FPV for dummies III. - FPV alapok: VEVŐ OLDALI MEGJELENÍTŐK

fpv-monitor-7-inch.jpgMostanában elég sokat foglalkoztam a témával, aminek az oka az XK Detect X380-C megvétele volt. Mivel ez a gép nem rendelkezik semmilyen FPV rendszerrel, ezért elkezdtem törni a fejemet, hogy mit is lehetne tenni az ügy megoldása érdekében. Mivel a mostani cikknek már van két előzménybejegyzése - meglepő módon az I-es és a II-es rész - ezért azt is nézzétek át, hogy teljesen legyen a kép. Ami viszont fontos, hogy a vevő oldali megjelenítők működésének megértéséhez mindenképpen vissza kell nyúlnom az adó oldalhoz és a kamerákhoz is. Egy jó példán illusztrálva ugyanis sokkal érthetőbb a metodika, amit követnünk kell, hogy ha egy jó vevő oldali megjelenítőt szeretnénk magunknak választani

Az XK Detect X380-C esetében azért van könnyű és egyben nehéz dolgom is, mert nulláról kell mindent kezdenem. Ez nagy szabadságot ad, hiszen nem vagyok egyetlen alkatrészhez sem kötve, viszont semmit sem felejthetek el, ami a rendszer működéséhez szükséges. Fussuk át gyorsan az előző bejegyzésekben tárgyaltakat, nagy vonalakban. Az FPV a távirányítóhoz képest fordított irányban kommunikál, vagyis ő ad a mi irányunkba, amit mi valamilyen megjelenítő eszközön - monitor vagy szemüveg - érzékelünk. A folyamat leegyszerűsítve így néz ki:

kamera -->( kábel, ami átviszi a jelet )-->FPV adó --> FPV vevő --> megjelenítő

Ez a 4+1 dolog biztosan szükséges ahhoz, hogy lássuk a kamera képet. Ide kapcsolódik a két akciókamerás cikkem, ami nemrég került ki az oldalra. Egy kamera platformon tipikusan akciókamerák képét (vagy amennyiben a rendszer egybe épített, mint a DJI Phantom 3 vagy a Xiaomi drón esetében, akkor a saját kamerájukat) szokták átjátszani FPV monitorra, én is ezt szeretném végső soron elérni. 

A kamerának ami a képet a megjelenítőre juttatja, kell hogy legyen egy AV OUT kimenete, ez az akciókamerák esetében a micro/mini USB porton keresztül szokott történni (lehet HDMI-n is, pl. FPV monitorra), míg az FPV kamerák esetében ez a fő funkció. Az akciókamerák esetében mindig ellenőrizzük le, hogy ezt tudják-e az FPV kamerák (pl. az EKEN H9 és az EKEN H8 nem tudja). Az FPV adó valamekkora teljesítménnyel átadja a jelet a vevőre és számunkra itt lesz érdekes a dolog.

A vevő oldali megjelenítők egy jelentős része ugyanis magában foglalja a megjelenítőn túl a vevőt is, ez igaz szemüvegre és monitorra is, de kezdjük ez utóbbival.

MONITOROK

A legtöbbször akkor FPV-zünk monitorból, hogy ha a szabad szemes reptetés mellett akarunk egy másodlagos kijelzőt. Ellentétben a verseny gépekkel, amelyeket vagy szabad szemmel vagy szemüvegből reptetünk (de a kettőt együtt soha), a kameraplatformok esetében sokszor nem csak a kamera képét, hanem a célt is látnunk kell vagyis nem elég, ha a gépből a kamera képén "tekintünk ki".

Mondok egy egyszerű esetet, hogy érthető legyen a különbség: van egy kastély, amelynek a tetején van két torony. Egy versenygéppel el akarunk menni a két torony között, ekkor nem kell mást tennünk, mint egyenesen átsüvíteni a két torony között. Erre tökéletesen megfelelő a szemüveg és az orrkamera, egy dologra kell figyelnünk, hogy oldalra ne sodródjon a gépünk, mert akkor neki menne a toronynak, hiszen oldalra nem látunk. Egy kamera platform esetében azonban magát az épületet akarjuk felvenni, ehhez sokszor a gép testét és a kamerát is forgatnunk kell, vagyis látnunk kell, hogy honnan néz a kamera hová és hogy milyen helyzetben van a gép. Eközben még fordulnunk is kell, sőt lehet, hogy valamit a kastély mögött, háttérként akarunk megörökíteni. Vagyis több tárgyat kell látnunk egyszerre, ezért ehhez "ki kell tekintenünk a kijelzőből". Másik tipikus példa a panoráma felvétel, ahol a drón folyamatosan köröz egy tárgy körül. Ennek a rádiuszát csak úgy tudjuk megállapítani, ha rálátunk a gépre és a tárgyra is, vagyis ehhez is FPV monitorra van szükség.atlantis_hotel_panorama_small.jpg

