Arfun 90 drón teszt – Őrületes fun

Végre megérkezett a mini játékom, ami már nem is annyira a játék kategória küszöbén toporog, hanem feljutott a nagy fiúkhoz, ugyanis ez egy hobby gép, tehát ne legyenek előítéleteink a méretek kapcsán. Brushless motorok, F3 vezérlő, csipogó, OSD, vagyis egy olyan komplett kis csomagot kapunk, amit más gépektől nem nagyon. Ennek persze ára van, elég húzós, durván nettó 40.700 forint a BNF verzió, cserébe úgy suhant át a vámon, mint az álom. Mire nem jó a kis méret.

Kibontás

A dobozon nem az Arfun felirat díszeleg, hanem az Aurora RC, ami meglepő fordulat, és sikerült is kibogoznom, hogy pontosan mi a teljes történet. Az Aurora RC több cégnek is szerel össze gépeket, nem véletlenül hívják így az Eachine modelleket is. A következőképpen néz ki a lánc, amíg az alkatrészektől a fogyasztóig eljut a termék: különböző alkatrészgyártók – mint például a DYS motorgyártó – legyártják az alkatrészeket, amiket az Aurora RC megrendelésre összeválogat, felszerelik a részegységeket egy vázra, majd kérés szerint átnevezik a gépet, és készen is van a termék.

A csomagolásra már nem figyeltek annyira oda, a dobozon az Aurora RC felirat díszeleg, a tartalma viszont meglehetősen szegényes ahhoz képest, amit más esetben megszokhattunk. Benne van a gép, 1 szett tartalék propeller, néhány csavar és ennyi. Két dolgot hiányoltam a szokásos fölösleges cuccokon – matricák, prospektus, satöbbi – túl, egy töltőt és egy „gépkönyvet”.

A töltő egyébként nem olyan nagy veszteség, mert még soha nem láttam értelmeset és szerencsére a Furibee miatt már egyébként is volt egy 2S to USB átalakító kábelem, így egy jobb fajta power bankról is tudunk terepen újratölteni. A fifikásabbak egyből több USB kimeneteset vásárolhatnak, amire fel lehet dobálni 3-4 darab pótakkumulátort is, hogy a móka soha ne érjen véget. A leírás hiánya jobban fájt, mert sok okosságot megtudhattam volna, amit nem kellett volna magamtól kitalálnom. Mivel ez az első magyar nyelvű teszt kénytelenek lesztek az általam leírtakra hagyatkozni, de az észrevételekkel szívesen kiegészítem a későbbiekben.

A gép elképesztően kicsi, a Runcam leszálló „matracán” szinte elveszett, olyannyira. Rettenetesen agresszívnek néz ki az ötágú propellerrel, egyben mégis rendkívül kompakt, simán elfér a tenyeremben. Ez egy veszélyt azért hordoz magában: nagyon közel vannak az alkatrészek egymáshoz, folyamatosan az volt az érzésem, hogy valamit szét fogok darálni a következő percben. Erről szerencsére nincs szó, kivéve, ha elgörbülnek a propellerek, szóval erre különösen figyeljünk oda.

A váz egyébként szuper merevnek néz ki, 3 milliméteres „unybody” alsó lemez, amelyet szendvics szerkezetben követ a többi alkatrész, viszonylag jó elrendezésben. Minden extrém kicsi, egy borzalom lenne szerelni, szerencsére a gép három különböző variánsban – Flysky, Frsky, és persze vevő nélkül – érkezik, de aki a BNF-et választja, készüljön fel, hogy nagyon apró vevőre lesz szüksége.

Tesztüzem

Végre egyszer szerencsém volt egy Flysky termékkel, ezt a vevőt ugyanis nagyon egyszerű volt párosítani. Sajnos az iRange-X Tiny vevő csak AFHDS protokollal működik, aminek annyira nem örültem, de a legnagyobb baj az, hogy csak hat csatornánk van, ami ebben az esetben igencsak szűkösre szabott keret. Fura lehet, hogy most ezt mondom, de ha egy picit számolunk, akkor egyből kiderül, hogy a hatos szám nem az, amit egy rc hobbista a vevőjére írva szeretne látni. Számoljunk együtt:

+ 4 csatorna az irányítás: throttle, roll, pitch és a yaw
+ 1 csatorna az élesítés/leállítás
+ 1 csatorna a módválasztó
+ 1 csatorna a csipogó, a kereséshez
+ 1 csatorna az air mód ki- és bekapcsolásához

