Vásár vasárnap - érdekes új termékek a netről - 18. hét

98806_1.jpgMindig a cikkek bevezetőjét a legnehezebb megírni. Most direkt fordítva csináltam, megírtam végig a bejegyzést és most, hogy már készen van, megpróbálom megírni az előszót. Nos, el kell hogy áruljam, semmivel sem lett könnyebb:D Úgy hogy kanyarodjunk a lényegre, Walkera F210-nek kijött egy új verziója (ne a színét nézzétek:D), és az igen népszerű Cheerson CX-20-nak is, Hobby King editionben. Plusz kerestem egy elrettentő példát is, mert már régen rátok akartam ijeszteni eggyel, illetve megmutatni azt, hogy mire figyeljetek, mielőtt megvesztek valamit. A képet kell nézni, nem is annyira a terméket, illetve azt az "elképesztő" kidolgozási minőséget, amivel elkészült.

Quanum Nova Pro: valami van a levegőben...csak nem egy Cheerson CX-20 version 2? De bizony. A CX-22 csúfos buktája után nem nagyon villantott semmit a Cheerson/Quanum a brushless szegmensben. Volt egy elvetélt próbálkozás a Venture-rel, amely egy kit lett volna egy kamera platformhoz, de ez sem szólt túl nagyot. Aztán telt múlt az idő, a modellek sorra jöttek ki a konkurenciától, a Quanum pedig nem sokat mutatott, mostanáig. Ugyanis megjelent a Cheerson/Quanum felfejlesztett verziója, ami szerintem jelentős előrelépés a lassan kiöregedő modellhez képest. Gyorsan fussuk át, mi is volt a fő gond a Cheerson CX-20-al?

  • 2200-2700mAh akkumulátor, nevetséges üzemidő
  • leterhelve lomha volt (ugye, aki "felgumipókozta" az 5200mAh-s akksit, az tudja miről beszélek)
  • nem volt gyári gimbal és kamera , vagy ami volt az csapnivaló minőségben rögzítette a képet
  • instabil APM vezérlő
  • szoftveres featureök hiánya a konkurenciához képest
  • könnyen törő leszállóláb
  • nem volt FPV

Nos ebből elég sok minden változott, a gép most már 5200mAh 3S akkumulátorokkal érkezik (Multistar a Hobbykingtől), vagyis szépen felzárkózott ezzel a mezőny aljához, DE, nem egyedi, okos akkumulátort kapott, hanem sima XT60-as csatlakozóval szereltet. Ezzel kb. meg is feleztük az erre eső költségeket. 

A régi 2212 920KV motorokat 2312 960KV motorok váltották, amelyek erősebbek, nagyobb emelőerőt biztosítanak (propellerméret maradt 9045), ezzel a gép elvileg stabilabb és könnyebben viszi a rá aggatott dolgokat.

A Hobbyking ajánl a géphez "gyári" gimbalt, kettő és három tengelyeset is, igaz ez nem túl olcsó a géphez, illetve a gimbal képes fogadni Gopro méretű kamerát. Én ezt szimpatikusnak találom, ugyanis belátta a Quanum is, hogy az olyan konkurencia mellett, mint a DJI Phantom 3, fölösleges a saját kamerát erőltetni, hiszen túl nagy megkötés lenne egy fix kamera feltétele. Az akciókamerák viszont olyan ütemben fejlődnek, hogy szépen lassan utolérik a komolyabb gépek fix kameráit is és ez igaz nagyjából a funkciókra is (elektronikus stabilizátor, dashcam, mozgásérzékelés, dinamikus FOV stb.). Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenki dobja ki a Phantomját és vegyem egy fejlesztett csirkét - akarom mondani Quanumot -, viszont így a Quanum tulajdonosok közelebb kerülhetnek minőségben a fix kamerás gépekhez, relatíve alacsonyabb árért.

A gépen alakítottak ki helyet FPV adónak is, amit külön megvehetünk, illetve igen szépen kibővültek a szoftveres funkciók is. Telemetria (HKPilot Telemetry Transceiver Set és Quanum Telemetry Box), Mission Planner, Waypoint flying és egyéb automata funkciók érhetőek el az új modellen. A gép kapott egy új appot is, amin keresztül a funkciók vezérelhetőek.

Nos, beszéljünk akkor az árról, ami azért nem olyan kevés, 293 EUR vagyis 93.000 Ft, DE ebben nincsen benne a gimbal, a kamera és az FPV. Nos adogassuk ezt szépen össze:

Na de mi is ezzel a gond? Összesen 600 EUR, a DJI Phantom 3 Standard pedig 558 EUR, ugye látható mivel nyom le mindenkit  a DJI? Pont azzal, ami eddig nem volt az erőssége, az árral.

