Minden amit a kopterekről tudni kell

thinking3.png

Hogyan osztályozzák a drónokat?

Alapvetően a drón, mint kifejezés nem igazán megfelelő arra, amit egy átlagember a boltban megvásárolhat. A megfelelő kifejezés sokkal inkább a multikopter, vagyis több motoros gép lenne. Ezért megkülönböztetünk 4, 6 vagy 8 rotoros gépeket (de semmi sem zárja ki, hogy akár több motorral is rendelkezzen), a leggyakoribb a 4 rotoros modell, ezt hívjuk quadkopternek.

Az, hogy milyen multikoptert fogunk vásárolni, jellemzően az alábbi tényezők határozzák meg:

- mennyi pénzünk van rá (ez a legjellemzőbb szűk keresztmetszet, ezért ez szerepel elsőként)
- hol akarjuk használni: beltérben vagy kültérben
- mire akarjuk használni: légi fotózásra, műrepülésre vagy csak "játékra"

Fontos, hogy ezek a szempontok keveredhetnek is, vagyis egy kisebb beltéri modell nem feltétlenül olcsóbb, mint egy nagy kültéri, mint ahogy az sem biztos, hogy egy drága kamerával szerelt légi fotózásra alkalmas gép ára meghaladja egy akrobatikus kopter árát. A legtöbbször nem lehet éles párhuzamot vonni a különböző kategóriák között sem, rengeteg a hibrid gép, illetve az árak is nagyon szórnak, beszerzési helytől, márkától függően vagy éppen attól, hogy milyen időszakos kedvezményeket lehet elérni (Fekete Péntek=Nov. 27, Kiber Hétfő= Nov. 30, Karácsony, vagy esetleg holtidő van, amikor nincsen fogyasztás). Éppen ezért a lenti "kategorizálás" kizárólag az én szubjektív véleményemet tükrözi, ezek csak iránymutatásul szolgálnak ahhoz, hogy laikusként el tudjunk igazodni a rengeteg multikopter között.

A MENNYI

Általában ez a szűk keresztmetszet, ez határozza meg azt, hogy mennyit vagyunk hajlandóak áldozni a gépre. Nagyon sok ember úgy áll hozzá a dologhoz, hogy csak a gyerek megismételhetetlen pillanatait szeretné felvenni, ez biztosan nem kerül sokba. Ezzel el is érkezünk az informatika klasszikus hármas problémájához a mindent tudjon, ingyen legyen és tegnapra, de ilyen nem csak a számítástechnikában, de a kopterek között sem létezik. MINDENÉRT súlyos pénzeket kell fizetnünk, ami jó minőségű és ez különösen igaz akkor, ha jó minőségű légi felvételeket akarunk készíteni. Ne higgyük el, hogy 20.000 forintért jó minőségű 5MP-es Full HD képes kamerát ad bármelyik gyártó, ami ráadásul még nem is remeg, ez MINDIG hazugság. SOHA ne üljünk fel a hangzatos reklámoknak, amik fűt-fát ígérnek. Amit az egyik gyártó nem tud 20.000 magyar forintból kihozni, azt egy másik sem fogja. Éppen ezért, hogy könnyebb legyen eligazodni, költség alapon sávokra osztottam a koptereket, így mindenki a saját pénztárcájának megfelelően válogathat.

0-10.000 Forint : csak micro és mini beltéri kopterek vannak ennyiért, ez tulajdonképpen az eldobható fényképezőgép kategória. Ezek nehezen javíthatóak, mert minden nagyon kicsi (vagy nem is lehet, mint pl. a DHD D1 esetében) egyszerűbb venni újat, ha elromlik. Ezek a kopterek jellemzően ugyan azt tudják, ennyi pénzért nincsen nagy differencia.

Szerk. 2015.11.14: linkké alakítottam a típusneveket, hogy könnyebb legyen megtekinteni őket, illetve hozzáfűztem az affiliate kódomat.