Ez, bárhogy is számolom, 8, de nekünk csak 6 darabunk van, ráadásul ezt mind konfigurálnunk kell a Betaflightban, ami a gép vezérlőjén fut, és ezt meg is tesszük egy későbbi fejezetben. A trükk az, hogy bizonyos funkciókat csak bizonyos módokban fogunk aktiválni, így kikerülve a csatornahiányt.A másik gyenge pont az akkumulátor, és ezt sajnos szó szerint kell érteni. A DYS BE1104 7500KV motorok ugyanis éhes vámpírként szívják ki az erőt a gyári, 300 milliamperóra kapacitású, 25C akkumulátorból, ami az energiaigényt nem tudja kiszolgálni. Miért nem? Mert 2 cellán ezek a motorok maximálisan 8.5 ampert képesek fogyasztani DARABONKÉNT, vagyis a teljes fogyasztásunk akár 34 amper is lehet. Nyilván nem lesz ennyi, hiszen itt leégnének a motorok, de az ötágú propellerek azért sosem a takarékosságukról voltak híresek. Egy ekkora akkumulátor összesen viszont 7.5 amper leadására képes, már ha elfogadjuk azt a tényt, hogy valóban helyesek a megadott értékek.

Mi történik akkor, ha adunk egy nagy gázt egy ilyen akkunak? A gép pörögve leesik, mert az áramforrás nem képes leadni a megfelelő teljesítményt. Ez nemcsak nálam jelentkezett, hanem nagyon sok más, külföldi tesztelőnél is, ezért gyakorlatilag mindenki „leselejtezte” az akkumulátorokat. Itt két út áll előttünk, magasabb C értékűre cseréljük – mondjuk 70 vagy 80 C-re- vagy nagyobb kapacitásúra. Előbbi növeli a leadható teljesítményt, utóbbi pedig kitolhatja a repülési időt is, cserébe nagyobb súlyt kell cipelni. Összedobtam egy gyors táblázatot, hogy szemléletesebb legyen, miről is beszélek, és könnyebb legyen átlátni a problémát:

Akku / Paraméter	C érték	Kapacitás (mAh)	Áramleadás (A)
Arfun 90	25	300	7,5
Furibee F90	35	400	14
Eachine Aurora 90	80	450	36
Turnigy nano-tech	65	450	29,25

Jól látható, mekkora a különbség a gyári akkumulátor és a megfelelő mennyiségű áramot leadni képes között. Mondanám, hogy vegyetek ilyet, de egyrészt még nem próbáltam őket, másrészt meg folyamatosan üresek voltak a raktárak, de már rendeltem kettőt, és amint megjött, máris megírom az eredményeket.

A propellerek érdekes módon máshogy viselkednek, pedig azt hittem, hogy teljesen egyformák. A fehérek törékenyebbek, ellentétben az átlátszó pirossal. Ez utóbbit többet használtam, egyszerűen azért, mert jobbak, vegyünk ilyeneket, mert ezek jobban bírják az eséseket, már pedig a gyári akkuval lesz ilyenben részünk. Elvileg háromágú propellerek is léteznek, ezeket megrendeltem, ha megjött és leteszteltem, erről is beszámolok.

A gép már a gyári beállításokkal is nagyon szépen repül, és még két cellán is piszok erősnek érződik. Olyan gyorsan emelkedik, hogy szabad szemmel nem könnyű követni, de azért lehet. Viszont meglepően gyorsan távolodik, és azért ereje is van, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy 8.4 volt mellett is van 640 gramm emelőerőnk, a gép pedig üresen 57, a gyári akkuval pedig 75 gramm. Ez 8,5:1-hez teljesítmény/tömeg arány, de ezek az adatok 3020-as propellerre vonatkoznak, nem pedig az ötágú 1935-ösre. Annál valójában csak 118 gramm emelőerő ébred, de még ez is 6,5:1-hez arány, és még mindig csak két celláról van szó.

