÁÁÁOOO, ja nem, még sem, 2015-ben ez vicces, az viszont nem, hogy mennyire idegesítően erőszakosan csipog. Ez az egyik olyan gép, ahol először kapcsolok be a koptert és csak utána a távot, hogy ne kelljen sokáig hallgatni a vernyákolást. Van két dolog viszont, amit sehova sem tudok tenni, az egyik a középen elhelyezkedő Batman jel alakú hűtőnyílás (vagy "nemtommi") fölött található ezüst színű kínai micsoda. Normális esetben itt a táv azon részének kellene lennie, ahová a nyakba akasztót fűzzük, mint pl. az MJX X600-ban, de még sem így van, biztos nem fért bele az árba. A másik a távirányító hátoldalán lévő kinyitható izé. A funkciójára nem jöttem rá, valamit tárolnunk kellene benne, esetleg a memória kártyát? Fene tudja, a megfejtést küldjétek be a mindenamirepul@gmail.com-ra, nálam szabad a gazda.

Nem tudom, hova kellene írni, de a manual egy botrány. Angol nyelvtant csak nyomokban tartalmaz, pl. ilyen mondatokat dobott ki a google fordító, hogy: "The poly lithium battery plug into the charger jack." aha, világos mint a nap nem? Ha esetleg nem értenénk a fenti mondatot, akkor hátha a következő majd megvilágítja annak értelmét: " When the power switch, make sure the throttle stick at the bottom, both sides confirmed the throttle hold switch and pull the stunt mode switch to the back (After the shell direction)".  Szerintem Fekete Pákó aktív közreműködéséről le kellett volna mondani a fordításnál. Használni nem lehet, de a kazánba még jó lehet.

Jah a kedvencem majdnem lemaradt :D, durvább mint az Engima kód:" The spacecraft on a flat position, the Li-po battery icon in accordance with direction pushing people electric socket to position, body LED flashing lights at this time not to move body, makes the remote controller reads the neutral point of frequency and gyroscope".

REPÜLÉSI TULAJDONSÁGOK
"Egyik szeme sírt, a másik nevetett, mert dolgozott benne a testvéri szeretet", mondta a Belga együttes. A távirányítóról lehet állítani a repülési módokat, amit itt százalékokat jelent 40-100% között, 20%-os lépésekkel. Ez jól hangzik, 100%-on ki lehet tolni a szemét, mint a pitch, mind a yaw remek, gyorsan fordul, agilis, csak éppen egy a baj, nincs hozzá ereje. Ha fákat akarnék kerülgetni, remek lenne a kopter, de ha fel akarnám húzni vészhelyzetben, akkor az valószínűleg nem menne. Ami fura benne, hogy az MJX X600 sokkal erősebbnek érződik, persze erre az első troll bemondaná, hogy mert annak hat motorja van.  Ha kiszámoljuk mennyi súly jut egy motorra, akkor ez a WLtoys esetében 124/4 míg az MJX esetében 193/6 motor, kicsit több mint 30 gramm motoronként, de nagyjából egyenlő. Szóval erősnek nem mondanám, de agilisnak igen, ehhez képest viszont túlságosan is bedönti az elektronika. Ettől még élvezetes, csak nem erre vettem a gépet, mókának viszont jó.

A motorok valószínűleg strapabíróak lesznek, legalább is a csapágyazás golyós és nem csúszó, illetve a fogaskerék is réz és nem műanyag. Ez lényegesen jobb, mint ha Cheng aznap a műanyag elemeket gyártó sornál nyomkodta volna a gombokat.

Amilyen mozgékony a gép, olyan nehéz vele videót készíteni. Azt javaslom, hogy csak az első két módban próbálkozzunk, 40-60% között. Itt még nem túl pörgős a gép és kellően stabil, mind addig, amíg nem fúj minimálisan is a szél. Mi a minimális? Az amire gondolunk, amikor mi még alig érezzük, akkor a kopter már szenved, vagyis nem tudjuk stabilizálni a mozgását. Emiatt sosem lesz jó felvételünk és ezzel nem nagyon tudunk mit kezdeni.

