Bayangtoys X21 drón teszt – Olcsó húsnak híg a leve?

img_1551.JPG

A Bayangtoys X21 brushless kamera drón egy meglehetősen népszerű drón, amit én személy szerint részben érdemtelennek tartottam. Aztán egy közeli barátom ráment a termékre, mert nagyon jó volt az ára, és jellemzően ez szokott lenni az egyik döntő érv a vásárlás mellett. Persze a különálló, 1080p kamera, a ritkán elromló nem szénkefés rendszer, a GPS stabilizálás vagy a meglehetősen sok elektronikus funkció – pozíciótartás, automatikus fel- és leszállás, követés – sem mellékes tétel a 49.000 forintos gép esetében.

 

Kicsomagolás

Mielőtt belevágnánk a tesztbe, elmondom a prekoncepciómat, mert bármennyire is szeretnék elfogulatlan lenni, nem megy. Amikor a Gofly-rc  Falcon modelljét megvettem, ez pozitív előítélettel párosult, beszéltem a gyártóval, jó fejek voltak, segítőkészek, alapból azt gondoltam, hogy egy olyan valamit fogok kapni, ahol az igényesség egy szerethető végtermékben fog összegződni.

img_0957.JPG

A Bayangtoys X21 kapcsán pont ellenkező véleményen voltam, amit nem kis mértékben az elődmodellek  kapcsán leírt tapasztalatok alapoztak meg. Hozzá kell tennem, nekem sosem volt Bayangtoys termékem, de pont azért, mert nem egy jó minőségű, kiválóan összerakott, megbízható valaminek nézett ki, és a fórumokban sem erről szólt a fáma.

img_0958.JPG

Ezt a doboz semmilyen szinten nem volt képes megcáfolni, a 2 évvel ezelőtti XK X380-am - ami egy tök jó drón volt -, igényesebb csomagolásban érkezett, de egy Hubsan is kenterbe veri, mind a dobozolás minőségét, mind a dizájnt nézve. Azt azonban ne felejtsük el, hogy ez egy 49.000 Ft-os drón, míg a használható Hubsan modellek 50-55.000 forint alatt nem kaphatóak és kisebbek is, az XK X380-am pedig 80.000 forintot kóstált, igaz, abban volt egy gimbal is. Már pedig a Bayangtoys ára majdnem fele az XK-nak, ami azért nagyon durva.

img_0970.JPG

A doboz fedelének kinyitása után az összecsapottság érzése tovább erősödött, a rosszul elrendezett hungarocell csomagolás miatt ugyanis benyomódott a távirányító antennája szállítás közben, míg a fölösleges szigetelés darabok mérges méhrajként rajzottak szét a lakásban, mindenre idegesítően ráragadva. A profilban figyel a gép, mellette a távirányító, alá begyűrve a kézikönyv és az applikáció letöltését bemutató tájékoztató, a maradék helyekre pedig besuvasztották a tartozékokat.

img_0966.JPG

Ebből azért szép számmal akad, imbuszkulcs, csavarhúzó, 3S, banándugós töltő és egy 2200 milliamperórás akkumulátor, tápegység a töltőhöz, mobiltartó keret a távirányítóra, illetve az állítólagosan 1080p kamera – de kinézetre inkább 720p -, ami a gép alatt kapott helyet. Az viszont ránézésre látszik, hogy nem a minőség miatt fogjuk hozsannázni a drónt, amiket a kinyitás utáni gépolaj szag sem erősít. Mintha most jött volna ki egy fröccsöntő üzem gyártósoráról, fogásra pedig az a kellemetlen, zsíros, legolcsóbb műanyag érzés kerített hatalmába, ha megfogtam valamit.

img_0962.JPG

A gép jóval nagyobb, mint a konkurensei, vagyis nem is azok, hiszen ha méretosztályt nézünk, a JJRC Pro X3 egyértelműen kisebb, de a Hubsan sincs ekkora, tehát ebből a szempontból a régi Phantomokkal állítható párhuzamba. A műanyagok minősége nem túl jó, és ugyanaz mondható el a kiegészítők esetében is. A GPS „torony” például remeg, mint a kocsonya, míg a kamera mechanikus "gimbaljából" két csillapító gumi egyszerűen ki volt csúszva, illetve csak az átellenes sarkokon van biztosító műanyagbetét. Iszonyatos spórolásszag lengi körül, de ez egy 49.000-es gépnél tulajdonképpen várható volt.

