Már teszteltem egyszer a Furibee F36-ot és nagyon szerettem ezt a kis masinát. Akkor azt írtam róla, hogy a legjobb mini gép, ami a piacon van. 4000 forintért szinte ajándék volt, de azért volt egy nagy baja: nem volt konfigurálható. Ez gyakorlatilag az összes szénkefésre elmondható, ezért mi sem volt természetesebb, mint felrakni rá egy F3-as, szénkefés vezérlőt, beleintegrálni egy vevőt, és máris szintet lépett a masina. Persze nemcsak a tudása, az ára is megugrott, jelenleg az Eachine gépeknek támaszt nettó 15.000 forintos árával erős konkurenciát.

Kibontás

A doboz ugyanaz, mint az F36 esetében, semmiféle jelölés nem fedi fel a titkot, hogy itt bizony egy teljesen másik gépről, az S-ről van szó. A kamera bekerülése egyben azt is jelenti, hogy megváltak a burkolattól, és természetesen a vezérlő is kipöckölésre került. A csomag DIY, vagyis csináld magad, de ez összesen 4 forrasztásban merül ki, meg kb. fél óra szerelésben.

A csomag tartalma tehát egy rakat alkatrész, egy USB-s töltő, egy leírás, amit nem sikerült egyenesen az A4-es papírra nyomtatni. Nincs benne akkumulátor, ami eleinte meglepett, de valójában ez nem akkora baj, ugyanis amit például az Eachine-nel sóznak ránk, az már a kibontáskor kuka gyanús, annyira kis teljesítményt ad le. Ez sajnos a sokkal drágább drónoknál is előfordul, például az Arfun 90 sem kivétel, szóval akkumulátorokból érdemes bespájzolni.

Hiányzik továbbá a távirányító is, de ez teljesen normális, hiszen ezeket a gépeket nem kezdők veszik. Egy kivétel azért eszembe jutott, ez pedig a DM002, ami hasonló logika mellett kíván távirányítós modellt. Nálam a Flysky vevős járt, de van Frsky és DSM2 variáns is.

Az alkatrészek minőségileg megegyeznek a sima F36-tal, se nem jó, se nem rossz, pont olyan, mint az összes hasonló modell. Mivel a váz nem karbon, ezért elvileg jobban kéne törnie, de olyan könnyű, hogy nagyjából úgy zuhan le, mint egy hulló falevél, szóval törni ez sem fog. Arra viszont figyeltek, hogy a kábeleknek kialakítsanak vezető füleket, így szépen el lehet mindent rendezni.

Ami viszont nem tetszett, hogy nem voltak képesek színekkel jelölni a motorok forgásirányát, így tippelnem kellett, hogy vajon melyik a CW és melyik a CCW. Az aljuk viszont eltér, van fehér és szürke, szóval az egyik óra járásával forog, az tuti. A berakási sorrendnek az alábbit választottam: jobb első=fehér, jobb hátsó=szürke, bal hátsó=fehér, bal első=szürke. Így a hagyományos propeller felrakással szépen repül a gép, ti is kövessétek ezt a szisztémát.

Tesztüzem

Az első lépés az összerakás, ami ebben a műfajban nem egy nagy feladat. Bele kell dobni a vázba a négy darab motort, kifűzni a kábeleket az alján, bepattintani a vezérlőt, és rögzíteni négy csavarral. Eddig a történet viszonylag egyszerű, ezt követi 4 forrasztás, amiből a betáp kábele viszonylag könnyen a helyére rakható, de a kamera 5 voltjához nagyon vékony pákafej szükséges, és a forrasztás maga sem könnyű. Kis küszködés után azért sikerült, de mielőtt feltettem volna a kamerát, beállítottam a gépet, és repültem néhány kört.

Tudom, hogy sokan félnek az ilyen szereld magad megoldásoktól, de ebben tényleg semmi pláne nincsen. Annyira egyszerű, és magától értetődő minden, hogy leírás nélkül fél óra alatt össze lehet dobálni a dolgokat, tehát ez ne tántorítson el senkit. Ami pedig nem egyértelmű, az általában 50/50 százalékban működik, tehát ha nem így, akkor úgy kell összedugni, vagyis kb. 2 percet vesztünk egy esetleges hibával (mondjuk a motorok forgásiránya lehet ilyen).

A vezérlőn Cleanflight fut, ez általános az olcsóbb típusoknál, ellenben az nem, hogy a verzió 2016 Júniusából származik. Ez nyilvánvalóan egy régebbi darab, a konfigurátor nem is volt hajlandó együttműködni vele, ezért kénytelen voltam feltenni egy előző, 1.24-es variánst, hogy egyáltalán állítgatni tudjam. Persze fel is frissíthettem volna, de ha véletlenül „brickelem” a vezérlőt, akkor lehet szöszölni a felélesztéssel, és most ezt a tesztet sem olvashatnátok el.

