Real Drone Simulator - egy magyar fejlesztésű Drón szimulátor

slide_3_v1.jpgValamelyik nap ráakadtam egy újabb szimulátorra és eleinte azt gondoltam, hogy megint valamilyen merevszárnyú gépeket és helikoptereket modellező programról van szó. Akkor kezdtem el belelkesedni, amikor megláttam, hogy a program mögött magyar fejlesztőgárda áll, ezért letöltöttem a programot, hogy megnézzem, pontosan miről is van szó. Ekkor derült ki, hogy ez tényleg egy igazi drón szimulátor (vagy mondjuk inkább azt, hogy multirotor szimulátor), vagyis a fő csapásirány a drónok, így a történetnek ők a főszereplői, nem pedig csak egy mellékszál, amit általában kapni szoktunk a szimulátoros programokban.

A fenti történetet egy dologgal mindenképpen ki kell hogy egészítsem: megkerestem az alkotókat emailen és nagyon rendesek és készségesek voltak. A történetük több mint egy évre nyúlik vissza, amikor is Rostási Nikolett (hölgyeké az elsőbbség) és Lukácsy Gábor megvásárolta minden drónok ősatyját, a Syma X5C-t (tudom, tudom, miért nincs még róla teszt, de már vettem egyet, hamarosan lesz). A dolog annyira megtetszett Gábornak, hogy le is modellezte a gépet 3D-ben. Majd 2015. január 25-én bekövetkezett az esemény, amely remélhetőleg egy remek szimulátor megjelenéséhez fog vezetni a közeljövőben, ugyanis elkezdték megírni Unity programnyelvben a Real Drone Simulator alapjait.

Az ember amikor rápörög valamire, akkor nehezen tud leállni, ez a fenti párral is így történt, egyik koptert követte a másik, a következőnek a legendás(an szar) JJRC H8C érkezett, de ez ette a motorokat, ahogy azt már sokan tapasztalhattuk. Ugrás a brushless világba, Gábor beszerzett egy Emax Nighthawk 250-est és innentől kezdve végérvényesen beszippantotta őket a szénkefe mentes világ (ahogy éppen engem is, már nem is küzdök ellene:D).

Ahogy telt-múlt az idő, úgy érezték a fejlesztők, hogy publikálni kell a játékot a nagyközönség előtt, amely rendkívül jó fogadtatásban részesült, illetve a fejlesztő csapat is bővült Sipeki Lászlóval és Dormán Tamással. Mivel a projekt kezdte kilőni magát, ezért az RDS csapat megkereste a gyártókat, akik pozitívan reagáltak a kezdeményezésre és szépen be is álltak a projekt mögé (mondhatjuk, hogy a teamből "gyári pilóták" lettek :D). Jelenleg az Emax és a JJRC háttértámogatását élvezik a srácok, illetve a jelentősebb, multirotoros gépekkel foglalkozó magyar portálok - FPV Race Hungary és a Drone Hungary - érdeklődését is felkeltették. A Pre-Alpha stádiumban megjelent szimulátort több mint 3.000-en! töltötték eddig le és 13.000-en érdeklődtek a programmal kapcsolatban.

Ennyit az előzményekről, kanyarodjunk vissza a Real Dron Simulatorhoz (rövidítve RDS), amely jelenleg a Pre-Alpha stádiumban van. Aki nem tudná mi ez, ez azt jelenti, hogy a készítők még az Alfa verziót sem publikálták, tehát csak a közönség megszondázása és az észrevételek alapján a játék fejlesztése a cél. Éppen ezért, mielőtt a trolltenger rászabadulna az RDS-re, mindenki legyen azzal tisztában, hogy ez egy optimalizálatlan, kizárólag tesztcélokra kiadott szimulátor, tehát kéretik így kezelni.

