Kamerás koptert 50000-ig reloaded - új kutyák a kennelben
Amikor megláttam a két gépet, már előre dörzsöltem a tenyerem, haha, na végre egyet sárba lehet döngölni, végre lesz a kategóriában egy gép, amit NEM ajánlok (még itt egyesek azt gondolnák, hogy megtömik a zsebemet pénzzel a gyártók, pedig mindenki tudja hogy Syma bérenc vagyok:D). Nos, nem így alakult, sőt, kifejezetten meglepődtem, hogy a Syma X8, MJX X101, Tarantula X6 mellett megjelent két gép, amelyik simán felveszi velük a versenyt, szinte már rá is kívántam az egyikre. Na de melyik is ez a gép?
A minimál kategória a multikopterek világában, ez az összeg nagyjából 35 dollárt jelent, ebben kell gondolkodnunk. Ez az összeg az, amit ki fogunk fizetni vagyis egy kis mozgásteret hagynak nekünk a kuponok, de ha ügyesek vagyunk, akkor 15%-kal biztosan csökkenthetjük az árat, pl. a Banggoodon pontokkal. Vagyis ez azt jelenti, hogy 11.500 Ft-unk van, ez nagyjából 40 dollárt jelent. Nézzük, mit lehet ezért az árért kapni.
Nálam járt ma kollégám Syma X5SW-je kölcsönben, aki vendégszereplője volt a 16. kerületi szemétégető mögötti üres telken való reptetésnek, ahol a többi szereplővel - 2 db MJX X600 és egy Auchan Syma -mérte (volna) össze a tudását. Az SW verzió annyiban különbözik a sima Symától (hehe), hogy ez WIFI AP-ként tud működni és 2.4 GHZ-n át tudja adni valamilyen okos eszközre - telefonra vagy tabletre - a képet.
