XK X300 drón teszt - Belső szépség, ronda ruhában

xk-x300-men_i-bez-loga-oto_en.jpgSzinte már utazó nagykövete vagyok az XK Innovations modelljeinek. Magam is rendelkezem egy brushless kamera platformmal, az XK Detect X380-nal, és egy pici kis móka kopterrel, az XK X100-zal. A gyártó igen jól fedte le a vásárlók igényeit, a legkisebb géptől kezdve az 500 milliméter motortávolságú óriásig. Amikor megláttam az X300-t, akkor eleinte nem tudtam mire vélni a koncepciót. Mi akar ez lenni? Ebben a méretben egy ilyen kiépítés? Ráadásul az ár sem volt éppen olcsó, 33.900 forintért árulják a Gearbesten.

 

Kicsomagolás

A doboz - a gyártó filozófiájához híven - remek minőségű kartonpapír, ízléses dizájnnal felütve. Belül passzentos hungarocellben bújik meg a gép, a távirányító, meg a szokásos kiegészítők. Ami viszont nem szokványos, hogy az akkumulátor, amely 2000 mAh kapacitással és 2 cellával rendelkezik, már egyedi tokozást kapott. Ezt szoktuk okos akksinak is csúfolni. Ez utóbbit sok esetben azért követi el a gyártó, mert némi pénzt akar kicsikarni a vásárlókból és így olcsóbb variánsokkal már nem helyettesíthető a gyári áramforrás.

A fentiek miatt kapunk a töltő mellé egy átalakítót is, amivel csatlakoztathatjuk az akkupakkot, illetve egy tápegységet, ami a delejt szolgáltatja. Az XK X300 két különböző távirányítóval rendelkezi, az XK X100-ból ismert kisebb és az XK X380-tól kölcsönzött 8 csatornás egységgel, én szerencsére az utóbbit kaptam.

A kopter kinézetét minimum megosztónak mondanám. Szerintem olyan, mintha fordítva akarna repülni a levegőben, bár kétségtelen hogy az akkumulátor miatt az ékalakot formázó test fenék részén szükség van a kiszélesítésre. A fehér és fekete dizájn élőben nem rossz, igazából mindig jól látszik, kivéve most, amikor mindent hó borít.

A test felső részén látható LED sor az akkumulátor feszültséget jelzi vissza, illetve heves villogásba kezd, ha a feszültség túl alacsony. A színorgiát a lábakon elhelyezett brutálisan erős LED lámpák teljesítik ki. Én ilyen vakító visszajelző fényeket még nem láttam, sötétben is remekül megvilágítja a környezetet.

 

Tesztüzem

Értetlenkedésemnek tárgya az ár és a műszaki tartalom kombinációja volt. 33.900 forintért valami belépő szintű brushless gépet vártam, ami leváltja a 2016-os XK X251-t. Ehhez képest egy szénkefés gépet kapunk, WiFi képátvitellel, ami egyes körökben az ördöggel való cimborálást jelenti. Már többször kifejtettem, hogy miért nem jó a WiFi technológia képátvitelhez, de hazudnék, ha ez az XK X300 esetében is 100 %-ig igaz lenne. Szerencsére van egy csomó variáns, ami nem WiFi alapokon nyugszik:

  • XK X300 standard: X4-es táv, nincs képátvitel és kamera
  • XK X300-C: 720p kamera
  • XK X300-F: 5.8 GHZ FPV
  • XK X300-W: WiFi FPV+APP CONTROL /ez járt nálam/

1481590743292937.jpg

Vannak más érdekes, műszaki ínyencségek is. Mostanában az a trend, hogy minden drónt magasságtartó funkcióval látnak el. Ez általában légnyomásmérő szenzort jelent, abból is az olcsóbb fajtát. Ezek közös jellemzője volt eddig, hogy ha nagyon csapattam, akkor utána megbolondultak, nem engedték, hogy leszálljak, stb.

1483954862349812.jpg

Ezt az XK egy optikai és egy barometrikus szenzor együttes használatával küszöbölte ki, aminek a pontos működési elvét nem kötik az orrunkra, de az biztos, hogy a fenti hibáktól mentes. Azért ezt is sikerült táncba vinni, pedig ez minden felületen működik, KIVÉVE a teljesen homogén, fehér hómezőn. Ilyenkor szeret össze-vissza magasságokra beállni a gép, elég vicces látványt nyújtva. Abban a pillanatban, ha van néhány fűcsomó, a jelenség megszűnik, de ezek szerint Kínában vagy nem esik a hó, vagy csak nem tesztelték ilyen körülmények között. A magasságtartás miatt automatikusan fel és le is tud szállni, amit a távról vagy a telefonos applikációból aktiválhatunk.

