Quadkopter blog


2016.máj.13.
Írta: Jackal_ 2 komment

IMAX B6AC - eredeti hamisítvány

fake-it-till-you-make-it.jpgAhogy a kultúrsokknak is vannak különböző fázisai, úgy ennek a hobbynak is. Itt az elsőt hívjuk mondjuk eufóriának, amikor mindenki nagyon lelkesedik mindenért, ami a multikopterekhez kapcsolódik. A második fázis itt a sokk fázisa, amit az előttünk álló nehézségek okoznak, illetve amikor ráeszmélünk arra, micsoda brutális pénzmennyiség felhasználása árán lehet csak előbbre jutni. A legtöbb ember itt adja fel, amiért egyáltalán nem hibáztatom őket. Aki ezt túléli, kb. fél év után eljut a begyűjtési fázisba, amikor is eldönti, hogy ezzel a hobbival szeretne komolyabban foglalkozni, ehhez azonban nagyon sok minden kell, ezért ezeket elkezdi felhalmozni. Így lesz 3 ládányi jó lesz majd még valamire szerszámunk, amitől az asszony sikítófrászt kap, mikor kinyitja azt az ajtót, ahol eddig a felmosószerek laktak, ám azokat kiszorították apu "játékszerei". Ebben a fázisban kerülnek véglegesen az autó csomagtartójába azok a multikopterek, amelyeket már nem merünk bevallani a családnak, pedig a 12. "még muszáj volt megvenni" drónt igazán nem hagyhattuk ott. Ebben a fázisban van már mindenkinek 3 tucat akkumulátora, amihez viszont egyre több töltő és egyre több tápegység kell, hogy tartozzon,  különben képtelenség őket emberi léptékben mérhető idő alatt feltölteni. Így lett meg nekem is a második Imax B6 töltőm:D

Tovább

Imax B6 töltő teszt - Nagy fiú a noname kicsik között

imaxb6-720x480-720x480.jpgÉletem első nem gagyi töltőjéhez megjött a vér gagyi tápegység. Gyorsan összedugtam őket, de azért óvatos duhaj vagyok, végig lapoztam a menüt és nézegettem, hogy mit is tud a termék. Itt azért már óvatosan kell okosítani, mert egy két rossz beállításnál tönkre vághatjuk az akkumulátort, az eszközt és magát a lakást is, egy finom kis akkumulátor tűzzel. Nem tudom elégszer felhívni a figyelmet arra, hogy SOHA NE TÖLTSÜNK LIPO AKKUMULÁTOROKAT FELÜGYELET NÉLKÜL, ez ökölszabály, ha 10x kell még elmondani és ez egy balesetet előz meg, akkor 10x fogom. 

Tovább
süti beállítások módosítása