 

Távirányító

A kameraplatformok esetében elég lényeges dolog a távirányító. Általában ezek dedikált darabok tengernyi funkcióval, nem úgy, mint a versenygépek esetében, ahol jellemzően több géphez használunk egyetlen egységet.

img_0967.JPG

Azt mondanom sem kell, hogy a Bayangtoys X21 kontrollerének sem a kinézete, sem a minősége nem sokkal haladja meg egy Syma X5C szintjét. Olcsó műanyagtenger, olyan irányító karokkal, amit a 10.000 forintos gépek esetében szokhattunk meg, azt leszámítva, hogy itt a gimbalok cserélhetőek, a képernyő nemcsak egy matrica, hanem egy teljes telemetriát visszajelző darab, míg a gombok sem mind vakkapcsolók, hanem működő darabok.

img_0968.JPG

Sajnos nem akkumulátorral, hanem 6 db AA elemmel üzemeltethető, ami szerintem merénylet az RC hobbi ellen, de tuti meg lehet valahogy modolni. A középső rész felső szekciójában található nyakba akasztó pánt bekötő szeme is műanyag, pedig ez szinte mindig valamilyen fém, jellemzően alumínium.

img_0969.JPG

Ami a funkcióvezérlést illeti, a középső részen helyezkedik el a bekapcsoló gomb, mellette jobbra és balra a 4 db trim gomb van, amit én sosem szoktam használni GPS-es gépnél, persze ha nem ilyen módban repülünk, akkor azért van jelentősége. Aki maga szeretné a funkciókat kibogozni, annak sok sikert kívánok, mert ilyen zagyva leírást már rég láttam. Egyből a Google automata fordítója ugrott be, ha ez volt a szándék, akkor ezt 100%-ban sikerült megvalósítani. Ez igaz például a funkciók leírására is, például a gombok mellett semmilyen piktogram nem jelzi, melyik mit csinál.

1_21.jpg

Kezdjük balról jobbra, már csak azért is, mert a négy gombot tartalmazó együttesből a felső kettő vakkapcsoló, gondolom későbbi – általában soha meg nem valósuló – funkcióknak fenntartott hely. Alatta a követés mód és a panoráma mód – amit itt sorrundnak hívnak - aktiválását tehetjük meg. A jobb oldali kör alakú vezérlő egység felső gombja a fényképezést, az alsó pedig a kamerafelvételt indítja el. Azért az érdekelne, hogy ha lenne gimbal, azt vajon mivel kellene fordítanunk? A bal felső trim gombbal? Nyilván borzalmas érzéssel.

cx.jpg

A bal oldali a GPS és a magasságtartó mód között váltogat, hiszen duális helymeghatározással és barometrikus szenzorral is rendelkezik tesztalanyunk. Jobb oldalon pedig a headless módot találhatjuk – amit folyamatos csipogással jelez -, ami itt már értelmet nyer azzal, hogy a kopter tudja, hogy pontosan merre is jár. Jobb vállon van az automatikus felszállás - de hol a leszállás? -, míg a balon a „sebesség” kapcsoló van, ami a drón agresszivitását állítja.

5_11.jpg

Van még néhány Mortal Kombat mozdulat, amit az irányító karokkal vihetünk véghez, és ez sok estben szükséges is, lévén ezek funkciókat aktiválnak:

  • bal kar srégen balra le, jobb kar srégen jobbra fel: iránytű kalibráció, ezt minden felszállás előtt meg kell tennünk
  • bal kar srégen jobbra fel, jobb kar srégen balra le: giroszkóp kalibráció
  • bal kar srégen jobbra le, jobb kar srégen balra le: motor beindítása / leállítása
  • bal kar srégen balra le, jobb kar srégen jobbra le: disarm, levegőben nem működik

Ezeket ne felejtsük el, mielőtt felszállunk, hiszen a GPS alapú drónok esetében minden felszállás előtt MEG KELL csinálni az iránytű kalibrációt.

A vicc az, hogy a távirányító Mode 1-et jelez ki, de Mode 2-ként működik, és nem is jöttem rá hogy lehetne átkapcsolni a jelzést, de mire eddig eljutottam, már megszoktam, hogy minden ezt a „mókolt” irányvonalat viszi tovább.

 

Tesztüzem

Az első dolog, a propellerek felhelyezése és meghúzása, illetve a drón – az alján ugyanis van egy kapcsoló - és a távirányító bekapcsolása után tennünk kell, az a kalibrálás. Ehhez a villogó LED-eket kell figyelnünk, majd vízszintesen és függőlegesen is a drón tengelye körül addig forgatni a gépet, amíg a lámpácskák zöldre nem váltanak. Ne felejtsük el meghúzni a sapkákat, amiket egy vékonyabb imbuszkulccsal vagy a gyári szerszámmal tehetünk meg.

