Rendeltem egy Fatshark Dominator V1-et, mert néhány dolog idegesített a Furibee VR01-ben, pedig azért egészen sokáig elrepkedtem azzal is. Na de a "drónos jellemfejlődés" egyik fontos eleme, hogy az ember egyre drágább és jobb minőségű dolgokat vesz, majd valahogy megmagyarázza, hogy erre miért is volt szükség. Én nagyon éreztem már ezt a kényszert FPV szemüveg fronton, aztán hipp és hopp, bejött egy akció, aminek keretén belül 30.000 forintért hozzájuthattam egy Fatsharkhoz. Nagyon nem bántam meg, bár azért a történet nem a Csipkerózsika mese vonalvezetését követte.

Kicsomagolás

A Fatshark termékpalettáján a Dominator V1 már nagyon nem számít csúcsmodellnek, de aki Bently-t vesz, annak nem kell szerénykednie, hogy „csak” a hatvan és nem a százmilliós modellre volt pénze. Szerencsére nekem ennyit sem kellett költenem, megúsztam 30.000-ből, ami az eredeti 100.000 forintos ár kevesebb, mint harmada. Megszokhattuk, hogy a jóárasított FPV szemüvegek esetében az alapcsomag mindent tartalmaz, nos, a Fatsharknál pontosan az ellenkezője igaz, nagyjából nem tartalmaz semmit.

A gyártóra kifejezetten NEM jellemző a kiegészítők bőkezű adakozása, a fekete dobozt kibontva ugyanis a szemüvegen kívül némi matrica, egy S-Video kábel, egy remek tok és egy fejpánt tárul elénk, és itt véget is ér a felsorolás. Nincs akkumulátor, vevő, de még antenna sem, tehát ilyen állapotában a menőzésen túl az égvilágon semmire sem használható. Éppen ezért szokjunk hozzá ahhoz, hogy amikor egy Fatshark termék áráról van szó, arra nyugodtan rászámolhatunk 20-30.000 forintot az egyéb kiegészítők miatt, hiszen e nélkül használhatatlan FPV repülésre.

Gyorsan felmentem Banggood-ra, és kerestem magamnak egy diversity-s - vagyis kettős vevőmodullal - rendelkező vevőt, amit Realacc Pro RX5808 nevére keresztelt készítője. Ebből kétfélét is vehetünk, az egyiknél egy oldalra esik mindkét SMA kivezetés, míg a másiknál nem, ezért át kell vezetünk a kábeleket a szemüveg túloldalára is. Mivel az első variáns nem volt, megvettem a másodikat, további 13.000 forint elköltésével. Ezt ki kellett egészíteni két igencsak ótvar 3D nyomtatott takarólemezzel, illetve szükség volt még két antennára is.

Itt követtem el az első hibát, ugyanis nem ellenőriztem le az antennacsatlakozókat, így mivel én kizárólag RP-SMA-t használok a gépeimen, reflexből megrendeltem ezt a típust. Természetesen a Fatshark SMA csatlakozót használ – ez az, amelyiknél az antenna oldalon van a fütyi – így nem is tudtam használni, míg meg nem érkezett a másik adag. Mivel szerettem volna kombinálni a hatótáv és a nagy lefedettség által nyújtott előnyöket, ezért egy Miko palacsinta és egy Foxeer Thor lóhere antennára esett a választásom.

Így már majdnem működne is a szerkezet, már csak a delejt kellene ráadnunk, ha lenne miből. Ehhez vettem egy gyári 18650-es Fatshark akkumulátortartó keretet, aminek az a jó tulajdonsága, hogy szétnyitható, és kivehető belőle a két darab akku, így egy remek Liitokala 500 töltővel bármikor fel tudom őket tölteni, de használhatom elemlámpában, vagy akár power bankban is az áramforrásokat. Mint látható, a történet közel sem olyan egyszerű, hiszen már kapásból felsoroltam vagy 5 terméket, aminek az együttese szükséges ahhoz, hogy a dolgok megfelelőképpen működjenek.

Az „összelegózás” előtt azért megvizsgáltam az alapszemüveg minőségét és az egyáltalán nem rossz. A pánt állítható, a szemet elképesztően jól lefedi a gumírozás, nulla fény hatol be a lencsékhez, így nem nagyon van külső hatás, ami zavarná a repkedést. Az én szememhez pont jó, de azért egy kis igazgatást igényelt, mire a jobb és a baloldali képet egyben láttam. A színek nagyon közel állnak a valóságoshoz és a felbontás is kellemes, tehát ilyen téren nem okozott csalódást.

A felszerszámozás után sem változott a helyzet, lényegesen kisebb és könnyebb, mint a versenytársak, és a kivehető akkumulátor párnak köszönhetően meglehetősen gyorsan lehet áramforrást cserélni. Ami viszont egyáltalán nem tetszett, az a Realacc 3D nyomtatott takarólemez. Egyrészt nem is megy be pontosan a helyére, másrészt gagyi anyagból van, de ez nyilván nem a Fatshark hibája, szóval aki teheti, vegyen azonos oldalra szerelt csatlakozójú vevőt és egy normális takaró lapot a 3D nyomtatott helyett.