Az FPV monitorok kiválasztásához rengeteg szempont tartozik, ezért sok embernek ez eleinte nehézséget okoz (pl. nekem is). Vannak bizonyos objektív, mondhatni szükséges tulajdonságok, amelyekből nem szabad engednünk és vannak szubjektív, szeretem-nem szeretem dolgok, ezek egyedi preferencia tárgyát képezik. Szerintem az alábbiakat mindenki tartsa be, aki effektíven akar monitorral FPV-zni:

  • megfelelő méret: én nem vennék 7"-nál kisebb kijelzőt. A Wltoys V686G-men 4.3 colos kijelző volt, ahogy a JJRC H11D-men is. Egyszerűen kicsi, semmi nem látszik rajta és ezeknél az 5" sem sokkal nagyobb. A 10 colos kijelző már inkább egyéni preferencia kérdése, akinek nem túl nagy, az használja
  • megfelelő fényerő: sajnos egy csomó kijelzőnek csapnivalóan rossz a fényereje, szerintem a minimum, ami még jól látszik, az a 400cd/m2, de inkább 500-600 cd/m2-vel kalkuláljunk. Az árnyékoló egy kötelező elem, enélkül ne is vegyünk kijelzőt. Mondhatnám még a matt kijelzőt, de ilyen nem nagyon van, ha találunk ilyet azonos fényerő mellett, vegyük azt
  • diversity vevős kijelző: ha eldöntöttük, hogy a vevő és a megjelenítő egyben lesz (én ezt javaslom), akkor olyat vegyünk, amin két vevő is van (két antennája van). Ez úgy működik, hogy egyszerre két vevővel vesz ugyan azon a sávon és amelyiknek jobb a jelerőssége, azon az antennán fogad. NEM TUD EGYSZERRE KÉT SÁVON VENNI, de mégis megnöveli a hatótávolságot és javítja a jelminőséget. Amikor valami 2 km-re van tőlünk, akkor pedig nagyon nem mindegy, hogy megszakad-e az adás vagy nem
  • no blue screen: ne vegyünk olyan monitort, ami a jelmegszakadás esetén kikapcsol és kék képernyőre vált. Ha szakadozik a jel, akkor is segítség, ha a képet csak rosszul látjuk vagy részlegesen, ekkor még mindig van esélyünk megmenteni a gépet pl. egy ütközéstől. A monitor akkor nem "kék képernyős" ha látjuk a "zsizsiket" a jel megszakadása után is

A fentieket én mindenképpen betartanám, ezek az előfeltételek nagyon nem szűkítik le a monitor kínálatot, így is lesz miből válogatnunk. A következő pár dolog a szubjektív rész, a kinek mi jön be halmaz, felsorolok néhány szempontot, amit a többség szeretni szokott:

