Arfun 95 Pro drón teszt – Majdnem summa cum laude

1494240737460097.jpg

FRISSÍTVE: 2017.06.13. KUPONNAL OLCSÓBB AZ FRSKY VERZIÓ: GBHSC13: 37.500 Ft

Az Aurora FC kihozta az Arfun 90 utódját, amelyet Pro névre kereszteltek el. Megnövelték a vázméretét, illetve reszeltek a már eddig is kellemes mini versenygépen. Ez a fejlődési tendencia más modellek esetében is tetten érhető, és szinte mindig érezhető javulást hoz, ahogyan ez történt a 95 Pro esetében is. Nagyobb váz és propeller, hátsó LED világítás, erősebb akkumulátor, és még egy-két trükk az, ami a 37.800 forintos gép tarsolyában lapul.

 

Kicsomagolás

A kiindulási pontot, a nulla kilométerkövet ebben az esetben az Arfun 90 cikk kell, hogy jelentse, lévén a mostani tesztalanyunk hardveresen szinte mindenben megegyezik az elődmodellel, ezért ezekre a műszaki paraméterekre csak említés szintjén fogok kitérni. Fókuszáljunk inkább a különbségekre, mert ott lakozik az ördög, ahogy a frappáns mondás is tartja.

A doboz tartalma, ahogy a kinézete is némileg megváltozott, egyrészt rájöttek a világ másik felén, hogy esetleg érdemes lenne ráírni a termék nevét, másrészt az Arfun Pro 95-öt már vállaltan az Aurora RC készíti, amivel nincs is semmi baj. A gépen túl – attól függően persze, hogy melyik variánst vesszük – kapunk 3x4 db propellert a hozzá tartozó csavarokkal, egy 500 milliamperórás 2 cellás akkumulátort, néhány gyorskötözőt, egy A4 méretű, összehajtogatott „leírást”, néhány velcrot és szalagot a dolgok felfogatásához.

p1040110.JPG

A fenti felsorolás két fejlesztést is tartalmaz, az egyiket az akkumulátor szekcióban. Úgy tűnik más is sipákolt a hitvány áramforrás miatt, mert a kapacitását 300 mAh-ról 500-ra emelték, a C értéket pedig 25-ről 30-ra. Az olvasót meginvitálnám egy kis matekra, előbbi esetben 7,5 amper, utóbbiban pedig 15 amper a kivehető legnagyobb áram mennyisége, így dupla annyi delej áll majd rendelkezésünkre, mint eddig. Ezt a problémát persze én már megoldottam, mert az Eachine Aurora 450 mAh 80C akkumulátorait használtam, amik 36 ampert adnak le, hiszen így mehetünk biztosra.

p1040111.JPG

A megnövelt vázméret egyébként több helyen is érezteti hatását, és bár sokan azt gondolnák, hogy 5 milliméter nem is számít, azért azt ne felejtsük el, hogy így egyből felszerelhető az eggyel nagyobb propellerméret, vagyis a 1935-ös ötágút is 2035-ös négyágúra lehet cserélni, ezért érkezik ilyennel a gép. Ezek egyébként rondábbak, mint az elődmodell esetében, viszont hatékonyabbak, tehát teljesítményben biztosan nem vesztünk semmit.

20170508174725_55932.jpg

A kinézet még mindig dögös, ahogy az összes pici, de egyben mokány gépnél az lenni szokott, és ezt kellőképpen dobja fel a hátsó LED sor, ami eddig nem létezett, most viszont vígan villog, és még programozhatjuk is Betaflight alól. Nem mondom, hogy őrült nagy szükség volt rá, de a szürkületben való keresgélésben sok idegességtől megóvhatja tulajdonosát.

 

Tesztüzem

Egy táblázatban gyorsan összefoglaltam, hogy a két gép között milyen különbségek találhatók, de aki szeret képkereső játékot játszani, ugorja át a következő fél oldalt, és próbálja megtippelni a képek alapján.

Változás / Modell

Arfun 90

Arfun Pro 95

vázméret

90 milliméter

95 milliméter

propeller

ötágú 1935

négyágú 2035

LED és csipogó

nincs / felső lap

van / középső lap

akkumulátor

300 mAh 25C

500 mAh 30C

 

A fenti változások mennyiben befolyásolják a működést? Fogalmazzunk úgy, hogy eléggé. Az egyik nagy szívfájdalmam volt - ami egyébként az előző cikkből kimaradt – hogy a kamera nem állt tökéletesen középen, emiatt oldalról állandóan beleért az egyik propeller, legalábbis arra tippelek, hogy bal elől volt gond. Emiatt reszelgetnem kellett az légkavarók ágait, ami húsz darab esetében nem kicsit volt idegesítő.