A másik gond, hogy a quadkopter néha furán repül. A flipnél nagy a magasság esés és ahogy gyengül az akkumulátor, úgy veszíti el az erejét, ami elég bosszantó. Sajnos mikor nagyon le van merülve, már full gázra sem tudjuk földhöz érés nélkül felemelni, emiatt a repülés "pattogós" lesz. Igazából az egész konstrukció leggyengébb pontja az akkumulátor, 730mAh, 3.7V, 1S, vagyis sem elég erőt, sem elég üzemidőt nem kapunk. Ezzel ráadásul elég nehéz mit kezdeni, ugyanis maga az akkumulátor is nagyon vékony és a fogadó hely is nagyon kicsi, 52.5x28.5mmx7mm a pontos méret. Ez még akkuban is igen csak vékonynak számít, szóval nem könnyű nagyobbat szerezni, de azért az alábbiakkal próbálkozhatunk:

Hogy pontosan mit jelent ez? Kamerával, FPV-vel 5-6 perc, anélkül 7, de ha bikából nyomjuk a gázt, kamera nélkül is le tudjuk vinni az üzemidőt 5 percre, ami azért igen csak karcsú.

KAMERA ÉS FPV
A kopter kamerája 720p-t tud, a kategóriájában egészen jó képpel. Persze ettől még nem jó, de ennyi pénzért nincsen jobb. Ami a quadkopter nagy erőssége, hogy ebben az árban benne van egy 4,3 colos kijelző, ami képes 5.8 GHZ-n kommunikálni. Miért jó ez nekünk? Nos pl. azért mert, a WIFI-n kommunikáló quadkopterek óriási késéssel dolgoznak, gyakorlatilag alkalmatlanná téve a gépet videózásra, ahogy ez a Syma X5SW cikkemből is kiderült. Itt a késleltetés gyakorlatilag nulla és kapunk egy közepes kijelzőt is. Ennek a képe viszonylag jó, saját áramforrásról üzemeltethető és a távirányítóra szerelhető, ezt egyébként külön is kell töltenünk. A felszerelés nem bonyolult, a távirányítóra kell felfogatnunk egy műanyag profillal és két fém, kézzel tekerhető csavarral. A kijelző kapott egy napellenzőt is, ennek ellenére csillog, jobb lett volna egy matt felületű, de ez egy fóliával orvosolható. Ami számomra nagyon vicces, hogy a 111.000 Ft-os Wingsland Scarlet Minivet FPV rendszeréhez csak egy 2,5 colos kijelző tartozik, ami, az árakat is figyelembe véve elég durva.

Azért azt le kell szögeznünk, hogy még ezzel a rendszerrel sem fogunk tudni normális képet készíteni, aminek az oka az, hogy a koptert iszonyatosan nehéz egy pozícióban tartani, enélkül pedig értelmes kép nem készíthető. Ez biztos bosszantó most sok embernek, de a helyzet az, hogy ebben a kategóriában még ez a legjobb kiszerelés. 25.000 Ft-ért nincs más, ráadásul a többiek WIFI-vel kommunikálnak, tehát még a késleltetés is borzalmas. Ez a rendszer annál sokkal jobb, de azért ez sem igazán jó. A csomagban találunk majd egy 4GB-ot micro SD kártyát is, erre tudjuk felvenni a videót, amit a távirányítóról tudunk kapcsolgatni.

A hatótáv kb. 100 méter, ez szerintem elfogadható. Addig nem is nagyon szaggat az irányítás. Amikor megszakad, a gép elveszi a gázt és nem repül tovább, hanem leesik. Ezzel persze kockáztatja saját maga épségét, de legalább nem repül el a világ végére.

Vicces, de a kép gyakorlatilag rezgésmentes (jello free), a motorok semmit nem adnak át a kamerára. Azt figyelembe véve, hogy a gimbalal is felvértezett, 100.000 Ft fölötti XK Detectnek voltak ilyen gondjai, ez több, mint megsüvegelendő.

2016.01.21: Ez a felvétel 2015.12.24-én készült, ködös idő, felhős ég, 5 fok, nagyjából szélcsend. Szerintem a videón látható mi a gond és ez sajnos nehezen kiküszöbölhető. Jello effekt nincsen, viszont a gépet nem lehet normálisan egy helyben tartani, már pedig e nélkül nem lehet normális felvételt készíteni. Sajnos mivel hetek óta rossz idő van, nincsenek szélcsendes, napsütéses napok, ezért nem tudtam másik felvételt készíteni, úgy hogy marad ez a tesztben.

FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK
A WLtoys termékeknek van egy olyan sajátos tulajdonsága, hogy betokoznak a koptereikbe csatlakozókat. Ezt mindig a kopterek hasán találhatjuk meg, ide kerül az FPV-s kamera is, a G verzió esetében. Azért, hogy a móka még nagyobb legyen, különböző kiegészítőket gyártottak le a V686-hoz, de ez elmondható a WLtoys gépek nagy részére is. A kiegészítők az alábbiak:

Mókás mi? Ha egy gyereket vagy egy tinit akarnék megajándékozni drónnal, tuti vennék hozzá valamilyen kiegészítőt vagy akár megvenném mindegyiket, ilyet nem tudnak más gépek, ezzel egyedülálló a piacon.