Tesztüzem

Meglehetősen sokat vártam a tesztüzemmel, ugyanis elég lassan érkeztek meg az alkatrészek. Amikor pedig igen, akkor realizálódott bennem, hogy bizony elrontottam a csatlakozókat, kezdődhetett a "rendelősdi" előröl. Két hónap telt el, és az idő is egyre melegebb lett, mire végre összeállt minden. Azóta viszont nagyon megszerettem a szemüveget, mivel számtalan előnye van a konkurensekkel szemben.

Az első dolog a mérete, ami nem tűnik olyan nagy dolognak, de aki 35 Celsius fokban repül, és közben egy műanyagkukát visel az arcán, az tudja, hogy az iszonyatosan meleg és kényelmetlen, nem beszélve arról, hogy azt valahova el is kell tenni. Mivel a drónozás egyik alaptézise, hogy ha valami nincs nálunk, akkor pont arra lesz szükségünk vagy az fog elromlani, amihez a szerszámot otthon hagytuk, ezért hatalmas előny az, hogy egy vékonyabb dolgot, és nem egy IKEA tárolót kell a hátizsákunkba gyömöszölni.

A második szembetűnő változás a felbontás és a színek volt a Furibee VR01 után. A 320x240 és a 640x480 között a különbség ég és föld. Eleinte a kicsi felbontás sem zavart, de amikor egyszer embernek néztem egy barna színű oszlopot a Furibee-ben, akkor azért elgondolkodtam azon, hogy talán nem a megalázó 76.800 pixellel kellene vergődni, ami olyan kevés, hogy szerintem ennek a felbontásnak neve sincs. Viszont vicces volt, mikor nem találtam az OSD beállító képernyőn a pozíciókat, mert azok mindig kilógtak a képből, na ez az, ami a Fatshark Dominator V1 esetében nem fog előfordulni.

Végre vannak színek, amelyek élettel telnek meg, bár ezt azért a kamera nagymértékben befolyásolja. Itt viszont a kék kéknek, a zöld pedig zöldnek néz ki, és a több soros kamerák is profitálnak a magasabb sorszámból. A VGA felbontás ugye azt jelenti, hogy 640 sort képes a szemüveg megjeleníteni, ez azért még kisebb, mint a PAL 720 sora, de már közelítünk a megfelelő értékhez. A képarány 4:3-as, ahogy azt szeretem, és szerintem mások is inkább ezt preferálják, a 16:9-cel szemben.

Feltűnt, hogy a kamera mennyire nem párásodik, aminek szerintem egyszerű oka van: teljesen lezárja a szemet a lencsét körbevevő gumikkal. Ez egy sokkal bensőségesebb élményt nyújt, mint a doboz szemüvegek, viszont egyáltalán nem szellőzik a homlokunk, ezért a nagy melegben lassan izzadtságpatakok fognak megindulni lefelé a gravitáció hatására. Az újabb modelleknél már egy kis ventilátor segíti a hűtést, itt azonban még ilyen nincsen, viszont nem is bent lesz minden nedves, hanem kint.

Szerintem elég kényelmes viselni, pedig eleinte azt gondoltam, hogy a Fűrész című film módjára nyomja bele a szememet a koponyámba, de hát itt mérnökök dolgoznak kérem szépen, ki van ez találva. Elvileg a szemüveg súlya 163 gramm, de ha mindent ráaggatunk, akkor nagyjából 200 grammra hízik fel, ami egy pohár vízzel egyenértékű. A gumipántot én kellően meghúzva szeretem, nekem így sem kényelmetlen, bár én még „láma” módban repülök, vagyis lógatom a kobakomat, ami állítólag nem tesz jót sem a chi-nek, sem a vérkeringésnek, szóval fel a fejjel.

Sajnos a lencsetávolság nem állítható, de én úgy voltam vele, hogy ha nem jön be, akkor majd eladom, de nagyon is bevált. A Dominator V3-ban már biztosan állítható ez is, volt szerencsém ugyanis kipróbálni, hála ZsoleszFpv-nek, és nagyon hasznos funkció, de nekem szerencsére nincs rá szükségem. Sajnos azt nem tudom megmondani, hogy szemüvegeseknek és kontaktlencsét viselőknek milyen lenne, de az szerintem alap, hogy egy FPV szemüveg megvásárlása előtt mindig ki kell próbálni, hogy a mi szemünkhöz illik-e (mondom ezt úgy, hogy én sem tettem meg).

A Realacc Pro RX5808-tól eleinte idegenkedtem, mert vannak horror áron - 100-150 dollár – sokkal drágább vevők is, de nekem ez is bejött. Egyrészt a menüje szög egyszerű, ezért nem fogunk elveszni a navigáció lehetőségeinek rengetegében, másrészt tud olyat, amire nagyon rá lehet szokni, ha az ember egyszer kipróbálta. Ez pedig a sáv szkenner, ami megmondja, hogy melyik tartományban milyen erős FPV jelet lehet befogni. Innentől kezdve nincs vita azon, hogy ki kit zavar, le kell futtatni, és ahol a legkisebb a szórás, oda kell állítani a csatornánkat, és nincs többé gond.

