Lehet-e 30.000 forint alatt normális, nem szénkefés, mikro versenygépet venni? Erre próbáltam megtalálni a választ az XF90 drón kapcsán. Sokak számára az ár kulcskérdés, de hogy ezért mit kell feláldoznunk, azt a teszt előtt nehéz volt megmondani. Szerencsére közel sem olyan sokat, mint gondoltam, az XF pedig 27.400 forintos árával szépen alámegy a versenytársaknak.

Kicsomagolás

Ennél puritánabb csomagolást nehéz elképzelni, a minimál kartondobozba bugyolált gép engem a Ravasz, az agy és két füstölgő puskacső című film nyitójelenetére emlékeztet, amikor a srácok egy lepattant utcán a lopott szajrét próbálták eladni egy kopott bőröndből. Az olcsóságnak ára van, de pont ezért vettem az XF90-et, szóval jó is, ha a körítés sallangmentes.

Bent sem fogad nagy meglepetés, fehér szivacsba ágyazták a repüléshez elengedhetetlen kellékeket, a drónt magát, az akkumulátort, a töltőkábelt, és egy sajtcetlire nyomtatott A4-es oldal méretű leírást. Ennek egyik felén angolul, a másikon kínaiul tudhatjuk meg, hogy milyen veszélyes a firmware flash-elése, vagy hogy milyen műszaki paraméterekkel rendelkezik a gép.

Amit egyből kiszúrtam a papírról, de az életben is jól látható, hogy a karbon váz vastagságát kizárólag milliméterben – 1.5 – lehet kifejezni, vagyis annyira vékony, hogy egyből jeges félelem járta át a szívemet, hiszen azt vizionáltam, hogy az első esésnél darabokra fog hullani. Az alsó lemezt valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag terepmintásra festették, bár azt nem tudom, mi elől kellene rejtőzködnünk, főleg, hogy a fűben keresést biztosan nem segíti.

Szerencsére a hátsó részen LED lámpákat és csipogót is találhatunk, a felépítményben pedig egy AIO – all in one – kamera bújik meg, amelynek a dőlésszöge állítható, amit például az Arfun Pro 95 esetében nagyon hiányoltam. Érdekesség, hogy a vázbelsőt 45 fokban elforgatták, ez az, amit ha mi építünk, ne felejtsünk el beállítani a Betaflight-ban, különben csúnya meglepi fog érni minket, szerencsére itt a gyártó ezt megtette.

Ez a sajátosság a gép kinézetére is kihatással van, meglehetősen egyedi a forma, inkább mondanám rá, hogy érdekes, mint ronda, a dizájnt viszont kellemesen feldobják a 3B Hobby lila motorjai, amit én már önmagában jó ómennek tekintettem. Az ágyútalp felépítésű gép tetejére kerültek az FPV átvitelért felelős alkatrészek és a vevő, amelynek a kábele annyira kiáll előre, hogy egyből elképzeltem egy gyors „guillotine-ozást”, amit a jobb első motor fog végrehajtani. Tegyünk fölé egy kis kétoldalú ragasztót és már meg is oldottuk a problémát.

Az ötágú 1935-ös propellerek jól néznek ki a gépen, és szerencsére elég távol is vannak a váztól, tehát az Arfun 90 esetében tapasztalható hiba – vagyis hogy beleakad a vázba – biztosan nem fog előjönni, sőt szerintem a négyágú, 2035-ös méretű légcsavarokat is el lehet rajta helyezni.

Az áramforrás alulra került, ahogy ez mostanában dívik az X vázas, felfele építkező elrendezések esetében. Műszaki paraméterek tekintetében 450 milliamperórát és 35C-t tud az akku felmutatni, és egy olyan ocsmány fóliázást, ami a „trógersági együtthatót” nálam igen magasra helyezte. Gyorsan mellé csaptam a Furibee F90 300 mAh kapacitású telepét, de a méretből nem következik az XF90 másfélszeres kapacitása. 

Tesztüzem

A „Mit adnak a 27.000 forintos árért?” kérdésre a rövid válasz az, hogy elég sokat, sőt többet, mint vártam. A motorok a számomra ismeretlen 0806 7500KV típusjelölést kapták, szerencsére a gyártó az általam is nagyra értékelt 3B-R, amiből rendelkezem egy 200 milliméteres nagytestvérrel, és eddig igen jó tapasztalatokat szereztem vele. Sokkal inkább valami „jóárasított” Racerstart vártam, szóval ez csak nem lehet olyan rossz.

Az ESC egy 6/10A áramtűrésű négy az egyben megoldás, a különböző „shot-okból” pedig csak a Oneshot 125 protokollt támogatja a leírás szerint, de hát valahol spórolni kellett, és ez itt tetten is érhető. A rendszer egyértelműen 2 cellára korlátozza a meghajtást, sajnos a 3 S luxusát nem élvezhetjük. Az előzőekhez képest a Betaflight-ban DSHOT 150 a beállítás, szóval valahol kilóg a lóláb. A leírás direkt felhívja a figyelmet arra, hogy NEHOGY lefrissítsük a vezérlőn futó szoftvert, mert akkor fekete lyukként omlik magába.

