Váz, motor és átverés - ne fizessünk többet annál, mint amennyit valami ér

diy-fpv-race-mini-drone-cf360-quadcopter-full-font-b-carbon-b-font-font-b-fiber.jpgAz Ogre building log V1-V2 projektemben - amiben minden sz*rt összevásároltam már a DJI F330 átépítéséhez - vettem ugye két vázat, amiről már biztosan olvastatok, ez volt a Naplóbejegyzés XIII. Igen ám de elkövettem egy igen láma hibát, még pedig nem vettem észre a nagy piros betűkkel kiírt feliratot, még pedig hogy a leszálló lábakat nem mellékelnek, az egyébként nagyon olcsón megvásárolt vázhoz. 

Elevenítsük fel gyorsan, hogy pontosan melyik két váztól is volt szó. Alapból volt egy leszállótalp nélküli, nem eredeti DJI F330 vázam, de ez sérült volt, bár ez csak a szétszedésnél derült ki, erről a "Leépítési napló I." cikkben olvashattok. Azzal a vázzal nem voltam maradéktalanul elégedett, egyrészt, mert nem volt hozzá láb, másrészt, mert nem karbon volt és mivel az előző is elég könnyen eltört, jobban örültem volna egy masszívabb megoldásnak. 

Sajnos azonban nem találtam külön leszállólábat és másolat vázat, szóval vettem egyet kitben (amit meg most nem találok az Aliexpressen:D):

A pakundekli "papírmerevítéseket" kikukáztam, a helyükre fából készítettem négy merevítőrudat, ezt lefújtam fekete festékkel, ez lett, mint ahogy a harckocsikat is jelölik, az Ogre Mark I. Ez így összességében nagyjából 3500 Ft-ból megvan.

Igen ám, csak hogy felfedeztem a már említett Aliexpresses mobil app trükköt, szóval vettem egy ilyen vázat (amihez nem volt leszálló láb, ezt azóta megrendeltem):

Ez nagyjából 22 USD-be, vagyis 6500 Ft-ba került, vagyis majdnem 2x annyiba, mint a fenti váz. Ez lesz majd egyszer az Ogre Mark II.

Mivel ellenőrizni akartam, hogy karbon-e, ami ugye vezeti az áramot, rámértem egy multiméterrel, és tényleg az, sípolt mint a veszett fene. Szerintem ekkora árkülönbözetet megér, de mivel eleinte nem volt hozzá leszállótalp, ezért elkezdtem a "landing skid" és a "landing gear" szavakra rákeresni.

A másik dolog, amivel viaskodtam, a legdrágább, de egyben legjobb minőségűnek kinéző DIY UFO GF 360 karbon váz, leszálló talppal, 96 dollárért. Aztán elkezdtem közelebbről nézni az Aliexpresses képeket, tegyétek ti is. Mit látni? Azt, hogy a DIY UFO GF 360 felépítménye majdnem megegyezik az Alien X4-el. Néhány különbséget azért fel lehet fedezni, pl. a karbonvágás mintája más a karokon, illetve a felső dekken van egy jel, ami az enyémről hiányzik. Nagyjából ezek a "fontosabb" különbségek van még néhány apróság, de ezektől tekintsünk most el. Nézzük össze azonban az árakat, 22 USD vs. 96 USD. Ez 74 dollár, ami igencsak durva különbség. Mivel az oldalon, ahol a GF 360-at is lehet kapni, elvileg van egy láb nélküli verzió is, ezért elkezdtem keresni a lábat. A leszállótalp nélküli verzió 80 dollár. míg talppal együtt 96 dollárért kínálják. Nem különösbben nehéz kitalálni, hogy a lábnak 16 dollárnak kellene lennie, csakhogy SEHOL nem kapható. Ha még hozzá is adjuk a 16 dolláros különbséget az eredeti vázam árához, akkor is csak 38 dollárt kapunk, ami még mindig a harmada a 96 dollárnak, kár, hogy nem beszerezhető.

Ezért elkezdtem vadászni különböző leszálló lábakat és kibukott néhány dolog. Azt eddig is tudtuk, hogy a kínaiak mindent lemásolnak, akár egymás termékeit is. Így relatív sok hasonló lábat lehet találni internet szerte, amelyek közül az alábbiakkal lehet felszerelni a gépet:

Az első lábból vettem egy fekete és egy fehér szettet, mert nem tűnik túl masszívnak, de mint látható, az egész váz jobbra-balra legózható, tetszés szerint variálható. Ami viszont egyáltalán nem mindegy, hogy megvesszük-e 96 dollárért az egész vázat, vagy inkább alkatrészenként 40 dollárból letudjuk-e az egészet.

