Hawkeye Firefly 8S - Elephone Rexso K akciókamera összehasonlító teszt – Ki a legény a 4K gáton?

nyito2.jpgA Hawkeye Firefly 8S kameráról már ódákat zengtem, viszont új kihívóval, az Elephone Rexso K kamerával kell szembenéznie. Mindkettő 4K 30 FPS-ben képes rögzíteni, viszont az új ellenfél emellett a felbontás mellett is képes digitális képstabilizálásra. Vajon elég-e ez a győzelemhez? Az áruk igen közel van egymáshoz, nagyjából 23-25.000 forint, ennyiért pedig nem sok konkurens kínál ekkora tudást.

 

 Kicsomagolás

Mivel a Firefly 8S-sel már ebben a tesztben foglalkoztam, most csak a két kamera közötti különbségekről fogok írni, így ez az Elephone Rexso K tesztje és egy összehasonlító teszt is egyben. Ezt ne bánjátok, hiszen mindent megtudhattok az új üdvöskéről is, de a fókusz a különbségeken lesz.

img_0635.JPG

Ami a csomagolást illeti, két különböző utat járnak be a kamerák. A Firefly 8S a hagyományos vonalat követi, papírdobozba rejtik el a tartalmat, míg a Rexso esetében egy kellemes, műbőr borítású tartóban helyezkedik el a termék és a kiegészítői. Ez utóbbit könnyebb hordozni és az elemeknek is jobban ellenáll, ami egyáltalán nem lényegtelen, ha vizes vagy havas sportot fogunk űzni. Szerintem ez jobb megoldás, mint a hagyományos papundekli papír, ráadásul nem is néz ki rosszul.

img_0637.JPG

A kiegészítőkkel is hasonlóan áll a dolog, bár mindkettő bőséges mennyiségű bilincset és keretet ad az alap kiszerelés részeként. Itt is egy kis előnyre tesz az Elephone terméke, de ez nem számottevő, hiszen mindkettőt nagyjából mindenre fel lehet szerelni. A lenti táblázatból látszik, hogy pontosan melyikben mi van:

Hawkeye Firefly 8S

Elephone Rexso K

• vízzáró tok
• nyitott tok a mikrofonos felvételekhez
• USB kábel
• 8 db különböző, szabvány GoPro mount
• felhasználói kézikönyv
• 2 db sisak felfogató mount
• néhány gyorsszorító
• törlő kendő
• 3 db bandázs
• 2 db tapadófelület
• acélkábel a rögzítéshez


• vízzáró tok
• nyitott tok a mikrofonos felvételekhez
• USB kábel
• 7 db különböző, szabvány GoPro mount
• felhasználói kézikönyv
• 2 db sisak felfogató mount
• néhány gyorsszorító
• törlőkendő
• 3 db bandázs
• nyakba akasztó felfogatás
• napsütés elleni optika árnyékoló
• 3 db matrica

 

Ami a minőséget illeti, a Firefly 8S egyértelműen jobb, annak ellenére, hogy az anyagai talán kevésbé keltenek prémium érzetet, sokkal jobban összerakták, nincsenek sorják, az illesztések szebbek, mint a konkurensénél. A kialakítás is jobban sikerült, a Hawkeye frontján találhatunk egy selfie tükröt, az SD kártya hátra került és nem alulra, így egy tripod mount is helyett kapott, amivel az Elephone terméke nem rendelkezik. A 8S ráadásul négygombos vezérlést kapott, szemben a Rexso-val, így könnyebben kezelhető. Érdekes, hogy a Firefly bal felső sarkába egy rögzítő fül is elfért, míg a másikon ezt a megoldást mellőzték.

img_0628.JPG

Ami a portkiosztást illeti, mindkét kamera esetében micro HDMI kimenetet találunk az oldalukon, az USB portok azonban eltérnek, a Firefly minivel az Elephone microval operál. A LED visszajelzők a 8S esetében sikerültek jobban, bár a Rexso is fel tud mutatni 3 db villogó felületet, és bár ezek az ellenlábasánál is megvannak, ott sokkal stílusosabbak, ráadásul a fronton lévő felirat különböző színnel jelzi az állapotváltozásokat.