149_wifi.jpg

Fontos azt tudni, hogy a Bayangtoys X21 drón kizárólag 5 Ghz-en adja le az FPV adást, vagyis akinek nincs ilyen sávot kezelő mobiltelefonja, az NE VEGYE MEG ezt a gépet, mert nem lesz élőképe. Ez azt jelenti, hogy kizárólag a 149-es WiFi sávot fogó eszközt használhatunk erre a célra. Nekem személyes pechem, hogy a Xiaomi Redmi Note 4-em erre nem képes, csak a 8 colos Lenovo Tab 4 8 Plusom - mindkettő kiváló eszköz, nagyon ajánlom - , ez viszont nem fér bele a tartóba, szóval így meglehetősen kényelmetlen a használat. Ha minden összejön, akkor élvezhetjük a 720p felbontású videót, amit nagyjából 200-400 méterig képes a vezetéknélküli szabványnak megfelelően továbbítani, annak minden hátrányával és előnyével egyetemben, vagyis olyan késleltetéssel, hogy besírunk.

screenshot_2018-04-18-14-49-27.jpeg

Gyorsan töltsük le a random generátorral elnevezett WdPilot-FYD-nek hívott alkalmazást – ez a névadás még mindig nagyon nem megy a kínaiaknak -, majd tekintsük meg a csodálatos menüszerkezetet. Ez csak akkor fog sikerülni, ha MÁR csatlakoztunk a géphez WiFi-n keresztül, mert ha esetleg nem, akkor kő merevre fagy. Ez a hiba egyrészt visszarepít minket a 10.000 forintos drónok szintjére, másrészt kölcsönöz egy kis 80-as évek feelinget is az egésznek, ami a Stranger Things sorozat kapcsán nagyon bejött, itt viszont nem annyira. Nem beszélve arról, hogy ezt menet közben is tudja, ráadásul a kamera funkciókat csak az applikációból lehet vezérelni.

Aki már életében látott telefonnal irányított drónt, az máris tud mindent, aki pedig még nem, az nem egy 350 mm-es brushless géppel fogja kipróbálni. Elvileg lenne itt mindenféle okosság – virtual reality, giroszkóp mód, és hasonlók - de az élőkép és a kameraképességeket túl semmi nem működik, lévén az applikáció a kamerához és nem a géphez csatlakozik, tipikus sufni tuning megoldás, ezzel élt nemrég a JJRC X3 Pro is. Gyanítom egyébként, hogy ezt az applikációt nem a Bayangtoyshoz találták ki, csak ezzel is megy, akkor meg miért ne ugye. Mondanom sem kell, hogy fényévekre van a Hubsan H501 Air vagy a H216A által közösen használt programtól, a DJI-t pedig meg sem említem, mert az szentségtörés lenne.

A kamera elvileg 1080p képes, és valóban a felbontás meg is van, elég részletesen látjuk az élőképet, ráadásul jó nagy a lencse, ami széles FOV-ot eredményez, a szépséghibája az, hogy a drón nem terpeszt eléggé, ezért a lábak benne vannak a képben. A képminőség nem is lenne rossz, ha lenne bármi, ami stabilizálja a gépet, mert ez a gumibakos megoldás a „halottnak a csók” esete, viszont ez a 8 Megapixeles szenzor egész jó.

A propellerek nem különösebben kiegyensúlyozottak, ezért jó sok rezgést átvisznek a képre, a drón pedig sok esetben úgy mozog, mint egy hintaló. Nagy súly – állítólag 850 gramm – nagy tehetetlenséggel jár, ami jó nagy bólintásokat eredményez a videóban is és dual GPS ide vagy oda, azért nem is stabilizálja magát agyon a test, inkább 1 méteres körökben ténfereg.

hr5008_15.jpgÁllítólag lehet kapni 2 tengelyes gimballal is, igaz én egyetlen boltot sem találtam, ahol elérhető lenne, viszont egy csomó DIY gimbal videó van, szóval mindenki gyárilag hegeszthet rá. Biztos jó móka, csak vajon mennyi marad az így sem rettenetesen hosszú – nagyjából 12-14 perces –üzemidőből? Valószínűleg nem sok, szóval ez az akkumulátor cseréjével is jár, ahol a kapacitás lesz a fókuszpontban. A konkurencia viszont mind hosszabb ideig repül, ebben nagy szerepet játszik a fölöslegesen nagy súly.

A gyári áramforrás ugyanis 2200 mAh kapacitású, ami még kisebb is, mint a Hubsan H501 széria sajátja, csak ott alacsonyabb az önsúly, igaz itt meg a cellaszám magasabb. A delejtárolót a gyári, igen vérszegény töltő több mint 3 óra alatt tölti fel, amit meglehetős kín végigvárni. Pechemre a Skyrc Q200 állomásomra nem tudtam csatlakoztatni, mert banán-XT60 átalakítóm nincsen, de egyébként is ki használ manapság banana plugot?