Egyes források azt állítják, hogy ez egy 12/15A DSHOT ESC, ami persze nem valószínű, de azért mindegy, hogy kamu-e vagy sem, mert a motorok 2 cellán 3 colos propellerrel 7,2 Ampert fogyasztanak, tehát bármelyik érték is igaz, nem fogjuk tudni leégetni a gyári légkavarókkal.

Ellenben olyasmit találtam a 90 milliméteres vázba rejtve, ami a sokkal drágább 150 dollár körüli gépeknél sem egyértelmű, ez pedig az állítható teljesítményű FPV adót. 25/100/200 Milliwatt között váltogathatunk, a gyártó szerint 170/260/360 méter lesz a hatótáv, de lehet ez valójában tyúklépés, vagy valami liliputi lábméretben megadott adat, mert én még sosem láttam gépet, ami 25 mW-vel 170 méterről is adott volna képet. Az viszont biztos, hogy sokkal messzebbről is befogtam a jelet, mint az eddigi mikro gépekkel, vagyis egyértelműen van értelme a nagyobb teljesítményű adó beszerelésének.

A kameraszög csavarokkal állítható, elég brutális mértékben, akár 90 fokban is, a dobozban is így érkezik. Elvileg egy 800 TVL-es, 120 fokos látószöggel rendelkező egységről van szó, ami azért inkább alulról, semmint felülről karcolja a HS1177 minőségét. Ezért az árért teljesen rendben van, a szín és fénykezelése jó, de azért nem véletlenül kerül egy drágább kamera 10 rongyba.

A VTX antenna lehetne védettebb, ugyanis lóhere részt nem takarja a karbon keret, ennek ellenére nálam bírta az ütődéseket, ami jó hír. A 8 csatornás Frsky D8 vevőre a szokásos dolgokat állítottam be, négy alapcsatorna, élesítés/leállítás, módválasztó, csipogó és failsafe, ez pont kiadja az oktetet.

letépi az arcod/letépi az arcod/nem tépi le az arcod

A reptetést egyből a 450 milliamperórás 80C-s akkukkal kezdtem, hogy tudja a gép, mi a magyarok istene. Toltam neki LOS-ban rendesen, de valahogy nem úgy ment, ahogy azt már a konkurens mikroktól megszoktam. Nem egy erőgép, nincs meg benne Conan nyers brutalitása, amivel ellenfelei fejét csapkodja szét, de azért lassúnak nem nevezném. Az Arfun modellek simán zsebre teszik, de gyakorlásra ez is bőven elegendő, és sokkal kontrollálhatóbb, mint az istrángját rángató – vagy inkább a mi határainkat is feszegető – egyéb drónok.

Ebben egyébként a tömegnek is nagy szerepe van, ugyanis a fenti képeken látható modellek nem csak erőben, hanem súlyban is eltérnek egymástól - 58 és 66 gramm az Arfun javára -, ami ugye jelentősen befolyásolja a tömeg/teljesítmény arányt. Ez az a mutató, amitől erősnek vagy gyengének érezzük a gépeket, ezért is nem szeretem a nyers "mennyit emel a motor?" adatokat, mert nem adja vissza a repülés közbeni dinamika érzését.

A hangja leginkább egy kiherélt, visítozó egérre emlékeztet, valami fura, nagyon magas frekvenciás vinnyogás az, amit repülés közben hallunk. Elég gyorsan megszoktam, nem is mondanám idegesítőnek, se különösebben hangosnak, csak éppen a csipogót nyomja el tökéletesen. Az első akkumulátornál simán földbe kentem, mert se az első, se a második alacsony feszültség figyelmeztetést nem hallottam. Ha nagyon közel hozzuk magunkhoz és hallgatózunk, akkor valóban hallatszik, de így senki nem fogja használni.

A motorok egyébként érdekesek, a 0806-os méret sokkal inkább szénkefés logika, mint brushless, és a 90 milliméteres vázakhoz általában 110X motorokat használnak. Jellemző érték a 1104 7500KV, és ahogy a rotor – vagyis a forgórész – mérete csökken, úgy nő a KV érték. Ehhez képest a 3B-R 0806-osa is 7500KV, és háromágú 2030-as propellerekkel 100 grammot emel darabja, ezt pedig használhatjuk a mi gépünknél is közelítő értéknek. Én azt mondanám, hogy 4:1-5:1 körül lehet a tömeg/teljesítmény arány, ami egy nyugis gyakorlógéphez tökéletes, és azért még a bukfencek is bőven beleférnek.

A Real Drone Simulator saját fejlesztésű gépén így néznek ki a 3B-R motorok

Gyorsan megkérdeztem RDS Gábort, aki a 3B-R utazó nagykövetének számít, és azt mondta, hogy a nyivákolás csak az első szériára volt jellemző, a második már sokkal jobb és takarékosabb,  a gépei is tovább repülnek vele, mint a régiekkel, tehát nyugodtan meg lehet venni. Én elhiszem neki, de ez akkor is az első széria, bár műszaki gondom ezzel sem volt.