A Cleanflight beállításokat viszonylag lazán végezték el, minden működik, de azért nem lett túlgondolva a dolog. A failsafet átkapcsoltam leszállásról lezuhanásra, a kis súly miatt úgysem lesz különösebb baja.

A yaw értéket nagyon lassúnak éreztem, ezért 0,6-ról 1-re emeltem, hogy a forgásérték megemelkedjen. A repülési módok szekció egy fokkal több beállításra szorult, ehhez azonban mindenképpen párosítani kell a vevőt és a távirányítót. Ennél mi sem egyszerűbb, megnyomjuk az egyetlen gombot, amit a vezérlőn találhatunk, illetve a távon a párosítót, és már fel is épült a kapcsolat.

Előre azért érdemes beállítani az AUX csatornákat, nálam az alap négyen túl az ötösre az élesítés/hatástalanítás, míg a hatosra a módválasztó került.  Ez persze pazarlás, hiszen az arm maradhatna az alap élesítési szekvencián, a balra le, jobbra le ugyanis itt is működik. Helyette bekapcsolhatjuk az Air módot, hogy az akrobatikus manővereket könnyebb legyen kivitelezni. Sajnos sem csipogóval, sem LED-del nem rendelkezünk, tehát nagyon nem kell spórolnunk, ráadásul ellentétben az olcsó vevőkkel, itt nem 6, hanem 8 csatornával rendelkezünk.

Aki esetlegesen ki akarja maxolni a történetet, az használhatja az alábbi beállításokat is:

• 1-4: alapcsatornák, vagyis roll, pitch, yaw, throttle
• 5: élesítés/leállítás
• 6: módválasztó: angle/horizon/acro
• 7: air mód ki/be
• 8: tetszés szerint bármi, ami marad

Ami a vezérlőt illeti, egy F3 chipet tartalmazó STM processzorral van dolgunk, a lapka mellé pedig kapunk négy fordulatszám vezérlőt és egy vevőt, ami a gyártó állítása szerint 200 méterig működőképes. Ezt egyelőre sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, de egyszer sem volt gondom a vétellel, az 50 méteres kertben tényleg megbízhatóan működik. Az egység a JJRC H36, Eachine E010 és a Blade Inductrix modellekkel is kompatibilis, vagyis akinek van már ilyen gépe, az elvileg átszerelheti erre a típusra. Nyilván ezt csak akkor érdemes, ha programozni is akarjuk.

A tesztrepüléseket eleinte kamera nélkül végeztem, mivel látni szerettem volna, hogy még mindig olyan erős gépről van-e szó, mint az alapverzió esetében, amelynek a tesztjét itt olvashatjátok. Szerencsére a kis méregzsák még mindig jól repül, az ereje megmaradt a vezérlő csere ellenére is. Ebben egyébként leginkább a rendkívül alacsony, 20 grammos tömeg játszik döntő szerepet, és ez a súly már kamerával együtt értendő.

Bár a PID beállítások jók voltak, yaw irányban egy picit folyamatosan forgott a gép, de szerencsére ebből repülés közben semmit nem lehetett észrevenni. Valószínűleg finomhangolni kellene a távot, de ez egyelőre nem okozott jelentős problémát, ezért nem vesződtem vele. A kamera elhelyezése ellenben keményebb diónak bizonyult.

A gond az, hogy nincsen kameratartó profil, ami helyén tartaná a képalkotót, illetve megint ezt a gumis megoldást erőltetik, ami már az Eachine-eknél sem vált be. Szerencsére adnak hozzá puha tapadós ragasztócsíkokat is, amivel azért tudjuk rögzíteni, illetve játszhatunk a megfelelő dőlésszöggel is. Elméletben léteznek háromszög alakú tartók, amikbe bele lehet állítani, de ilyennel nem rendelkezem, de egy esetleges próbát megérne a dolog.

A gép egyébként szépen repül, dinamikus, de nincs ereje a 615-ös motoroknak, amik ugye 3 mérettel kisebbek, mint a megszokott 8520-asok. Itt a dinamikában már emlegetett alacsony súly játszik szerepet, szerintem a gép megy úgy, mint nagyobb testvérei, cserébe kevésbé terhelhető, és sokkal hajlamosabb földhöz vágni magát. A négyágú propellereket védőkeret veszi körbe, ami a váz része és hatékonyan tartja távol az oda nem illő dolgokat.

A probléma leginkább az, hogy amikor acro módban – itt minden elektronikus segédlet kikapcsolt állapotban van - próbáltam repülni, akkor egy jobban bedöntött kanyar után nagyon sokat veszít a magasságából. Egyszerűen nincs ereje kihúzni a gépet, ez a legnagyobb baja a 615-ös motoroknak. Ugyanez a jelenség következik be, ha nem maximum gázállásnál bukfencezünk, a gép pörögve beesik a bokorba, és kész. Nyilván ebben az is közrejátszik, hogy megszoktam az erősebb modelleket, de azért ez így is sokszor zavaró volt.