A vízzáró tokok között is van némi különbség, lévén nem egyforma méretűek, ahogyan a kamerák sem. Az Elephone esetében egy fokkal kisebb, így belefér a konkurens keretébe. Sajnos a jó híreknek itt vége van, a gombok a Rexsonál sokkal rosszabbak, ropognak, sőt hidegben be is tudnak fagyni. Ez sokat ront a kezelésen, emiatt kesztyűben például nehézkes a használata. A zárómechanizmus kísértetiesen emlékeztet GoPro megoldására, de persze nemcsak itt, hanem máshol is mindenki ezt másolja, leszámítva talán az SJCAM-et.

 

Tesztüzem

Mivel két, teljesen eltérő hardverről van szó, ezért kicsit olyan, mintha a körtét az almával hasonlítanánk össze, de azért próbáljuk meg. A Firefly 8S a szokványosnak mondható Ambarella A12S75 chipet és egy Sony Exmor IMX 117-es szenzort, míg a Rexso K HiSilicon HI3559 processzort és egy Panasonic MN34120 érzékelőt vonultat fel. Ez mind felbontásban, mind sok egyéb paraméterben okoz eltérést, de más lényegi, a működést jelentősen befolyásoló hardverelem is eltér.

b3ks-xiang.jpg

A Firefly 8S ugyanis egy 90 fokos látószöggel rendelkező síklencsét kapott, ami azt jelenti, hogy sem torzítás, sem halszem effektus nincs a képeken. Ez alapvetően jobb minőséget eredményez, vagyis állóképek és videók esetében előnyt jelent. Az Elephone ehhez képest egy halszemes, 170 fokos FOV-val felvértezett optikával büszkélkedhet, de ez a széleken elnyújtott képet eredményez, cserébe sokkal nagyobb területet lát át, ami elengedhetetlen a gyors mozgásokhoz – például drónok röptének felvételéhez – vagy extrém sportokhoz.

A különbségek az alábbi táblázatban jól láthatóak:

Funkció\Kamera

Hawkeye Firefly 8S

Elephone Rexso K

chip

Ambarella A12S75

Hisilicon HI3559

szenzor

Sony IMX 117

Panasonic MN34120

felbontás

12 MP

16 MP

módok *

4K 30 FPS, 2.5K 60 FPS, 1080p 120 FPS, 720p 240 FPS

4K 30 FPS, 2K 60 FPS, 1080p 60 FPS, 720p 120 FPS

FOV

90, sík

170, halszemes

FOV állítás

csak videó

csak torzítás korrekció

stabilizálás

csak 1080p 60 FPS

mindenhol

képarány

4:3, 16:9 Superview

16:9

superview

van

nincs

Tömörítő konténer

H.264

H.264, H.265

torzítás korrekció

nem kell

van

mikrofonbemenet

van

nincs

AV kimenet

van

?

duális rögzítés

van

nincs

vezetéknélküli

WiFi, Bluetooth

WiFi

mozgásérzékelés

van

nincs

felfordított képernyő

nincs

van

autós kamera (DVR)

van

nincs

* A FF S8 összesen 24 mód kapcsolható, Superview-val együtt, fent csak a legnagyobb felbontásokat jelöletm a táblázatban

Minden videón a bal oldalon a Hawkeye Firefly 8S, míg a jobb oldalon az Elephone Rexso látható.

Érdekes módon az olcsóbb kamerák hardverénél a Rexso sajátja erősebbnek tűnik, viszont a képarányt nem lehet állítani, nincs Bluetooth kapcsolat, nincs csukló távirányító, amiről vezérelni lehetne, és sokkal kevesebb felbontási lehetőséget nyújt, azt is alacsonyabb FPS szám mellett, ami például a lassított felvételek esetében mindenképpen hátrány. Ráadásul nincs mikrofonbemenet sem, vagyis a nyitott keret sokkal kevésbé használható jól, mint a Firefly esetében.

Firefly 8S / Elephone Explorer K köd teszt

A dolgokat a fonákoldalra fordítva, viszont az Elephone alkalmasabb gyors mozgások felvételére, vagy inkább fogalmazhatnánk úgy is, hogy a Firefly alkalmatlan. A drónos repüléseimet képtelen voltam felvenni vele, ugyanis olyan gyorsan kimennek a gépek a képből, hogy lehetetlen a mozgásukat felvenni, és a szűk FOV nemcsak vízszintesen, hanem horizontálisan is erőteljesen korlátoz.

img_0631.JPG

Tapasztalataim szerint az Elephone-nál DIS-nek – digital image stabilzation – hívott csillapító rendszer sokkal jobban működik, mint ugyanez a Firefly-nál – ott EIS -, az pedig teljesen érthetetlen, hogy miért csak 1080p 60 FPS-nél kínálja fel ezt a lehetőséget a 8S. Gyanítom, hogy valami szoftveres probléma lesz, amit majd firmware frissítéssel javítanak. Ez például síelésnél és kerékpározásnál elég nagy gond, itt egyértelműen a Rexso kerül fölénybe, hiszen ott ilyen gond nincsen.

img_0632.JPG

Ezzel szemben a menürendszere a Firefly-nak sokkal jobb és egységesebb, könnyebben rááll az agy, nincs annyira szétszórva, mint a konkurens termék esetében, ráadásul minden jól is működik. A Rexsonál vannak furán zavaros dolgok, néha beakadnak a menüpontok, ilyenkor ki és be kell kapcsolni, és akkor általában megjavul. Eleinte arra gyanakodtam, hogy egyes tulajdonságok kizárják egymást, de aztán feltűnt, hogy máskor pedig működnek, szóval ez valami szoftveres anomália, ami a Firefly-t nem érinti.

j_4.jpg

Firefly 8S / Elephone Explorer K

Ami a képminőséget illeti, elég parázs vitát folytattunk azzal kapcsolatban, hogy melyik kamera a jobb, elég véleményes mindannyiunk ítélete, de én személy szerint a Firefly-t látom annak. Az biztos, hogy a Panasonic szenzor 16 Megapixele egyáltalán nem érvényesül a Sony 12 MP-jével szemben. Részletességben viszont csúnyán veri a Sony a Pana-t, ez nagyon jól látszik például a fák ágain, utóbbinál összemosódik, előbbinél szép éles a kép.

j_3.jpg

Firefly 8S / Elephone Explorer K

A színek mindkettőnél elképesztően jók, de ez picit olyan, mint az audio technika, szerintem akkor jó egy kép, ha minél közelebb van a valóságoshoz. Ezt majdnem mindkettő ugyanúgy tudja, de a Firefly reálisabban adja vissza a látványvilágot, a kiégés mindkettő esetében minimális, a színpaletta szépen köszön vissza, majdnem úgy, mint ahogy azt a saját szemünkkel látjuk. Ellenfényben viszont sokkal jobb a Rexso, valahogy sikerült eltüntetni a "nap foltot", pedig a másik kamerához még napellenzőt is adnak. Ennek ellenére nem kérdés, hogy ebben az Elephone terméke a jobb, nem is kevéssel.

j_2.jpg

Firefly 8S / Elephone Explorer K

A Rexso azonban egy kicsit túlszaturálja a színeket, ami nagyon jól néz ki, ha nincs mellette az S8 sajátja. Abban biztos vagyok, hogy az emberek jelentős részének az élénkebb színek fognak jobban tetszeni, de az igazsághoz akkor is a Hawkeye Firefly 8S áll közelebb. Ráadásul ott a GoPro által elhíresült Superview nézet is, amit sokan – többek között én is – kedvelnek. Cserébe a Rexso RAW formátummal villant, ezek után ember legyen a talpán, aki megmondja, összességében melyik az előnyösebb.

Firefly 8S / Elephone Explorer K

A videók esetében is nagyon hasonló a helyzet, leszámítva azt, hogy az Elephone ezt is torzítja, míg a Firefly 8S nem. A Rexso esetében kevés fény mellett azonban erőteljes szemcsésedés indul be és a felvétel is valahogy sárgább, ami a konkurenst később éri el, vagyis összességében a mérleg nyelve itt is a Hawkeye javára billen el. A videófolyamból kivágott állóképek is jobbak, de azért a másik kamera sem marad szégyenben, míg kevés fénynél mindkettő meglehetősen gyenge, de nem is erre vannak kitalálva.

SJCAM SJ5000X / Elephone Explorer K (párás)

Ami a kép és videó manipulálási szolgáltatásokat illeti, a két kamera itt is fej-fej mellett halad. Nincs lényegi különbség, persze lehet kattogni azon, hogy az egyiknek több lépésben állítható egy tulajdonsága, de ez szerintem nem olyan perdöntő, mint mondjuk a rossz menüvezérlés vagy az EIS hiánya. A különbségek az alábbi táblázatban láthatóak:

Funkció\Kamera

Hawkeye Firefly 8S

Elephone Rexso K

time-lapse

1, 2, 3, 5, 10, 30, 60

0,5, 1, 2, 5, 10, 30, 60

sorozat mód (mp/kép)

3, 5, 10

3, 5, 10, 15, 20, 30, 30/3S

felülírás (perc)

1, 2, 3, 5

5, 10, 25

lassított felvétel

1080p 120 FPS, 960p 120 FPS, 720p 120+Superv./240 FPS

720p 120 FPS

hosszú expozíció (mp)

1/30, 1, 2, 5, 10, 30, 60

nincs

videó+pillanatkép

nincs

3, 5, 10, 30, 60, 300

időzítő

1, 2, 3, 5, 10, 30, 60

0,5, 1, 2, 3, 5, 10, 30, 60, 300

 

Az üzemidő hasonlóképpen alakul, mindkettő 1200 milliamperórás kapacitással rendelkezik, nehéz volt eldönteni, melyik bírja tovább. Hidegben is hozták az üzemidejüket, persze mindkét telep új volt, de tudjuk, hogy akár 1-2 év alatt is a töredékére tud esni a felvételi idő. A beígért 90 percet 1080p mellett mindkét kamera tudja, mondjuk, hogy döntetlen.
joined_2.jpg

Az applikáció mindkettőnél remek, lényegében ugyanazt tudják, mint a 2 inch-es kijelzőkről végignyomkodható funkciók, illetve annál egy picit többet is. Nehezen tudnék választani, melyiket egyszerűbb kezelni, ez is nagyjából azonos, ami viszont fontos, hogy néhány olyan extra lehetőség is megjelent, amit nemrég még nem tudtak az akciókamerák.

joined_3.jpg

Mindkettő „on the fly” tud firmwaret tölteni a kamerákra, nincs többé SD kártyás bohóckodás. Nekem a Firefly 8S görgetős menürendszere intuitívabbnak tűnik, ellenben a Rexso tud néhány dolgot, amit az ellenlábas programja nem. Visszajelzi a WiFi erejét és a kamera töltöttségét is, ami nagyon hasznos. Programhibákkal nem nagyon találkoztam egyik esetben sem, a hatótáv nagyjából 15 méter.

screenshot_2018-01-21-11-03-14-538_com_nextdimension_explorerk.png

Természetesen mindkét esetben használhatjuk azokat a funkciókat, amiket a kamerák az alapmenüben tudnak, például a kép megfordítását, ami egy lebegő drón esetében eléggé hasznos, hiszen akkor nem tudjuk a gombokat nyomkodni. A Rexso ráadásul a saját időbélyeg beállításait is tudja szinkronizálni a telefon ideje alapján, kár hogy a tipográfiája olyan szép, mint egy lóharapás.

Firefly 8S / Elephone Explorer K párásodás teszt

A végére még egy tapasztalati dolog, ami a tokokkal és a melegedéssel kapcsolatos. Mindkét kamera eléggé tud melegedni nagy felbontás mellett, ami hidegben jótékony hatással van az üzemidőre, egyszerűen nem hagyja az akkumulátor kihűlni a kamerát. Cserébe viszont mindkettő párosodik - a Firefly 8S jobban -, amitől sokszor fátyolos lesz a kép, de ezzel nem sok mindent lehet kezdeni, maximum kitesszük egy nyitott tokba. Elvileg vannak speciális anyagok – például búvárszemüvegekhez spray-k – amikkel lehet kezelni a problémát, de ezt nem tudtam kipróbálni.

