Izom Tibor kigyúrta magát - gondolatok 100W fölötti töltőkről

imax_quattro_b6_rc_balance_digital_battery_charger.jpg
Az rc hobbyban a ciklikusság jól mérhető azon, ki hány akkumulátort birtokol, azok mekkora kapacitással rendelkeznek, hány cellásak és mennyire félünk attól, hogy ezek az elektromos szerkezetek ránk gyújtják a házat. Miközben az akkumulátorok használatának szent tevékenységét végezzük, a háttérben szorgos elektronok lemminghada áramlik a konnektor felől az áramforrásaink irányába, a töltőinken keresztül. Ha a jellemfejlődésnek lenne egy aranymetszése, akkor ez tuti a töltőink különböző műszaki paraméterei határoznák meg, hiszen ebből egy szakavatott szem már mindenre tud következtetni.

"Egy sör nem sör, két sör fél sör, négy sör egy sör, egy sör nem sör" rigmust mindenki ismeri, aki valaha volt főiskolai bulin. Az rc hobbyban a sör szót ha akkumulátorra cseréljük, egyből közelebb juthatunk az igazsághoz, de a sör és a töltő közötti párhuzam pont ugyanígy megállná a helyét. Kezdetben nekem is csak a gépekhez adott buta töltőim voltak, majd lett egy eredeti Skyrc Imax B6, amelyet két 80W-os, megemelt teljesítményű töltő követett, de most érkezik a második B6AC 80W. Vagyis az igény folyamatosan nő, ennek több oka van:

Magasabb cellaszám: minél magasabb cellaszámú akkumulátorokat töltünk, annál nagyobb teljesítményre van szükség, hiszen U*I=P. Ennek fényében, ha racer akkumulátorokat akarunk tölteni és abból indulunk ki, hogy 4 db 1500mAh-s, teljesen átlagos akkumulátort akarunk tölteni, akkor az alábbi teljesítménnyel kell számolnunk:

  • 2S 1500mAh*4: 8.4A*1500mAh*4= 50,4W (ez még rendben is van)
  • 3S 1500mAh*4: 12,6A*1500mAh*4= 75,6W (éppen benne van a 80W-ben)
  • 4S 1500mAh*4: 16,8A*1500mAh*4= 100,8W (ezzel már csak 4,7A-val tudunk tölteni)*

* 1500 mA-nál tölthetünk nagyobb és kisebb töltőárammal is, de én az 1C értéket vettem alapul, mert az akkumulátorok számára ez az "egészséges".

A helyzetet rontja, hogy ha különböző akkumulátorokat akarunk tölteni, vagy eltér azok feszültsége, típusa, kapacitása, cellaszáma és akkor még nem említettem a balanszolás igen hosszú idegi tartó folyamatát. Vagyis töltő kell, 80W / 6A teljesítménynél nagyobb, sőt legyen egyből kettő, hiszen két darab parallel boarddal egyszerre két különböző adag akksit lehet tölteni. Használjuk az általam nagyra értékelt B6AC 80W töltő 39,99 USD-s árát (ami most 11.000 Ft, de már dolgoznak az MNB-nél, hogy több legyen), na ebből kell kettő. A keret nem ilyen szigorú, de azért igyekeztem nem 500 USD-s dolgokat nézegetni. 

Mit kell tudnia? Az alábbiakat nem árt:

  • balanszolt töltés
  • kisütés, tárolásra töltés
  • legyen benne 220V-os (230V) direkt bemenet, tehát tápegység
  • az sem baj, ha két bemenet van, egy XT60 és egy 220V
  • normális, legalább 100W teljesítmény kijöjjön belőle
  • duál töltés, hogy két parallel boardot is fel lehessen dugni
  • ne melegedjen nagyon
  • nem lenne baj, ha tudna: LIHV töltést /opcionális/
  • nem lenne baj, ha tudna: belső ellenállást mérni /opcionális/

Kiválogattam néhány töltőt, ez persze nem fedi le a teljes repertoárt, de azért próbáltam közelíteni alulról a B6AC 80W-hez, felül pedig a brutálisabb duális töltők helyezkednek el.

 Töltő  Ár   Bemenet  Teljesítmény  Duális  LIHV  Ellenállás  Táp
 Imax B610  52  11-18V  250W/10A  NEM  NEM  NEM  NINCS
 G.T Power A8  57  0-18V  150W/7A  NEM  NEM  IGEN  NINCS
 UP 100AC  70  220V  100W/10A   NEM  IGEN  NEM  VAN
 UP 50AC  76  220V  2x50W/6A  IGEN  IGEN  NEM  VAN
 Eachine Gemini  78  XT60/220V  2x80W/7A  IGEN  NEM  NEM  VAN
 UP100AC Duo  87  220V  100+50W/10+6A  IGEN  NEM  NEM  VAN
 Radiolink CB86  99  11-15  216W/6A/bat  IGEN  NEM  IGEN  NINCS
UP 240AC Duo  120  220V  2x120W/20A  IGEN  NEM  NEM  VAN
UP300AC  126  220V  300W/20A  NEM  NEM  NEM  VAN

 

Imax RC B610: Ez nem egy eredeti Skyrc töltő, viszont sok áramot ki tud tolni magából. Sajnos a fő hibája, hogy ehhez még kell vennünk egy 250W-s tápegységet, vagyis ha nem PC tápok állnak kazalban a pincében, akkor erre nyugodtan rádobhatunk még 20-30 USD-t, így viszont szerintem jobb vétel a többi töltő vagy 2 db B6AC 80W.

