2017 első drónversenye - Parádé a Highland Golfklubban

drone-racing-vide.jpg

Túl vagyunk a 2017-es idény első versenyén, aminek a budapesti Highland Golf Klub adott otthont. Tavaly sajnos nem tudtam egyre sem eljutni más elfoglaltságaim miatt, de ez most a közelség matt nagyon adta magát. A tervem az volt, hogy a köröket már FPV szemüvegen keresztül nézem, így ki is vittem magammal a Furibee VR02 belépő kategóriás darabját. Ilyet egyébként bárki hozhat magával, és követheti azt a képet, amit a versenyzők is látnak menet közben. Így egy laikus is be tud tekinteni a hobby szépségeibe, és azt sem tartom kizártnak, hogy kedvet kap hozzá, hiszen én is így csöppentem bele annak idején.

Lustaságomból adódóan már csak a "döntőre" értem oda, ugyanis volt egy időmérő kör még délelőtt, ami alapján rangsorolták a versenyzőket, és beosztották a futamokat, így a srácok csak 2 órától csaptak bele a lecsóba. A helyszín nyugis, és teljesen nyitott volt, bárki bemehetett ingyen, és nézhette az eseményeket. A pálya pontos méreteit nem tudom, olyan 70-80 méter hosszú, és mondjuk 50 méter széles lehetett, tehát érzésre kisebb is, mint egy focipálya.

Aki repült már freestyle-ban, az tudja, hogy ez nagyon kevés hely, itt azért már igen precízen kell terelgetni a gépeket, vagyis a versenyző srácok (sajnos egyetlen lányt sem láttam) nem most láttak életükben először drónt. A pálya kívülről - és az élőkép miatt belülről - nézve meglehetősen nehéznek tűnt, az igazán gyilkos rész egy hármas kapu volt, amin először menetirányhoz képest hátulról, majd szemből, majd újra hátulról kellett áthaladni. Itt folyamatosan hullottak a versenyzők, vagy egymást sikerült leabálniuk, esetleg valamelyik oszlop vagy kapu kapta meg a magáét.

Nem egy gépet láttunk kirepülni a pályáról, de ezeket mind megfogta a háló, tehát teljes biztonságban érezhették magukat a nézők. Az erőt, amivel földbe csapódtak, jól szemlélteti az egyik 6 colos légkavaróval szerelt gépnek a képe: gyakorlatilag merőlegesen beleállt a talajba, ahol a propellerek úgy tartották, mint a cövek. Nem egy drónt kellett létrával kiműteni a hálóból, sőt faággal megpatkolt quadkoptert is láttunk, amolyan gyorsszervíz gyanánt. Ennek ellenére egyáltalán nem éreztem magam veszélyben, teljesen biztonságos bárki számára elmenni egy ilyen rendezvényre, akár családostul is, a média jelentősen felnagyítja az ezzel kapcsolatos, tulajdonképpen nem létező problémákat.

A legtöbb madárka 5 inch-es, háromágú propellerrel repült, de volt aki a két ágú ötöst vagy hatost preferálta, sőt ,ha jól emlékszem egy 4 ágú légcsavart is láttam a startkockán. Szinte mindenki 200-250 körüli quadokkal repült, egyetlen egy tircopterrel vagy hexával nem találkoztam, ami valószínűleg nem véletlen. 

Összesen 27 versenyző nevezett, és négyes csoportokban mentek három kört, ahol az utolsó kettő eliminálódott. Mivel a nevezők száma nem volt osztható néggyel, ezért a kialakult hármas csoportokból csak az utolsó esett ki, és ez így ismétlődött a döntő négyesig. Itt a három kör után a célkapun legelőször áthaladó pilóta nyeri a versenyt, aki ezen a napon Felnor lett, ezúton is gratulálunk neki.

20170430_163810.jpg

A következő sorokat pedig teljesen magánemberként írom, hiszen semmi közöm nincsen a drón versenyzéshez, azon kívül, hogy néha írok róla egy két szót, ezért most a következő betűket mint laikus öntöm elektronikus formába. Szerintem külső szemlélőként is érdekes, egyáltalán nem vontatott "sportot" láthattunk. Nagyjából három órát voltam kint, 14:00 és 17:00 között, ezalatt a teljes verseny lement. Ez azt jelentette, hogy 5 de maximum 10 percenként volt egy futam, amit - és ide tennék egy nagyon nagy felkiáltójelet - nemcsak külső, de egy szemüveg segítségével belső nézetből is követhető.