  • vevő és monitor egyben: sokan szeretik, ha nem kell fölöslegesen kábelezni, ráadásul a kábelek sem lógnak jobbra balra, sokkal tisztább az egész. Felára gyakorlatilag nulla, az antennát pedig az egybe épített megjelenítőkön is cserélhetjük
  • DVR: digital video recorder, vagyis a megjelenített képet egyből képes sd kártyára rögzíteni
  • Felbontás: jelenleg az átlag felbontás 800x480 szokott lenni, az 1024x600 már a jobbak közé számít. Ha belegondolunk, hogy az akciókamerák mindegyike tud minimum 1080p 30FPS-t, akkor ez még mindig nagyon kevésnek tűnhet. Vannak Full HD megjelenítők, jellemzően 10 inch vagy efölött, de jelenleg még nagyon drágák
  • automatikus csatornakeresés: én utálok DIP switcheket kapcsolgatni különböző kombinációkban, ezért én preferálom az automatikus keresést. Van akit ez nem zavar, engem idegesít, de ez teljesen preferencia kérdése.
  • csatornaszám: az alap jellemzően 32 csatorna, de vannak 40 csatornás úgynevezett race bandes eszközök is. Ez utóbbinál a csatornák messzebb esnek egymástól, hogy kevésbé zavarjunk vele másokat, szerintem ez nem olyan fontos, mert kamera platformokkal ritkán repülünk együtt, de ártani nem használ:D
  • betekintési szög: ha én lennék Cartman a South Parkból, azt mondanám: "I don't give a crap about whales, so go and hug a tree" , ez magyarul annyit tesz, hogy engem egyáltalán nem érdekel ez a paraméter, de van akit igen. Gondoljunk bele abba a helyzetbe, hogy van mondjuk 120 fok oldalbetekintési szögünk, amire felhajtjuk a napellenzőt, majd marad 70-80 fokunk. Szokott valaki alulról FPV kijelzőt nézni? Mert én még embert nem láttam. És felülről? Ja onnan nem lehet, mert ismételten kitakarja a napellenző. Ez a hiszti egyébként a monitoroknál is szokott lenni a betekintési szög kapcsán, de ki az aki nem totál középről néz egy monitort? Ráadásul azok képernyője a talp nyaka mentén dönthető. Egyetlen eset jutott eszembe, ha a monitort tripodra (háromlábú állványra) rakjuk és mások nézik rajta az általunk is látott képet, ekkor lényeges, hogy hány ember tud elé állni és azt nézni (de pl. egy TV-nél is fontos lenne)
  • súly: nagyon nem mindegy, hogy mit kell sokáig a kezünkben tartanunk. Ráadásul ezek a monitorok jellemzően a távon helyezkednek el (vagy a háromlábún és itt nem a traffipaxra gondolok), tehát előre fogják húzni a kezünket, ami hosszabb távon fárasztó lehet
  • késleltetés: szerintem ez relatív kevéssé fontos, hacsak nem akarjunk racerhez használni a monitort. 100 ms már jónak számít, de igazából 60-80 még jobb lenne a gyors irányváltások miatt (a versenygépek orrkamerái ilyen késleltetéssel rendelkeznek). Sajnos ezeket az értékeket csak ritkán adják meg a gyártók a leírásokban

Vannak még egyéb dolgok is, pl. akkumulátor kapacitás, AV OUT (ha akarunk rádugni pl. szemüveget) stb. de az hiszem a leglényegesebbeket felsoroltam. Fontos dolog még, amit sokan elfelejtenek, hogy valahogy fel is kell fogatni/állítani a monitort. Erre két általános megoldás létezik:

  • tripod: ez egy háromágú állvány, amelyet a monitor aljára kell felcsavaroznunk. A magassága állítható, jól körbe lehet állni, akár többen is nézhetjük a képet egyszerre
  • monitortartó: ez általában egy, a távra szerelhető karbonszálas keret, amire a monitort felfogathatjuk. Van üvegszállal kevert verziója is, de szerintem ez fölösleges plusz súly. Ez pl. megfelelő lehet

 A fentiekkel viszonylag jól lefedhetőek a főbb igények, de a cikk nem lenne teljes, ha nem ajánlanék néhány FPV monitort az olvasóknak.

  • Eachine LCD5802D: 7 colos, diversity-s, DVR-es 40 csatornás monitor, 600cd/m2 fényerővel. Ez már a fejlesztett változat, beépített 2000mAh-s akkumulátorral. Két baja van, nincs HDMI csatlakozója, illetve a felbontása csak 800x480
  • Skyzone HD02: hasonló az Eachine monitorhoz, ámbátor annál drágább. Cserébe 1024x600-as felbontást, HDMI-t és két változatban is megvehető, DVR-el, vagy anélkül. A súlya egy kicsit sok (469 gramm)
  • Aomway 7 inch LCD: árban a kettő fenti FPV monitor közé belőtt képernyő. A race band teljesen kimaradt az eszközből, ezért csak 32 csatornás. 2200mAh beépített akkumulátorral érkezik
  • Eachine racer 250 7 inch: a lemondások képernyője, cserébe alig 15.000 Ft-ba kerül. Csak egy vevőt kapott, 32 csatornával, 800x480-as felbontással. Az akkumulátor nem beépített, cserébe viszont variálható a méret, bár a felfogatást biztosan akadályozni fogja az akkumulátor elhelyezése. Nincs napvédő kerete sem...
  • RX LCD5812 7 inch: 40 csatornás, 1024x600 pixeles felbontású monitor, PAL/NTSC szabvánnyal. Néhány adatot hiányolok a leírásból, pl. akkumulátor mérete, de nagyjából a Skyzone modellel van egy kategóriában.
  • RC 732 - DVR: Eachine konkurencia, gyakorlatilag minden paraméterük megegyezik. A 450cd/m2 fényerő picit alacsony, cserébe van beépített DVR.
  • 7 inch TFT FPV: hihetetlenül alacsony ár, cserébe sok kompromisszum. Nincs vevő, ezt nekünk kell hozzáillesztenünk, nincs DVR, diversity (értelemszerűen), HDMI csatlakozó, viszont 8000 Ft-ért megkaphatjuk.

A sorozat többi tagja: