Kezdőkör I. - Segítség drónozáshoz, kezdőknek

new.pngIndítok egy új rovatot, ami azoknak szól, akik most kezdik ezt a hobbit, de persze sok okosat olvashatnak azok is, akik nem feltétlenül drónnal, hanem egyéb rc távirányítós járművel akarnak megismerkedni. A cikkeket szeretném minél egyszerűbben felépíteni, semmi szakszöveg, csak a lényeg, így a laikusoknak sem lesz kellemetlen olvasni.

Itt most nagyon sokan azt várják, hogy felsoroljak egy csomó gépet, amit meg lehet venni, és utána lehet élni boldogan, mint hal a vízben. Ez részben igaz, másrészt viszont ennél bonyolultabb a helyzet, hiszen az első kérdés az, hogy milyen drónt szeretnénk. Itt alapvetően három nagy kategóriát tudunk megkülönböztetni, ha a drón típusok felől tekintünk a problémára, de mi lenne ha megfordítanánk a dolgot, és feltennénk azt a kérdést, amivel egy modellboltba is bemennénk, vagyis hogy "Mit szeretnék vele csinálni igazán?":

  1. csak játékra szeretném, nincs semmi komoly célom vele, vagy elképzelésem
  2. szeretnék videózni vagy fényképeket készíteni
  3. verseny drónt szeretnék

furibee-f36-top_1.jpg

Ahogy az első pontban olvasható, már a nevében benne van az elsődleges cél, a játék és az ismerkedés. Ezt a kérdéskört viszonylag gyorsan rövidre lehet zárni, nyugodtan vegyünk bármit, amin szénkefés motorok vannak és nem drágább, mint 10-15.000 forint. Leegyszerűsítve a dolgokat, TELJESEN MINDEGY mit veszünk, csak működjön. Én személy szerint már semmit nem vásárolok itthonról, de aki nem akar vacakolni, az menjen be az első modellboltba, vagy egy szupermarketbe, és vegye meg azt, ami a keze ügyébe akad. Arra azért készüljünk fel, hogy durván 200%-os árat fogunk fizetni érte, és ne legyenek illúzióink, ezt a gépet 1-2 héten belül ripityára fogjuk törni, de akkor már tudni fogjuk, hogy tetszik-e nekünk ez a hobbi vagy sem. Mivel jön a tél, ezért érdemes valami kis szoba drónnal kezdeni, ami pár ezer forint és nem sajnáljuk legyepálni.

Ha nekem kellene választanom, egy 3.000 Ft-os Furibee F36-ra szavaznék, a tesztet itt olvashatjátok.

 medium_1f4a00d5-451a-446c-bf81-44931c75f209.jpg

A második esetben sincs különösebben nehéz dolgunk, de én nem ugranám át az első pontot, mert minimális költség mellett szerezhetünk igen fontos tapasztalatokat. Az összes komolyabb videós drón egy repülő kamera, az az elsődleges célja, hogy minél jobb felvételeket készítsen számukra. Pont ettől lesz drága is a technika, vagyis aki azt javasolja nektek, hogy jaj hát 50.000 ft-ért ő épít nektek ilyet, meg minek GPS és brushless motor, mert az sokba kerül, akkor ezt ne higgyétek el.

Újonnan 100.000 Ft alatt nem lehet olyan drónt venni/építeni, ami értékelhető felvételeket készít.

Ez alatt azt értjük, hogy a drón képes a saját pozícióját - GPS - tartani, akkor is, ha mi nem adunk neki parancsot, minimum 1080p 30 FPS felbontásban rögzíti a tartalmat, elektromotoros stabilizátort - gimbalt - visz magával a kép remegésének csökkentése érdekében és applikációval vezérelhető.

Ezek a madarak viszont drágák, cserébe viszonylag egyöntetűen mindenki a DJI modelljeit veszi, amit például Gearbestről ÁFA és vám mentesen lehet venni, EU Express szállítással.

1629eb63-f410-42fb-b490-a82d3ef9d49f.jpg

Szóba jöhet még vékonyabb pénztárcájúaknak a Xiaomi Mi Drone, ami szintén 4K felvételeket képes készíteni, száz évig repül, és majdnem ugyanazt tudja, mint a DJI, csak egy picit mindenben rosszabb, de azért mégiscsak egy Xiaomi termék. Az összes kezdő kamerás drónt választónak viszont erőteljesen javallott, hogy tanulmányozza át a jogszabályokat, ugyanis ez a kategória van a leginkább kitéve annak, hogy konfliktusba kerüljön a hatóságokkal. Ezek a gépek nem játékok, gyorsan és messzire mennek, és olyan magasságba is képesek repülni, amelyek más légi járműveket veszélyeztethetnek.

maxresdefaults.jpg

A második eset B variánsa az, ha nincs 100.000 forintunk sem, de azért mégis szeretnénk valamilyen drónnal felvételeket készíteni. Itt van egy szakadék lefele, az úgynevezett 200 dolláros lélektani határ, ide pozicionálják be a gyártók a termékeiket. A mezőnyből két cég emelkedik ki, az MJX és a Hubsan, de ezek azért még mindig nem prémium gyártók, viszont a modelljeik megbízhatóak. Jó néhánnyal repültem már, és az esetek nagy részében hibamentesek voltak, ráadásul sok mindent tudtak. 50-55.000 forintért már mindegyik GPS stabilizált, maguktól haza repülnek, egyes modellek pedig útvonal repülésre vagy követésre is képesek, viszont le kell mondanunk a minőségi kameráról és az elektromotoros stabilizálásról.

Ha innen kellene választanom, valószínűleg a Hubsan H501S-t vagy AIR-t venném.

Előbbi nagyon megbízható, remek élőképes távirányítója van, utóbbi pedig az applikációja miatt annyira high-tech, hogy aki szereti az ilyen jellegű dolgokat, az imádni fogja. Tonnányi elektronikus funkcióval rendelkezik, útvonalat repül, betölti a valós térképeket, elmegy 15-20 percet, olcsó hozzá minden, van követés módja, magától haza repül, tud körözni körülöttünk, nem mellesleg pedig 1080p 30 FPS képes kamerával szerelik.

taranis-qx7-white_78234_1485705477_12820_1280.jpg

A harmadik eset egyben a legegyszerűbb és legbonyolultabb. Egyetlen szóval kifejezve, hogy milyen gépet vegyünk:

semmilyent, helyette vegyünk egy jó távirányítót, például egy Taranis QX 7-et, amit később is tudunk használni, illetve el tudjuk adni, ha mégsem jönne be a hobbi.

Fogjuk meg a kontrollert, dugjuk rá a számítógépünkre, és 10-20 órát szimulátorozzunk nem stabilizált módban (acro), így lesz fogalmunk arról, hogy milyen érzés teljesen szabadon repülni, mindenféle kockázat nélkül.

21316240_1870176783016342_7299011213943484221_o.jpg

Ha ezt nem tesszük meg, akkor sok "ilyen" jelenettel kell majd szembesülnünk, mint amit a fenti képen láthattok, és az alkatrészek azért sem annyira olcsók, ráadásul a várakozás és a szereléssel töltött idő igencsak drága tud lenni, ha helyette például dolgozhatnánk is. Ha viszont eleget szimulátorozunk, akkor olyan videókat készíthetünk, mint amit lent láthattok.

 

Szerencsére rengeteg, kifejezetten drón repülésre alkalmas szimulátort lehet találni az interneten, amelyek egy része ingyenes, míg mások minimális összeg beruházásával érhetők el. Én személy szerint e legtöbbet a Freerider és a Freerider: Recharged programmal repkedtem, ezek nagyon olcsón beszerezhetőek, de a versenyzők nagy része a Liftoff-ra esküszik, ami nekem személy szerint annyira nem jött be, de ízlések és pofonok.

02.jpg

Azért hogy egy kicsit hazai vizekre is evezzünk,

van magyar fejlesztésű , teljesen ingyenes is, ez a Real Drone Simulator, amelynek nemsokára érkezik az Alpha verziója, minden földi jóval.

Az ugye nem mellékes tény, hogy magyar nyelven is játszhatunk majd, illetve el lehet érni a fejlesztőket, ha valamilyen nyűgünk-bajunk van, tudnak segíteni a távirányító beállításban, és meghallgatják a kéréseinket és visszajelzéseinket is.

Nem is húzom tovább a sorozat első részét, mindenkinek eredményes repülést kívánok.

Ha tetszett a cikk, kérlek tisztelj meg azzal, hogy nyomsz a cikkre egy lájkot Facebookon, így látni fogom, hogy munkám nem hiábavaló. Annak is örülök, ha megosztod, így még több emberhez jutnak el az információk. Előre is köszönöm.

Címkék: cikkek, Cikkek