Mennyit kamuznak az akkumulátorgyártók - 3S akkumulátorok

battery_life.jpg

FRISSÍTVE: 2016.05.21.

Ez a cikk az előző 1S és 2S akksi cikkekhez (ami még el sem készült :D) képest annyiban különbözik, hogy itt nem igazán tudom megmérni a nullára merített állapotot. Ennek az oka az, hogy a brushless gépekkel nem igazán repülök addig, amíg azok le nem koppannak a földre, hiszen mint tudjuk, az egyik fő lipo gyilkos a túlmerítés. A másik ok, hogy nem nagyon szeretnem őket földhöz csapkodni, ha egy mód van rá, ezért más módszert találtam ki az összehasonlításra. Ennek ellenére eléggé kivettem belőlük az áramot, mint Sándor a vízbűl a zoxigént, szóval nem kell aggódni, gyötörtem őket, helyettetek is.

Két dolog is eszembe jutott, ami itt fontosabbnak tűnik, mint a az 1S-2S akkumulátoroknál. Egyik fontos dolog, hogy az ár itt sokkal magasabb - és ez még inkább így van a 4S akkumulátoroknál - , másrészt itt az akkumulátorokba vetett hitt sokkal erősebb kell hogy legyen, mert ha esetleg a gép leesik, a veszteség is sokkal fájdalmasabb és drágább. Ezért amikor kézbe vettem az akkumulátorokat, akkor az első dolog amit megvizsgáltam, az összbenyomás volt. Jelenleg az alábbi akkumulátorokkal rendelkezem, kapacitás szerinti csökkenő sorrendben:

  • 1 db Multistar 4000 mAh 3S 10-20C akkumulátor /40A-80A/
  • 1 db Turnigy 2200mAh 3S 20-30C akkumulátor /44-66A/
  • 3 db Zippy 2100 mAh 3S 35C akkumulátor /73,5A/
  • 1 db Flower Power 1850 mAh 3S 35C akkumulátor /64,75A/
  • 3 db Turnigy 1800 mAh 3S 40C akkumulátor /72A/
  • 3 db WSX 1800 mAh 3S 30C akkumulátor /54A/
  • 1 db Eachine 1500mAh 35C akkumulátor /52,5A/ (a tesztben nem szerepel, mert csak ma kaptam meg, de majd idővel frissítem a cikket)

Azt gondolom, hogy 5 különböző akkumulátorgyártó terméke már jó összehasonlítási alapot kínál. Amit megfogni is rossz és alakra is csapnivaló, az a WSX 1800mAh 3S 30C. Ez kinézetre inkább kocka alakú, sem mint hosszúkás, ami miatt egy csomó vázba nem fog beférni, jobb lenne, ha az alakja elnyújtott lenne. Két okból is, könnyebb lefogatni a gépen, másrészt jobban be lehet pozicionálni a tömegközéppontba (meg a velcro is nagyobb felületen fogná). Ez egyébként a Nighthawk esetében nem túl nagy probléma, mert rengeteg benne a hely, de egy 250-es vázban már lehetnének problémák. Fogásra a WSX borzalmas, rossz minőségű műanyagba tokozták be, reped szét a burkolat, az adatokat mintha írógéppel írták volna rá az oldalára, alig olvasható. Sajnos repülés közben is pont ilyen a WSX, szerintem a névleges kapacitását nem éri el, ráadásul könnyen beszakad a feszültség repülés közben. Ez azért is érdekes, mert elvileg az akku 54A-t tud leadni, már pedig 5045-el a gép nem vesz fel motoronként 10A-ál többet, ez 40A az 54A-el szemben, még is gyengének érződik a termék (nagyobb gázra becsipog a buzzer, pedig 3.5A-ra van állítva, ami ugye egy alacsony érték). A fenti hibákat az árával kompenzálja, mindössze 3300 Ft a Banggoodon, ennek ellenére én biztosan nem veszek többet WSX akkumulátort.

A Turnigy 1800mAh 3S 40C ezzel szemben sokkal jobb, mind ránézésre mind fogásra. Első dolog, hogy a gyártó rátett egy normális információs matricát, amiről leolvashatóak az értékek, illetve a logó egyértelműen azonosítja a terméket. A 40C eléggé érződik a levegőben, jól kihúzza a gépet a fordulókban, sehol sem érződik gyengének és a feszültség esésre is szépen reagál, egyenletes teljesítményt leadva. 16,77EUR vagyis 5233 Ft árával lényegesen drágább, mint a WSX, még is inkább ezt venném, a jobb általános minőség miatt. Az áron persze a szokásos Hobbyking trükkel, a termék feletti várakozással még faraghatunk.