A legjobbat pedig még nem is mondtam, a motorok 4S képesek, igen, jól olvastátok, elméletileg 4 cellás akkumulátorral is képesek repülni. Ezt azért ne próbáljuk ki, de 3 cellás videók már vannak fent Youtubeon, illetve Rcgroupson is egyre nagyobb kultusz alakul ki a gép körül. Meglátjuk, meddig jutnak mások, egyelőre tegyük félre a sok cellával való játszadozást, aki nagyon nem bír magával, az még mindig választhat 2 cellás LiHV akkumulátorokat. Megemlíteném még a propeller felfogatást is, ami a T-motor féle dupla csavaros, tehát nem fog lerepülni a légkavaró menet közben. Vége a szénkefés bohóckodásnak, meg a pillanatragasztózásnak.

Az ESC-k elvileg 20 ampert képesek elviselni, az azért kérdés, hogy vajon egyben ennyi, vagy darabonként, én az előbbire tippelek, mert a 80 A egy picit azért túlzásnak hangzik. Az mindenestre látszik, hogy a gépet jelentős áram elviselésére is felkészítették. A fordulatszám vezérlők DSHOT képesek és hagyományos BLHeli firmware fut rajtuk, tehát programozhatóak BLHeli suite-ból. A gép lelke egy Tower Mini F3 vezérlő (ami inkább a kinézetére utal), ezek az STM32 F3 chipek képezik a mostanában jónak számító központi egységek alapját, de ebben az esetben egy kicsit többről van szó.

Két dolgot is kapunk az FC mellé, egy csipogót és egy teljesértékű OSD chipet. Előbbi azért fontos, hogy a különböző vezérlő szignálokat meg tudjuk hallgatni, illetve 80 decibellel csipogtatni tudjuk a gépet, ha esetleg elvesztenénk azt (de ugye ilyet senki nem szokott). Egy 10 Lumen erejű LED is villog rajta, hogy segítse a keresést, de ez azért nem egy nagy szám. Az OSD pedig azért fontos, mert repülés közben figyelnünk kell néhány fontos paramétert, ilyen például az akkumulátor feszültség, az üzemidő kijelzése, repülési mód állapota, meg amit még bekapcsolunk Betaflightban, ugyanis az egész onnan konfigurálható.

Elméletileg a Betaflight képes LED-eket is kezelni, de ilyennel nem rendelkezik a gép, ami ebben a méretben gyakorlatilag lényegtelen is, mert mindenki FPV-vel fog repülni, ezért ennek elemei sokkal fontosabbak. A 600 TV képsoros CMOS kamera nem rossz, elég jó a színkezelése és a kép is szép tiszta, a látószög 120 fok, amibe sajnos benne vannak a propellerek is. A határokat még nem mertem feszegetni, mert amíg nincs megfelelő áramforrás, addig marad a stabilizált mód, ami viszont biztos, hogy nagyon védett helyre került.

Az FPV adó 48 csatornás, és 25 mW adóteljesítményre képes, ami a legjobb esetben olyan 200 méteres hatósugarat feltételez, ideális körülmények között. Ez nem sok, de minden mini gépnek nagyjából ennyi, tehát ezt tekinthetjük az átlagnak. A csatornaváltásra és a kép megfordítására is van lehetőség, de ehhez meg kell bontanunk a gépet, ami azért egy eléggé körülményes megoldás. Szerencsére nem DIP kapcsolókat kell nyomkodni, hanem gombokat, amit én sokkal jobb megoldásnak tartok, mint az előbbit.

Vezérlő beállítás

A párosítás után még van némi tennivaló a géppel. Ha létrejött a kapcsolat a távirányítóval, akkor sem fogjuk tudni beindítani, mert nincs élesítés/leállítás funkciónk, ezért a gép nem fog működni. Anélkül, hogy a cikk hosszával megpróbálnám túlszárnyalni Révai János nagy lexikonját szaladjunk végig a Betaflight különböző fülein.

A „configuration” fül alatt észrevehetünk egy érdekességet, még pedig azt, hogy a LED füzér vezérlését bekapcsolták, aminek olyan túl sok értelme nincsen, hiszen ilyennel nem rendelkezik az Arfun. Ugyanez igaz az SD kártya támogatásra is, ez a logoláshoz kell, a funkciót bekapcsolták, sose lehet tudni alapon. Másik érdekesség, hogy a „don’t spin the motors when armed” ki van kapcsolva, de persze be lehet, ha akarjuk. Azért nincs értelme, mert az Air mód miatt egyébként is forgatni fogja a motor, tehát ezt hagyjuk így.

