Quadkopter blog

2018.már.18.
Írta: Jackal_ Szólj hozzá!

Cubot X18 okostelefon teszt – Retro romantika

20170930105844_84117_eredmeny.jpg

A Cubot X18 szerintem nem tartozik a különösebben ismert kínai telefonok közé, mint ahogy a gyártó sem atomvillanásként tört be a piacra és tarolta le azt. Persze nem is állítja, hogy elveri a nagy hármas – Samsung, Apple, Huawei – eszközeit, helyette alacsony árral és ehhez mérten korrekt hardverrel – 3 GB RAM, 32 GB háttértár – rendelkezik, és egy-két, pozitív értelemben retro tulajdonságot is megörökölt, a 32.500 forintért, EU raktárból érkező készülék.

Tovább

Hubsan H501 S Advanced drón – Világítótorony a sötétségben

1_17.jpg

A Hubsan H501 S kapcsán ugrott be egy érdekes gondolat, annak ellenére, hogy már írtam régebben a gépről. Azt hiszem olyan másfél-két éve jelent meg, de még mindig csontra ugyanannyi az ára – egy-két minimális változást leszámítva -, mint amikor megjelent vagy csak nagyon minimálisan csökkent. Ez azért érdekes, mert még a DJI drónoknak is viszonylag szignifikánsan esik az árúk ennyi idő alatt, szóval érdemes egy kicsit a jelenséggel foglalkozni.

Tovább
Címkék: cikkek, Cikkek

Elephone U telefon teszt – Nem jött be a rulett kerék

nyito2.PNG

FRISSÍTVE: csökkentek az árak, az összegzésben a módosítás

Az Elephone U egy rendhagyó teszt lesz, ugyanis kicsit kikanyarodunk a távirányítós modellek halmazból, és letesztelünk egy mobilt is, ha már a tulajdonosa megkért rá. Ráadásul ez egy elég érdekes darab, akkora a ROM-ja, mint a laptopom boot SSD-je, ugyanis 128 GB ROM-ot, 6 GB RAM-ot és egy kiváló, 18:9-es képarányú AMOLED kijelzőt kapott, meglátjuk, hogy ez elég-e egy közel 100.000 forintos telefon mennybemeneteléhez.

Tovább
Címkék: Cikkek, Telefon

Mikro motorok, mikro vázak – Alkatrész tanácsadó

nyito2_1.jpgKaptam egy levelet azzal kapcsolatban, hogy miért nem írok többet a motorokról. Ez úton is köszönöm az olvasónak az ötletet, amit ily módon adott, és mivel egyébként is nézegettem a 11xx motorok palettáját, meg a hozzájuk tartozó vázakat, akkor már adja magát a dolog, hogy írjak róluk. Aki 2-3 colos micro gépekkel repül, előbb vagy utóbb szembesül azzal a problémával, hogy szeretné a drónját egy picit fejleszteni, ilyenkor óhatatlanul hozzá kell nyúlnia a fent említett alkatrészekhez, de aki építeni akar, annak sem érdektelenek ezek az elemek.

Tovább
Címkék: cikkek, Cikkek
süti beállítások módosítása