Magáról a játékról nekem már jelenleg is nagyon jó véleményem van, persze lehet, hogy ez elsődlegesen azért van így, mert egy magyar kezdeményezésről van szó, de valljuk be, ez mindenképpen egy óriási előny, az angol verzió mellett.  Azt gondolom, hogy kicsiny országunkban még mindig elég sok embernek jelent problémát az idegen nyelv, nos ez egy huszárvágással most megoldódott.

Amikor beléptem a játékba, akkor egyből egy kellemes kezdő menü fogad, ahol kiválaszthatjuk, hogy egyedül vagy multiplayer módban szeretnénk-e játszani. Itt hívnám fel a figyelmet arra a lehetőségre, hogy van offline multiplayer mód is, ez egy fajta osztott képernyős játéktípus, aki játszott valaha valamelyik ralis játékkal az tudja milyen. Aki esetleg nem, a lényege, hogy többen játszunk egy számítógépen egy osztott képernyő előtt,  amelyben 4-8 játékos versenyezhet egymással, így még onlinennak sem kell lennünk. Természetesen hagyományos online multiplayerre is lesz lehetőség.

Az első helyszín, ahova kerülünk a játékmód kiválasztása után, az a Lobby Room. Ez engem a Revolt című RC autóversenyes játékra emlékeztetett, egy kis Need for Speed Underground beütéssel. A bal oldalon találjuk a "Fly" térképet, ahol eldönthetjük, hogy egy virtuális valóság által generált környezetben vagy egy valódi helyszínen akarunk-e repülni. Előbbi leginkább gyakorlásra való és jelenleg csak ez az egy mód érhető el.  De ne szaladjunk ennyire előre, vissza a Lobby Roomba, ahol ha jobbra fordulunk, láthatunk egy szép posztert a falon (hehe, nekem is Emax Nighthawk 280-am van), illetve a "Fleet", vagyis a flotta menüpontot. Aki szereti a DIY autóversenyes játékokat, mint a Need For Speed sorozat, az itt biztosan csorgatni fogja a nyálát, ugyanis itt lehet majd a gépek különböző alkatrészeit cserélgetni. Azt fontos itt megemlítenem, hogy ezek mind a való életből átrenderelt gépek és alkatrészek lesznek, tehát nem a szomszéd Sanyika által zsírkrétával lerajzolt dolgokról van szó. Jelenleg a játék Pre-Alpha fázisában egy JJRC H8, egy JJRC H5C/D (ami egy az egyben megegyezik a Syma X5C-vel), egy Emax Nighthawk 250 van renderelve illetve egy JJRC H5C gép, amelyet a Workbenchre nyomva nézhetünk meg közelről. Feltételezem, hogy majd itt lehet felszerelni a nitrot, akarom mondani a karbon propellereket és a hasonló cuccokat a gépekre.

Találunk még az asztalon egy Computer menüpontot is, itt lehet majd elérni a virtuális webshopot, a belső levelezést, egy fajta social network-öt, a híreket, illetve a "gépház" küldhet majd különböző meghívókat, pl. versenyekre. És ezzel rá is térhetünk az egyik legérdekesebb részére a játéknak, ez pedig a hosszú távú karrier mód. Ez azt jelenti, hogy lesznek misszió jellegű küldetések, illetve rendelhettek majd az online shopból gépeket, amelyeknek ugyan úgy lesz kézbesítési ideje, mint a valós életben. Aki nem képes kivárni a gép beérkezését, az kristálypropellerekkel gyorsíthat ezen, amely egy fajta adományként szolgál a játék készítőinek. A rendszer működéséről még nem sokat lehet tudni, gondolom hétpecsétes titok jelenleg.

Kanyarodjunk vissza egy kicsit a Fly menüponthoz, hiszen a lényeg végül is itt található. Amikor belépünk a játékba, láthatjuk a betöltő képernyőn a pálya nehézségét, a szélviszonyokat (vagyis az időjárás befolyásolni fogja a repülést), illetve a pályaméretet, ami a gépek hatótávolságával lesz összefüggésben.

