Építési napló 3, Stage 1 - Trifecta a Hobbykingtől

thumb-pocket_rocket_splash.jpgVicces dolog ez, amikor az ember elkezd még egy projektet anélkül, hogy az előzőt befejezte volna, de történt egy s más azóta, hogy az Építési napló 2, Stage 1 bejegyzést megírtam. Az előzményeket mindenkinek tudnia kell, röviden el is mondom: vettem egy XK Detect X380-C-t, ami egy komplett kamera platform, 5400mAh akkumulátorral, gimballal, kamerával ráadásul brushless is és az új csomagolás mindössze 75.000 Ft-ba került, a Hobbykingen. Mielőtt valaki elrohanna venni egyet, annak mondanám, hogy ez egy időszakos akció volt és már egy darab nincsen belőle, mert olyan gyorsan elkapkodták. Ezután azt gondolom érthető, hogy az Ogre Mark II kamera projekt egy kicsit háttérbe szorult, hiszen 3 ilyen gépre igazán nincsen szükség (ugye, a Mark I is megvan még). DE, van helyette másik, ahogy a bohóc is mondta vala, ezért elkezdünk egy másik projektet, a Tricopter építést.

Az Ogre Mark II késlekedésnek volt egy másik oka is, még pedig a ZTW Black Widow 2216 820 KV motorok fura propellerfelfogatása. Ezen a problémán való átlendülés mint egy 3 hetet vett igénybe, ami miatt viszont az egész projekt megállt, de ezt majd egy Naplóbejegyzés XXX-ben fogom elmesélni részletesebben.

Alapvetően minden építgetős projekthez elsődlegesen két dolog kell, alkatrészek és idő. Sajna az utóbbinak mindig híján vagyok, míg az előbbiek nem szoktak az ideális sorrendben megérkezni. DE, tegyük fel, hogy már minden alkatrész itt van, az asztalomon kiterítve (ami persze nem igaz), ezért össze is dobtam nektek egy alkatrészlistát, hogy tudjátok, én miből építem a következő projekt gépet. Fontos még kihangsúlyoznom, hogy ez a trikopter koncepció meglehetősen sokféleképpen megépíthető lenne, erről majd a motor+propeller szekcióban fogok értekezni egy kicsit. A másik fő szempont pedig az volt, hogy halandó emberek számára is megépíthető legyen a gép, vagyis a bonyolultság és a felhasznált pénzmennyiség ne legyen a magyar viszonylatokhoz képest elrugaszkodott. Aki monumentális gépeket akar nézegetni, annak ajánlom a http://www.janoskatona.hu/ oldalt, neki vannak ilyen mega projektjei (amik előtt egyébként tisztelettel adózom). Nézzük akkor az alkatrészek listáját, először röviden, lejjebb pedig kifejtve.

ALKATRÉSZLISTA (szerszámokat és egyéb anyagokat nem számolva)

 ALKATRÉSZ  Tricopter  ÁR
 Váz  Hobbyking Trifecta  3310
 Váz kiegészítő  Hobbyking Trifecta ext. pack  820
 Szervo (1+1db)  Hobbyking Tgy-901 8MG  3380
 Akkumulátor (Battery)  Turnigy 1800mAh 3S  4314
 Feszültségjelző (Buzzer)  2X2 in 1 Lipo Battery LVT  1100
 Vevő (Receiver)  Flysky FS-i6A6B  2835
 Repülésvezérlő (FC)  Emax Skyline 32 10 DOF+OSD  9287
 Sebességszabályzó (ESC) 3+1  Flycolor Fairy 20/30A  10414
 LED (2 db)  1M 5050 SMD 60LED  2032
 Motor (3 db)  DYS BE2208 1400KV Airplane  11325
 Propeller (4 db)  ABS 8045x3  1402
 GPS  NINCS  0
 Távirányító (már volt)  Flysky FS-i6  0
 ÖSSZES KÖLTSÉG  50319

 * a zölddel jelölt alkatrészek már rendelkezésre álltak, illetve a távot nem számoltam bele a költségekbe

A fenti felsorolás árába beletartozik a +1 tartalék ESC és a +1 tartalék szervo is, az első azért, mert 4-es kitben lehet kapni (ahogy a propellert is), míg a szervo azért, mert ez a tipikusan legmegbízhatatlanabb alkatrész az összeállításban. A propeller is 4 darab, mivel jellemzően párban lehet őket kapni, csak a színük lett más.