1481718918989791.jpg

A megszokottól eltérően nem 2, hanem 3 ágú propellereket kapott a kopter, amit eleinte teljesen indokolatlannak tartottam. Hiszen a 3 ágú nagyjából másfélszer erősebb, mint a 2 ágú, de pont ennyivel több áramot is von el. A Syma X8HC propellereit megmértem, azok 9 colosak, az XK-nál ugyanez az érték csak 7 col. A gyártó által ígért repülési idő 16-18 perc, amit nem hittem el, hiszen egy kisebb méretű, de több ágú propellert forgató motor, ami ráadásul papíron még erősebb is, nem fogyaszthat kevesebbet. 10 percet sem adtam neki, aztán -5 fokban mértem 16 percet, ami meghazudtolja az ismert fizikai törvényeket.
joined.jpg

Két helyen lehet a kutya elásva: vagy a motor nagyon hatékony, vagy az akkumulátor. Egy biztos, az intelligens feszültség kijelzés működik, kis LED lámpák jelzik a gép tetején. Na de miért ott? Hiszen ezt lentről nem látjuk, tehát annyira azért mégsem hasznos. Az „alacsony feszültség” riasztás szerencsére a karok végén is látszik, tehát a lényegről tudomást fogunk szerezni.

A motor a gyártó állítása szerintem nem sima szénkefés, hanem vasmagos. Nem tudom, ez mit jelent, de ugyanolyan áttételen keresztül hajtja meg a tengelyt, mint a konkurencia. Szerencsére ennek nincsen olyan nyüszítő hangja, mint a rosszemlékű JJRC Tarantulának, és az azonnali széthullás jeleit sem mutatta.

1481590742706995.jpg

A gép igen kellemesen repül, de a sajtóanyagban belengetett 5,5:1 teljesítmény-tömeg arányt én nem éreztem. Mivel az elektronika 3 fokozatban engedi dönteni a géptestet, ezért eléggé szélálló és egy kis mókára is teret ad, de azért verseny drón képességekkel nem fogunk találkozni.

 

Távirányító

Az XK távirányítókról már sokszor volt itt szó a blogon, még videót is készítettem róla. Röviden összefoglalva, a táv sokkal jobb, mint bármi ebben a kategóriában. Ez igaz a minőségre és a hatótávra is, ugyanis a Futaba S-FHSS protokollját használja. Egy jó példa arra, miért nem mértem meg az XK X300 esetében: amikor az XK X100-t megvettem, kimentem egy mezőre, majd a barátaim segítségével elkezdtük lemérni a hozzá tartozó X4 táv hatótávját. 300 méter után, amikor a gépet már egyáltalán nem, a srácok kezét pedig alig láttam, feladtuk a próbálkozást, pedig még volt jel. Az XK X300-hoz pedig a nagyobb táv jár, ez legalább ugyanennyit tud, vagy még többet.

1481718918818553.jpg

Nagy szívfájdalmam, hogy a táv nem programozható, mint az X7 variáns esetében, amit azért nem értek, mert csak le kellett volna venni a polcról és hozzá társítani a géphez. Valószínűleg termék-differenciálási oka van, nem technikai. Ez az X8 azonban nem egyezik meg az XK Detect X380-hoz adott távval, ugyanis van a frontján két piros gomb, ami szerencsére nem ballisztikus rakétát lő ki, hanem funkciót aktivál.

A jobb oldali az előre programozott bukfencet aktiválja, a bal oldali pedig az 5.8 Gigahertzes FPV-t, ami ugye az én modellem esetében nem volt, de okos dolog, hogy ki lehet kapcsolni. A távirányítót 6 db AA elemmel tudjuk etetni, ami nem kevés, de hát a nagy adóteljesítményért energiával kell fizetni.

 

Kamera és applikáció

A gép nemcsak akkumulátor oldalon moduláris, hanem a kamera is eltávolítható. Remélem ez annak a jele, hogy lesz egy 1080 p kamera is, mert ezek a 720 p-nek mondott hardverek még pont nem csinálnak jó képeket. Nem mondom, hogy használhatatlan, de biztosan senki nem posztolja majd a Facebook oldalára.

screenshot_20170117-190203.png

A kamera érdekessége, hogy bár WiFi-s, mégsem a telefonra rögzít, hanem micro SD kártyára. Ez egy eléggé megfoghatatlan döntés, ugyanis a WiFi-s átvitel egyik lényege, hogy nem kell képrögzítő berendezés, tároló, memóriakártya a csomagba, ezzel is lehet csökkenteni az árat.

