Fluoreon H101 - Eachine Version 2

maxresdefault_1_7.jpgÚj helyet találtam a vásárlásra. Az oldal neve Everbuying és eddig nem rendeltem tőlük semmit, de most megtört a jég. Ennek az oka az volt, hogy behorgásztam egy aranyos kis gépet, amely emlékeztetett az Eachine H8-ra, vagy inkább annak fejlesztett utódmodelljére, az Eachine H8 mini 3D-re. Az ára 16,5 USD, vagyis kb. 4500 Ft, ez nagyjából a H8 ára, de ez tud 3D-ben, vagyis fejjel lefele is repülni, hát nem édes? Gondoltam ennyiért megéri a dolgot kipróbálni, főleg, hogy ezeknek a kis gépeknek a technikája meglehetősen egyszerű, szóval nem kell birkózni egy ördöglakat bonyolultságú elektronikával.

Általában a gép kinézetével szoktam az elemzéseket kezdeni és ez most sem lesz másképp. A Fluoreon csak piros-fekete színben kapható, de így is nagyon dögösen néz ki. Lecsapott, agresszív éleket ötvöztek helyenként gömbölyű formákkal, mint egy sportkupé esetében. A felépítés kísértetiesen hasonlít a H8 minire, ami egyben egy fajta hiba is, ugyanis a propellervédőket integrálták. Ebben a kategóriában ezt egyébként előnynek mondanám, bár én semmilyen más gépen nem használok propellervédőt, de ezek a kis gépek gyakorlatilag 99%-ban beltérben repülnek, vagyis fogunk velük ütközni eleget. Már pedig ilyenkor jól jön a prop. védő, csak sajnos itt is beleintegrálták a felső műanyagelembe, ezért ha törik, cserélhetjük az egészet.

Ellentétben a minivel, itt nem annyira lágyak a propellervédők, amiknek én örültem, ugyanis a H8-omon már annyira elöregedett a műanyag, hogy minden 2. esés után lehet visszahajlítgatni őket, hogy ne érjenek bele a propellerbe.

De ugorjunk a mókás részre, vagyis, hogy mit tud a gép. Az Eachinet azért szerettük nagyon, mert remekül repült, ügyes kis akrobatikus gép volt, nagyon gyorsan forgott és iszonyatosan alacsony áron volt kapható. Ezt fejeli meg a fejlesztett Eachine H8 verzió, a 3D, aminek az ára egy kicsit magasabb, olyan 5-6000 Ft. Persze mindenféle mutációk jöttek létre az elmúlt 1 évben, Eachine H8 S, Eachine X4 3D és biztosan van még másik is, ami most nem ugrik be.

Erre kontrázik rá a Fluoreon H101. Amikor először megláttam a gép nevét, egyből az ugrott be, hogy ezzel a névvel biztosan világít a sötétben, de nem. Eleinte el nem tudtam képzelni, hogy miért választották ezt a nevet, de aztán megtaláltam a hivatalos oldalt. Ez a cég akkumulátorokkal és világítótestekkel foglalkozik, bár a termékpalettájukon nem szerepelnek drónok. A következetes tagadásnak nem tudom mi az oka, talány szégyenlik a terméküket? Pedig erre semmi okuk, de mindegy is. Ami sokkal fontosabb, hogy a gép a H8 minivel ellentétben tud fejjel lefele is repülni. Na de hogyan?

A 3D funkciónak, vagyis a fejjel lefele repülésnek a trükkje, a propeller vagy mechanika:

  • variable pitch, vagyis változó vezérsíkú forgószárny, ilyenek a helikopterek. Ennek lényege, hogy egy mechanikán keresztül képes változtatni a forgószárny szögállását és ezzel a repülés irányát is, de a forgásirányt nem.
  • szimmetrikus propellerek, vagyis a propeller lapátok egyformák, mind a két oldalon. Ilyenkor a motor képes megfordítani a forgásirányt, ezzel a gépet is ellenkező irányban a levegőben tartani. A szögállás változatlan marad 

Ez utóbbi egy sokkal egyszerűbb és olcsóbb megoldás, gyakorlatilag csak szoftver és propeller kérdése az egész, ezért is terjed egyre inkább az olcsó gépek között. Na de miért nincs még 3D Syma vagy hasonló modell? Mert ahhoz a motoroknak is kéne bírnia a nagyobb tömeget és a folyamatos terhelést, ezt viszont eddig nem nagyon sikerült megoldani a "szénkefés" kategóriában.

