Fatshark Dominator V1 FPV szemüveg teszt – Kiscápa, de nem BMW
Rendeltem egy Fatshark Dominator V1-et, mert néhány dolog idegesített a Furibee VR01-ben, pedig azért egészen sokáig elrepkedtem azzal is. Na de a "drónos jellemfejlődés" egyik fontos eleme, hogy az ember egyre drágább és jobb minőségű dolgokat vesz, majd valahogy megmagyarázza, hogy erre miért is volt szükség. Én nagyon éreztem már ezt a kényszert FPV szemüveg fronton, aztán hipp és hopp, bejött egy akció, aminek keretén belül 30.000 forintért hozzájuthattam egy Fatsharkhoz. Nagyon nem bántam meg, bár azért a történet nem a Csipkerózsika mese vonalvezetését követte.
A Jule Mad Runner egy pici, vicces távirányítós autó. Alapvetően azért vágytam egy ilyenre, mert szerettem volna a szobában is autózni valamivel, ezért kellett egy kisméretű rc kocsi. Sokat költeni nem akartam rá, és ezt viszonylag könnyű is megvalósítani, ugyanis az ára még a vámértéket sem éri el, ugyanis 5.800 forintba kerül.
Lehet-e 30.000 forint alatt normális, nem szénkefés, mikro versenygépet venni? Erre próbáltam megtalálni a választ az XF90 drón kapcsán. Sokak számára az ár kulcskérdés, de hogy ezért mit kell feláldoznunk, azt a teszt előtt nehéz volt megmondani. Szerencsére közel sem olyan sokat, mint gondoltam, az XF pedig 27.400 forintos árával szépen alámegy a versenytársaknak.
A Tianqu XS809W koncepciójában kísértetiesen hasonlít a híres DJI Mavic-ra, csak az árban van durván 1200 dollárnyi különbség. Ez persze nem véletlen, hiszen a nagyhírű modellhez képest lényegesen kevesebbet tud, de vajon pontosan mit kínál nettó 14.000 forintért? Például összecsukható karokat és telefonos giroszkóp vezérelt, applikáció alapú irányítást.
Marciart újabb zseniális videót készített, most éppen Ráckevéről, amit a Pestieknek délen, mindenki másnak pedig északon kell keresnie. A helyszín több szempontból is megkapó, rendelkezik ugyanis folyóval, tóval, egy Duna híddal, és még az egyik HÉV vonal is itt ér véget, ideális terepet biztosítva a filmezésre.
Furcsának tűnhet, hogy egy drón blogon napszemüvegekkel kapcsolatos bejegyzés található, de mint ahogy a filmekben minden, ez is "igaz történet alapján" született, ugyanis forrasztó szemüveget akartam venni. Ezért elkezdtem nézegetni a munkavédelmi szemüvegeket, és rájöttem hogy van köztük egy csomó nagyon dögös, ráadásul az összes követelménynek megfelelnek, amit általában a napszemüvegekkel szemben szoktunk támasztani. Egy kérdés marad, az ár...dobpergés: nagyjából az egyötöde a közepesen drága márkáknak, vagyis már ezért érdemes végigolvasni az eszmefuttatásomat.
A legendás gyártó kisebb modellje is majdnem mindent tud, amire szükségünk van, sőt néha sokkal többet is. Az Frsky Taranis QX 7 körüli „hype” teljes mértékben indokolt, hiszen olyan funkciókat is felvonultat, amelyeket a műszaki paraméterekből nem fogunk kiolvasni. A nettó 30.200 forintos ár ezen a szinten nevetségesen alacsony, a 16 csatorna, a 60 modell memória, a telemetria és még az ezer másik beállítható lehetőség szerintem minden modellező vágyát ki fogja elégíteni.
A Feiyue FY-10 egy igazi "türhő" távirányítós autó. Brutálisan néz ki, átgázol mindenen, nagyon jól védett a szennyeződések ellen, remekül lehet vele ugrálni, és még csak nem is drága. De vajon van-e rejtett hibája, vagy tényleg minden klappol a most akciósan kínált nettó 17.400 forintos áron kínált autónál?