Ezt bárki meg tudja tenni, akinek van egy FPV megjelenítője, semmilyen műszaki tudás nem kell hozzá a C és a B gombok nyomkodásán túl, ugyanis ezekkel lehet lapozni a csatornák és sávok között. Az is nagyon egyedi, hogy a résztvevők közül bármelyik pilótára bármikor átkapcsolhatunk, ez azt hiszem jelenleg egyetlen más sportban sem adott. A poén az egészben az, hogy így a néző is, mint egy interaktív résztvevő szabadon váltogathat, és az esemény részesének érezheti magát. Én a kínaiak helyében tuti szemüvegeket osztogatnék a nézőknek, mert ez egy olyan élmény.

A lebonyolítás kívülről nézve szerintem elég összeszedett és rendezett volt. Ahogy hallottam sokat javult tavaly óta, amikor azért lényegesen több problémával szembesülhettek a kilátogatók. Amit hiányoltam, az egy nagy kivetítő, amin mind a négy pilóta képét egyszerre lehet követni, de ez nyilván elsődlegesen technikai és pénz kérdés, és nem biztos hogy elvárható egy ilyen gyermekcipőben járó sporttól. Nyilván a PIT-en belüli - ezt a szerepet egyébként egy nagy sörsátor töltötte be - hangulatról nem tudok nyilatkozni, mert nem neveztem a versenyre, de kívülről a szervezés korrektnek nézett ki.

Ami a mezőny tudását illeti, az utolsó ember is fényévekre van attól - pozitív értelemben -, amit mi néha a mezőn művelünk és repülésnek hívunk, de azért markánsan érződött a különbség a jók és a kevésbé ügyesek között. Érdekes, hogy nem feltétlenül a gyorsak nyertek, ennek volt technikai és pilóta hibájából fakadó oka is (értsd: nekimentek százzal a kapunak), de az látszik, hogy nagyon sok munka és gyakorlás van mindenki kezében.

Whpgab jóvoltából csináltam egy kis belső nézetes videót, sajnos azonban az Eachine VR D2 FPV szemüveg nem elég magas FPS számmal rögzít, illetve fekete "szakadásokat" is tesz a felvételbe. Ezeket a hibákat az új verziókban már javították, de most nekünk sajnos ezzel kell beérnünk. Azt gondolom egyébként, hogy a repülés sebessége és a technikai tudás, amivel a versenyzők rendelkeznek még a laikusok számára is átjön. A robbanásszerű elterjedést és médiakompatibilitást egyébként a stabil, nagy felbontású digitális adatátvitel fogja jelentősen előre mozdítani, hiszen mennyivel jobb lenne ugyanezt például Full HD felbontásban élvezni, ráadásul a produktum is sokkal eladhatóbb lenne.

xtnrwandclean6x4-600x400_jpg_pagespeed_ic_6mpall-i3k.jpg

Na mi ez? Olvass tovább, és megtudod

Néhány érdekesség, amit megfigyeltem félig laikusként:

  • a döntő többség valamilyen Fatshark szemüvegben repült, de volt néhány Eachine VR D2 is
  • az FPV adó kötelezően ImmersionRC Tramp dinamikus teljesítményállításra képes, versenysávval is rendelkező adója
  • a verseny szervezői a futam előtt beállították egy úgynevezett Touch and Race Wand-dal a csatornákat, tehát nem mindenki sajátkezűleg végzi el a módosítást, hanem felügyelt keretek között történik, ami szerintem nagyon előremutató a sporttá válás folyamatában
  • mindenkinek OSD-vel kellett repülnie, és ki kellett írnia a nevét a képernyőre a megkülönböztethetőség - és gondolom a jövőbeni televíziós közvetíthetőség - végett
  • maximum 4 cellás, cellánként 4.2 V maximális feszültségre töltött akkumulátorral lehetett repülni, tehát nincs LIHV, és hasonló újítások
  • néhány versenyzőnek - ha jól emlékszem például Moha-nak - annyira be volt döntve a kamerája, hogy egy vastag ragasztószalag gurigára támasztotta fel a gépét, különben nem látta volna az első kaput

Én mindenképpen örülök, hogy nézőként megtekinthettem a versenyt, és másokat is arra bíztatok, hogy látogassanak ki az ilyen rendezvényekre, hiszen sosem lehet tudni, hogy nem ők lesznek-e a jövő bajnokai.

 

Címkék: verseny, drone, drón, Napló