Közben megjöttek a Walkera Tali leszállótappancsok is, fel is dobtam a gépre, picit túllóg az fából készült leszállótalpon, de sebaj, majd felragasztjuk rá és jó lesz (nem tudom átjön-e a képen, hogy esztétikailag is nagy, persze ez szubjektív). Gyorsan megmértem a vázak súlyát is, elég jelentős a különbség, persze a karbon vázon egyelőre nincsen rajta a láb, de majd csinálok méréseket akkor is, ha az is "komplett" lesz. Íme, az eredmények:

Az is eszembe jutott, hogy mit lehetne fejleszteni a mostani alkatrészeken, vagy ne adj isten, építeni még egy gépet, mert ugye vázból már van kettő (mindig így kezdődik, ne röhögjetek). Ha viszont építünk, érdemes revidálni a jelenlegi koncepciót is. Ahol szükségét érezzük, cserélhetünk az alkatrészeket. Ezt én is megtettem, az alábbi eredményre jutottam:

  • 25A ESC-k vannak jelenleg, ez teljesen megfelelő az új géphez is, de valószínűleg a jövőben 20 vagy 30A-s ESC-kre cserélem a jelenlegi 4 in 1-es megoldást
  • akkumulátor terén most egy 4000mAh 10-20C 3S-t használok, ennél nagyobbat nem akarok, szóval ez marad, esetleg a C értéken kell növelni a későbbiekben, de nem célom elvadítani a gépeket
  • a vevő most egy hat csatornás Flysky FS-i6, ez volt itthon, ezt nem bántom, ennek az oka, hogy akkor távot és vezérlőt is kellene cserlénem
  • vezérlő egy Naze 32 Full, ez nem igazán "kamera platform" vezérlő, egyszer majd lehet, le lesz cserélve, de most meghagyjuk a helyén, ugyan így nem lesznek autonóm képességei a gépnek, de itt van a fiókban, szóval ehhez nem nyúlnék hozzá. A későbbiekben mindenképpen cserélni kell, Naza vagy Pixhawk vezérlőre, ha majd tényleg két gépet akarok építeni.
  • távirányító, aminek kérdése engem jobban nyomaszt a racer kapcsán, ugyanis kicsi a felbontása a z irányítókaroknak, emiatt nem jó igazán repülni vele. A Nighthawk EM-16 megmarad tartaléknak, mindenképpen egy sok csatornás távirányítóra van szükség, de ha márkát váltunk, akkor vevőt is kell, ha vevőt váltunk, akkor viszont már érdemes kicserélni az FC-t is, a funkciógazdagság miatt. Akkor viszont több csatornás vezérlőre lenne szükség, ahhoz egy másik távra és akkor körbe is értünk, lásd az előző két pontot.

A motorokkal semmi baj nincsen, jelenleg DYS X2212 920KV-t használok. Szerintem nagyon jó motor, ha az ár-érték arányt vesszük figyelembe, de van egy két hibája, de ez az ár függvényében teljesen vállalható. Gyorsan néhány szót a kameraplatform motorokról, illetve magáról a DYS-ről is ejtenék.

Eddig jellemzően a racer motorokról volt szó, ahol teljesen más szempontok érvényesülnek, mint egy kameraplatform esetében. A racer motoroknál általában az alábbiakat szoktuk figyelembe venni:

  • emelő erő
  • az emelő erő felépülésének ideje, vagyis reszponzivitás
  • magas fordulatszám mellett rövidebb hosszúságú, de nagy szögállású propellerek (pl. 5045x3, vagyis Triblade propellerek)
  • áramfogyasztás az ESC-k miatt, de az üzemidő másodlagos
  • propeller méret 4-6 legyen
  • alacsony súly, mivel az össz. tömegnek is alacsonynak kell lennie
  • racerek sosem lebegnek, nem számít visz-e át rezgést a motor és a propeller, csak ne húzzon félre és maradjon jól irányítható (nincs képkészítés)
  • minden tekintetben gyorsan reagáljon, felpörgés-leállás-felpörgés ciklus gyors legyen

 Ellenben a kameraplatformok esetében a fentiekkel ellentétben az alábbi szempontok kerülnek előtérbe:

  • hatékonyság, ami az áramfogyasztást és a teljesítményfelvételt illeti
  • hatékonyság, ami az áramfogyasztást és az emelő erőt illeti
  • nagy propellereket tudjon fogadni, minimum 8"-at, de akár 12-ig is el kell jutni a 22XX méretű motorok kategóriájában
  • lassan forgó, kis forulatszámú motorok
  • kevés vagy nulla rezgés a motorokon és a propellereken

A DYS X2212 920KV motor egyik legvonzóbb tulajdonsága az ára, jelenleg 3300 Ft-ba kerül darabja. Ha a teljesítményét nézzük, az sem rossz, különösen az ár tekintetében:

Propeller Akku Áram Emelőerő Emel/Áram Teljes. Emelő/Telj ESC Súly Méret
8-10 3-5 8,5 600 70,59 94,4 6,36 20 80 28*24

Ami nagyon érdekes, hogy 3-5S akkuk közül bármivel elmegy, ami azért érdekes, mert ritka az, hogy bármihez 5S akkumulátorokat használnánk. A másik érdekes dolog, hogy 600 grammot emel 3S akkumulátorral, 900-at 4S-el, ez nem rossz, de azért olyan nagyon nem is durva. 600 gramm mellett 8,5A-t fogyaszt, ennek a hányadosa mondja meg, hogy mekkora üzemidőre számíthatunk a géptől. Értelemszerűen egy másik motornál ha ez a szám magasabb, azonos akkumulátor mellett hosszabb üzemidőt fogunk elérni.