Mivel nem a gyári Fatshark vevőt választottam, ezért a szemüveg tetején lévő gombok nem működnek, helyette az oldalsó tekerentyű – szerintem sokkal egyszerűbb – nyomkodásával és billegtetésével tudunk a lehetőségekhez hozzáférni. Ez persze okoz egy kis „vak kapcsoló” feelinget, olyat mint amikor az autóba nem vettük meg az extrákat, de mégis valaminek kell lennie a műszerfalon. Ez engem nem zavart, inkább csak szokás kérdése. 

A vevő képes automatikus és manuális sávválasztásra is, én általában az új gépek esetében benyomom az automatát, ami elég pontosan megtalálja azt a pontot, ahol a legjobb az adás. A permanens – értsd nem éppen tesztelésre nálam lévő – gépeimnél pedig jellemzően a kézi beállítást preferálom, hiszen minden drónom ugyanarra a sávra és csatornára van állítva.

A diversity módot nem tudom, hogy mennyire használja ki, de az biztos, hogy régebben, mikor még repültem kamera platformokkal is, akkor mindig figyeltem, hogy az A vagy a B jelű vevő dolgozik-e, és bizony elég sűrűn váltogatnak ezek az eszközök. Hagytam ezt is automatán, dolgozzon a hardver helyettem. Bár a Fatshark is árul szép számmal remek antennákat, én ezeket nem vettem meg, mert sokalltam az árukat. A Foxeer és az Aomway lóhere antennák elég jók, de aki unikornisnak akar kinézni, az az Aomway helikális antennáját is választhatja. A Miko lap antennát teszt miatt vettem, eddig jól teszi a dolgát, de az összehasonlítási alapom azért még kevés.

Az akkumulátor kérdés itt egy picit trükkös, hiszen tulajdonképpen egy 18650-es Li-ion keretet vásároltam, aminek a vége egy Fatshark kompatibilis dugóban végződik. A kapacitás annyi, amennyi a bele helyezett áramforrásokra van írva, ez nálam jelen esetben névlegesen 2600 milliamperóra, ennyit hazudott rá a Samsung, amikor legyártotta. Ehhez képest 1,5-2 óra után csipogni kezd, hogy jaj, merül le, de még simán elmegy egy órát ezután is. Én ezt még mindig keveslem, hiszen hogy lehet az, hogy a Furibee egy 1200 milliamperórás akkuval kibír vagy 4-5 órát? Szóval a 18650-es telepeket gyártó cégeknek nem erőssége az igazmondás, de a kezükre fogunk csapni a nemsokára érkező tesztben, és akkor majd kiderül az igazság.

A keret egyébként képes a töltöttség kijelzésére is, amit egy gombbal tudunk aktiválni, ilyenkor egy négy LED-ből álló skálán visszajelzi a delejmennyiséget. Hasznos, de hogy mennyire pontos? Fene tudja, arra mindenesetre jó, hogy mielőtt kimegyek terepre, ellenőrizzem, hogy feltöltöttem-e őket vagy sem. A tartó rendelkezik egy balanszer csatlakozóval is, de ez NEM a nevéből következő dologra való, hanem arra, hogy egy feszültségmérővel rámérjünk, kvázi ugyanazt megvalósítva, amit egyébként is visszajelez.

Zárszóként pedig akit nem győztem meg, annak „ultima ratio-ként” vinném be a végső döfést: a nemzetközi versenyzők kilencven százaléka Fatshark termékkel repül. Tudom, mert ők mocskos szponzorált bérencek, de azt elfogadhatjuk, hogy a magyarok nem azok, és ott is eléri ez az arány a hetven százalékot, a maradékot pedig az Eachine VR D2 teszi ki. Ez valószínűleg nem véletlen, mert a kompakt, jó képet adó, szellőző, kis súlyú szemüvegeket a Fatshark gyártja, egy két konkurenssel egyetemben.

Összefoglaló

Én is megtértem a Dagadt Cápa keblére, mint oly sokan. Kompakt, könnyű szállítani, megbízható, szép képet ad, és a részegységeket lehet variálni, nem beszélve az olyan szolgáltatásokról, mint az csatornatelítettség kijelzése. Tény, hogy jóval drágább, mint a konkurensek belépő modelljei, de olyan ez, mint a távirányító: egyszer megveszed, aztán örülsz neki, és használod. Ezt nem kell cserélgetni, mint az akkumulátorokat vagy a drónokat, ráadásul nagyon jól tartja az értékét. Nekem ez megérte a kiadott pénzt, de azt is megértem, ha más ennyit nem akar rá áldozni.

A szemüveget és a hozzá tartozó alkatrészeket itt vehetitek meg (ha még el nem fogyott):