Quadkopter blog

2016.jan.17.
Írta: Jackal_ Szólj hozzá!

Vásár vasárnap - érdekes új termékek a netről - 3. hét

3_het.png

Az e heti felhozatal szerintem kifejezetten ígéretes, végre a Cheerson felébredt Csipkerózsika álmából és kihozott egy nagyon ígértes Syma X8/Tarantula X6/MJX X101 "killert", nekik még úgy sem volt ilyen. Az ára is decens, szóval érdemes vetni rá egy pillantást. A JJRC is próbálkozik hasonlóval - folytatódik a klónok támadása, szintén egy nagy szénkefés géppel rohamoz. A mini kategóriában pedig megjelent az Eachine 8 mini fejlesztett változata, az S verzió. Hajtás után részletesebben olvashatjátok.

Tovább

Gellérthegyi tesztrepülés, Nihui U807, WLtoys V686G- Napló bejegyzés VIII.

the_garden_of_philosophy.jpg

Kint voltam ma a Gellért hegy tetején, egy kis röpködésre. Találtam egy remek helyet, ahol nagyjából 10 méterenként vannak fák, véletlenszerűen elrendezve egy 50 méteres területen, ami szerintem remek lehetőség arra, hogy gyakoroljuk a repülést. Kivéve persze, ha olyan nagy a szél, hogy ez lehetetlen vagy olyan géppel vagyunk, amit még a legkisebb szellő is úgy fúj el, mint a pinty (bár ezt senki sem tudja, milyen)

Tovább

Változtak a vámolási szabályok - sajnos :(

7333_slide_header.jpgFIGYELEM. Megváltoztak a vámszabályok 2016.01.01-el, mivel hatályát vesztette a 47/2015-ös NGM rendelet. Ez egyben azt is jelenti, hogy az eddigi gyakorlat - 22EUR-ig nincs vámkezelés, illetve 10 EUR alatti vámköltséget elengedik - megszűnt, helyette minden 22 EUR-nál magasabb áron vett terméket vámkezelni fognak. Ez ugy elég nagy érvágás, mert így 314-forinttal számolva 6908 Ft lesz a vámolás határa (27% ÁFA + kezelési költség), az eddigi 10048 forint helyett. Sajnos ez van. Ennek ellent mond, hogy az ennél drágábban vett Nihui U807-em átjött a vámon, vagyis a vámosok mentalitása nem, csak a vámszabályok változtak meg. Elevenítsük fel, hogy eddig mik voltak a vámkezelés szabályai:

Tovább

FELHÍVÁS ÉS EGYBEN SEGÍTSÉGKÉRÉS

6472e7dd6239f232fefafa15439ddef6.jpg

A FELHÍVÁS 2016.01.22-ig él

Egy felhívást szeretnék közzé tenni, ami mindannyiunk számára fontos lehet. Mivel maga a felhívás angolul íródott, ezért a hajtás után találhatjátok a fordítást nagy vonalakban, de itt is összefoglalom egy sorban a lényeget: a Banggood-nál lehet pályázni mindenféle kínai dolog tesztelésére, de ehhez bizonyos peremfeltételeket teljesíteni kell (hajtás után). Mivel mindannyiunk érdeke, hogy a kínai cuccokról legyenek tesztek és ne nekünk kelljen magunktól kitalálni vagy kipróbálni a dolgokat, vagy egyszerűen csak nem tudjuk azt megfizetni, mint pl. a 160.000 Ft-os Walkera Furioust. Ezért kérem, hogy továbbítsátok ezt a felhívást mindenhová, ha van az ismeretségi körötökben olyan, aki ilyesmivel foglalkozik (én már továbbítottam a kinaicuccok.blog.hu-ra). A felhívás angol szövege itt olvasható: Banggood ingyenes termékpróba

Tovább

Kompakt, sportos brushless RTF racerek

qr_racer_concept_02_by_talros-d6m9va2.jpg

FRISSÍTVE: 2016.08.20.