1494240737814908.jpg

Ráadásul a légcsavarok anyaga nagyjából az isztambuli bársony ellenálló képességével "vetekedett", aminek puhasága érthető egy ruhadarab esetében, egy propellernél viszont aligha. Ha viszont elgörbült, ismét beleért valamibe, tovább fokozva az idegességemet. A megnövelt vázméret miatt ez a probléma egyből megszűnik, ráadásul az ötágú 1935-ös propellereket négyágú 2035-re lehet cserélni.

Ez utóbbit rengeteg másik gép is használja, tehát lehet próbálkozni, melyikkel hogyan repül, a lényeg az, hogy van alternatíva, ha esetleg a sajátja valamiért nem lenne elérhető. Az sem mellékes, hogy így a kábelek is messzebb kerülnek, tehát aki – például én – azt vizionálta, hogy a gép önnön kardjába dől és szétvágja magát, most az is megnyugodhat.

1494240737291224.jpg

A LED és a csipogó gyakorlatilag egy téma, ugyanis egyetlen lapra integrálták a két alkatrészt. Ez az Arfun 90 esetében még nem így volt, egyrészt, nem is volt világítás, másrészt a hangjelzésért felelős alkatrészt a felső lapra ragasztották, ami így elvileg jobban ki van téve az ütéseknek. Most a hátsó panelen foglal helyet, ami szerintem semmivel sem jobb megoldás, mint az eredeti, de nem is rosszabb, majd a gyakorlat eldönti, hogy beválik-e.

1494240737571119.jpg

A hátsó fény egy érdekes kérdés, mindenképpen hozzáad a gép értékéhez, de nem éreztem azt az előzőnél sem, hogy feltétlenül szükség lett volna rá. Vicces a dolog, mert Betaflightból programozható, de például a Larson scannernek relatíve kevés értelme van, ugyanis a panelen összesen kettő darab LED található, így nem nagyon tudunk "Knight Riderezni".

Az akkumulátor kérdést már azelőtt orvosoltam, mielőtt az Arfun Pro 95 megérkezett volna, hiszen vettem 80C-s áramforrásokat. A probléma abból fakadt, hogy a 1104 7500KV értékkel rendelkező motorok akár 8,5 ampert is fel tudnak venni maximális terhelésen, így gyorsan összejön annyi áram, amit már a 90-es géphez adott akku nem tudott kiszolgálni.

Mondhatjuk, hogy a helyzet a duplájára javult, de ez is csak addig igaz, amíg nem akarunk 3 cellával repülni, ugyanis ott a csúcsfogyasztás már 11,8 amper, és kezdődik az egész elmebetegség előröl. Ez egyébként a legnagyobb baja a nagyon erős mikroknak, hogy jelenleg az akkumulátortechnológia egyszerűen nem tudja követni a motorok teljesítményét. Szerencsére ezek tesztpadon mért eredmények, a valós fogyasztás általában 20-30%-kal kevesebb, de akkor is ijesztő, hogy mennyi áramot esznek meg ezek a pici motorok.

No és milyen repülni a géppel? Pont olyan, mint az előzővel, talán egy picit erősebbnek érződik, de nagy különbségeket nem lehet felfedezni. A menetteljesítmények valahol a kegyetlen és az über brutál közé esnek, szerintem jól érzékelteti az, hogy mennyire megy a gép, hogy a fejkamerával rendszeresen nem tudtam lekövetni a mozgását egy nagyobb gázfröccs után. A videón is sajnos pont ilyen, itt van az arcom előtt, 1 másodperccel később pedig picike pont az égen. Ráadásul az Arfun megy 3 cellával is, amit el sem tudok képzelni, hogy milyen lehet, de biztosan teljesen felesleges.

A kamera és a VTX ugyanaz, és a többi alkatrész sem tér el egymástól, tehát alapvetően nem is nagyon lehet más menetteljesítményeket várni. Az viszont jó hír, hogy ezzel eddig sem volt probléma, mindkét masinával öröm a játszadozás. A kamerától nem voltam elájulva, valahogy nem jó a fókusz, ezért megnéztem vagy 10 videót a neten, de sehol sem találkoztam ezzel a jelenséggel, valószínűleg egyedi hibáról van szó, de ettől eléggé vízfestékszerű lett a kép. A legnagyobb szívfájdalmam is pont ebből a részegységekből fakad, ez pedig a fix kameraszög. Ez persze nem a világvége, de azok, akik egy kicsit is gyakorlottabbak, biztosan hiányolni fogják az állíthatóságot. 

1494240737733813.jpg

Gyorsan rákerestem a konkurencia termékeire, hátha ott jobb a helyzet, és így bebizonyíthatom nektek – és persze magamnak -, hogy ez egy hatalmas hiba. Aztán meglepve tapasztaltam, hogy ez máshol sem triviális, sőt ritka, mint a fehér holló, úgy látszik, más gyártók sem érezték fontosnak, hogy a kamerát döntögetni lehessen. Ettől még idegesítő, de így tesztalanyunknak sem igazán lehet felróni a hiányosságot.

Ami a Betaflight konfigurációt illeti, gyakorlatilag áttölthetjük az előző modellről a lementett beállításokat, kicsit játszunk a LED-del ha akarunk, és már repülhetünk is. Angolban leginkább a „punchy” szó fejezi ki azt, ahogyan a gép viselkedik, nagy gázra megindul, mint a rakéta, és egyáltalán nem érződik forduláskor sem gyengének, de azért a 4 cellás, 200-as gépekhez mért menetteljesítményeket ne várjunk. Három cellával nem próbáltam az Arfun Pro 95-öt, de azzal számoljunk, hogy ebben a méretosztályban a 10-20 gramm is nagyon érződik, míg egy 500 grammos drónra simán felrakhatunk egy Runcam 3-at, a menetteljesítményeket nem befolyásolja drasztikusan.

A menetidő 4-6 perc körül alakul, attól függően, milyen habitussal repülünk. A nagyobb akkumulátor itt is érezteti a hatását, nagyjából +1 perc a ráadás az elődmodellhez képest, azonos repülési stílus mellett. A videó adó teljesítményét még mindig nem érzem elégségesnek, az 50 méter azért már elég szűk keresztmetszet, persze egy pusztában ennél több lesz, de ott meg nincs mit kerülgetni. Én minden esetben a fák közötti repkedést tekintem mérvadónak, mert a növényzet teszi izgalmassá a tevékenységet, de a gyártók persze mindig a legnagyobb elérhető távolságot szokták feltüntetni. Sajnálom hogy 100/200 mW-re nem tudunk felkapcsolni, de hátha lesz egy "Pro Pro" verzió, ami ezt is megoldja.

 

Összegzés

Az a fránya fix kameraszög és az életlen kép rondít csak bele a szinte tökéletes képbe, egyébként nagyon nem tudok belekötni a tesztalanyba. Az biztos, hogy mivel az ára is alacsonyabb pár dollárral, mint a sima 90-es motortávolságú modellnek, ezért nincs miért megvenni a régebbit, mindenki vegye meg a Pro 95-öt.

Az hogy drága-e, vagy sem, az szerintem viszonyítás kérdése. Hány olyan gépet tudunk mondani, ami 4 milliméteres karokkal rendelkezik, OSD-vel, buzzerrel szerelt, jól megy, és szinte minden részegysége legalább hozza az elfogadható szintet? Nem sokat, az egyetlen alternatíva ha árban lejjebb megyünk, és megveszünk egy „budget” gépet, például az XF90-et, de akkor bizonyos dolgokat fel kell áldoznunk.

Ennek függvényében a 37.800 forint teljesen rendben van, ráadásul a mérete miatt esélyes, hogy a hatóságok figyelmét is el fogja kerülni és nem kerül vámolás alá.

 Előnyök  Hátrányok

 + dögös kinézet
 + erős
 + a hibák nagy részét kijavították
 + sokkal jobb akkumulátor
 + nagyobb propellerek
 + masszív váz
 + Betaflight
 + programozható LED
 + 3S kompatibilis
 + hangos buzzer
 + 4 milliméteres váz

- kameraszög nem állítható
- az akku C értéke lehetne több
- Vtx lehetne erősebb
- vízszerű kamerakép (egyedi hiba?)

A drónt itt vásárolhatjátok meg (az árak az árfolyam ingadozásának és az akciók függvényében változhatnak):