  • 2,5x2,5cm
    • DHD D1: poket kopter, a legkisebb megvehető quadkopter, elfér a saját távirányítójában, cserébe nem szerelhető
  • 4x4cm
    • Cheerson CX-10: nagyon picike, de szerelhető quadkopter, több variánsban, a CX-10A már headless módot is tud, a C pedig kamerával érkezik (0.3MP)
    • FQ777-124
  • 13-16cm
    • JJRC H8 mini: mint az Eeachine, csak JJRC adja ki
    • Eachine H8 mini: a legolcsóbb kis rotoros, a Banggoodon 12 USD körül kapható, extrém forgási sebesség (yaw rate)
    • Eachine X4 3D: hasonlít a Blade Nano QX/3D-hez, de sokkal olcsóbb, képes fejjel lefele is repülni, illetve akrobatikus mutatványokat csinálni

10-20.000 Forint: brutális mennyiségű másolat van ennyi pénzért, a kínaiak jellemzően a másolatot is továbbmásolják, szóval érdemes megnézni, mit veszünk. Itt azért már lehetnek eltérések, pl. kamerával vagy anélkül felszerelt modellek, de még nagy csodákat nem kell várni.

  • Hubsan X4 és variánsai: kisebb mint a többi, jól repül, meglehetősen stabil, inkább mondanám mininek
  • Syma X5C és variánsai: nagy dög, jól repül, kicsit szélérzékeny, jó alkatrészellátás, sok féle különböző verzió (kamerás, FPV-s)
  • WLToys V222: Syma X5 "killer", a hozzá adott kontrollerekkel a nagyobb modellek (V262,V252) is vezérelhetőek
  • JJRC H8: mint a Syma X5, csak olcsóbb, cserébe a motorok élettartama rövidebb
  • Blade Nano QX mini: amerikai cég, jó minőségű koptereket gyárt, ez is kisebb mint a többi, alkatrészellátással lehet gond, illetve elég drága

20-50.000 Forint: itt már vannak érdekes gépek, elég nagy a szórás tudásban és méretben is, ennyi pénzért már érdemes jobban megnézni, mit is veszünk pontosan. Jellemzően ide esnek az előző kategória fix kamerás gépei is. Itt már van olyan kopter, ami képes normális, nem fix kamerát is magával vinni, illetve van akrobatikus modell is, mindenki választhat igényei szerint. Találhatunk FPV (first person view) gépeket is ebben a szegmensben. Azért még kifinomult technikai megoldásokat nem kell várni, de néhány egyszerűbb funkció már megjelenik.

  • Blade Nano QX 3D: mint a Blade Nano QX, csak ez akrobatikus mutatványokra lett kitalálva, 3D kopter, tehát képes fejjel lefele is repülni, illetve mindenféle trükköket csinálni
  • JJRC H12 C: a kategória egyik legjobb fix kamerája, 5MP-ért, de ez sem stabilizált. Többi paramétere nagyjából a konkurenciáéval egyezik meg
  • Syma X8: "szegény ember DJI Phantomja", elég erős hogy magával vigyen egy gimbalt és egy kamerát, stabil, jól repül, de a repülési ideje lehetne több. Kinézetre erősen DJI Phantom koppintás
  • YI Zhan (JJRC) Tarantula X6: sok összehasonlító teszt van a neten Syma X8 vs. Yi Zhan Tarantula X6 néven, kb. ugyan az a kaliber, de jobban néz ki, fordulékonyabb, cserébe nehezebb irányítani és egyesek szerint elég gagyi műanyagból készül
  • WLToys V262: érdekes gép, ha mondanom kéne egy típust, hogy melyik néz ki klasszikus quadkopternek, akkor ezt mondanám. A keret miatt nagyon strapabíró, ideális gyakorlógép, külföldi fórumokban dicsérik
  • MJX X600: nagy méretű hexakopter meglehetősen olcsón, elég stabil, jó minőségű, képes Mobius Action Camet vagy Keychain Camet magával vinni, sok alkatrész elérhető hozzá

50-100.000 Forint: ebben a kategóriában már megjelennek a komolyabb gépek, akár stabilizátoros kamerával felszerelt koptert is kihozhatunk ennyi pénzből (erőteljes kompromisszumokat figyelembe véve). Ezek a gépek szinte kivétel nélkül a nagyobbak közé tartoznak, viszont a 100.000-hoz közelebb eső alapgépek már rendelkeznek nem szénkefés motorokkal, GPS adó-vevővel, nagy teljesítményű akkumulátorral stb.