A Infinity Flower Power 1850mAh 3S 35C nem rossz választás, 4755 Ft-os árával a két előző akku közé kerül. Az akkumulátorok érkezésének külön története van, ugyanis a február 15-én rendelt akkumulátorokat a Banggoodtól több, mint két hónappal később kaptam meg. A poén az, hogy a márciusi akkumulátorstop később következett be, mégis megfogta a vám a termékeket (egy 4S Dinogy akkumulátorral egyetemben). Ezért kértem már előtte egy refundot a Banggodtól, amire vissza is kaptam a pénzemet. Csakhogy 2 napra rá elengedte a vám mind a három akkumulátort, így kerültek nulla forintba:D Ez a modell is hosszúkás kialakítású, mint a Turnigy 1800, szintén kapott egy tájékoztató címkét, hogy tudjuk, mi a dörgés. Mivel a két akku 64,7 és 72A-t ad le, ha ezt átszámolnánk árra, akkor nagyjából arányaiban ugyan azt kapnánk, tehát a két áramforrás eléggé hasonló. Ha választanom kellene, lehet, hogy inkább a Turnigyt venném a kicsit nagyobb ereje és az EU raktárból való elérhetősége miatt, de ott számolnunk kell a Hobbykinges szállítás költségével. Ami viszont szintén meggyőző, hogy az akkumulátor meglepően kicsi. Szerintem legalább 1 centivel kisebb, mint a Turnigy 1800, szóval nem is olyan egyértelmű, melyik a jobb, tuti megremegne a kezem a vásárlás gomb fölött. Repülés közben nem tapasztaltam nagy különbséget, de ez azért csalóka, mert nagyon függ attól, hogy mennyire nyomod a gázkart.

A sokadik teszt-újratöltés ciklus után viszont azt gondolom, hogy ez az akksi durva, ugyanis 2 db-ba, aminek a névleges kapacitása 3700mAh kellene hogy legyen, bele tudtam tolni 4100 körüli töltésmennyiséget, ami ugye elvileg nem lehet. Gyanakszom is, hogy csak a B6AC 80W ad vissza fals adatot, de ha igaz lenne, egyértelműen ezt venném a két akkumulátor közül.

A Zippy Flightmax 2100mAh 3S 35C nagyon hasonló a Turnigy akkumulátorhoz, bár ezeket és a Turnigy 2200-at a DJI F330-hoz vettem. Teljesítményben gyakorlatilag egyezik a Turnigy 1800mAh-val, emelett még nagyon olcsó is, 11,88 EUR vagyis 3200 Ft, egyezik a WSX árával, jelenleg best buynak tartom. Az 1800-nál valamivel, nálam kb. 1 perccel hosszabb az üzemideje. Ha nem lenne picit nehéz, csak ezeket vettem volna a racerhez.

A Turnigy 2200mAh 3S 20-30C az Ogre erdeti akkumulátora, használtan kaptam, tehát már nem tudott teljes fényében csillogni. Hasonló a Zippyhez, bár azt egy fokkal jobbnak érzem, mintha erősebb lenne. Persze ha az árat nézzük, akkor az ebben a helyzetben is kedvező, 8,9 EUR, ami 2800 Ft, azért ennyit BŐVEN megér. Szerintem ez nagy az 1500-as gépekre, pont úgy, ahogy a 2100-as is, de mivel a Multistar vagy ennél nagyobb akksi a jövőben le fogja váltani a Turnigyt és a Zippyt, ezért ezt meghagytam a 280-as Nighthawknak, tesztre és hosszabb repkedésre.