4_10.jpg

A drón egyébként nem repül rosszul, engem a 2-3 évvel ezelőtti Cheerson CX-20-ra és a Phantom F40-re emlékeztetett, az volt méretben - 350 mm körül -, illetve repülési időben hasonló szerkezet, igaz ennél lényegesen magasabb áron volt kapható. Elég stabil, viszonylag jól tartja a pozícióját, bár a barometrikus szenzor ellenére is tud egy picit liftezni. Dinamikusnak nem mondanám, de azért a 3 cella az 3 cella, de elég "parasztosan" indul meg. Nekem a headless mód semmit nem csinált az égvilágon, a többi funkció viszont működött.

Az RTH-nak elméletileg úgy kellene működnie, hogy felszáll 20-30 méter magasra és szépen leszáll ott, ahol vagyunk, vagy ahol a távirányító jelenleg van - legalábbis a DJI így csinálja. Helyette előre megindul, mint egy disznó, átcsörtet az akadályokon, legyen ott akár fa, akár más. Aztán a kézikönyv lapozgatása közben eszembe jutott, hogy ha a motor indítása a karok ki- és a behúzásával aktiválható, akkor mi lenne, ha ugyanezt a levegőben hajtanánk végre. A fenti videóból látszik, hogy ezt nem lehet megtenni, először le kell szállnunk, csak utána aktívak a karkombinációk, vagyis a drón jól működik, elméletben. Gyakorlatban viszont ezzel az a gond, hogy ha felakad egy fára, és a barometrikus szenzor érzi, hogy nem a földön áll a drón, akkor nem engedi leállítani a motorokat, szóval mégis hogyan kapcsoljuk ki, ha nincs kill switch se emergency disarm?

img_1545.JPG

Ejtenék még néhány szót a Bayangtoys X21 legnagyobb előnyéről, a telemetria rendszerről. Nem mondanám, hogy manapság ritkaságszámba megy - hiszen például az általam is körbenyalt Hubsan modellek is tudják -, de azért eléggé más egy gép nélküle. A telemetria lényege, hogy egy oda-vissza kapcsolat épül ki a drón és a távirányító között, így real-time-ban kapunk vissza repülési adatokat. Ezek az alábbiak: műholdak száma, távirányító és a drón akkumulátorának a feszültsége, sebesség, magasság, távolság, illetve a test orientációja, illetve repülési állapot. Ez nyilvánvalóan egy hatalmas plusz, és biztos vagyok benne, hogy emiatt is ilyen népszerű ez a masina.

A gépnek van magyarországi fóruma is a Prohardveren, tehát bármikor kérhetünk segítséget anyanyelvünkön, illetve érdemes Watt 25 blogját is követni, aki lelkesen blogol mai tesztalanyomról.

 

Összegzés

Pontosan azt kaptam, amit vártam, de sajnos nemcsak jó értelemben. A Bayangtoys X21 minősége egyenes arányban áll az árával, mindkettő alacsony. Ez nem lenne baj, de valahogy a tartósságba vetett hitemet is erőteljesen erodálta, ez már az első felszállás előtt is így volt és azóta sem változott, plusz a működési kultúra inkább közelebb áll a kulturálatlansághoz.

Az viszont vitathatatlan tény, hogy telemetriát, követést, panoráma módot, GPS stabilizálást, automatikus fel- és leszállást, 1080p akciókamerát egyetlen más gyártó sem ad 350 mm-es Phantom méretben 49.000 forintért, és ez tényleg megsüvegelendő, főleg hogy EU raktárból érhető el. Én ennek ellenére akkor is egy Hubsan H501 S-t vennék.

 Előnyök  Hátrányok
 + mindent vivő ár
 + duális GPS
 + akciókamera az árban
 + telemetria
 + FPV élőkép

 + követés, panoráma mód
 + magyarországi fórum és blog
 + jó irányítási hatótáv
 + szabvány alkatrészek
 - pocsék minőség
 - rövid WiFi-s hatótáv
 - FPV csak 149 es 5 Ghz-en
 - jelöletlen távirányító
 - a távirányító elemes
 - felvétel csak az appból indítható
 - hullámzó, remegő kép
 - szörnyű, „angoltalan” leírás 
 - a gimbalos verzió nem kapható
 - a kor színvonalát meg nem ütő applikáció
 - sufni tuning megoldások tömkelege
 - bugos és veszélyes RTH

A drónt itt vásárolhatjátok meg, érdekesség, hogy a nagyobb távval olcsóbb (az árak az árfolyam ingadozásának és az akciók függvényében változhatnak):

Ha tetszett a cikk, kérlek tisztelj meg azzal, hogy nyomsz a cikkre egy lájkot Facebookon, így látni fogom, hogy munkám nem hiábavaló. Annak is örülök, ha megosztod, így még több emberhez jutnak el az információk. Előre is köszönöm.