  • Syma X8W és X8G: a fenti Syma modell variánsai különböző felszerelésekkel (kamera tartó és kamera)
  • XK Stunt X350: akrobatikus kopter elég borsos áron, de már szénkefe nélküli (brushless) motorokkal. Ennyibe kerülnek nagyjából a Hubsan új, hasonló tudású modelljei is
  • Cheerson CX-20: az egyik legjobb vétel a szegmensben, ideális légi fotózásra, masszív váz, jól elbírja a kamerákat és a gimbalokat, illetve van GPS modulja, cserébe igénytelen kínai műanyagból készült, illetve csak 2700 mah-os akkumulátorral jön. Szereti lerúgni a légcsavar tartó "bakokat" és lezuhanni, erre oda kell figyelni. Van ról Alishanmao elemzés.
  • Flying 3D X8: a Cheerson nagy vetélytársa, erről is vannak Cheerson CX-20 vs. Flying 3D X8 összehasonlító videók. Szintén van GPS modulja, de elég sok Firmware hibát jeleztek, illetve sok esetben a firmware frissítések megölték a gépet. A kategóriájához képest rövid repülési idő. Van róla is Alishanmao elemzés.
  • XK Detect X380: nagyon stabil, kamera hordozására is képes kopter, nagyjából a Cheerson CX-20 és a Flying 3D X8 árában. Rendkívül nagy repülési idővel rendelkezik (5200mah-os akksija van) és ez tovább nyújtható még nagyobb akkumulátorokkal. AZ XK igazából a WLToys almárkája (mint a Toyotánál a Lexus). Amire figyelni kell, hogy a hasi csatlakozókon nincsenek jelölve a lábak, ezért leégethetjük az elektronikáját, ha rosszul dugunk fel rá valamit, illetve nincsen manuális fel és leszállási mód, ezt automatikusan teszi meg a gép. Van erről is Alishanmao elemzés.

100-150.000 Forint: Tulajdonképpen ide írhattam volna nagyobb számokat is, mert az árak a csillagos égig szöknek, ha az ember bele lendül, de azt gondolom, hogy a realitás az, hogy egy átlag ember Magyarországon ennél többet nem fog kiadni egy kopterért. Ebbe az árba azért már sok minden belefér, az "olcsóbb" modellek RTF-ként, kamerával, gimballal jönnek (Scarlet Minivet, UPair, Ehang), míg a drágább modelleknél csak az alapgépet tudjuk megvenni ennyiért. Itt már nem igazán tudok tanácsokat adni, mert nincsen velük tapasztalatom, de mindenki gondolja meg jól, hogy ennyi pénzt mire költ el. Érdemes bújni a www.rcgroups.com fórumot, szinte mindegyikhez van több oldalas téma.

 

A HOL

A fenti szentháromság általában legkevésbé végiggondolt tagja, hogy hol akarjuk használni. A legtöbb gyári fényképen nem igazán lehet megbecsülni egy multikopter méretét. Amikor elkezdtem foglalkozni a témával, én sem értettem, hogy miért van ekkora szórás árban, illetve méretben. Éppen ezért elkezdtem kategorizálni a koptereket méret szerint, illetve megnéztem az angol terminológiát, hogy jellemzően hogyan hívják a különböző méreteket (a fórumokon, vagyis azért ezt ne vegyük kőbe vésettnek). A két fő csoport a beltéri (indoor) és a kültéri (outdoor) használatra ajánlott típusok. Ez nem azt jelenti, hogy nem használhatóak fordítva, csak meglehetősen kényelmetlen (pl. nem fér el, mert nagy vagy elfújja a szél, mert kicsi stb.).

A beltéri darabok fő jellemzői általában:

  • kisebb méret, általában nem sokkal nagyobbak mint 15*15 cm, ezért könnyebb ezeket beltérben kezelni, illetve manőverezni a bútorok körül
  • kisebb súly, emiatt gyengébb motorok is meg tudják emelni, emiatt olcsóbb
  • jellemzően igénytelenebb anyagokból készül, szénkefés motor, egyszerű elektronika, egyszerűbb csapágyak, de vannak ellenpéldák is, pl. Hubsan X4 vagy Blade Nano QX 3D
  • gyengébb szélállósság, ami összefügg a súllyal, illetve általában nincsen bennük stabilizációs elektronika
  • mozgékonyabbak, ezért aki légi mutatványokat akar csinálni, annak inkább ez ajánlott
  • rövidebb hatósugár (maximum 2-300 méter), rövidebb üzemidő (5-10 perc), de pár tíz méterről már nehezen láthatóak
  • kisebb teherbíró képesség, általában nem lehet rájuk szerelni egyéb felszereléseket vagy ha igen, akkor nem bírják el

Ezzel szemben a kültéri darabok fő jellemzői általában:

