MJX Bugs 5W drón teszt – Az idegenek köztünk repülnek

20180605143715_16864_eredmeny.jpg

Új napra virradt, új modellek jönnek, ilyen az MJX Bugs 5W is, amire eleinte azt gondoltam, hogy a 2W, esetleg a Bugs 3 utódja. Ehhez képest egy azoknál kisebb, de egy 1 tengelyes gimballal ellátott, felfrissített szoftverrel rendelkező, GPS alapú drónról van szó, ami az 50-60.000-es ársávban lavírozik, nem is olyan rosszul. Elég sok helyről beszerezhető, többnyire áfa- és vámmentes szállítással.

 

MJX Bugs 5W drón kicsomagolása

Az MJX drónokat általában szeretni szoktuk alacsony árazásuk, viszonylagos egyszerűségük és stabilitásuk miatt, az új modelleknél viszont igen erős lett a dizájn is. Az MJX Bugs 5W mélytengeri cápaként vicsorog ránk a doboz elejéről, bár a formai játékokra egyértelműen nem mondanám azt, hogy pozitív, helyenként inkább az Alien filmek szörnyeinek fura mixére hajaz.

img_2516.JPG

A tartalom most is a szokásos, semmiben nem szenvedünk majd hiányt, de olyan nagy extrákat sem kapunk: töltő, propellerek, szerszámok, távirányító, telefontartó, drón, leírás és még egy-két apróság. Némi spórolásszag is terjeng a levegőben, például a kihúzható mobiltartó eléggé hitvány műanyagból van, de ugyanez elmondható a leszállólábakra is. A test is olcsóbb matériából készült, mint a kiváló anyaghasználatáról megismert MJX Bugs 2W.

img_2517.JPG

Amin viszont meglepődtem, hogy az MJX Bugs 5W jóval kisebb motortávolságú, mint az előző széria darabjai, amelyek a szállításra jótékonyan, a szélállóságra negatívan hatnak. A hason figyel a márka történetében először egy egytengelyes gimbal, ami nem a stabilizálásban, hanem a kamera irányának beállításában segít. A hátulján találhatjuk a micro SD kártya bemenetet, ide menti a felvételeket elsődleges és mobileszközünkre másodlagos tárhelyként.

img_2521.JPG

A gép hátsó részébe kell beletolnunk az 1.800 mAh-s, 2 cellás akkumulátort, és egy kis kallatyúval fixálnunk. Gyárilag vér gagyi megoldással oldották meg, hogy ne érintkezzenek a csatlakozók: pelenka gyanánt kapott egy zacskót magára. Emiatt nincs ki-és bekapcsoló gomb, pedig az lenne az ildomos. Cserébe 15 perc körüli repülési időt kaphatunk megfelelő körülmények között, ami ebben a kategóriában teljesen vállalható.

 

MJX Bugs 5W drón tesztje

Az MJX Bugs 2W-nek elég egyszerű applikációja volt, amit nemes egyszerűséggel Bugs Go-nak hívnak, gondolom a DJI sajátja után „szabadon”. Ezt a Google Play áruházból tudjuk letölteni, az összes MJX modellt kezeli, de nem ugyanazokkal a lehetőségekkel játszhatunk.

screenshot_2018-08-08-11-03-26-415_com_bugsgo_app.png

Mondanom sem kell, a kezelőfelület teljesen megújult, a Hubsan H501 Air sajátjára hasonlít, de aki valaha repült már legalább egy DJI géppel, az kisujjból kirázza majd a használatot – de ha nem, akkor is kapunk egy gyors okosítást az elején -, amin most nagyon röviden átfutunk.

screenshot_2018-08-08-11-04-21-358_com_bugsgo_app.png

Felül a különböző telemetria adatokat – távolság, magasság, sebesség, műholdak száma, stb. – láthatjuk, illetve a programra vonatkozó beállításokat. Jobb oldalon a kameraképességekhez tartozó dolgok sorakoznak, míg bal oldalon a GPS-hez tartozó elektronikus funkciókat pillanthatjuk meg. Alul a térkép foglal helyet, illetve az aktivált repülési funkciók mélyebb rejtelmeit nyomkodhatjuk végig, nagyon egyszerű és átlátható a rendszer.

img_2523.JPG

Természetesen nemcsak innen vezérelhetőek a funkciók, hanem nagyrészt a távirányítóról is, ahol szinte mindent piktogramok jelölnek. Nem különösebben nehéz kitalálni, melyik micsoda, de azért nézzük át őket. Bal felülről jobbra haladva automatikus felszállás, motor indítása, automatikus hazatérés a felszállási pontra és végül a fényképezés/videókészítés. Egy funkciót jellemzően a rövid és a hosszú nyomás kombinálásával tudunk ki- és bekapcsolni.

img_2524.JPG

Középen a finomhangolásra használható trim gombok, míg az alsó sorban a magasságtartásért és a GPS stabilizációért felelős gombot, a bekapcsológombot és a headless mód aktiválásáért felelős mütyürt találjuk. Alul egy pici, csíkszerű LCD-n a telemetria adatokat láthatjuk, ami megegyezik a szoftver felső sávjában is láthatóakkal. Az áramellátásért 4 db AA elem felel, akkumulátort sajnos nem tud fogadni.

sdd_4.jpg

Mivel ez egy GPS alapú gép, ezért elsődlegesen erre épülnek a különböző funkciói, és egyébként is ezek a selling pontjai az ilyen termékeknek, szóval fussuk is ezeket át:

  • automatikus fel- és leszállás
  • GPS és magasságtartó mód
  • követés
  • panoráma mód
  • headless mód
  • automatikus visszatérés
  • útvonalrepülés
  • geofence (elektronikus távolsági és magassági korlát)

A fenti felsorolás alapján van itt minden, mint a búcsúban, pár éve még a DJI Phantomok sem tudták ezeket, de hát a technika rohamosan fejlődik. Leegyszerűsítve a kérdést, mindegyik jól működik, de azért Sparkos vagy Mavic-os pontosságot ne várjunk el tőlük. Ráadásul mindegyik vezérelhető az appból, ahogy már említettem, tehát ezt a küszöböt is sikerült átugrania az MJX Bugs 5W-nek.

3_1.JPG

Ellenben a képátvitel az olcsóbb és kevésbé fájdalommentes megoldás, legalábbis a cég számára, nekünk már már nem annyira. WiFi-n ugyanis soha nem lesz igazán folyamatos a kép, annak ellenére, hogy a felbontás már eléri a több mint kielégítő HD minőséget. A hatótáv kb. 100 méter, az irányításé pedig 300, szóval erőteljesen ajánlott beszerválni egy WiFi repeatert, például a Xiaomi 300M-et.

A kamera képe papíron 1080p, de ettől azért nem kell elájulni - főleg hogy csak 24 FPS a képkockák száma és nem 30 -, nem üti meg egy akciókamera képét. Persze ebben a kategóriában ez az általános, de szerintem a MJX Bugs 2W-nek szebb volt a képe. Frame droppot nem tapasztaltam, mondjuk innen nincs is hova, de azért a részletességgel és a színhűséggel ez is hadilábon áll. A gimbal viszont jól jön, ezt a távirányító jobb vállán lévő tekerővel tudjuk állítgatni.

Nagyjából ugyanez igaz a képekre is, amik szintén Full HD minőségben készülnek, ami ma már nem sok jót jelent. Látszik rajtuk a lényeg, de azért lenne még hova költeni a fejlesztési pénzt. Az biztos, hogy ha valamit közelről fényképezünk le, akkor sokkal jobb eredményt kapunk, pedig színek, részletesség, élesség és hasonlók azért itt is csak nyomokban fedezhetőek fel. Ehhez persze hozzászokhatott az, akinek már volt ilyen drónja, a kategória sztárja, a Hubsan H501 Air is nagyjából ezt tudja felmutatni, csak magasabb FPS szám mellett.

20180605143715_56048_eredmeny.jpg

Az MJX Bugs 5W repülési képességei nem nevezhetőek sportosnak, lévén egy kamera platformról van szó. Cserébe ez is stabil, de csak a DJI über vezérlői tudják azt a fajta stabilitást, amit igazán szeretünk. Tesztalanyunk jól tartja a pozícióját, de azért elég nagyokat billent elinduláskor és megálláskor, ami a kameraképben igencsak megjelenik. Nem akarom harmadszorra is elsütni azt a frázist, hogy mind ilyen, de aki nem költ el 100.000 forintot legalább, az bizony minden drónnál ezt fogja tapasztalni.

 

Összegzés

Mindent összevetve nem csalódtam az MJX Bugs 5W-ben, hozza azt, amit elvárhatunk tőle, és még néhány területen egy kis plusszal is megfűszerezi. Kapunk egy használható, de csak kameraállításra alkalmas gimbalt, egy viszonylag hordozható gépet, ami elég sokáig repül, egy remek appot, de a WiFi átvitel és a kamera korlátai itt is meghatározzák az elérhető végeredményt.

Az ár viszont kellően alacsonya ahhoz, hogy igazából ne veszélyeztesse a Hubsan H501 Air helyét, így szépen beleillik a mintába: kiszórja a 2W-t, és betagozódik a Bugs 3 Pro alá, míg aki egy kicsit többet – durván 50 dollárt – többet akar költeni, megkapja a Hubsan H501 Air-t, vagyis nem rossz gép ez, csak fogadjuk el előnyeivel és hátrányaival együtt. Most ráadásul 2 akkumulátorral, 181 USD-vel is el lehet hozni, a GB$THB5W2D kóddal.

 Előnyök  Hátrányok

 + kis méret, könnyű szállíthatóság
 + 1 tengelyes gimbal
 + hosszú üzemidő

 + sok elektronikus funkció
 + lehet több akkus kiszerelésben is kapni
 + elég nagy hatótáv

 - csak 24 FPS a videó
 - a kamerája lehetne jobb
 - helyenként olcsónak érződik
 - béna akkumulátor rögzítés
 - a gimbal nem stabilizál
 - WiFi képátvitel

 

A drónt itt vásárolhatjátok meg (az árak az árfolyam ingadozásának és az akciók függvényében változhatnak). Az EU Direct Mail (BG) és az EU Priority Line (GB) szállítással nem kell vámot és ÁFA-t fizetni:

Alternatívák

Ha tetszett a cikk, kérlek tisztelj meg azzal, hogy nyomsz a cikkre egy lájkot Facebookon, így látni fogom, hogy munkám nem hiábavaló. Annak is örülök, ha megosztod, így még több emberhez jutnak el az információk. Előre is köszönöm.