A vezérlő egy F3-as chippel szerelt Piko BLX, amihez eddig nem volt szerencsém. Különösebb komplikációba nem futottam bele, a Betaflightban eléggé úgy néz ki minden, ahogy azt megszokhattuk, azt leszámítva, hogy hiányzik az OSD menü, ugyanis a gép nem is tudja. Ez viszont FPV acro repülésnél eléggé zavaró, lévén az üzemidő sem verdesi az egeket, de hát ezért van az Frsky távokon visszaszámláló, hogy ezt feloldjuk, így legalább tudjuk valamire használni.

A vezérlő elrendezését viszont egy okból nem szerettem, ez pedig az USB port elhelyezése. A bal első motor mögött van, ahová meglehetősen bonyolult begyömöszölni a kábelt, ez pedig nagyban megnehezíti a konfigurációt. Levehetjük a propellert, de az meg a két csavar miatt macerás, de legalább soha nem fogjuk elveszíteni menet közben. A trükk az, hogy el kell forgatnunk úgy a légkavarót, hogy két toll között benyúlva hozzáférjünk a porthoz, de ez kis gyakorlás után menni fog.

Elég sok akkumulátort kipróbáltam, összesen 5 különböző típust, 300 mAh 30C-től 450 mAh 80C-ig, de a repülési időt nem nagyon tudtam 3-4 percnél feljebb tornászni. Ez szerintem elég kevés, szerencsére nekem van 8 ilyen-olyan akkumulátorom, amivel azért egy órát el lehet repkedni, szünetekkel együtt. Három áramforrás lemerítése után a motorok elég melegek voltak, igaz 30-33 fokban toltam neki, tehát a körülményeket nem nevezném ideálisnak. Biztos, ami biztos, mindenki ellenőrizze minden kör után a hőmérsékletet, és ha soknak tűnik, pihentessük. Szerencsére a hővezetés kifejezetten jó, nem kell sokáig várnunk, amíg lehűlnek.

Ami viszont jó hír, hogy nincs "voltage sag" vagyis nem nagyon terheli az akkumulátorokat a gép. Az Arfun egy nagyobb gázra egyszerűen pörögve leesett, mert nem tudta kiszolgálni energiával az áramforrás, ilyet az XF90-nél nem tapasztaltam, de sajna még így sem üti meg mindegyik akksi a szintet. A biztonság kedvéért eleinte itt is Eachine 450 mAh 80C-ről kezdtem, majd következett az Aruora Crazy 500 mAh 30C (Arfun Pro 95 gyári akkuja), majd az XF90 450mAh 30C akkumulátora. Sajnos ez utóbbi eléggé gyászos, a kapacitás biztosan kamu, ahogy a Furibee F90-hez adott 300 mAh 25C is inkább csak mutatóban van. Sajnos a gyártók még mindig nagyon spórolósak ezen a téren.

Próbából - na jó, valójában gyorsan összetörtem a 1935-öst - kicseréltem a propellereket négyágú 2035-ösökre, ez ugye egy mérettel nagyobb, de egy lapáttal kisebb. Az üzemidő maradt, de szerintem szebben repül vele a gép, és jobban bírja a püföléseket is, és az is jó hír, hogy simán elfér a váz mellett, ennyit számít az, hogy élére fordították a test belső részét. Ezzel persze egy picit jobban melegednek a motorok, de azokat egyébként is pihentetni kell, különösen a nagy melegben.

Összegzés

Nem rossz gép az XF90, különösen, ha a 98 dolláros, vagyis 27.400 forintos árra gondolunk. Ez pont 10.000-rel olcsóbb, mint pl. az Arun Pro 95 és 8.000-rel, mint az Eachine Lizard, ami azért tekintélyes árelőnynek mondható. Alapvetően egy eléggé egyedi gép, hiszen nem a szokásos DYS/Racerstar 1104-es motorokat és egy SP Racing EVO F3 vezérlőt kapunk, de nem is tör ki belőle olyan erő, mint az előbb említett felállásból. A rövid üzemidőt tudnám még felróni hibaként, illetve látok a vékony vázban némi összetörési kockázatot is.

A kameraszög állítás nagy plusz pont, mint ahogy a növelhető adóteljesítmény is, ráadásul elég jól be is lehet állítani, így kellemesen repülhető, a nem túl brutális, de egyáltalán nem gyenge masina. Aki nem sajnálja az erő egy részét feláldozni, az nagyjából 10.000 forintot húzhat a nadrágszíjon, ezért a 100 dollár alatti kategóriában egyértelműen ajánlható az XF90-es versenygép, de főleg azért mert nem nagyon van helyette más.

A drónt itt vásárolhatjátok meg (az árak az árfolyam ingadozásának és az akciók függvényében változhatnak):

• XF90 drón, vevő nélkül, Gearbest CN raktár: 98 USD, 27.400 Ft 
• XF90 drón, Frsky vevővel, Gearbest CN raktár: 107 USD, 29.960 Ft