Firefly 8S / Elephone Explorer K 4K 30 FPS teszt

Kiegészítés: utána kérdeztem fórumokon, hogy mit lehet kezdeni a párásodással, és két javaslat is született, az egyik a teljesen szárazra hajszárítózás utáni becsukás, ami az első kinyitásig hatékony, ám ilyenkor kártya vagy akkumulátor csere okozhat gondot. 

A második, szerintem sokkal jobb megoldás ez a nedvességelszívó párna lehet, ezek ugyanolyan szilikát golyók, mint amit a cipős dobozokban is találhattok, csak itt lap formájában. Azt még nem tudom, hogy ez hova lehetne tenni (például a kamera alá?), de ez felszívja a nedvességet. 12 db kb. 300 forint, szóval nem kell nagy összegre gondolni.

 

Összegzés

Tudom, hogy most sokan azt várják, hogy győztest hirdessek, de ez ebben az esetben meglehetősen nehéz. Állóképek és átlagos videózás esetén – amikor nem kell gyorsan mozgó tárgyakat követni és elég a kis látószög is – a Hawkeye Firefly 8S 90 FOV jobb, ráadásul a szolgáltatásai – bár ez nem grandiózus eltérés – is széleskörűbbek. Szerintem jobb minőségű, kevésbé zajos felvételeket is készít, mint a konkurencia. Ráadásul külső mikrofont is tud fogadni, így a hangja sokkal jobb lesz, mint a másik tesztalanynak.

re.jpg

Az Elephone Rexso K viszont sokkal jobb gyors mozgások felvételére a szélesebb, 170 fokos FOV miatt. Aki igazi akciókameraként akarja használni az eszközöket, ezzel jár jobban, illetve az utólagos képfeldolgozáshoz jobb a RAW formátum, amit a 8S nem tud. Plusz pont, hogy a képstabilizálása is remek – az egyik legjobb, amit eddig láttam – és ezt minden felbontásnál tudja, tehát a remegős felvételek szebbek lesznek a Rexso esetében, mint a Firefly-nál. Cserébe a kezelőfelülete sokkal zavarosabb és a vízálló tokja is akadozik, vagyis a használata kellemetlenebb, ami nem egy lényegtelen pont.

ff.jpg

A slusszpoén az, hogy a Hawkeye Firefly 8S-nek van egy 170 fokos látószöggel rendelkező variánsa is, azonos hardver mellett, am tulajdonképpen ötvözi az Elephone és a Firefly 8S 90 FOV előnyeit, bár az is igaz, hogy ezt a variánst nem teszteltem. Az árak mindhárom esetben nagyon közel alakulnak egymáshoz, de az EU raktár mindig hatalmas előnyt jelent, hiszem a vám és az ÁFA kötelezettségeket nem kell a hatóságok felé lerónunk.

Hawkeye Firefly 8S Elephone Rexso K

+ szebb, részletesebb videó
+ szebb, részletesebb képek
+ magasabb FPS szám
+ jobb kezelhetőség
+ jobb tok
+ mikrofon bemenet
+ sík lencse, nincs torzítás
+ superview
+ mozgásérzékelés
+ duális rögzítés
+ Bluetooth távvezérlés
+ tripod mount, rögzítő fül, selfie tükör

+ jobb képstabilizálás
+ nagyobb FOV
+ 4K 30 FPS-t is stabilizál
+ RAW képformátum
+ video+pillanatkép
+ jobb tömörítés
+ erősebb hardver
+ kamerakép fordítás
+ sokkal jobb ellenfény kezelés

A kamerákat itt vásárolhatjátok meg (az árak az árfolyam ingadozásának és az akciók függvényében változhatnak):

Ha tetszett a cikk, kérlek tisztelj meg azzal, hogy nyomsz a cikkre egy lájkot Facebookon, így látni fogom, hogy munkám nem hiábavaló. Annak is örülök, ha megosztod, így még több emberhez jutnak el az információk. Előre is köszönöm.