Biztosan emlékeztek rá, hogy indítottam egy Nagy méretű kamerás multikopter projectet és már hallom Demoklész kardjának a suhogását a fejem felett, hogy a cikksorozat végén vennem kell valamit. Közben azonban az történt, hogy repültem több kamera platfom géppel is és bár az érzés jó volt, két dologra döbbentem rá: egyik, hogy először meg kellene tanulnom fényképezni ahhoz, hogy legyen értelme (igen, ehhez sem értek), a másik pedig, hogy nekem jobban esik gyorsan repülni és cikázni, mint egy helyben lebegve körbe forogni. Igazából mind a kettő jó érzés, csak ugye sem az ember ideje, sem a pénztárcájának mélysége nem végtelen, így nagyon nehéz a döntés, hogy melyik irányba orientálódjak (meg kell jegyeznem, nem csak nekem esik nehezemre, egyre több emberrel beszélek, aki szintén ebbe a dilemmába esett). Éppen ezért, 19-re lapot húzva, elindítok még egy "nagy" projektet, ez pedig a racerek felé mutat. Igazából volt már egy bejegyzés, amivel beetettem a népet, ez volt az "Olcsó racer projekt - építsem vagy megvegyem" - igen tudom, még egy projekt - illetve volt egy eszmefuttatásom a "repülési szentháromság - motor, akku propeller" cikkben arról, hogy milyen gondokba ütköztem amikor alkatrészt akartam előre berendelni a leendő raceremhez. Aztán eszembe jutott valami, mi lenne ha nem egy csupasz, de RTF racert vennénk, hanem úgy gondolkodnék, mint egy gazdag apuka, aki magának vagy a gyerekének vesz ajándékot.

Vajon melyiket veszi meg az, aki nem ért hozzá? Egy csupasz vázzal rendelkező, mindenféle alkatrészét "védtelenül" kint hordó gépet, vagy egy szépen formatervezett, karosszériával ellátott madarat?

Tovább

Kézikönyvek gyűjteménye az ismertebb kopterekhez

pub-manual-generic.jpg

FRISSÍTVE: 2016.01.13

Most írom meg harmadszorra ezt a bevezetőt, a blog motort megíró illető családtagjait emlegetve. Nagyjából két oldalnyi munkám ment a kukába, szóval most a lényegre fogok szorítkozni:D A lenti listában az ismertebb multirotoros gépek kézikönyveit olvashatjátok. Ezek angol nyelvű leírások, de van rá esély hogy később más nyelven - pl. német, spanyol - is elérhetőek lesznek. Jelenleg gyártók szerint van ABC sorrendbe rendezve, ha találtok hibás linket, kérem jelezzétek.

Szeretnék továbbá egyéb könnyítő funkciókat is a listához fűzni, pl. a távirányítók képét, amin látni lehet, hogy melyik funkció mit csinál. Kérném tovább, hogy akinek van elektronikus vagy papír alapú kézikönyve, az ne fogja vissza magát és juttassa el hozzám valamilyen formában, előre is köszönet.

Tovább

Noname Powerbank teszt - Gyengék végzete

htb1s3a0fvxxxxaoxpxxq6xxfxxxn.jpgFRISSÍTVE: 2016.02.06

Vettem egy Powerbankot a Tiny Dealtől, mert kalandvágyó (vagy Olcsó János) vagyok, ezért rámentem egy jó kis noname modellre, ami az ígért 20.000mAh-val kecsegtetett, 9,99 USD-ért. A hü**ének is megéri, gondoltam, miközben magamban zárójelbe tettem az ígért kapacitást. Hozzá kell tennem, hogy mostanában rám jár a rúd, ami az internetes rendeléseket illeti, beragadt 9 csomagom Karácsony előtt (az én hibámból nagy részben), volt egy két mellényúlásom - pl. szortimentek, ez és ez, ezeket meg ne vegyétek - szóval nem voltam jó formában így az ünnepek környékén.

Tovább
süti beállítások módosítása