A betöltés után egy dzsungel jellegű pályára jutunk, ami nekem Far Cry 3 feelinget áraszt magából, ami azért nem éppen egy rossz ómen. A textúra nagyon szép, főleg egy Pre-Alpha játékhoz képest, cserébe viszont erőforrás igényes. Ami fontos, hogy az én konfigurációmmal - Lenovo Y580, Core i7, 16GB ram, GTX 660M - nem voltam képes játszható FPS-eket produkálni high és maximum beállításokkal, illetve a valós idejű árnyékok is be tudnak tenni a sebességnek. És itt a helye a helyesbítésnek, ugyanis a saját hülyeségem miatt nem volt magas az FPS, ugyanis a processzor integrált káryáját használtam. A Windows 7 alapból nem a dedikált kártyát terheli, ha a program nem szabályosan lett feltelepítve. Amióta manuálisan átállítottam a GTX 660M-re azóta maximum felbontás mellett, gyönyörűen megy, egyáltalán nem tudtam 30FPS alá vinni a szimulátort. Ami érdekes, hogy utána kipróbáltam egy asztali, új generációs Core i5-4690-el szerelt (HD 4600), de dedikált videokártyát nem tartalmazó gépen és itt 1024*768-ban maximum részletesség mellett, bekapcsolt blurrel és árnyékkal indítva 22FPS-t produkált, tehát valószínűleg a laptopomon is van valami driver probléma. Ismét fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy ez egy Pre-Alpha játék tehát ebből nem kell messzemenő következtetéseket levonni. Éppen ezért úgy egyeztünk meg, hogy egyelőre nem készítek screen captuerrel in-game videót, marad a promó videó, amit lejebb nézhettek meg. Maximumon egyébként nagyon szép a grafika, különösen ahhoz képest, hogy az egész kód összesen 350 mega, amit letöltünk (ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy egyes gyártóknak hogyan sikerül össze hoznia 30 gigás játékokat). A várható ajánlott konfiguráció nagyjából az alábbi lesz: 4 magos processzor, 2GHZ Cpu, 1GB GPU és 4GB RAM, de ez még a játék megjelenéséig változhat.

A játékon belül egyébként rengeteg repülési adatot láthatunk a képernyő bal oldalán (ennyi megoldani a telemetriát :D) és az is külön öröm számomra hogy vagy fél tucat különböző kameranézet közül választhatunk. Amit még észre vehetünk, hogy oldalt kiírásra kerül a repülési mód, ez egyben azt is jelenti, hogy a későbbiekben mindenféle speciális mód közül választhatunk, pl. rate mode a racer gépekhez vagy éppen GPS mode a kamera platformokhoz, illetve ezen belül is lehet low és high beállítások között lapozgatni. Nem kisebb jelentőséggel rendelkezik az akkumulátor állapota sem, egyelőre ez még végtelen kapacitással rendelkezik.

A gépek egyelőre érdekesen repülnek, hiszen a finomhangolás még hiányzik, de semmiképpen nem mondanám, hogy rossz. Különösen azóta gondolom ezt, amióta láttam az alkotókat repülni a saját programjukban és rádöbbentem arra, hogy mennyire béna vagyok :D A játékban jelenleg 5 gép - a JJRC H5C, JJRC H5D, JJRC H8C, Emax Nighthawk 250, Emax Nightawk 200 - repülhető, amelyek között a SPACE billentyűvel tudunk váltogatni, illetve a Q és az E gombokkal állíthatunk a sebességen. A hangja a gépeknek elég reális, mondom ezt úgy, hogy két Symával is repültem és jelenleg is tulajdonlok egy Emax Nighthawkot. Jól megkülönböztethető a szénkefés gépek nünüke hangja a magas tónusú brushless gépektől. A yaw rate elég nagy és még szokni kell az irányítást (ennek a mértékét lehet majd egyedi módon állítani), de nyilván nem billentyűzet lesz a célközönség fő eszköze arra, hogy a gépeket vezérelje. Dolgozom azon, hogy beszerezzek egy joysticket vagy egy kontrollert, amint megvan újra tesztelünk. Vannak apró gegek a játékban, pl. belerepültem direkt a kis tóba, amit a játék látványos fényeffekttel honorált, egyben jelezve, hogy a gépnek annyi. A hegy mögé kis vájatot rejtettek a készítők, amin át lehet repülni, illetve vannak épületek is, amelyek körül lehet körözni, be lehet repülni a toronyablakon, de pl. említhetném a kidöntött fatörzs vagy a híd alatti átrepülést. Az irányító személlyel jelenleg még nem tudunk mozogni,  ezért el tudunk repülni olyan messzire, ahol már megszakad a jel. Abban biztos vagyok, hogy a hatótáv a későbbiekben fontos szerepet fog betölteni a játékban.