  • nagyobb méret, robosztusabb felépítés
  • nagy teherbíró képesség, elbírnak különböző felszereléseket, pl. kamerát, kamera stabilizátort, GPS adót stb.
  • árban drágábbak, 30.000 Ft-tól a csillagos égig
  • a nagy teherbíró képességhez egy bizonyos ár fölött (50.000+) általában jobb elektromechanikus technika jár, szénkefe nélküli motorok, komolyabb fedélzeti elektronika, stabilizáció, robosztusabb váz, stb.
  • jobb szélállóság
  • nagyobb hatótáv, hosszabb üzemidő (akár fél óra is)
  • olyan extrák, amelyek a beltéri modellek esetében nem nagyon találhatóak meg (pl. GPS jeladó)
  • általában kevésbé mozgékonyak, inkább légi fotózáshoz ajánlottak, mint műrepüléshez

Vannak különböző hibrid típusok, amelyek kilógnak a fenti felsorolásból, illetve egyedi építésű kopterek (custom build), erre külön kitérek majd a Mélyvíz rovatban. A másik fontos dolog a mérettel kapcsolatban, a mérethez tartozó megnevezések. Ezekre sokszor hivatkoznak a kopterek leírásában is, ezért érdemes felsorolni, hogy melyek ezek, de sajnos itt is nagy a szórás, sokszor van átmenet a méretosztályok között.

Mikro vagy nano (micro, nano):  a legkisebb multikopterek, a méreteik valahol 4-5 cm körül vannak, de minden esetben elférnek a tenyerünkben. Jellemzően beltérben használatosak, általában maga a távirányító nagyobb mint a gép. Rendkívül könnyűek, valahol 10-20g körül vannak, ezért ezek szélállósága gyakorlatilag nulla. Mivel nagyon kicsik, ezért 10-20 méterről már nehezen láthatóak. Ezek a legolcsóbb modellek, 5.000 Ft-tól már elérhetőek a külföldi oldalakon.

MultiKopterek

Kicsi (mini, small): egy kategóriával nagyobb, valamivel szélesebb mint a tenyerünk ,egy kicsit túl fog lógni rajta. Nagyjából 15-20 cm méret közötti mérettel rendelkeznek, szintén viszonylag könnyűek, 25 gramm-tól kb. száz grammig terjed a súlyuk, inkább beltérben mint kültéren használhatóak, szélállóbbak, illetve sok esetben rendelkeznek gyári kamerával, ami általában fix, de egyes modellek esetében levehető.

MultiKopterek

Közepes (medium): Ezek a gépek valahol fél méter alatt találhatóak, árban elég nagy lehet a szórás, attól függően, hogy mit visznek magukkal (kamera, FPV, WIFI funkciók stb.). Inkább kültéren jók a méretük miatt, még 50 méter körül is elég jól láthatóak, beltérben viszont kialakul egy fajta aranyhal a gömbakváriumban érzés a helyhiány miatt. Ezek a gépek nem igazán drágák még (15.000-50.000-ig), de az árak a különböző modellek esetében erőteljesen szórhatnak. Egyes gépeken ebben a kategóriában megjelenhetnek olyan funkciók vagy technikai, amelyek csak az eggyel nagyobb kategóriára jellemzőek (pl. szénkefe - brushless - nélküli motorok, pl. új Hubsan modellek).

Multikopterek

Nagy (large): ezek már jelentős méretű, sok esetben félprofi gépek, méretük valahol fél méter körül alakul, súlyuk fél kiló fölött, de ezt erőteljesen meghatározza a magukkal vitt felszerelés. Itt az árkülönbség már igen jelentős lehet (gondoljunk pl. Syma X8 és DJI Phantom modellekre) és egy átlag magyar számára a prémium termékek sokszor már nem vagy csak nehezen érhetők el (200.000 Ft fölött). Rengeteg plusz funkcióval rendelkeznek, de ezek igencsak megdrágítják ezeket a modelleket. Itt már elég jelentősen elkülönül két nagy csoport, a kültéri légi felvételekre (aerial video) kifejlesztett, illetve a műrepülő modellek (racer). Mind a kettő csoportról azt kell tudni, hogy az igazán profi gépek meglehetősen drágák, az áruk akár a milliós tételt is elérheti.

"Olcsóbb" MultiKopterek

Drágább, légi fotózásra szánt modellek

Akrobatikus, műrepülő Multikopterek

Az ennél nagyobb kopterek általában már egyedi építésűek vagy méregdrágák, ez a mostani cikknek nem tárgya.