Hawkeye 6Q 4K: A Hawkeye 6Q 4K kamerát azért tettem be, hogy mutassak egy elrettentő példát. Érdemes mindenkinek megnéznie a kamerát a képeken. Borzalmas illesztési hézagok, rettenetes műanyagok. Elvileg ez egy 4K kamera, de persze csak 24FPS-t tud és ismerve a piacon olcsón megvehető szenzorokat, tudjuk hogy ez egy interpolált kép lesz (főleg 25.000 Ft-ért). Én persze megértem, hogy a gyártók a termékeikre egyre nagyobb számokat írnak, hogy ezzel félrevezessék a szegény tudatlan vásárlókat, na de FPV-re kiajánlani egy kamerát azzal a dumával, hogy 4K 24 FPS....A kamera ettől még lehet jó, pl. ha tudja a full HD 60FPS-t, sajnos semmilyen leírást nem találtam róla. Azért bizakodó vagyok, hátha ez a Hawkeye az a Hawkeye, amelyik a Firefly 6S-t is gyártja, mert akkor van remény. Aki nem tudná, melyik kamerára gondolok, annak itt van egy videó, hogy milyen képet tud készíteni (gép egy Syma X8C, gimbal nélkül).

Walkera F210 3D Edition: A Walkera a kis, 210-es gépével eléggé berobbant a köztudatba, a csúfos 250-es Runner bukta után. Ezt a gépet már a tesztek is agyon dicsérték (attól függetlenül, hogy a Walkera szeret mindenféle egyedi őrületet kitalálni szoftveres oldalon) és valahogy az ára és az egész koncepció sokkal emészthetőbbre sikerült. Ezt fejelte meg most a gyártó egy 3D modellel, de mielőtt elmélyednénk a mikéntben, nézzük meg gyorsan a műszaki paramétereket. Sajnos az ESC pontos paramétereit nem találtam meg, az biztos, hogy Walkeráék az F210 3D jelöléssel látták el, ami nem összekeverendő a sima F210 ESC-jével, ugyanis a 3D-zést az ESC-nek is támogatnia kell. Az viszont szinte biztos, hogy legalább 20A ESC-kről van szó, ugyanis 4S akkumulátort ajánlanak a géphez, jelen esetben egy 1300mAh 4S 40C a gyári csomag. A motor pontos típusát szintén homály fedi, őt WK-WS-28-014A KV2500-nak hívják, ebből lehet következtetni a fordulatszámra (2500) és tulajdonképpen arra is, hogy a motor valószínűleg a 2204-eseknél kisebb. Általában azok 2300-al vagy annál lassabban forognak, szóval a 2500KV egy 1806-os motort feltételez, 5 colos propellerre tervezve. Az FC valamilyen speciális Walkera berhelés (FCS-F210(3D)), ez általában nem szokott jót jelenteni, akinek volt QR350-enje, az tudja mire gondolok. A vezérlő támogatja a telemetriát, illetve összeköthető Walkera appal is., illetve Futaba protokoll kompatibilis. A gép teljes FPV szettet kapott, 700 TVL kamerával és egy 200mW-s 5.8-as adóval. Amit viszont eddig nem említettem, az az ár, 102-110.000 Ft, az első a BNF, a második a DEVO 7 távval ellátott változat. Szerintem megér az a táv 8.000 Ft-ot, kivéve, ha már van egy, erre jön még rá a szállítás 4000 Ft-ja (meg majd a vám+áfa mert ezt tuti megfogják a fináncok).

Két dolgot emelnék ki, az egyik a leszállóláb, végre nem egy kis pálcika, ami egyből belesüllyed minden dzsuvába, a másik a 3D funkció. Azt gyorsan szögezzük le, hogy szó sincsen collective pitchről (mechanikus dőlésszögállítás) , mint a helikopterek esetében. A trükköt a propellernél (és az ESC-nél) kell keresni, ugyanis ezek oldalanként szimmetrikus légcsavarok és az ESC-n keresztül a forgásirányuk megfordítható, mindössze ennyi a trükk, semmi más. Ettől persze még jó móka lehet, de pl. elfelejthetjük a jó öreg Kingkong 5045-ös propellereink használatát. A gép még nem jelent meg, ezért az alkatrészekről semmit nem tudni, de általában a Walkera bőséggel el szokta látni a rajongóit. 

Szerintem érdemes megnézni a lenti Maiden Flight/Erstflug videót, mókás ahogy pattog a levegőben:D (első német, második angol)