Milyen drónt válasszunk 10.000 Ft-ig

1757.jpgA minimál kategória a multikopterek világában, ez az összeg nagyjából 35 dollárt jelent, ebben kell gondolkodnunk. Ez az összeg az, amit ki fogunk fizetni vagyis egy kis mozgásteret hagynak nekünk a kuponok, de ha ügyesek vagyunk, akkor 15%-kal biztosan csökkenthetjük az árat, pl. a Banggoodon pontokkal. Vagyis ez azt jelenti, hogy 11.500 Ft-unk van, ez nagyjából 40 dollárt jelent. Nézzük, mit lehet ezért az árért kapni.

Első kérdés az, hogy mit szeretnénk, valami sportosat vagy valamit, amin kamera van. Ennyiért ez az utolsó kategória gyakorlatilag teljesen kiürül, csak mindenféle mutánsokat kapunk, mint pl. a JJRC H20W vagy a Cheerson CX-10W, én ezeket nem venném meg. Szóval leszűkül a kör a sportos és a nem sportos gépekre, persze igazából, ezek között sincsen túl nagy különbség. Egy dolog marad, a méret, illetve, hogy kint vagy bent akarjuk reptetni vagy esetleg mind a kettő.

Nano kategóriában kis millió gépet megvehetünk, nincs igazi minőségbeli különbség, vagy egy tucat típust fel lehet sorolni. Ezek szigorúan bentre való gépek, persze ki lehet velük menni, de 10 méter után már nehezen látszanak. A teljesség igénye nélkül néhány:

  • Cheerson CX-10: van belőle sima, A (headless), C (kamera), és nem sokára lesz W(Wifi FPV) verzió is. Van EU raktárban.
  • pocket kopterek: DHD D1 vagy Faye FY805, az első quadkopter a második egy hexa, elférnek a saját távirányítójukban, ajándéknak tökéletes.
  • MJX 900, JJRC H20: mind a kettő hexakopter és vannak újabb variánsai, MJX901 illetve JJRC H20 W(Wifi FPV), ezek egy fokkal nagyobbak az előzőknél, de még mindig elférnek a tenyerünkben. Mind a két gépet megrendelhetjük EU raktárból is.

Mini kategóriában kicsit nagyobb a tumultus, ráadásul eléggé összecsúsznak méret alapján a gépek, szóval nem is igazán lehet meghúzni a felső határt. Az első adagot a mindenféle Eachine variánsok jelentik:

  • Eachine H8 mini: a klasszikus Eachine alapgép, 4-5000 Ft között megvehető, lakásba tökéletes a tesztet itt olvashatjátok. Ellenálló, néhány embernél törnek a propellerek, én azt tapasztaltam, hogy az utángyártott Banggood propellerek mérete nem azonos a gyáriakkal, de azzal is repül normálisan, de könnyebben le is jön a tengelyről. Van EU raktárban is.
  • Eachine H8 mini 3D: gyakorlatilag az Eachine H8 mini 3 centivel nagyobb verziója, amely tud fejjel lefele is repülni. Kapható, vicces fluoreszkáló propellerrel, 7000 Ft körül.
  • Eachine X4 3D: úgy néz ki, mint egy motorcsónakba oltott pók, szintén képes fejjel lefelé repülni. A lábai törékenyebbek az átlagnál, de olcsón pótolhatóak. 7000 Ft, kifutó modell
  • Eachine CG023: gyakorlatilag az X4 3D-vel egyezik meg, de nem tud fejjel lefele repülni, kb. 6000 Ft. Alkatrészei kompatibilisek az Eachine H8 minivel.

A másik említésre méltó adag egy kicsit vegyesebb. Egy részük inkább bentre (Hubsan), más részük inkább kintre való (Nihui, MJX X800). Ezek 15 centiméter fölötti gépek, van közöttük mindenféle, a nagy részét próbáltam is, de olyan is van, amit még nem, ezek ritkább gépek, de bármelyik megvehető véleményem szerint:

  • Hubsan X4 H107L V2: mit lehet elmondani erről a gépről, amit még nem tud mindenki? Jobb minőség mint a többiek, cserébe picit kisebb és könnyebb. Nincs áttétel mechanika, viszont eszegeti a propellereket, ebből tárazzunk be. Van C és D variáns, ezek kamera és FPV képesek, de sokkal drágábbak, illetve a +-al jelölt modellek az új szériához tartoznak. Van EU raktárban.
  • MJX X400: sportosabb MJX modell, külföldi fórumokon dicsérik, ára jelenleg 14.000 Ft körül áll, de láttam már 10.000 alatt. Tud kamerát is fogadni.
  • Lishitoys 6052: Latrax Alias klón, elfogadható áron, jó repülési tulajdonságokkal (sportosabb modellek közé tartozik), nagyon stabil, jó minőségű, illetve kombinálható a Syma X5 3 ágú propellereivel is. Tartalmaz áttétel mechanikát, kapható kamerás verzióban is.
  • Nihui U807: szintén Latrax Alias klón, szintén sportos és stabil, szinte elpusztíthatatlan modell, gyenge fényekkel. Van belőle kamerás verzió is. Kicsivel 10.000 felett áll jelenleg az ára, de nagyon jó vétel. Áttétel mechanika nagyon védett helyen van.
  • MJX X800: szuperstabil hexakopter, speckó gravity control vezérlésű távirányítóval, ami kompatibilis a többi MJX modellel. Van kamerás, FPV-s verziója is. Ez is direkt hajtású. Néha van EU raktárban is, pl. Tiny Deal.

25 centiméter felett nem dúskálunk a 10.000 Ft körüli gépekben, elég fogcsikorgatva kell lapozgatnunk a multikopterek között, ha ennyiért akarunk gépet venni. Ezek már kellően nagyok ahhoz, hogy lerombolják a lakást, ajánlott kint reptetni őket. Két alternatíva jutott eszembe, de mind a kettő esetében trükköznünk kell:

  • Syma X5C: A gép ára alsó hangon is 15.000 Ft, DE, a gépet meg lehet venni BNF verzióként is és árulnak hozzá külön távirányítót is, vagyis a fenti 15%-ot kétszer is levonhatjuk az árból. Meglehetősen rosszul repül szélben, az SW verziónak pocsék a hatótávja. "Auchan Syma" néven lehet venni bevásárló központokban, az gyakorlatilag ekvivalens ezzel, 15.000 Ft körülre árazzák.
  • MJX X600: A gép ára általában 13-14.000 Ft körül van, szuper stabil hexakopter, van hozzá többféle kamera és elég sokan modolják. Típushiba a beszakadó propeller csavar és a törékeny leszálló láb. Van akinél eszi a motorokat, használattól függően.

Ezen kívül számtalan modell van a piacon, jellemzően egymás klónjai, bármelyik igény szerint megvehető, de a fentiek viszonylag ismertek (kivéve talán a Lishitoyst, de arról meg elég jók a vélemények) érdemes ezeket megvenni.