G.T. A8: fő előnye, hogy tud mérni akkumulátor ellenállást, viszont a 150W a legtöbb esetben feleslegesnek tűnhet 7A mellett (4S-en 117,6W, ide sok, 6S-en 176.4W, ide meg kevés).

Ultra Power UP 100AC: a legnagyobb pozitívum az akkumulátor töltő kapcsán a LIHV akkumulátor töltésének képessége. A LIHV cella 4,35 V-os, tehát magasabb feszültségek mellett meg fog nőni a teljesítmény is, így a 100W egyáltalán nem sok a 10A-hoz képest (3S-en 10A-hoz 130,5 W kell, már itt elvérzik a töltő), sőt. Speciális tulajdonság, ahogy az összes testvérének, hogy meg tud tápolni más elektronikákat, akkor tápegységként funkcionál.

Ultra Power UP 50AC: szerintem ez a töltő nem jó választás, kivéve ha nagyon sok, kicsi akkumulátort akarunk tölteni. Itt a két ág egymás rovására terhelhető, de 50W nagyon kevés a 6A-hoz, egyébként pedig olyan mint az olcsóbb 100AC, én a termék helyett valamelyik nagyobb testvérét javaslom.

Eachini Gemini 2100: az egyik favorit, 2x80W, mint 2 db B6AC 80W összetolva, de +1 A-val többet tud, annál olcsóbb, kétféle betápja van, 220V és egy XT60, tehát terepen is használható töltésre, egy nagyobb akkumulátor rácsatlakoztatásával. Sajnos LIHV-t nem tud tölteni, de ez azért ma még elég ritka. Nagyon jó vételnek tűnik, de Terézatya ezt írta róla:

"Terézatya: Gyerekek, megjött az Echine Gemini. Egy bajom van. A debil csimcsung EU plug átalakítónak NINCS bekötve a földelése, holott be kéne, hogy legyen. Az akku nullvezetéke és földelés között enyhe AC 90V-ot mértem. Az én testem és az akku null vezetéke közt meg a felét. AztaQ, ez simán meg tud így csapni!!!"

Szóval mindenki vegyen egy földelt EU dugó átalakítót:D

Ultra Power 100AC Duo: Azt gondolhatnánk, hogy a 100AC Duo 2x100W-ot tud, de nem, 100+50W-t tud, 10+6A mellett, ami nem rossz, de itt is az 50W lesz kevés.

Radiolink CB86 Plus: Az egyik giga töltő, de tápegység nélkül, ez a fő baja. A trükköt úgy csinálja, hogy 8 db !!! különálló kimenet van rajta, ahova azt teszünk, amit akarunk, azt tudja tolni 6A-el, amíg el nem fogy a 216W (ez 17A 3S-en és 12,8A 4S-en. Első esetben 3x6A második esetben 2x6A), ami egyáltalán nem kevés. De az ára sem és erre még egy disznó nagy tápegység is rájö, viszont levonhatjuk belőle a parallel board árát. A másik töltő ami tud ellenállást mérni.

Ultra Power 240 Duo: a másik titkos favorit, hogy miért? Mert duális, az első ág is tud 240W-t, vagy ha a másodikat terheljük, akkor 120/120W arányban osztható a két kimenet (4S-en 2x7A), illetve 20+12A-ra terhelhető, tehát elég sok lehetőségünk van variálni. Beépített tápja van, szóval ezt ki is pipálhatjuk. Sajna sem LIHV-t, sem ellenállást nem mér.

Ultra Power 300AC: durva egy dög, 300W, 20A, csak éppen mit fogunk vele tölteni? Szerintem ez fölöslegesen nagy teljesítmény, kivéve ha 6S-t akarunk tölteni vagy nagyon nagy számú kamera platform akkumulátort. Belső tápos ami jó, ennyiért viszont lehetne duális vagy mérhetne ellenállást. USB port viszont van rajta, tölthetünk róla telefont, bár azt hiszem, ezért az árért ez sovány vigasz:D

ÖSSZEFOGLALÓ

Nehéz jól választani a fentiek közül, de akinek elég a 2x80W, annak a Gemini remek választás és olcsóbb is, mint venni két 80W-os töltőt. A Radiolink CB86 Plus is remek lehet azoknak, akiket nem zavar, hogy vacakolni kell a tápegységgel, cserébe tud mindent és a parallel boardot is elhagyhatjuk. Akit viszont igen, azoknak ott van arany középútnak számító az Ultra Power 240 Duo.

Bármit is vesztek, ne felejtsetek el két dolgot:

  • A Radiolink CB86 Plust leszámítva mindegyikhez kell parallel board, vagyis egy párhuzamosító lapka. Itt arra kell figyelni, hogy a bemenete Deans csatlakozós legyen (90 fokban egymás felé álló, vörös csatlakozó). Ez jellemzően a Gearbesten a legolcsóbb, olyan 7-8 dollár.
  • A töltők jellemzően nem raknak XT60 kábelt se micros JST/LOSI/Walkera csatlakozót a dobozba, ezeket is érdemes beszerezni. Deans to XT60 csatlakozó

jst-xh_and_xt60.png