Lesz tutorial mód a játékban, amely segít majd a kezdőknek abban, hogy hogyan repüljenek a különböző multikopterekkel.

Most jön az, amire a rajongók csorgatni szokták a nyálukat, bedobom a rajongói mágnest a vasreszelékbe, VIGYÁZAT SPOILER VESZÉLY:

  • lesz stratégiai, küldetésekből álló rész, ahová nem egy drónt, hanem összeválogatott drónok csoportját kell majd magunkkal vinnünk (ahogy a való életben is). Itt a különböző drónok képességeit kell majd kombinálnunk, pl. a kamera drón GPS tartással megáll valahol, míg egy másikkal kommunikációs csatornát nyitsz egy vulkán felett, ami koordinátákat biztosít a központ számára. Egy harmadik drón pedig EÜ csomagokat visz a bajba jutottaknak stb.
  • Ami az időjárási körülményeket illeti, a szél effektus jelenleg is bent van a játékban, de tesztelési célokból ki van kapcsolva. Normális esetben elfújná a gépeket, vagyis majd ellen kell tartanunk repülés közben, illetve a váltakozó szél ereje meg-megdobhatja a gépet. Esőben a nyitott gépek vizesek lesznek és tönkre mehetnek, de lesz lehetőség fejlesztéssel vízállóvá tenni őket. Lesznek merülő drónok, pl. a Mariner, amellyel bemehetünk adott mélységig a víz alá is.
  • Az akkumulátor idő nem lesz végtelen, hanem adott teljesítménytől fog függeni, amelyet a hőmérséklet fog befolyásolni, hidegben le fog esni a kapacitás
  • a pilóta képes lesz mozogni, ezzel hatótávon belül tartva a gépet, illetve kiválaszthatjuk a felszállás helyét.
  • Lesz FPV vagyis elsőnézetes repülés a játékban. Bizonyos nézetekben ha a drón kimegy a látótávból, akkor a kamera átvált az FPV kijelzőre és ott tudjuk majd követni a gépet
  • ha minden jól megy, akkor lesz egy olyan módja a játéknak, ahol mi magunk jelölhetjük ki a pályát valós geográfiai és műholdas adatok alapján, illetve bizonyos mértékig a helyszíneket tetszőleges be lehet majd rendezni 3D-s tereptárgyakkal, zászlókkal kapukkal stb. , ahová meghívhatjuk a barátainkat is

Összességében én nagyon elégedett vagyok az eddig látottakkal és látom a potenciált abban, hogy egy fajta Grand Turismo + Need For Speed ötvözet váljon valóra multikopteres közegben (ahogy az alkotók is fogalmaztak). Én nagyon várom már, hogy további fejlesztések is bekerüljenek a játékba, illetve ígéretet kaptam arra, hogy bekerülök a játék tesztelői közé, így remélem, hogy még sok információval szolgálhatok erről a remek kezdeményezésről.

Aki szeretné felvenni a kapcsolatot a készítőkkel, annak az alábbi címek állnak rendelkezésre:

Előző Twitch adás itt tekinthető meg: http://www.twitch.tv/realdronesimulator/v/40323663