 

A MIRE

A multikoptereket alapvetően két dologra szokták használni (azon kívül hogy véletlenül falnak repülnek vele), vagy műrepülésre vagy légi felvételek készítésére. A két csoport jellemzően ellentétes tulajdonságokkal rendelkezik. Ez nem jelenti azt, hogy egy akrobatikus típuson ne lenne kamera, vagy egy légi felvételekre kifejlesztett gép ne tudna bukfencet (flip) csinálni, csak jellemzően a másik halmaz ezeket jobban tudja. Nagyon sok esetben az embereknek azonban nincsen kialakult képük arról, hogy mit szeretnének a multirotoros gépükkel csinálni, pusztán csak szeretnének egyet, nekik szól a csak "játékra" kategória.

Csak "játékra"

Ez az a kategória, ahonnan minden ember indul az elején, amikor még nem tudja, mit is szeretne igazán. Szeretne egy valamilyen, valahány motorral ellátott gépet, mert látta a neten, haveroknál, tv-ben vagy bárhol máshol, hogy ez milyen jó. Ez még az az állapot, ahol még megálljt parancsolhatsz magadnak, de amint megvetted az elsőt már nincs visszaút:D Amit tudok tanácsolni az első kopter vásárlása kapcsán:

  • valamilyen olcsóbb modellt vegyünk meg, mert még nem igazán tudjuk, hogy mit is szeretnénk, nincs kialakult ízlésünk a témában, nem rendelkezünk mélyrehatóbb ismeretekkel
  • MINDENKI ÖSSZETÖRI szabály: a kérdés csak az, hogy mikor. Ne gondold azt, hogy "te leszel az első aki nem", te is össze fogod, nem is egyszer. Éppen ezért ne invesztálj bele túl sokat az első kopteredbe
  • a legtöbben először beltérben próbálkoznak repülni, ezért a kopter legyen kicsi, de strapabíró vagy ha törik, ne érjen minket nagy anyagi veszteség
  • az első gépre minden plusz funkció fölösleges, ne akarjunk egyből kamerát, gimbalt, GPS modult. Tekintsünk a gépre úgy, hogy ez lesz a tanulópénzünk a témában
  • olyat vegyünk, amihez vannak elérhető alkatrészek, több forrásból is

Néhány javaslat, első gépnek:

  • Eeachine H8 mini: 4000 forinttól elérhető
  • Cheerson CX-10 mikro: hasonló ára van mint az Eachinnek, de még kisebb, sok variáns közül lehet válogatni
  • Hubsan X4 107L: ne a kamerás verziót vegyük, hanem az alapot, itt is sok különböző variáns van, illetve új modellek

Akrobatikus, műrepülő multikopterek

  • jellemzően könnyű felépítésűek (pl. szénszálas keret), kis súlyhoz erős motorok tartoznak
  • általában mindenféle fölösleges súlytól igyekeznek megszabadítani őket, pl. külső burkolat, kamera stb.
  • ha van is képrögzítésre alkalmas modell, akkor ez fix vagy beépített kamera, de nem stabilizált, általában az orrban található
  • méretük eltérő, attól függően, hogy beltérben vagy kültérben akarjuk használni, a komolyakat kivétel nélkül kültéren reptetik
  • egyes gyártók a modelljekiket 3D kopternek is hívják, mert képesek fejjel lefele repülni (vagy rotorszög állítással vagy megfordítják a rotor forgásirányát)
  • nagyon gyorsak, de a stabilitás nem különösebben fontos szempont, mert nem nagyon lebegnek vele egy helyben, helyette különböző trükkökre alkalmasak, pl.: fejjel lefele repülés, bukfenc, forgások, gyors irányváltások

MultiKopterek

Légi fotózásra alkalmas multikopterek

  • rendkívül fontos a stabilitás, az egy helyben lebegés, illetve minden olyan funkció, ami a kép remegését kiküszöböli
  • nagyobb súlyúak és nagyobb súlyt is képesek magukkal vinni
  • sok olyan funkcióval rendelkeznek, ami az egyenletes, remegésmentes kép és videó készítést tesz lehetővé
  • rendelkeznek kamerával,  fixszel vagy  cserélhetővel (a drágábbak szinte kivétel nélkül cserélhetővel), ezeket külön elektronikus stabilizátorral látják el (vagy nyomásérzékelő szenzoros vagy GPS pozíció tartás)
  • jelentős költség az alapáron kívül a kamera és a stabilizátor ára

Multikopterek