Hubsan H507A drón teszt – A legokosabb oposszum
Hubsan H507A, a H502E modellje, ami már eléggé bejött és tavaly ilyenkor javasoltam karácsonyi ajándéknak. Ha tudtam volna, hogy az utódmodell kijön, akkor az előző megállapításomat minimum négyzetre emelve kellene érteni, mert ennek a gépnek a tudása fantasztikus. Az applikáció közel DJI szintű, amit alig hittem el egy 25.000 forintos dróntól. Ha most kezdeném ezt a hobbyt, tuti ez a masina kéne, főleg hogy vámmentes EU Express szállítással lehet behozni.
Itt a nagy sikerű JJRC X1 utódja, a JJRC X2, teljesen áttervezett vázzal, új designnal, és még mindig alacsony árral. De vajon képes-e a belépő szintű szénkefementes motorral rendelkező drónok piacára olyan elánnal betörni, ahogy azt elődje is tette? Erre tulajdonképpen minden esélye megvan, ennek a nettó 28.000 forintos modellnek.
A Jule Mad Runner egy pici, vicces távirányítós autó. Alapvetően azért vágytam egy ilyenre, mert szerettem volna a szobában is autózni valamivel, ezért kellett egy kisméretű rc kocsi. Sokat költeni nem akartam rá, és ezt viszonylag könnyű is megvalósítani, ugyanis az ára még a vámértéket sem éri el, ugyanis 5.800 forintba kerül.
Lehet-e 30.000 forint alatt normális, nem szénkefés, mikro versenygépet venni? Erre próbáltam megtalálni a választ az XF90 drón kapcsán. Sokak számára az ár kulcskérdés, de hogy ezért mit kell feláldoznunk, azt a teszt előtt nehéz volt megmondani. Szerencsére közel sem olyan sokat, mint gondoltam, az XF pedig 27.400 forintos árával szépen alámegy a versenytársaknak.
A Tianqu XS809W koncepciójában kísértetiesen hasonlít a híres DJI Mavic-ra, csak az árban van durván 1200 dollárnyi különbség. Ez persze nem véletlen, hiszen a nagyhírű modellhez képest lényegesen kevesebbet tud, de vajon pontosan mit kínál nettó 14.000 forintért? Például összecsukható karokat és telefonos giroszkóp vezérelt, applikáció alapú irányítást.
A legendás gyártó kisebb modellje is majdnem mindent tud, amire szükségünk van, sőt néha sokkal többet is. Az Frsky Taranis QX 7 körüli „hype” teljes mértékben indokolt, hiszen olyan funkciókat is felvonultat, amelyeket a műszaki paraméterekből nem fogunk kiolvasni. A nettó 30.200 forintos ár ezen a szinten nevetségesen alacsony, a 16 csatorna, a 60 modell memória, a telemetria és még az ezer másik beállítható lehetőség szerintem minden modellező vágyát ki fogja elégíteni.