Építsünk együtt IV. /videóblog 12. adás/ - a vevő

news_5718_original_ufo279bc.jpg

Állatorvosi lovunk egy újabb részét fogjuk ma kielemezni. Ez azért is érdekes rész, mert az emberek ezt szokták a legkevésbé érteni, hogy mi és hogy, meg miért úgy van, plusz itt szignifikáns fejlődést és súlycsökkenést is el lehet érni, nem beszélve a clean build felé lépkedésről.

A vevőt mindenki egy picit elhanyagolja, pedig ha belegondolunk, ez az egyik legfontosabb elem a kommunikációs láncban, ráadásul viszonylag egyszerűen cserélhetjük, ha az első ötletünk nem jött be. Én mindenkit arra buzdítok, hogy a PWM-et mellőzze (aminek ellentmond az, hogy jelenleg az összes gépem PWM-en kommunikál, de erről majd később). A PPM, soros (S-BUS, iBUS és hasonló okosságok) kommunikáció sok szempontból jobb, akit érdekel a téma az a "Rc távirányító alapok - Legelterjedtebb RC rádió márkák" cikk alatt olvasgathat.

Követve az előző rész logikáját, átollóztam az áramköri elemek listáját:

A fenti dologból kiindulva a vevőnél is van egy rahedli tulajdonság, amit figyelembe kell vennünk. Olyannyira, hogy lassan csinálhatok egy checklistet, mint az autóvásárlók esetében, amin lehet pipálgatni, hogy a megfelelő alkatrészek hogyan illenek egymáshoz, de szerencsére itt van nekünk az Ecalc.ch :D, ami olyan nevetségesen olcsó, hogy aki el tud költeni 100.000 Ft-ot erre a hobbyra, annak az évi 1500 Ft nem lehet probléma (igen, tudom Ecalc bérenc vagyok és a blogot is az Illuminati üzemelteti). 

A VEVŐ KIVÁLASZTÁSÁNAK FŐ SZEMPONTJAI

  1. A bekötés módja: lehet analóg vagy digitális. Előbbi esetében PWM (egy csatorna, egy szervo kábel), PPM (8 csatorna, egy szervo kábel) utóbbi esetében gyártója válogatja, S-BUS, iBUS stb. A digitális átvitelt nehezebb zavarni, gyorsabb, okosabb szebb, több csatornát visz át egy kábelen (ált. 10-et)
  2. csatornaszám: kardinális kérdés, hiszen minden ettől függ. Alapból kell 4+1 csatorna, de a racerek is hat csatornával szoktak menni, kameraplatformok esetében pedig a csillagos ég a határ. Ezt a távirányítónak is tudnia kell, tehát nincs értelme egy 6 csatornás távhoz egy 10 csatornás vevőt venni (kivéve ha felupgradeljük szoftveresen)
  3. antennaszám: lehet 1 vagy 2 (diversity), ez utóbbi ajánlott
  4. méret: minél több a csatornaszám, annál nagyobb és nehezebb, bonyolultabb az elhelyezés, macerásabb a rögzítés
  5. protokoll: vagy gyártóspecifikus (pl. Futaba - FHSS) vagy gyártótól átvett (FrSky - Fuata FASST) protokollt használnak a vevők és a távirányítók. Előfordulhat, hogy egy gyártó egy másik protokollját használja és az is, hogy egy gyártó többféle protokollal gyárt távot és vevőt
  6. forrasztott vagy csatlakozóra szerelt: az olcsóbbak esetében az antenna forrasztott, a drágábbaknál csatlakozóra szerelt megoldással találkozhatunk
  7. érzékenység: ez valahány mínusz decibel, a kisebb a jobb (mármint mínusz irányban)
  8. egyéb funkciók: milyen egyéb funkciókat támogat még a vevő, ami a normáltól eltér, pl. failsafe

Ezek alapján, az általam használt vevő: Flskys Fs-iA6, 6 csatornás, PWM bekötést támogató, egy antennás, AFHDS protokollal kommunikáló, forrasztott vevő, aminek az érzékenysége -105 dB.

A sorozat eddig megjelent részei:

  1. quadkopter.blog.hu videóblogjának 9. adása /1. építős rész/ - a váz és a PDB
  2. quadkopter.blog.hu videóblogjának 10. adása /2. építős rész/ - a motor és az ESC
  3. quadkopter.blog.hu videóblogjának 11. adása /3. építős rész/ - a vezérlő
  4. quadkopter.blog.hu videóblogjának 12. adása /4. építős rész/ - a vevő
  5. quadkopter.blog.hu videóblogjának 13. adása /5. építős rész/ - az akkumulátor

Ezek a fő szempontok, jöjjön most a videó a fejtágítással: