JJRC X1 - Dodge Viper a levegőben

jjrc_x1_2_1.jpgA géppel már többször repültem, mire ez a cikk megszületett. Mindig egy kölcsöngéppel, mert valahogy nem akaródzott megvenni, annak ellenére, hogy már Banggood Eu raktárban is kapható, vagyis a vámterheket nem nekünk kell kiköhögnünk. Amikor idén januárban megjelent, akkor semmilyen alternatívája nem volt, értsd ezt úgy, hogy megvetted ezt és örültél, mint majom a farkának, hogy egyáltalán van brushless gép 30.000 Ft-ért. Ennek az árzuhanásnak az oka a 4 az 1-ben ESC-k megjelenése volt és akkor még mindenki azt gondolta, hogy ennél jobb gépet ennyiért nem is lehet kapni. Csakhogy az elmúlt fél évben bizony a nyakára jöttek a konkurensek, nem is kicsit.

Ahogy azt a lenti vidóblog 2. adásában láthatjátok, a géppel a legnagyobb problémám a konkurencia megléte volt. Az a helyzet, hogy amikor az ember tud válogatni, akkor bizony hajlamos lefitymálni valamit, ami picit gyengébb, pedig eleinte nem volt semmi más, csak ez. Ilyen értelemben a JJRC úttörőnek tekinthető (az Emax-szal egyetemben, ugyanis a motorok onnan érkeztek), hiszen 100 dollár alatt SEMMILYEN brushless gép nem volt fél évvel ezelőtt. 

Ehhez és a JJRC cég általános igénytelenségéhez mérten lett a modell megalkotva, tehát a rózsaszín csillámpónit ne keressük a gépen, ellenben egy meglehetősen ellenálló, pozitívan igénytelen modellt igen. Következzen most a szokásos felosztásban a teszt a konkurensek ismeretében is (aztán majd valamikor lesz JJRC X1 vs. XK X251 cikk is).

TÁVIRÁNYÍTÓ

Az, hogy a videóban a JJRC H31 távirányítójához hasonlítottam, szerintem mindent elmond a szerkezetről. Szerintem ez a gép leggyengébb pontja, mert ha összemérhető egy 7.000 Ft-os gépével, ott bizony baj van. Ehhez képest viszont elég sokat tud, bár ezt olyan rettenetes minőségérzettel teszi, hogy az érintésétől is simán el lehet kapni valami kiütéses betegséget.

A másik érdekesség, hogy 6 trim gomb van, pedig csak 4-nek kéne lennie. Az alap 4 gombon túl a bal felső, az extended kapcsolja egyben a Headless módot is, míg a jobb oldalival lehetne a kamera/fotó funkciót kapcsolgatni, amit itt ugyan nem, de a JJRC X1 G variánsánál már megtehetünk.

A bal felső vállon elhelyezkedő gomb elviekben jobban engedi dőlni a gépet, bár én ezt nem tapasztaltam, de ennek nem a szögek, hanem a rettenetes libegés az oka, erről bővebben a repülési tulajdonságok fejezetben.

Nos, a világ legidiótább, Mortal Kombatot is megszégyenítő élesítési szekvenciát ez a gép tudja produkálni, előre, le, kis ütés, nagy rúgás, vagyis drón nyelven: mind a két kart kihúzni a sarokba, bal oldalit balra, jobb oldali jobbra, majd ott tartani 3 másodpercig és ez után a bal kart jobbra, balra, jobbra elhúzni. "Teccik érteni" ugye? A disarm is hasonló, a bal közép trim gombot kell kétszer lefele nyomni egymás után gyorsan. 

Erről az egész össze-vissza nyomkodásról a Csökkentett rálátási háromszög című Badár Sándor eszmefuttatás ugrott be, azt se érti senki, meg kell tanulni és kész.

jjrc-x1-remote-control.jpg

Két érdekes tulajdonságot is észrevettem a gép kapcsán. Az egyik, hogy ha pár percig nem kap jelet a távról, akkor bekapcsol a kereső csipogó, nem túl hangosan, de azért közelről hallható.

A másik, hogy ha merül a táv, ő is csipog, gyorsan és idegesítően, tehát jó motivátor arra, hogy tényleg kicseréljük.

A hatótáv a valós 300 métert közelíti, vagyis korlátozottan FPV képes.

KINÉZET, DESIGN, MINŐSÉG

Szerintem jól néz ki és pont. Azonban ha közeledünk a gép felé, akkor észre kell hogy vegyük, hogy Kínában is tombolt 82 előtt a kommunizmus és náluk is megmaradtak azok a lefordítható műanyag székek, amelyeket ma a retró romantika jegyében a romkocsmák újra felfedeztek. Na ennek a beolvasztásával keletkezett a váz, plusz még lekenték "gázolajjal", ahogy a hadseregben szokás, hogy jó fényes legyen, mert az úgy szép. Én a videón megkopogtattam egy csavarkulccsal, nos a visszhang mindent elárul.

A lábát utáltam. Tízből egyszer sikerült úgy leszállnom, hogy ne pattanjon egyet és ne essen pofára. Ezzel a géppel Kínában nem repültek? Minden alkalommal fejre esik, ekkor a motor letilt, kezdhetjük az újra armolást, hú de jó. Sokan egyszerűen eltávolítják a talpat, hogy ne pattogjon. Van még egy típushibája, a bal kar tövénél el tud törni a váz, ahogy a három lenti gépen is látható (köszönet Casemod FID-nek).

14442549_1025520354211843_884277369_n.jpg

Ami még feltűnt, hogy amikor meghajtottam az X1-et, a ház teteje meleg volt. Ez csak a 4 in 1 ESC-ből előtörő hő okozhatja, ami elsőre ijesztő lehet, de még 25 fokban, 4 akkumulátor egymás utáni kirepülése sem módosította a gép repülési képességeit, nem lett gyengébb, tehát ezzel végül is meg tudtam barátkozni.

Összhatásra olcsóbbnak tűnik, mint az XK X251-es konkurencia, cserébe viszont erősebb, na de mennyivel?

REPÜLÉSI TULAJDONSÁGOK

1806-2280KV motorokat kapunk a géphez, 1300mAh 2S akkumulátorral. Ezek a motorok a kisebb 3S versenygépektől származnak (mivel a JJRC bérgyártat az Emax-szal, ezért olyan nagyon nem aggódnék rajta, hogy valami bajuk lesz) és ide is kellően erősek, talán már túlságosan is. Sokkal dinamikusabbnak érződik, mint az XK X251, pedig a gép vagy 100 grammal nehezebb, mint a konkurencia.

A brutális erő azonban nem minden, ugyanis azt kontrollálni is kell, plusz az sem baj, ha nem söréttel agyonlőtt vadkacsaként csapódik a gép a földbe. Minden gagyiságát el tudtam volna viselni a JJRC X1-nek, ha nem úgy repülne, ahogy. Elég jól dől a test (jobban, mint az XK), egészen jól is fordul(na), csakhogy valamilyen ismeretlen okból kínai testvéreink úgy gondolták, a termékeket nem kell tesztelni, hiszen a minőségbiztosítás arrafelé nem dívik. Ezért a gép, amikor el akarjuk fordítani a levegőben, epilepsziás rohamot kap, össze vissza ráng, sőt ki is tör, ahogy azt a címben szereplő autó is teszi. A hatás fokozódik, ha magasabb sebességi fokozatba kapcsolunk (amelyet a bal vállon elhelyezkedő gomb nyomkodásával tehetünk meg). Ami még "kettesben" elviselhető, hármasban már irritáló.

Sertésborda parasztosan, ahol a parasztos, a "nesze b*szdmeg" megoldás, kezdjél az erejével, amit akarsz. Eleinte arra gyanakodtam egyébként, hogy a propeller rossz, mert a gyári 6040-eseket mindenki cseréli, ezért én is elkezdtem ezzel variálni. 4 propellert próbáltam végig:

  • gyári 6040: libeg, billeg, kitör a gép
  • Kingkong 5045 bullnose: egy fokkal jobb, nem billeg annyira, de ezzel is sodródik
  • Gemfan 5046 bullnose: elég jó, mint a Kingkong, de a hangja az amerikai autók feltöltős motorjára hasonlít
  • Gemfan 5050 triblade / Kingkong 5045 triblade bullnose: ez egy picit gyilkos a gépnek, stabilabb vele, sokkal szebben repül, de legyengül

A következő videón látható, hogy az EKEN "mérnökei" milyen remek munkát végeztek, ami a videó minőségét illeti, de sajna, mivel más nincsen és az XK Detect X380 kamerája sem lenne jobb, ezért bent hagytam, sajna más nincs, remélem a jövőben azért jelentős "minőségjavulást" tudok majd elérni új eszközök beszerzésével.