ÖSSZEGZÉS
Ha megnézzük a piacot, hogy mi van a 20-30.000-es árszegmensben, nem nagyon találunk ennyi minden jóval teletömött csomagot. Kamerás, 5.8-as FPV-vel, 3.7V-s akkumulátorral, hogy ne kelljen vacakolnunk a töltéssel. A konkurencia képviselői között az alábbiakat láthatjuk:

  • JJRC H11D: 5.8 GHZ FPV, de sajnos komoly hatótáv gondokkal küszködik (állítólag 30 méter)
  • GW 007-1: WIFI-s, a legolcsóbb, de egyben a legrosszabb minőségű konkurens
  • Syma X5SW: WIFI-s, tesztet írtam róla, szerintem nem túl jó
  • JJRC H26W: WIFI-s, elvileg minden másban jobb, mint a WLtoys, de új modell, nem ismerjük

Mint látható, 5.8 GHZ-s alternatíva csak egy van, de az sem tudja a vicces kiegészítőket és nincs hatótávja. Ha gyereknek kellene vennem ajándékot, biztosan ezt venném, de felnőttként lehet, hogy inkább valami drágábbat. Igazából nem bánom, hogy a gép nem tökéletes, nekem ugyanis jó tapasztalat volt az, hogy mi fér bele a 25.000 Ft-os kategóriába. Ha tényleg videózni szeretnénk, muszáj többet áldoznunk a technikára, vagy be kell érnünk azzal, amit ezért a pénzért kapunk.

 Előnyök

 Hátrányok

 A tudással arányos ár

 Szél érzékeny

 Agilis

 Rövid üzemidő

 Olcsó alkatrészek

 Nem elég stabil a videózáshoz

 Sok funkció a távirányítón

 Lehetne erősebb

 5.8 GHZ FPV, nincs késés

 Kicsi akkumulátor tartó

 Rezgésmentes kamera

 Az akku merülésével sokat veszít az erejéből

 Plusz extrák, amik másoknak nincsenek

 könnyen törő műanyag

Golyós csapágyazás és réz fogaskerekek

 egybe épített felső és alsó rész, törésnél csere 

Jól látható éjszaka is

 

 

 DESIGN (ahogy kinéz)

8

 MINŐSÉG (amilyen anyagból van)

7

 REPÜLÉSI TULAJDONSÁGOK (ahogy repül, forog, kezesség)

10

 TÁVIRÁNYÍTÓ (milyen fogni, milyen funkciói vannak, jó-e a mérete)

8

 ÜZEMIDŐ (mennyi ideig marad a gép a levegőben, milyen gyorsan tölt fel)

6

 KÖLTSÉGEK (ár, alkatrészek ára)

10

 STRAPABÍRÓSÁG (mennyire törik, hogyan bírja az ütközéseket)

5

 SZERETHETŐSÉG (vannak-e idegesítő vagy szerethető tulajdonságai)

8

 VÉGEREDMÉNY (a pontok átlaga, kerekítve)

7,75

 

HASZNOS LINKEK

Kiegészítés 2015.12.30: az első komolyabb eséstől összetört az egyik karja, de szilánkosra. Ez azért érdekes, mert az MJX-el párhuzamosan reptettem, annak meg semmi baja, szóval nem a hideg miatt törik így. Olyan mint a feszített üveg, mint ha szétrobbant volna a kar vége, nem csak simán elrepedt vagy letört, ráadásul homokos területre, ami nem volt különösebben kemény. Le is vontam a minőségből 1, míg a strapabíróságból 2 pontot az értékelésnél.

Kiegészítés 2, 2015.12.30: Expert módban (100%) repültünk vele 20-30Km-s szélben, jobban mondva barátnőm öccse, aki teljesen amatőr életében most fogott ilyet először a kezébe és imádta. Simán tudta tartani széllel szemben is, kamerázni nem kameráztunk, csak repkedtünk és nagyon élvezetes volt, azt mondta kell neki egy ilyen. Elgondolkodtam azon, hogy esetleg egy alap verziót kamera és FPV nélkül érdemes megvenni, vissza is adtam +2 pontot a repülési tulajdonságokhoz. Kb. 15-18.000 Ft-ért hozzá lehet jutni.