Most fussuk át az alkatrészeket, szépen sorjában, hogy érthetővé váljon, miért azt választottam, amit. Az interneten több koncepció is kering, amelyet elsősorban a motorok és a hozzájuk párosított propellerméret különböztet meg. Az egyik koncepció szerint lehetne kamera platform, pl. olyan motorral amit én is használok. a DYS BE 2212X 920KV-val, de igazából pici ez a gép hozzá, ráadásul gimbalt hegeszteni egy ilyen alacsony gépre mindig macerás (nincs kialakítva a helye, nem elég magas, teljesen előre kellene dönteni, ami miatt felborulna az egyensúly, stb.), viszont magát a kamerát teljesen nem akartam elvetni. Ha viszont nem kameraplatformot építünk, minek ilyen lassan forgó motor? Legyen valami gyorsabb, itt jöhetett volna képbe egy trikopter versenygép. Ezzel csak az a gond, hogy a versenygépekhez az esés-kelés esete igen szervesen hozzátartozik és nem igazán volt bizodalmam ebben a 12 EUR-ért vásárolt műanyag vázban, ráadásul a nagyon gyorsan forgó, kis propelleres motorok esetében meg miért nélkülöztem volna a negyedik motor erejét és miért ne tettem volna át egy karbon versenyvázra az egészet? (azon túl, hogy még az alkatrészek is leégtek volna a jelenlegi felállás mellett)

Szóval maradt az általam sűrűn emlegetett harmadik kategória, a bohóckodásra és akrobatikus elemekre építő "fun" kategóriás gép megépítése. Ha már állandóan azt hallgatom, hogy "nem elég szépek" a gépek, gondoltam, dobjuk fel valamivel az összeállítást, tegyünk egy jó kis FPV kamerát az orrba, pl. Runcamet vagy Mobiust, míg a propellerek lehetnének 3 ágú 8045-ösök, valami meghökkentő színben (narancs és neon zöld). Így meg lesz benne a kellő erő, a szervó miatt a kiváló kezelhetőség és még a levegőben is jól fog kinézni, hiszen a propellerek is színesek és nagyok lesznek. A fenti koncepcióhoz kellett alkatrészeket választani.

VÁZ: HOBBYKING TIFECTA

Műanyag, de összecsukható váz, 295-ös méretben. Összecsukott állapotban kb. 22x10 cm, így gyakorlatilag bármilyen táskába gond nélkül befér. A vázat összerakni nem bonyolult, de látva a sok mechanikát (vékony rugók az összetolható részeken, hártyavékony műanyagok) azért nem mondanám, hogy az örökkévalóságnak készült. Sajnos az összerakási útmutató elég butuska, pl. így jelöl bizonyos csavarokat, hogy SK234-es csavar, hát köszönöm, a véletlenszerű raktári kódok kitalálásában én is nagymester vagyok (pl. ZE456 :D). Sajnos nekem nem volt időm szarakodni vele, így egy fél óra alatt sebtében dobáltam csak össze, hogy tudjak készíteni képeket a blogra, de mindenkinek azt javaslom, hogy kezdje az alkatrészek kibontásával és a szortírozással (mert van vagy 5 féle csavar, különböző darabszámban). A váz egyébként egy fajta műanyag szendvics szerkezet, az talán annyira nem fog törni, de ami kiáll belőle, az tuti pusztulásra van ítélve.

Szerencsére az összes fontos elem - PDB, ESC, FC - védett helyen van, ezért jó eséllyel túlélnek majd egy zuhanást. Én egyből megvettem hozzá a kiegészítő csomagot, ez magasabb lábakat, emelet "tetőt" jelent, alá jön majd a vezérlő, fölé pedig az FPV szett, ha majd lesz. 

Sajnos az általános anyagminőség pontosan olyan, mint amit egy 12 eurós váztól lehet elvárni (én ugyanis annyiért vettem, de most jelenleg 26, amire már azt mondanám, hogy ennyiért rossz), a legneuralgikusabb pont a hátsó leszállóláb és a szervó fogaskerekes tengelye. Ez egy külső fogas gyűrű és egy benne mozgó tengely, amit én a leírások alapján csavarral kellőképpen meghúztam, na innentől kezdve úgy megszorult, hogy egyelőre nem tudom szétszedni (de majd a fogó kihozza belőle:D), szóval ezzel vigyázzatok, mennyire szorítjátok meg.

MOTOR ÉS PROPELLER: DYS BE2208 1400KV, ABS Tribalde

Az egyik legnagyobb dilemmát a motorválasztás okozta. A szokásos súly/teljesítmény/áramfelvétel szentháromságot akartam ráhúzni a dolgokra, ezért egy ZTW Black Widow variánst, a 2208 18A-t akartam motornak választani, ami egy kombinált ESC+motor megoldás és nagyon alacsony a súlya. Azonban bárhogy is számoltam, mindig túlmentem csúcs teljesítményfelvételben 4S akkumulátorral (értsd: leégett volna), ezért végül nem rá esett a választásom. Viszont egyetlen 2208-as, multirotoros gépekhez ajánlott motort sem találtam, ami kibírta volna 4S akkumulátorral és 3 ágú, 8045-ös propellerrel a hatalmas teljesítményfelvételt, amire szükségem lett volna (250W fölött), ezért elkezdtem nézegetni a repülőgép motorokat. A DYS BE2208 1400KV-s motorok 350W terhelést bírnak ki folyamatosan, szóval ez jónak tűnt a jövőre nézve is.