A PID beállításokon egy picit változtattam Andy RC leírása alapján, tehát ezek az ő értékei, én is ezeket használtam, és tökéletesen bevált. Könnyen repülhető, nem szuper agresszív, jó lesz kezdőknek és haladóknak is. A gázgörbén nem változtattam, mert nem akartam pazarolni a csatornákat, már pedig a „throttle curve” értékre külön kellene egy.

Találtam egy hibát a vevő fül alatt, ami tulajdonképpen nem is annyira félrekonfigurálás, hanem inkább alapbeállítás. A csatornák ugyanis fel voltak cserélve, a pitch volt a roll, mert a „channel map” érték TAER1234-ben állt, ez az alapértéke az Frsky vevőknek. A Flysky modellekre is ugyanazt a konfigurációs állomány töltötték át, ezért nekünk ezt módosítanunk kell AETR1234-re, így már minden a megfelelő helyre kerül.

Most jön a legényegesebb rész, a módválasztó menü beállítása. Az AUX1 csatornára tettem a csipogót, nagyon egyszerű beállítással, 0 állásban nem csipog, 1-esben meg igen. A három repülési mód – angle/horizon/acro – is a szokásos helyre került, az egyetlen háromállású kapcsolóra, ami a Flysky FS-i6 távomon van. Mint látható, a rubrika felső harmadában nincs beállítva semmi, ilyenkor a giroszkóp sem működik, vagyis ezzel meg is valósítottuk az acro beállítást. Mivel szerettem volna Air módban is repülni, ezért a teljes skálán elhelyeztem a funkciót, de jobb lett volna csak az acro mellé, mert igazából úgyis csak ott érdekes.

Mi a baj a fenti képpel? Az, hogy az arm sor üres, amire nagyon egyszerű a magyarázat. Az alapbeállítás az, hogy a Flysky távok esetében az élesítést/leállítást a kar sarokba húzásával is lehet aktiválni, így nem kell egy csatornát feláldoznunk rá. Nem ez a legelegánsabb megoldás, de a szűkös időkben jól jönnek az egyszerű megoldások.

Ahogy általában minden beállítás végén, elmentem a konfigurációs állományt, amit innen tölthettek le. A CLI fülön a parancssorban leellenőriztem, hogy mikori Betaflight fut a vezérlőn, a gyári állapot szerint a 2016 decemberi, ennél már azért van újabb, ezt mindenki igény szerint felfrissítheti, de ezzel is jól repül a gép.

Összefoglaló

Az Arfun jelenleg az egyik legjobb micro brushless modell, ami a piacon kapható. Sokan nagy reményeket fűznek az Emax Babyhawkhoz is, de mivel még nem tudjuk pontosan milyen, ezért azt most nem is vettem bele a számításba. A tesztalanyunk váza nagyom merev, masszív a felépítmény, a motorok jól húznak, ráadásul 2-4 cella képesek egyes alkatrészek, de 3 S-en a gyári állapottal is simán lehet repülni.

A kamera elég jó, nagyon védett helyre került, a géppel pedig élvezet repülni már gyári állapotban is. Két dolog hibádzik véleményem szerint, az egyik a gyenge akkumulátor, de ez már vagy mindenkinek van, mikor a gép megvásárlásáig eljut, vagy vesz magának, ez szerintem még tolerálható hiba. Ugyanez igaz a könnyen törő propellerekre is, aki repült már életében bármivel, az nem lesz meglepve, hogy bizony ezeket viszonylag gyorsan kell cserélni.

A gép többi részegysége is inkább kiemelkedik a mezőnyből, sem mint átlagos, de amit a legjobban szerettem benne, hogy nincsen különösebb hajlama a széthullásra, mint például a konkurens Eachine modelleknek, illetve nincsenek bután elhelyezett alkatrészek sem, leszámítva a csatornaválasztó gombokat. A csipogó és az OSD pedig egy olyan plusz, ami még mindig viszonylag kevés modell sajátja. Ez nekem megér nettó 42.000 forintot, és aki kicsit előrelátóbb, annak is meg fog, különben kezdődik majd a végeláthatatlan szerelgetés.

Előnyök	Hátrányok
+ jó minőség + erős + gyors + OSD + csipogó + védett kamera + 2-4 S képes + ellenálló + többféle propellerrel is repül	- gyenge gyári akkumulátor - könnyen törő propeller - nehéz csatorna állítás