A videó minősége 720 p felbontáshoz képest nem rossz, de inkább csak az elfogadható szóval illetném. Valahol itt kezdődik az a minimum, ami egy kamerától elvárható. A képek sajnos még ennyire sem jók. Ha elég messziről nézzük őket, egész jók, de egy Full HD monitoron okozhatnak fájdalmat a szemnek.

Az oldal propellerek belelógnak a lencse képébe, hiába állítja a gyártó az ellenkezőjét. Viszont ez azt is jelenti, hogy a látószög elég nagy, olyan 120 fokra tippelem. Ami megdöbbentett, hogy nincs jello, semennyi. Ez kivételes jelenség, mert szinte mindig van egy kicsi. Sajnos a gép az optikai szenzor miatt hajlamos egy adott pozíció felé kúszni, illetve rántani egyet a gépen, amikor elvesszük a gázt. Éppen ezért nagyon finoman kell operálnunk az irányító karokkal, ha jó videókat szeretnénk készíteni.

A WiFi-n átadott kép késik, de a hatótáv jobb, mint a szokásos 40 méter, nagyjából a duplája. Ez persze az irányításra nem igaz, tehát ha kombináltan használjuk a kettőt, akkor maximum kép nem lesz, a vezérlés megmarad.

Az applikáció tökéletesen teszi a dolgát, minden funkció működik, egyet leszámítva, pedig erre lettem volna a leginkább kíváncsi. A waypoint flying kimerül abban, hogy a kezdőpontról a végpontra repül a gép, csak éppen a kijelölt utat nem követi. Rajzoltam mindenféle alakzatot, búgócsigát, kiflit, kockát, a drón mindig nyíl egyenesen elrepült a végpontig és ennyi. Ráadásul a kijelzőn kijelölt utat 20-50 méterre tippeltem, a valóságban inkább 2-5-ről beszélhetünk. Kipróbáltam, hogy a vészhelyzeti leállítás működik-e, a gép kőként esett le, vagyis igen. Azért az érdekes lehet, hogy mi történik, ha kimegyünk a hatótávból, gyanítom, hogy leállnak a motorok.

Ez egyébként az első olyan program, amihez szinte tökéletes leírás tartozik. Kifejezetten érthető és részletes, amit a kérdőjel ikonról lehet elérni. Sajnos a vissza gomb megnyomása folyamatosan leállította az alkalmazást, máshol viszont egyáltalán nem tapasztaltam hasonlót.

screenshot_2017-01-22-13-30-18.png

Kipróbáltam, milyen távirányító nélkül, csak a gravitációs szenzorral repülni és nem rossz. Az irányítást szokni kell, egy kicsit nehéz, de nem azért mert az alkalmazás kelletlen, hanem mert nem mindig találtam el a megfelelő irányt. Az ember keze azonban egy pár kör után rááll a vezérlésre és akkor remek élményben lesz részünk.

  

Összefoglaló

Látszik, hogy az XK Innovations próbál haladni a korral, megújulni és minél érdekesebb modellekkel előállni. A technikai újításokat bele is tették a gépbe, van optikai szenzor, okos akkumulátor, remek fények, hosszú repülési idő, hatékony motorok, komplett applikáció és moduláris kamera is. A „pókösztönöm” azt súgja, hogy ez a technika nem fog egyhamar széthullani, csak nem látom azt a célközönséget, akinek ez a gép szól.

Ennek elsősorban az ár az oka. 34.000 forint nem kevés, még akkor is, ha ezért a gép sokat ad. A képminőség azonban nem elég ahhoz, hogy megfogja a vásárlókat, mint ahogy a képátvitel hatótávja sem. Ha viszont megnézzük a konkurenciát, hogy más mit ad ennyiért, akkor azt láthatjuk, hogy vagy ugyanennyibe kerülnek a modelljeik, vagy drágábbak és brushless motorosak. MJX Bugs nagyjából ugyanennyibe kerül, de sem kamera, sem FPV, sem semmi. Hubsan H501 C másfélszer ennyi, de brushless, 1080 p a kamerája és van telemetriája, de nincs élőképe. Nehéz a választás, és így leírva már nem is tűnik olyan soknak az a 114 dollár. Akit pedig a fentiek zavarnak, még mindig megveheti az 5.8-as verziót, 43.800 forintért.

A drónt itt vásárolhatjátok meg (az árak az árfolyam ingadozásának és az akciók függvényében változhatnak):

Megfontolandó alternatívák:

 

Címkék: cikkek, drone, drón, XK