Eachine ROTG01 FPV vevő - Kényelemben, telefonon
Június 23-án rendeltem egyet a fenti vevőből, tehát már július óta nálam van a szerkezet, de mégis várnotok kellett három hónapot rá, míg beüzemeltem, és le tudtam tesztelni. Ennek műszaki oka volt, még pedig a megfelelő telefon hiánya, de ebből csak egy dolog következik, hogy normális SOC-val szerelt cuccot kell venni. Egyébként a kütyü eléggé univerzális, simán el tudom képzelni egy laikus kezében is, főleg azért az 5.100 forintért, amibe kerül.
Biztosan mindenki látott már fantasztikus, agyfelrobbantó, állat a földön keresgélős FPV videókat arról, hogy hogyan repkednek a profik a versenygépeikkel. Viszont sokan nem tudjátok, hogy a videón szereplő kép nem az, amit a pilóta lát, a szépséges Full HD videó a közönségnek szól, nem pedig a versenyzőnek. Azért, hogy ez létrejöhessen, fel kell szerelni a gépre egy kocka kamerát, vagy valamilyen egyéb képrögzítő berendezést, amit a drón cipel. Ez viszont sok fölösleges súly, növeli a légellenállást, és még egy csomó hátrányos tulajdonsága van,repülési szempontból, ráadásul még drága is. Ennek azonban vége, hiszen itt van a Runcam Split, gyógyír minden bajunkra, és csak 19.500 forintba kerül.
A fenti összefoglaló név, valójában nem is a kiegészítőket tartalmazza, hanem azokat a szükséges dolgokat, amiket mindenképpen meg kell vennünk a drónunkhoz. Nevén nevezve a gyerek(ek)et: akkumulátor, töltő, távirányító. Fogós kérdések ezek, és mindegyik megérne egy fél tucat cikket, de mivel ez egy kezdőknek szóló sorozat, nem eresztem bő lére. Ami viszont biztos, hogy erre rengeteg pénzt ki lehet adni, néha akkor is, ha nem akarjuk, de most adok néhány spórolási tippet, amit sajnos a saját bőrömön kellett megtanulnom.
Indítok egy új rovatot, ami azoknak szól, akik most kezdik ezt a hobbit, de persze sok okosat olvashatnak azok is, akik nem feltétlenül drónnal, hanem egyéb rc távirányítós járművel akarnak megismerkedni. A cikkeket szeretném minél egyszerűbben felépíteni, semmi szakszöveg, csak a lényeg, így a laikusoknak sem lesz kellemetlen olvasni.







Mostanában vettem néhány drón vázat, és eszembe jutott, hogy még sosem láttam normális bejegyzést arról, hogy mi alapján kell(ene) vázat választani, ha építeni akarunk. Persze mindig vannak "best of 20xx" listák, amikbe egy tonnányi panel mondat van, hogy ez könnyű, meg erős, meg vastag meg akármi, de szerintem ezt bárki le tudja írni, akinek egy kis sütnivalója van. Én viszont az építés oldaláról tekintek most rá a problémára, lássuk, mik a tapasztalatok.
Írhatnék pincesöprést is, hiszen onnan szoktam felhozni a szereléshez szükséges alkatrészeket, és ha már lent voltam kiborítottam néhány IKEA tartót, hogy átnézzem a tartalmukat. Jé, nekem van ilyenem, meg ilyenem is? Ez így ment nagyjából 1 órán keresztül, míg kiválogattam azokat a dolgokat, amikre semmi szükségem (na jó, valójában nagyjából a felét ítéltem annak, a valóban nem szükséges dolgok közül, szóval lehet, lesz még egy kör).

Meglepő módon drónokat fogunk kisorsolni a játékosok között.