Érdekesség, hogy az alap F36-ost 1 cellás, 150 milliamperórás akkumulátorral szerelik, viszont én az XK X100-hoz használt Turnigy 280 mAh 35-70C-s áramforrásokat használtam, ezzel az üzemidő 5-6 perc. Az akkumulátor tartó műanyagrács szerencsére elég flexibilis, tehát a tervezett áramforrásoknál nagyobbakat is bele lehet nyomni, nálam is pont ez történt. Szerintem ez az üzemidő teljesen korrekt, különösen a ma divatos mini brushless gépekkel szemben, ahol egyes esetekben akár 2,5-3 percre is le tud esni a nagy teljesítményfelvételnek köszönhetően.

A repülést a szokásos hinta teszttel kezdtem, angle, horizon és acro módban is végigrepültem a vascsöveket. Utóbbinál azért zavaró, hogy nincs elég ereje a gépnek, egy ívesebb kanyarnál már sokat veszít a magasságából, tehát sokszor alulról néztem a céltárgyat. A technikámon is lenne még mit csiszolni, hiszen én egy koca drónozó vagyok, de ettől még húzhatnának jobban a motorok.

Ezt követte a csapatás acro módban, ami bukfencezésből és teljes gázon való repülésből állt. A flipeket szépen veszi, amíg nem akarunk egynél többet végrehajtani, különben nincs elég ereje kijönni a zuhanásból.

Miután kijátszottam magam, feltettem a kamerát, és nagyjából ugyanez a móka folytatódott. Az FPV adó teljesítménye 25 mW, ez nekem az 50 méteres kertben tökéletesen elegendőnek bizonyult, de azért több száz méterre ne akarjunk repülni vele. A kamera képe tiszta, a fénykezelése elég jó, a gond az, hogy a kameraszög fix, tehát annyi, amennyit „beállítottunk” felszereléskor.

A drón különböző részei annyira vannak benne a képben, amennyire előre helyezzük a képmegjelenítőt. Azt nem állítanám, hogy (csak) a propeller zavarja a repülést, mert sokkal inkább a fél drón az, amit látunk. Szerencsére azonban nem a részegységekkel vagyunk egy síkban, hanem annál valamivel magasabban, ezért minden fölött ellátunk. Persze ez egy mikro szénkefés gép, ennek a kategóriának pedig sok mindent meg szoktunk bocsájtani, és nem is várunk tőlük annyit, mintha háromszor ennyibe került volna.

Összefoglaló

A Furibee F36 S verziójában az a poén, hogy egy sima szénkefés gépet építhetünk át. Ezt bárki megteheti, akinek van már egy Furibee F36/JJRC H36/Eachine E010 modellje, vagy megveheti azt a csomagot, amivel én is rendelkezem. Jó móka, bár egy kicsit lehetne több ereje, de ezt minden 1 cellás gépre elmondhatnám. A teljesítmény hiányát az elképesztő könnyűségével kompenzálja, így a 20 grammos test egészen jól repül.

A gondok akkor jönnek elő, amikor acro módba kapcsoljuk a programozható vezérlőt. Az élesebb fordulóknál vagy az akrobatikus mutatványoknál bizony sok magasságot veszít, és az sem ritka, hogy „padlót fog”. Aki persze versenyezni akar, az nem ilyennel fogja tenni, az acro repülés otthoni gyakorlásához pedig ez a gép is elegendő.

Az ár azért érdekes kérdés, mert ha a komplett csomagot akarjuk megvenni, akkor nagyjából 15.000 forintot kell kicsengetnünk. Akinek van már Furibee F36-ja, az elég, ha vesz egy vezérlőt és egy kamerát – aminek a pontos típusát nem találtam meg, de valamelyik AIO -, de ekkor neki kell átszerelgetni a dolgokat. Ez a két alkatrész viszont majdnem ugyanannyiba kerül, mint a komplett csomag, sőt ha hozzászámolom az alapgépet, akkor már árban meg is haladtuk azt, tehát érdemesebb egyben megvenni az egész pakkot.

Az drónt és az alkatrészeket itt vásárolhatjátok meg (az árak az árfolyam ingadozásának és az akciók függvényében változhatnak):

• Furibee F36S drón, Gearbest CN raktár: 51 USD, 15.000 Ft
• Furibee F36 alap drón, Gearbest CN raktár: 13 USD, 3.800 Ft
• Furibee F36S vezérlő, Gearbest CN raktár: 25 USD 7.400 Ft
• Furibee F36S kamera, Gearbest CN raktár: 25 USD 7.400 Ft