A legnagyobb akkumulátort hagytam a végére, ez egy Multistar 4000mAh 3S 10-20C akkumulátor, ez a zöld csoda, amelyet szintén a Hobbykingtől horgásztam be. Az akksi több szempontból is speciális, egyrészt elég kevés, ilyen kisméretű akkumulátor van 4000mAh kapacitással, másrészt számomra a legfontosabb az volt, hogy beférjen az Ogre Mark I. váza alá (jelentem, befért). A 112x34x30 mm-es és mindössze 249 grammos akksinak nem feladta, hogy iszonyatos mennyiségű áramot kitoljon magából, sokkal inkább az egyenletes, stabil repülést hivatott biztosítani. A 40A, amit le tud adni nem sok, de a peak 80A nem rossz és így biztosan nem égnek szénné a 25A-ra tervezett ESC-im a motorok által felvett áramtól (DYS BX2212 920KV, 8045 propeller). Egyébként is minek száguldozni, ezt a gépet nem arra terveztem. Sokkal inkább az üzemidő a lényeges és a stabilitás, itt ezen van a hangsúly, hiszen ez nem a raceremet fogja etetni. Azóta sok akkumulátort megnéztem és ami nagyon durva, hogy elképesztően kompakt a mérete és alacsony a súlya. Nem is nagyon értem, hogy ez hogy lehet, de nem is fontos, ha az Ogre ezzel 13-15 percet tud repülni, 970 gramm össztömeg mellett. 

A súly problémája akkor merült fel bennem, amikor az Ogre Mark I. elkészült és a Mark II. miatt kerestem 4S akkumulátort, nagyobb kapacitással és cellaszámmal. 300 gramm alatt egyáltalán nincsen! 4000mAh 3S akksi, míg 400 gramm alatt 5000 mAh 4S akkumulátor sincsen (a legkönnyebb is egy Multistar LIHV 5200mAh 423 grammal). Szóval ha számolnánk kapacitás/súly arányt, akkor egy igen kedvező 16 grammos értéket kapnánk.

Most, hogy totálisan kiveséztük a fenti típusokat, nézzük mit tudnak az akkumulátorok. Ami fontos, hogy a túlmerítés az egyik legfőbb Lipo gyilkos, ezért nem tudom nullára meríteni az akkumulátorokat, hogy megnézzük mennyit tudunk bele visszatölteni. Helyette azzal tesztelhetünk, hogy 3.5V-ra állítjuk a csipogót és megnézzük, hogy mekkora valós feszültségre kúszik vissza az akkumulátor pihentetés után, illetve, hogy töltésre mennyi áramot tudunk bele visszatolni. Az eredmények az alábbiak lettek:

Név Kapacitás Feszültség Visszatöltött V/mAh
Eachine 1500mAh 35C 1500
WSX 1800mAh 30C 1800 11,15 1474 132
Turnigy 1800mAh 40C 1800 10,97 1666 151
Infinity Flower Power 1850mAh 35C 1850 10,49 2067 197
Zippy 2100mAh 35C 2100 11,17 1666 149
Turnigy 2200mAh 20C 2200 11,12 1869 168
Multistar  4000mAh 10C 4000 11,28 3050 270

 

Összességében elmondható, hogy a WSX akkumulátorok érzetre gyenge teljesítménye a táblázatból is kijött, míg az Infinity kiemelkedik az 1800-asok mezőnyéből teljesítmény/ár arányt tekintve. A Multistar akkumulátor esetében nem írtam még be az értékeket, mert egy kameraplatformmal való repülés teljesen más igénybevételnek teszi ki az akkumulátorokat, mint egy versenygéppel való csapatás (ami látszik is a magasabb feszültség értéken).

Mivel jelenleg nincsen kamera a gépen, ezért vissza fogunk térni egy tényleges kamerás felvételre és egy üzemidő mérésre, ezzel később fogom a cikket frissíteni.

FRISSÍTÉS (2016.05.21. 22:00): a gép kamerával együtt nagyjából 13-14 percet képes repülni (1010 gramm önsúllyal), ezt a repülési időt kellene összehasonlítanunk a kapacitással. 4000mAh-tól én 15 percet vártam, ami szerintem elfogadható, egy kis súlyfelesleg faragással és egy 5200mAh-s hagyományos akkumulátorral (pl. DJI Phantom 3, Quanum Nova Pro, Xk Detect X380) szerintem 20 perc is elérhető lenne, ennek fényében szerintem a Multistar 4000mAh egy jó akkumulátor.

Az Eachine 1500mAh 35C-t pedig nem volt időm tesztelni, hiszen tegnap érkezett csak meg a gép, ráadásul egy 20/30A-s escvel rendelkező gépet valószínűtlen, hogy 3S akkumulátorokkal fogok reptetni, vagyis lehet, hogy megörökli majd a Nighthawk. Amint van eredmény, közzé teszem, addig pedig jó repülést kívánok mindenkinek.

A sorozat további részei: