Gopro Karma - gyomros a konkurenciának

heh.jpg

A Karma a megjelenés pillanatában földre vitte a Gopro oldalát, akkora volt az érdeklődés (informatikusoknak: minden 3. ping jött csak vissza róluk), ami egyáltalán nem túlzó, én is nagyon vártam már, hogy a Gopro végre bevigyen egy jobbost a konkurenciának. Szeretem ha van egy kis vér a drón piacon, mert az mindig dollárok lepörgését jelenti az árcéduláról. A Gopro viszont a jobbos mellé beszúrt egy balost is kombinációként az akciókamera gyártóknak, a Hero 5-el, amit szintén bejelentett és láss csodát a két kütyü egyszerre megvehető, most csomagban. Ezekre az újdonságokra már égető szüksége volt a gyártónak, ugyanis az elmúlt 3 negyedévben sikerült nagyjából - 230 millió! dolláros "nyereséget" elkönyvelniük, miközben a részvényárfolyamuk mélyrepüléssel fejezte ki a piac elégedetlenségét.

GOPRO KARMA DRÓN

A Karma drónnak hatalmas sikernek kell lennie, ha ki akarják ütni a piac nagyjából 70%-át uraló DJI-t. Ehhez mérten a fejlesztés már több mint egy éve folyt, de úgy gondolom megérte várni. Várható volt, hogy a kamerakérdést a Gopro házon belül fogja megoldani, ám a különböző hardverek beszerzése már nem mehetett ilyen egyszerűen. A motorokat "megbízható forrásokra" hivatkozva az Emax szállítja, ami egyáltalán nem rossz ómen. A külső nekem tetszik, kicsi, kompakt és bár léteznek még ilyen modellek, az összecsukható kar funkció egyáltalán nem általános még ebben a szegmensben sem, de főleg nem ebben a méretben. De nézzük pontosan, mit is kapunk a pénzünkért.

Az egyik legnagyobb "selling point" a drón kapcsán pont annak könnyű kezelhetősége. Nem kell hogy értsen a felhasználó a drónhoz és ezt nagyon sok dolog támogatja a Karma kapcsán. Van GPS mód (szerencsére manuális is), amiben szinte mindent a gép csinál, a távirányító érintőképernyős, amelyen színes piktogrammokkal és csíkokkal jelzi vissza a drón az aktuális üzemidőt (és automatikusan landol, mielőtt lezuhanna) és egyéb paramétereket, pont úgy mintha egy telefon kijelzőjét nyomkodnánk.

A technikai specifikációt az alábbi linken érhetitek el (ha éppen bejön az oldal), de azért én egy kicsit kirészletezném, hogy nektek ne kelljen nyomoznotok. Bár a motortávolság pontosan nem lett megadva, a 303x411x117 mm arra enged következtetni, hogy nagyobb mint a Phantom, aminek sok hozadéka van, pl. a 10 inches propeller, ami valószínűleg jobb hatékonyságot fog biztosítani a drón számára, ezzel növelve az üzemidőt. Összecsukva 365x224x89 mm, így éppen befér a drónhoz adott hátitáskába, tehát egyben védi is azt. Akinek van drón táskája, az tudja, hogy egy ilyen szállítóeszköz minimum 10.000 Ft, tehát ezt is bele kell értenünk az árba. 

A drónt egy 4 cellás, 5100 mAh LIHV (4.35V / cella) akkumulátor mozgatja, nagyjából 20 percig, ami az 1 kilogrammos tömeg mellett teljesen reálisnak tűnik, de sajnos szinte biztos, hogy egyedi akkumulátoros a megvalósítás, vagyis méregdrága lesz a második akku (100-150 $-ra számítsunk). Ezzel az áramforrással a drón 35 mph-ra vagyis mintegy 56 km/ó sebességre lesz képes és 22 mph-ig (35 km) ellenáll a széllökéseknek is.

Ami a távirányítót illeti, szerintem nagyon tetszetős, 2.4 GHZ-en kommunikál (úgy nézem, az FPV is), a képátvitel pedig 720p, ez kb. a konkurencia szintje, viszont engem a régebbi kvarcjátékok modern kiadására emlékeztet. Lecsukható teteje egyben érintőképes kijelző is, hatótáv körülbelül .1000 méter körül alakul, míg a távirányító a saját akkumulátoráról 2 óráig képes életben tartani magát.

A stabilizátor vagy más néven gimbal tekintetében azt lépte meg a Gopro amit a Yuneec is vagy éppen a DJI Osmo, ez egy levehető egység, amely egy nyélre csatlakoztató, vagyis a drón 3 tengelyes gimbalja egyben kézi stabilizátorként is használható, legalább lesz mivel filmezni a római Angyalvár tetejéről. A gimbal a Hero 4 Silver/Black és a Hero 5 Session, Hero 5 Black verziókat támogatja.

A szoftveres funkciók terén a gép viszonylag sokat ad, van benne circle hoovering (a kamerát felénk fordítva a gép körbe repül minket), van a "dronie" mód, amikor a fókuszt a kezelőről indítja majd átfordul az ég felé, van stadion kamera mód, ahol egy dróton húzott kamerát imitál a drón és persze a szokásosak. A GPS alapú drónok nagyjából összes ide kapcsolódó funkcióját - automatikus fel és leszállás például - megörökölte, de sajnos a Follow Me mód valamiért kimaradt (ami azért meglepő ebben az 1000 dolláros szegmensben)

A gép három csomagban kapható és szerintem ez az ár teljesen reálisnak néz ki a tudásért, amit kínál:

  • alap csomag, vagyis a táska és a gép: 799 $
  • Hero5 Session csomag, vagyis az alapon felül egy butított Hero 5: 999 $
  • Hero 5 Black csomag: 1099$

Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a legnagyobb csomaggal lesz egy összecsukható, jó minőségű, 4K képes, képstabilizált - mind elektronikusan mind hardveresen - akciókameraként és kézi gimbalként lecsatolható szettünk, akkor ez egyáltalán nem sok. Ha viszont ideszúrom a Phantom 4 1200 $-os árát, akkor azért sokak el fognak gondolkodni, hogy melyik terméket is válasszák. Részletekkel jövök vissza, amint megtudok valamilyen plusz információt, de most ugorjunk a Hero 5-re.

Egy elég jó angol nyelvű cikk, repülési tapasztalatokkal.

GOPRO HERO 5 BLACK

Aki ismeri a Hero 4 Black editiont, az nagyjából tudja, hogy egy 4K képes kamerát ad, nagyon drágán a Gopro, amelyet szépen beért a konkurencia, pl. az EKEN H8 PRO már 36.000 Ft-ért kínál natív 4K felbontást, de említhetnénk a Xiaomi Yi 4K 1/2-ed vagy éppen a Gitup Git 2 2K felbontását is, mintegy 1/4-ed áron. Ennek tükrében a kutya nem vett 120.000 Ft-ért Hero 4 Blacket, mostanáig, amikor megint sikerült ellépnie a GoPronak a konkurenciától.

A Hero 5 Black olyan újdonságokkal jelentkezett, amivel eddig még senki. Első dolog, hogy kapott egy elektronikus képstabilizálást, ami eddig nem volt és ez már szinte kötelező jellegű az összes kameránál. Az új kamera egyik újítása, hogy nem egy külső vízálló tokban kell elhelyezni, hanem a külső borítás maga is vízálló 10 méterig. Ez ugye sok dolgot megváltoztat, aki próbált már meg hangot felvenni tokon keresztül az tudja, milyen pocsék lesz a minősége. A szenzor 12MP méretű képeket és 4K felbontású videót képes készíteni, ahogy már az előző modell is, illetve támogatja a RAW formátumot. A kamera 7 nyelvű hangirányítással is rendelkezik, hogy ez pontosan mit takar az csak sejthető, de gondolom a funkciók kapcsolhatóak idegen nyelven. A hátsó képmegjelenítésért egy 2 inch átmérőjű LCD monitor gondoskodik.

A legnagyobb dobás mégis a GPS támogatás, gondolom a kamera képes a saját pozícióját meghatározni, illetve ezeket a felvételeken is feltüntetni. Az ára 429 $.

A Hero 5 Session egy "cube" vagyis kocka kamera, egy 10 MP-es szenzorral. A tulajdonságaiban nagyjából megegyezik a Hero 5 Blackkel, de a pontos adatokig még várni kell. Az ára 399 $.

Fontos újdonság, hogy a kamerák felhőhöz csatlakoznak, vagyis direktben képesek az adatokat az internetes tárhelyre feltölteni (de gondolom nem real-time és kell hozzá az alkalmazás, ami a telefonunkon fut és persze valamilyen internetes kapcsolat.