Persze, eleinte csak 3S akkumulátorokkal fogok próbálkozni, ezek ilyen 70-75A-t tudnak leadni (1800mAh 3S), de ha már átváltok triblade-re, akkor még mindig nincs vége az akkumulátornak (ne felejtsük el, csak 3 motort kell etetni, vagyis 25A marad motoronként, ami azért elég). A helyzet drasztikusan megváltozik, ha átváltunk 4S-re, itt már brutálisan zabál a triblade, cserébe viszont nagyon sok erőnk lesz akrobatikus mutatványokhoz (ne feledjük, az ajánlott méret 1000-1400mAh, de egy jó kis 1500-as 4S racer akksit szerintem még elvisz), amik olyasmik lesznek, mint ami a lenti videón is látható.

A szervóról még néhány szót, mert fontos. Nem hinném, hogy amit vettem szervot valami hú de jó minőség lenne. Nyugodt szívvel nem is ajánlanám senkinek, de mivel még sosem volt szervomotoros gépem, ezért próbának ez is jó lesz. Mivel nem bízom abban, hogy ez egy tartós darab, vettem egyből kettőt és amint elromlik az első, teszem be a másodikat és rendelek valami jobb minőségűt, pl. egy Emaxot.

AKKUMULÁTOR: TURNIGY 1800mAh 3S / INFINITY GRAPHENE 1500mAh 4S

Adta magát a választás, ugyanis ez volt otthon. Igazából erre a gépre ez az akksi nagy, de hát szegény ember vízzel főz meg kézzel nőz. Később valószínűleg egyébként is átállok az Infinity Graphene 4S akksikra (úton vannak valahol), de gyakorlásra tökéletes lesz az 1800-as is. Ha meg tényleg nem fér el, akkor rádobom az Eachine Falcon 1500mAh 35C akksiját és kiszámolom, kiszolgálja-e a motorokat vagy sem (3S-el ki). Persze a -25% fogyasztás mindig igen kellemes, szóval olyan nagyon azért nem aggódom.

ESC: Flycolor Fairy 20/30A

Viszonylag könnyű volt döntést hozni, ugyanis az Eachine Falcon ugyanilyen ESC-ket használ. Mivel 4-es szettben kapható, egyből ütöttem két legyet egy csapásra, 3 kell, egy meg megy tartalékba, aztán majd valamelyik gépen elhasználom (Falcon?). A másik fontos dolog a kis önsúly és méret volt, ugyanis a trikopter esetében csak a karra tudom majd felszerelni őket, a vázban nincsen elég hely. Így viszont ki van téve a sérüléseknek, szóval nem lennék meglepve, ha megpusztulna néhány. Az ESC egy fokkal bír többet, mint az eredeti ZTW Black Widow ESC, tehát egy kis tartalék is marad a mókára (a maximális áramfelvétel a 8045x3 propellerekkel, 4S akkumulátorral  24.35 A, 289 W mellett, az Ecalc szerint).

VEZÉRLŐ: Emax Skyline 32 10 DOF + OSD

Ez az egyik olyan dolog, amit tulajdonképpen ex has módszerrel választottam ki. Emax Skyline 6 DOF van a Nighthawk Pro 280-amon, Naze 32 10 DOF meg az Ogrén, sosem volt vele gondom, kicsi, könnyű van rajta egy valag csatlakozó, plusz szerettem volna OSD-t is a gépre (azt még nem találtam ki, hogy jut el az FPV megjelenítő oldalára, de valahogy csak sikerül). A barometrikus szenzor csak ráadás, benne van, kivenni nem lehet és nem is fáj, bár használni annyira nem akarom. Az OSD viszont előre vetíti az FPV-s részt is, amit bár az alkatrészek táblázatban nem említettem, de valamilyen biztosan lesz rajta (csak még nem tudom, hogy milyen). 

Az elképzelés persze az, hogy egy Foxeer Legend 2-ről kihozzuk a kameraképet, majd beleküldjük egy FPV adóba (pl. egy Eachine TS832-be), ami meg szépen kisugározza vagy a DIY UFO szemüvegre vagy az XK Detect X380-C leendő monitorára, pl. egy Eachine LCD5802D képernyőre (ha erre esik majd a választás). Aztán ebbe a folyamatba kell majd az OSD-t valahogy belevarázsolnunk, de ez még a jövő zenéje.

A másik dolog, ami szóba jöhet a VBAT és az Emax Piezo Buzzer összekötése. Mivel a Nighthawk Pro 280 óta tudom, hogyan kell összekötni őket, ezért lehet, hogy az akkumulátorra helyezett buzzert ez fogja kiváltani, a lényeg, hogy a lapka tudja, aztán vagy működni fog vagy nem.

A többi csetresz azt gondolom adja magát, részint az előző projektek jól bevált darabjait lehet megtalálni közöttük.

Mivel még ez a projekt csak papíron létezik (alkatrészekre várok), ezért addig is, hogy ne unatkozzatok, lőttem a vázról néhány képet kedvcsinálónak. Hamarosan jelentkezem, amint befutottak a cuccok Kínából.