AZ ESC sorba azt írtam be, hogy nagyjából mekkora ESC-t kell a motor mellé méretezni. Ez itt azért ilyen alacsony, mert a nagy propellerek lassabb forgás mellett takarékosabbak, vagyis ha növeljük a propeller méretet, akkor ugyan ahhoz az emelőerő eléréséhez kevesebb áramra van szükség, vagy ugyan annyi áram mellett nagyobb emelőerő érhető el.

Mivel a repüléstanban mindig a tömeg az egyik legnagyobb korlátozó tényező, ezért számolhatnánk egy emelő erő/motortömeg hányadost is, de ezek a gépek olyan erősek, hogy aligha érezzük meg a 10-20 gramm különbséget és egyébként sem versenyezni akarunk vele.

A fentiekből kiindulva megnéztem a Banggod kínálatát, ide írom a versenyzőket, hogy ti is tudjátok nézegetni, illetve lejjebb láthattok egy táblázatot, amely a paramétereket tartalmazza. Három motort emelnék ki, amelyek nekem szimpatikusak, ezeket színekkel jelöltem:

motorok.PNG

Emax MT2216 II 810 KV

Ezzel a motorral van tapasztalatunk. Nagyon finoman jár, semmi rezgés, csendes, ha van rajta egy propeller, örök élet meg egy nap az élettartama. Mivel hosszabb a tengelye, ezért valószínűleg rosszabbul bírja az ütéseket, elgörbülhet a tengely. Elmegy 3-4S akkumulátorokkal, tehát van upgradre lehetőség. Elég könnyű is, 17 grammot nyerhetünk minden motoron, de még ez is Ez is "csak" 68 gramm. Hatékonyságban egy kicsit jobb a DYS-nél (8%-kal hatékonyabb), ereje kb. ugyan akkora, az ára viszont majdnem 2x annyi. Ez a motor azoknak ajánlott, akik szeretnének egy finom járású, nem túl brutálisan erős gépet, hosszabb üzemidővel

Sunnysky V2216 800KV

A 3 motor közül ez a legdrágább versenyző. Az ára 7700 Ft, de ez egy EU-s ár, ha azt vesszük, hogy a 4 motor esetleg fenn akadhat a vámon és kivonjuk belőle a 27% ÁFÁ-t, akkor ez a motor csak 6100 Ft-ba kerül és nem kell várni a megérkezésre sem 4 hetet.Én is ennek függvényében vizsgáltam az Emax-szal szemben, így viszont alig van 5% árkülönbség a két termék között. Ami szembetűnő, hogy a motor mennyire hatékony, a felsorolás másik leghatékonyabb tagja, 23%-kal hatékonyabb, mint DYS és 17%-kal Emax és motor, ez arányosan ennyivel hosszabb üzemidőt kell, hogy biztosítson. A másik fontos dolog, hogy ez is elmegy 3-4S akkumulátorral, illetve sokkal nagyobb erőt is ki lehet venni belőle, ha erre szükség van. Bár a táblázatba nem írtam bele, de ha jól emlékszem képes 12"-os propellereket is megforgatni, amivel a fenti számokat tovább lehet növelni.

JFRC U2216 920KV

A JFRC motort csak azért tettem be a felsorolásba, mert nem ismerem a márkát és ez a legnagyobb baja. Az is elrettentő, hogy nem találtam róla sehol értelmes leírást, sem teljesítményteszt videókat. A motor inkább erős, sem mint takarékos, a hatékonysága némileg elmarad a DYS-től, cserébe sokkal erősebb és sokkal könnyebb, tehát ha sportosságra akarjuk hangolni a "kamera" platformunkat (igen, ez egy oximoron fogalom, a sportos kamera platform, na de a Phantom 4 mennyivel is veret? 72km/ó?), akkor ez a motor is jó lehet, az ára persze vagy 60%-kal magasabb a DYS-nél, de ez az ára a teljesítménynek.

+1 : Emax XA2212 820KV 

Van egy éhezőművész a felsorolásban, ez az Emax XA2212 820 fordulat/perces motorja. A legnagyobb baja, ami miatt nem jelöltem be, hogy gyárilag csak 2-3 S akksikkal megy el. Én nem akartam korlátozni magamat ilyen téren és hosszabb távon kizárni magam az akkumulátor fejlesztésének lehetőségéből (főleg, amióta repültem az Emax Nighthawkommal 4S-el, pfff, durva). Ez a legtakarékosabb és a legolcsóbb motor, a 8,56-os együtthatót senki nem tudja megközelíteni, de a 2650 Ft-os árat sem. Aki megelégszik egy nem túl erős, de rendkívül hatékony motorral, az vegy ezt és használja 11"-os properrel, mert ezzel spórolhat a legtöbbet.