Azért persze vannak más 3D modellek is, de ezek szinte mind brushless gépek, ilyen a híres XK Stunt 350, amely egy szintén 3D modell. Ennek van ereje a 770 grammos gépet is megfordítani a levegőben. 

A másik kérdés, ami felmerülhet bennünk, hogy mi történik akkor, ha egyből fejjel lefele tesszük le a gépet a földre. Nos, csak annyi, hogy egy másodpercig forognak ellentétes irányba a motorok, majd a giroszkóp észre veszi, hogy fejjel lefele állunk és megfordítja a forgásirányt, majd repülhetünk tovább. A Fluoreon H101 természetesen tud tömeges bukfencet is, ahogyan a versenytársai, de ez ma már alapnak tekinthető.

A gép egy 150 mAh 1S akkumulátort kapott, ami állítólag 35C! áramleadásra képes. Méretre pont ugyan akkora, mint az Eachine H8-é, sőt a 180mAh-s is bele megy, ami egyből 20%-os kapacitásnövekedést jelent. Az alkatrészek 90%-a egyébként kompatibilis az Eachinével, kivéve magát a műanyag testet és a propellert.

Ahogy már az Eachine elemzésben is említettem, nagyon kellemes a szivacsláb, ami védi a gépet az ütődések ellen. Egyrészt a szomszéd idegein sem fogunk vele hárfázni, mint a JJRC H20-al, másrészt a gépet is védi az ütődéstől, ami az egyik legnagyobb motorgyilkos az ilyen kis gépek esetében (megszorul a "szénkefe"). A gyártó jó fej és ad plusz két tappancsot és 1 szett propellert tartalékba.

Ami viszont egyáltalán nem "jófejség", az a töltőkábel minősége. Többen jelezték, hogy a gyári töltőkábel rossz és az akkumulátort túltölti, ezzel felpúposítva azt. Sokan jelezték azt is, hogy a gép valamerre erőteljesen húz, nos ez relatív egyszerűen orvosolható de, ne szaladjunk ennyire előre, ugorjunk a távirányítóra.

TÁVIRÁNYÍTÓ

Vízipók-csodapók, szerintem a mesefigura akar előbújni a távirányítóból. Mint sok kis pókszem, úgy ül a gombrengeteg a táv közepén, amiből a távirányítón - az iránykarokat nem számítva - van 11 darab. Ez még gombócból is sok, nem hogy egy kopter távirányítóján. Szerencsére sikerült mindent logikusan elrendezni az újrafeldolgozott autógumi minőségű műanyag felületen. Nagy melegben ne akarjunk repkedni vele, mert tuti ráizzad a kezünk. Egyébként semmivel sem rosszabb a minősége mint bármelyik konkurensének, csak simán egyik sem jó, ilyenkor fut össze az ember szájában a nyál egy jó kis 20,30,50.000 Ft-os táv után. Persze ez az elvárás ebben az esetben irreális lenne, szóval mondjuk azt, hogy a távirányító minősége sem felfele, sem lefele nem lóg ki az átlagból.htb16t_5kpxxxxbpxpxxq6xxfxxxs.jpg

Ami viszont szerintem nem elfogadható, hogy végállásban hajlamosak beragadni a karok. Tolunk egy full gázt, majd a kar egyszerűen az útja végén marad és nekünk kell kézzel visszahúznunk. Ez ráadásul nem csak a gázra, hanem az iránykarra is igaz, aminek ráadásul alaphelyzetben - a gyártó szándéka szerint - vissza kellene térnie középre. Ez kellemetlen tud lenni, amikor a közelben van egy fa és mi izomból belerepülünk a géppel, ugyanis utána elég nehéz lesz onnan leszedni. Még szerencse, hogy piros, így könnyebb megtalálni.

