Quadkopter blog


2015.nov.14.
Írta: Jackal_ Szólj hozzá!

Breaking - megérkezett az MJX X600 és a Blitzwolf töltő

hellyeah.jpg

Megjött gyakorlatilag minden, amit korábban ígértem, ezért lesznek mindenféle tesztek a saját magam és a felsőbb erők nagy megelégedésére. Ezeket biztosan megkapjátok:

Tovább

Mit honnan vegyünk IV. - Ebay és Amazon

A cikksorozat negyedik része két, olyan céget mutat be, amelyek eltérnek a kínai piacon fellelhető webshopoktól. Az Ebay és az Amazon ugyanis nem csak a saját termékeit árulja, hanem egyfajta piactérként működik, ezért más boltok áruiból is szemezgethetünk. Mind a két oldalnak van néhány speciális tulajdonsága, amelyet lent olvashattok.

new-ebay-logo.jpg 

Tovább

Véletlenek már pedig nincsenek

quoteseverlastin-einstein-coincidence.pngA hétvégén a Kék Túra miatt a hegyekben jártunk és amikor leültünk pihenni, pont arra gondoltam, hogy milyen remek hely lenne arra, hogy egy multikopterrel képeket készítsünk. Néhány percre rá megjelent egy srác egy 2 motoros gimballal felszerelt Cheerson CX-20-as quadkopterrel, micsoda véletlen, gondoltam. Másnap beírtam a Prohardver blogba, hogy nem volt-e véletlen valaki ott a Hármashatárhegyen, erre kiderült hogy de bizony. Így sikerült hozzájutnom Marciart11 által készített képekhez, amelyet felajánlott megosztásra, ezt a lenti képre nyomva tekinthetitek meg:

Tovább

November 11, szinglik napja Kínába = ÁRENGEDMÉNYEK

singlesday.jpgBiztosan hallottátok már, hogy a kínai társadalom az egy-gyerekes családszabályozási modell miatt eléggé nagy szószban van, rengetegen nem találnak maguknak párt, ezért kitalálták a Szinglik Napját, ami November 11-ére esik. Mit csinál egy menő szingli? Elmegy vásárolni, ezért ezen a napon mindenféle kedvezményekre számíthatunk, mondom is sorban, hogy ezeket hol érhetitek el (a végén pedig mondok drón ügyben egy "tuti" tippet is).

Tovább

Multikopter magazinok

ujsag2.png

A mai hír kicsit eltér a szokásostól, hiszen nem annyira drónokról, sokkal inkább a hozzájuk kapcsolódó időszakos kiadványokról szól. Két újságot is találtam, ami igyekszik kielégíteni a témában járatlanok igényeit, ezek az alábbiak:

  • Rotor Drone weboldal itt található
  • Drone Issue weboldala itt található

A Rotor Drone két havonta jelenik meg az Amerikai Egyesült Államokban, míg a Drone Issue fél éves lap és Ausztráliából származik. Mind a kettőre érdemes vetni egy pillantást, bár az áruk meglehetősen borsos a magyar viszonyokhoz képest. 

A Drone Issue nyomtatott verziója 12,5 $-ba, míg az elektronikus formában 9 $-t kóstál

A Rotor Drone ára 1 éves előfizetés esetén 20 $, mígy 2 év esetén 35 $-be kerül.

Bár senkit nem bíztatok arra, hogy illegális forrásból - pl. az NCORE webshopjából :D - szerezze be a kiadványokat, de mindenképpen érdemes beletekinteni, ha van rá lehetőségünk.

Hubsan: új modellek Karácsonyra II.

nevtelen.pngA második részben nézzük meg, hogy milyen új modellekkel kecsegtet minket a Hubsan a "prémium" kategóriában. Először is megjelent két modell, amelyek brushless (szénkefe nélküli) motorokat kaptak. A másik fontos változás, hogy a Hubsan X4 Pro low editionnek lett egy testvére, a high edition (ezeket a neveket biztosan nem a kreatív csapat találta ki). Kezdjük azzal, amelyek már rendelhetőek.

Tovább

Hubsan: új modellek Karácsonyra I.

christmas.png
A bejegyzés apropóját az adta, hogy az általam vásárolt Hubsan X4 H107C modell eltűnt a Tiny Deal kínálatából, ezért elkezdtem egy kicsit nyomozni, hogy vajon mi lehet ennek az oka. A Hubsan ugyanis elkezdte év "elején" ígérgetni, hogy erre az évre fantasztikus új modellekkel fog előrukkolni, amelyek majd leváltják a régieket, ám került némi homokszem a gépezetbe, ezért a határidők egyre csak tolódtak és tolódtak. A helyzeten az változtatott, hogy a Karácsony a keresztény kultúrkörben a fogyasztási csúcsot szokta jelenteni, ezért gyorsan ki kellett adni azokat a modelleket, amelyeket lehet. Nézzük meg mik ezek a modellek és hogy melyeket fogják leváltani.

Tovább
süti beállítások módosítása