Eachine TX-02 FPV kamera teszt - kellemes apróság

5773d3a3-b332-4718-a3d4-9801f309d5cc.jpgAz Eachine TX-02-t az Eachine E010-el volt szerencsém kipróbálni. Megdöbbentő, hogy mennyire jók tudnak lenni ezek a pici kamerák is, sokkal rosszabb eredményre számítottam azért az 5000 Ft-ért, amennyibe egy ilyen eszköz kerül. Ha összeadjuk a hordozó és a képmegjelenítő árát, még mindig 10.000 Ft alatt maradunk, ami szerintem ma már itthon sem olyan eget rengető összeg.

 

Tesztüzem

A kamera egyik érdekessége, hogy a súlya kevesebb, mint 5 gramm. Ez alapból nem számít rossznak, de hogy a legkisebb gép is el tudja magával vonszolni, az azért meglepő. Nálam az Eachine E001 már szenvedett vele, de a szénkefés motorok gyártási színvonala sajnos szorosan összekapcsolódik a random szóval. Ezért extrém esetben a motorok lehetnek nagyon dinamikusak is, máskor meg alig élnek, még akkor is, ha újak.

Én az utóbbi, pechesebb csoporthoz tartoztam, ezért relatív kevés sikerélményt szereztem a kamera és a drón házasításának eredményéből. Az első egy percben elég jól mozgott, szépen emelkedett és tartotta is a pozícióját. A következő 2 percben, ami megmaradt a repülési időből azt sajnos légpárnás hajóként töltöttem el. A 3 centiméteres küszöb is leküzdhetetlen akadályként tornyosult előttem, ezért feladtam a hiábavaló próbálkozást. Tíz feltöltést még rászántam a dologra, de sajnos az eredmény nem változott.

Egy dolog azonban kiderült a rövid repülésekből is: a feelingre nagyon gyorsan rá lehet kattanni. Kerülgetni a széklábakat és átrepülni a lakáson nagyon nagy móka. Sok előnye van a beltéri repüléseknek, nincs szél, nem esik az eső, a hőmérséklet állandó, csak hogy a legfontosabbakat említsem.

Ehhez ideális társ az Eachine TX02, ami fantáziadús nevét onnan kapta, hogy nem ő az első az adóvariánsok sorában. A TX01 annyiban tér el tőle, hogy 200mW helyett 25mW-vel ad. Megfontolandó dolog a kisebb adóteljesítmény, mert egy átlagos lakásba a 25mW is bőven elég. Aki meg egy Southfork méretű farmon akar repülni, az még mindig veheti a 02-t.

A kamera képe meglepően jó, sokkal jobb például, mint az Eachine Falcon 250-é, igaz az a hitványabbik fajtába tartozik. Tiszta a kép, jók a színek, és ami meglepő, elég jó a fényérzékenysége is. Simán repültem a félhomályos folyosón vele, sőt még a holdvilágos konyhában is helyt állt. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Runcam Owl kamerával vetekszik, de egyáltalán nem rossz ez egy 5000 Ft-os terméktől.

Az adóteljesítmény miatt nálam egyszer sem volt szakadt meg a képátvitel, pedig 10 akkumulátort repültem ki. Sajnos a hatótávról nem tudok nyilatkozni személyes tapasztalat alapján, de láttam másokat ugyan ilyen kamerával 100-200 méterre is elrepülni. Ez tökéletesen elegendő, különösen ha a géppel telibe trafálunk valamit és utána meg is kell azt találni.

Eleinte voltak gondjaim a bekapcsolással. Normális esetben a 40 csatorna között úgy tudunk váltogatni, hogy egy rövidet nyomva csatornát, hosszabbat nyomva sávot válthatunk. A kiírt állapotot egy mini kijelzőn láthatjuk, hála a Teremtőnek, nem DIP kapcsolókkal kell babrálni. Szerencsére van versenysáv is, ahol jobban széthúzták a csatornák frekvenciáját, így kevésbé fogjuk őrületbe kergetni a többi repkedőt.

A trükk az, hogy a van egy „még hosszabb” nyomás is, ekkor átkerül az eszköz egy on/off állapotba, amire én eleinte azt hittem, hogy hibás a megjelenítő panel. Akkor ad a kamera, hogy ha az alsó és a felső szegmens is ég a kijelzőn és az utána következő szám egyes. A nulla a kikapcsolt állapot jelöli.

A leírás egy A6-nál is kisebb, duplán hajtott oldalacska, amin minimális információt találunk a kamera működéséről. Nem is kell az ilyesmit túltolni, ráadásul a fordítás is egészen jól sikerült, nem volt problémám az értelmezéssel.

A dobozban a kamerán és a „kézikönyvön” túl találhatunk egy átalakító kábelt, ami egy micro jst csatlakozóban végződik, de nem a „vállas” fajtában, hanem a másikban, ami ritkább. Mivel az Eachine E010-et nem akartam megcsonkítani, ezért levettem a burkolatot és a betáp plusz és mínusz portjára felforrasztottam a lecsupaszított átalakító kábelt. Így az akkumulátor nem csak a gépet, hanem a kamerát is árammal látja el. 

Az Eachine E010 több szempontból is lehetne ideális hordozója a mini képmegjelenítőknek, például, ha a motorjai erősebbek lennének. A körkörös propellervédő miatt nem kell attól félni, hogy belevág a kábelekbe, én ezért le sem rögzítettem azt. A kamerát elég jól ki lehet tenni előre az orrba, bár az tény, hogy egy picit benne vannak a képben a propellerek. A  fenti felvételen jól látható, mennyire nehezen repül az Eachine E010, gyakorlatilag a plusz súly teljesen agyon veri a teljesítményt.

A rögzítést „parasztosan” oldottam meg, vágtam egy csíkot a Tesa márkájú, kétoldalú ragasztóból és rácuppantottam a kamerát. Ez viszonylag jó megoldás, bár a durvább esések után elferdül az egész, de ezeknek a kis gyöszöknek pont az a lényege, hogy bármikor, bármit helyre lehet rakni rajtuk.

Mivel az Eachine dinamikájával nem voltam megelégedve, ezért kerestem egy másik alanyt a teszthez, ő lett az XK X100. Itt azért már 8520-as motorokkal operálhatunk, ami jót tesz az emelőerőnek és még a testet is jobban engedi bedőlni az elektronika, bár én nem mertem nagyon nyomni neki, mert nem volt elég a hely. Nem mondom, hogy nagy acro repülő vagyok, de az XK még azt is engedte volna, ha elég bátor vagyok hozzá, de nem voltam.

 

Összefoglaló

Fontos azt kiemelnem, hogy az élményt jelentősen meghatározza a drón ereje. Szerintem túl pici gépre nem érdemes feltenni még mini kamerát sem, mert csak egérperspektívából nézhetjük a környezetet. Az sem mellékes, hogy milyen magasra tudunk felrepülni, mert bár nem kell bukfenceznünk, de egyáltalán nem mindegy, hogy a földfelszínről vagy 2 méterről szemléljük az eseményeket.

A fentiek függvényében az Eachine TX02 jól vizsgázott, az ára nagyon rendben van, a kép jó, a színeket jól kezeli. A 200 mW lakásba fölösleges, csak több áramot fogyaszt, nyílt téren azonban hasznos lehet a nagyobb hatótáv miatt. A tökéletes megoldás az lenne, ha kapcsolhatnánk a két teljesítmény érték között, de én így is elégedett voltam a termékkel.