A megfelelő energiaellátásért 3 db AAA ceruzaelem gondoskodik. Ami szerintem előny, hogy minden funkciót kiszerveztek külön gombra. Én személy szerint én utálom a különböző kombinációkat, amiket össze-vissza kell benyomkodni, hogy egy funkció működjön. Itt minden egyértelmű, megnyomom, működik, kivéve amikor nem történik semmi. Ez leginkább a 3D átfordításra igaz, valahogy kelletlenül veszi be a gomb a parancsot.

A távirányító rajza majdnem mindent tartalmaz, kivéve az egyik legfontosabb funkciót, a giro alaphelyzetbe állítását. Ezt a két kar együttesen jobbra+le húzásával tehetjük meg, ekkor a gép villogni kezd, majd  a giro alaphelyzetbe áll. Ezt azért fontos tudni, mert ezzel megszüntethető a jelentős kúszás, ha pedig marad egy kicsi, azt a trim gombokkal kiegyenlíthetjük.

A kúszásról még annyit, hogy a gép függetlenül a giroszkópok alaphelyzetbe állításától is képes elmászni és ezt tudja akár repülés közben is. Gondol egyet, majd elkezd jobbra húzni, kikorrigáljuk, majd gondol még egyet, akkor meg elindul az ellenkező irányba. Ez igazából akkor nem zavaró, amikor figurázunk a géppel, de abban a pillanatban, amikor stabilan akarnánk lebegni, vagy egyenes vonalban repülni meglehetősen idegesítő tud lenni.

Ami a "kamu" elektromos funkciókat jelenti, ezeket általában nem szoktam kipróbálni és most sem tettem, szóval aki egy fantasztikus élménybeszámolót szeretne a Headless Mode tökéletességéről, vagy a szuperül működő RTH-ról, az itt nem fogja megkapni, mert fogalmam sincs, hogy működnek-e. Akinek van bármi igénye ezekre a funkciókra egy 7x5 méteres szobában, az ne ebben a cikkben keresse a válaszokat, de ne is essen kétségbe, csak nézze meg Quadcopter 101 Fluoeron H101 teszt videóját.

A távirányítónak viszont remek hatótávja van, olyan 30-35 méter, ami ebben a kategóriában kiválónak számít. Ez biztosan nagyobb, mint a konkurenciáé, tehát ezzel a Fluoreon kategóriagyőztesnek mondhatja magát.

REPÜLÉSI TULAJDONSÁGOK

A gép szépen repül és végre a yaw sem olyan elmebeteg, mint a H8 mini esetében. Ez pont annyira gyors, hogy még kezelhető legyen, de azért kell vele egy kicsit birkózni. A gép nagyon agilis, könnyen átfordul és nem tapasztaltam a késlekedést sem, mint ami a H8 mini 3D esetében volt észlelhető.

A 3D-zésnek van egy másik érdekes tulajdonsága, hogy megfordítja az irányokat, vagy nem:D. Vagyis az átfordulás után a jobbra és a balra irányok is felcserélődnek, ezért a bukfencek és a 3D forgatás után gyakran sikerült a kis dögnek összezavarnia, legalább is ami az orientációt illeti. Aztán volt olyan is, hogy nem fordultak át az irányok. Quadcopter 101 azt mondta, hogy nála megmaradtak, nálam ez nem mindig volt így, be lehet vinni a gépet az erdőbe, de aztán az is lehet, hogy csak én vesztettem el az orientációt az össze-vissza forgatás közben. Aztán kimentem repkedni vele egy kicsit és bebizonyosodott, hogy az elektronika meg tud zakkanni a flippelés és a 3D-zés kombinációjától, a végén már a tenyeremből sem akart felszállni, egyszerűen rossz irányba forgatta a motorjait. Majd rá fél percre varázsütésre megjavult...Érdekes, a lenti videón látható a jelenség

Az orientáció észlelését egy másik tulajdonsága sem támogatja, még pedig a gyenge ledek. A piros testen a piros led nagyon szépen átvilágít, nem úgy a kék. Sok esetben nem tudtam melyik a gép eleje, mert ahhoz kicsi, hogy a műanyagtest formai játékaiból tudjuk következtetni erre, máskor meg a vakító piros led nyomta el a kéket. Amikor azt hittem, hogy az eleje áll felém, jött a meglepi, hogy az egyébként a hátulja. Ezt sajnos nem tudom nem hibának felróni, mert zavarja a nagyobb távolságú - 10-20 méterre kell gondolni :D - reptetést. Szobában viszont elenyésző a szerepe, szóval mindenki döntse el maga, hogy őt ez zavarja-e vagy sem.