A lényeg az, hogy NE a gyári propellert használjátok, mert az nem jó, bármelyikkel jobban repül a gép.

FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK

 Elég nagy mod élet tapasztalható a gép kapcsán, pl. a 3S-re való tuning, amihez egy 16V-s kondenzátort kell átforrasztanunk a nyákon, illetve a vezérlőt is sokan kicserélik CC3D-re. Vannak viszont nem a gép fizikai szétberhelésévél járó upgradek is. Egyrészt van maga a G verzió, ami a vedd meg az egész pakkot drágán megoldás, de van rajta FPV, kamera és monitor a távon, készen is vagyunk.

Mozdulhatunk ismételten a JJRC Tarantula FPV vagy a Syma X5 rendszere felé is, ezek is együtt tudnak működni a géppel.

Ami nekem szimpatikus - mivel a gép erős - az egy jó kis FPV kamera felszerelése, ezek már 12-13.000 Ft-tól elérhetőek és képesek full HD képet adni, plusz elérhetőek WIFI-n (már amelyik). Itt még mindig lehet trükközni FPV adóval, ezeknek jellemzően van AV OUT kimenete, de ha nagyon sok mindent aggatunk a gépre, akkor az azért megdrágítja a dolgokat. Ilyen kamerák pl. a Runcam HD, Runcam 2, Mobius vagy a Foxeer kamerái.

Ezen kamerák súlya kb. 50 gramm vagy alatta, ez a többlet még alig érezhető a gépen, de van, aki postásgumival rögzít fel a lábak közé egy akciókamerát, a gép azt is elviszi.

ÖSSZEFOGLALÓ

A JJRC X1 fénye megkopott az idő előrehaladtával, de semmiképpen nem mondnám rossz gépnek, pusztán a konkurencia nőtt a fejére. A zabolázatlan erejében van valami parasztos romantika, pont olyan, mint ahogy egy fatuskót is jól esik baltával széthasítani, de attól még nem kerül be a Shakespeare művekbe. Az idegesítően pattogó lábat még meg lehet bocsájtani neki, ellenben ezért az árért a hitvány távirányítót nem. A repülési képességei pedig sokkal jobbak is lehetnének, ha egy kis időt fordított volna a gyártó a beállítására. Ez egy inverz XK X251, rosszabb táv, nagyobb erő, de kb. ugyan azért az árért. Aki a brutalitást helyezi előtérbe, az vegye meg, aki viszont nem, annak ott az XK X251.

"Vélemény egy mondattal (conclusion with one sentence)": erős, gyors, de prosztó, jó hatótáv, jó üzemidő, de rossz táv és repülési zavarok. Strong, fast but brutish, it has excellent flight range, good flight duration, but the transmitter is bad and there are some anomaly during flight (wobbling and shaking overturning in corners).

A gépet itt vásárolhatjátok meg:

 Előnyök

 Hátrányok

 - olcsó  - a táv tervezőjének egy nagy pofon
 - jó üzemidő  - pattogós láb 
 - jó hatótáv  - rossz PID beállítás
 - erős  - pocsék alap propeller (orvosolható)
 - simán elvisz egy kisebb kamerát  - törik a bal első karnál
 - van FPV és monitor lehetőség (G variáns)  - a konkurencia jobb
 - van Banggood EU raktában is  - melegedő ESC
 - idióta élesítési szekvencia

 

 DESIGN (ahogy kinéz)

8

 MINŐSÉG (amilyen anyagból van)

8

 REPÜLÉSI TULAJDONSÁGOK (ahogy repül, forog, kezesség)

6

 TÁVIRÁNYÍTÓ (milyen fogni, milyen funkciói vannak, jó-e a mérete)

5

 ÜZEMIDŐ (mennyi ideig marad a gép a levegőben, milyen gyorsan tölt fel)

10

 KÖLTSÉGEK (ár, alkatrészek ára)

10

 STRAPABÍRÓSÁG (mennyire törik, hogyan bírja az ütközéseket)

10

 SZERETHETŐSÉG (vannak-e idegesítő vagy szerethető tulajdonságai)

8

 VÉGEREDMÉNY (a pontok átlaga, kerekítve)

8,125