A gép a szokásos low budget érzést adja, ez még a játék kategóriájú gépek között sem számít nagy számnak, na de mit is várunk ennyi pénzért? Mert bármi is az, megkapjuk, amikor mosolyt csal az arcunkra. Rendkívül agilis, jól repül, a távja kicsit kelletlen, de ez nagyjából minden ilyen jellegű gépre igaz. Ha mindenképpen hibát kellene találnunk a gépben, akkor azt mondanám, hogy a rövid üzemidő és nem jól látható ledek kicsit zavaróak. Én olyan 4 percre saccolnám, ez lényegesen kevesebb, mint az Eachine H8 esetében, amelynek olyan 8-9 perc lehet. Ez bosszantó, hiszen így vagy 2x annyi akkumulátorra van szükségünk, mint az Eachine modellek esetében. Ez különösen akkor rövidül le, ha a gépet bukfenceztetjük és ha folyamatosan forgatjuk 3D-ben. Ez persze normális, hiszen minden ilyen művelet plusz energiát követel a géptől.

ÖSSZEFOGLALÓ

Ha csak az ár-érték arányt nézem, akkor a gép remek vétel. Ha hozzánézem a konkurenciát, akkor még mindig nem mondható rossznak. Ha viszont azt mondom, hogy az Eachinnel gondtalanabbul repültem, nem volt ennyi idegesítő hiba, miközben az előnyeit - nagy hatótávolság, jó kinézet, alkatrészek - nem igazán lehet repülés közben kihasználni, akkor az embernek megbicsaklik a keze a buy gomb felett. Az egyedüli tulajdonság, amit jobban szerettem benne, mint az Eachinnél, az a kezelhetőbb yaw. Akinek már van Eachinje, az tartsa meg azt, akinek meg nincsen, az meg elgondolkodhat a Fluoreon H101 megvételén.

Az alábbi információt nem tudom sem megerősíteni, sem megcáfolni, de azért megosztanám veletek: sok vásárló kapott sérült modellt, ahol az egyik motor akadt vagy törött volt a távirányító, illetve a gyári töltő felfújta az akksit és az mehetett is a kukába. Én ezeket nem tapasztaltam, az én modellemnek ilyen bajai nem voltak, de mivel rendelkezésre állnak képi bizonyítékok, ezért ezt leközölném ide is (köszönjük a képeket Medvegynek):

 

 Előnyök

 Hátrányok

 legolcsóbb gépek egyike  kelletlen, ragadós karú távirányító
 3D funkció  nagyon rövid üzemidő 
 gyors, de még kezelhető yaw  random húzni kezd valamerre
 jól néz ki  minőségi problémák
 gumilábak, nem koppan esésnél  sok a kiszállítás alatt megsérülő modell
 tartalék lábak és propellerek  rossz gyári töltő
 távirányító gombjai
 remek hatótáv

 

 DESIGN (ahogy kinéz)

9

 MINŐSÉG (amilyen anyagból van)

7

 REPÜLÉSI TULAJDONSÁGOK (ahogy repül, forog, kezesség)

8

 TÁVIRÁNYÍTÓ (milyen fogni, milyen funkciói vannak, jó-e a mérete)

6

 ÜZEMIDŐ (mennyi ideig marad a gép a levegőben, milyen gyorsan tölt fel)

4

 KÖLTSÉGEK (ár, alkatrészek ára)

10

 STRAPABÍRÓSÁG (mennyire törik, hogyan bírja az ütközéseket)

10

 SZERETHETŐSÉG (vannak-e idegesítő vagy szerethető tulajdonságai)

7

 VÉGEREDMÉNY (a pontok átlaga, kerekítve)

7,625

 

Tesztek, videók 

Quadcopter 101 Flueron H101 video test
Fluoreon H101 vs. H8 mini 3D vs. JJRC H22