Haladó FPV szemüvegek – Szemüvegesek és funkcióhalmozók előnyben

skyzone.PNGA Vision Plus cikk kapcsán több levelet kaptam, hogy írjak a drágább FPV szemüvegekről is, ezért úgy döntöttem, hogy inkább készítek egy cikket, ami áttekinti a piacot, így mindenki információhoz juthat. A 25-50.000 forintos szegmenst fogom górcső alá venni, hiszen ezt hagyományosan a 200 dolláros sávnak szokták becézni. Ez már nem kevés pénz, lehetnek komolyabb elvárásaink is, de nézzük, ezért mit ad nekünk a piac.

 

Választási szempontok

Az első és legfontosabb szempont, amit sokan elfelejtenek, hogy repülés közben viselsz-e szemüveget –mármint dioptriásat - vagy sem? Én szerencsére nem, ezért arról nem tudok nyilatkozni, hogy melyik doboz FPV szemüvegbe melyik keret fér bele, viszont vannak erre megoldások. Egyrészt a fresnel lencse távolságát is lehet állítani, másrészt egyes modellek – például a Fatsharkok –képesek fogadni dioptriás lencsét is. Ebben az esetben javaslom, hogy először kérjetek kölcsön egy ilyen szemüveget, és csak utána vásároljátok meg, mert ez egy elég egyedi dolog, „ex hasra” nem lehet megmondani, neked melyik lesz jó.

fatshark.jpg

A fentiekből következik az is, hogy kétféle kialakítás – form factor – létezik, a doboz jellegű, ami a homlokunktól a szánkig eltakarja az arcunkat és egy teljesértékű LCD kijelzőt foglal magába, illetve a csíkszerű – Fatshark jellegű -, amely csak a szemünket takarja, és két, nem egymással összefüggő megjelenítő felület található benne. Ez utóbbi sokkal „intaktabb” érzést nyújt, vagyis jobban a repülés részeseinek érezhetjük magunkat, ráadásul kisebb és könnyebb is.

A további szempontok lényegesen egyszerűbbek, 100 dollár fölött már az alábbiak valamelyikét – szerencsés esetben mindegyiket – elvárhatjuk:

  • diversity: két vevő és két antenna, a szemüveg elektronikája az erősebb vételi irányba kapcsolja a jelet. Vigyázat, az hogy két antenna van, még nem jelenti azt, hogy a dobozban két vevőmodul is található.
  • DVR: digital video recording, vagyis digitális videó rögzítés. Ez a modul az FPV repüléseinket veszi fel, hogy ne kelljen külső eszközt használnunk. Nekem is van Eachine ROTG01 modulom, de kényelmetlen mindig felműteni a telefonra, sokszor kontakthibás, ráadásul nem is mindegyik chipsettel megy. Egy dologra figyeljünk, hogy a képközvetítésért és a felvételért felelős modul ne egyben legyen, mert esetlegesen zavarhatja a megjelenítést is.
  • felbontás: legalább az NTSC szabvány pixelszáma férjen bele, ez 480 TV sort jelent, de mivel ez egy analóg adás, ennek a digitális leképezése 720x480 pixel 3:2-es arány mellett. Ha 4:3-as arányban gondolkodunk, akkor 640x480 lesz, vagyis ennyit illik a szemüvegnek tudnia.
  • fresnel lencse állíthatósága: mivel a szemünk fókusza nem egyforma, nem mindenkinek ugyanaz a képernyőtávolság a megfelelő. Ezért hasznos, ha azt tudjuk a szemüveg házán belül állítani. A doboz kialakításnál ez egy oldalkallantyút jelent, a csík kialakításnál egy tengelyen lehet a lencséket forgatni.
  • beépített vagy külső akkumulátor: én nem vagyok nagy barátja a beépített akkumulátoroknak, szerintem az a jó, ha egy sima XT60 csatlakozón keresztül egy kivénhedt Lipo akkumulátort használunk, a nekünk tetsző méretben. Kvázi ingyen van, és ha lemerül, egyszerűen kicseréljük egy másikra.
  • beépített vagy kivehető vevő: előbbi fix, utóbbit viszont általában nem kapjuk meg csomagban a szemüveghez, cserébe majdnem olyat választunk, amilyet akarunk
  • páramentesítés: aki már repült nyáron, az tudja, hogy a szemüveg alatt eléggé durván be lehet izzadni, ami párásodással, az pedig végső soron „nem látással” jár. Ezt általában egy kis ventilátor segítségével oldják meg, amely felfele eltávolítja a nedvességet.
  • csatlakozók: A HD illetve Full HD szemüvegeken szokott lenni HDMI csatlakozó, ha esetleg filmet akarnánk vele nézni, illetve egyéb ki- és bemenetek, ha meg akarnánk osztani a képet vagy esetleg hangot is akarunk rögzíteni.
  • váltható képarány: az NTSC szabványnál láthattuk, hogy nem mindegy, hogy a digitális képpontra átszámolt felbontás mekkora lesz. A 16:9-es képarány elnyújtottabb képet eredményez, hiszen több oszlop esik ugyanannyi sor mellé. Van szemüveg, amelyik képes ezt váltogatni is.
  • betekintési szög: más néven FOV vagyis field of view, ez az a terület, amit átlátunk a szemüvegen keresztül. Nem egyezik a drón kameraképével, csak azt jelenti, hogy nekünk ekkora területen fogja a szemüveg a megjelenített képet „szétteríteni”. Általában a nagyobb a jobb.
  • egyéb funkciók: számtalan új okosságot kitaláltak a gyártók, de ez jellemzően vevőoldali technika, erről egy másik cikk keretein belül lesz majd szó. Ahol beépített vevőt alkalmaznak, jellemzően a kontraszt, fényerő és egyéb értékeket – például automata csatornakeresés – állítgathatjuk.

 

Felhozatal

A szemüveg felhozatala SOKKAL jobb a Banggoodnak, mint a Gearbestnek, de én például a Fatsharkomat egy harmadik oldalról vettem, akciósan. Azt nem szabad elfelejteni, hogy a GB EU Express szállítással is rendelkezik, ami vám és áfamentes, már pedig ezek a buflák dobozok nem nagyon jönnek át a vámon, szóval ezzel mindenki számoljon. Akit az alsókategóriás szemüvegek érdekelnek, ne hagyja ki a Vision Plus cikket, így könnyebb átlátni, miért kerülnek a lent felsorolt modellek többe.

img_0806.JPG

Számoljunk le a futottak még kategóriával, amit nem ajánlok megvételre, lévén sem a műszaki paramétereik, sem az árazásuk nem indokolja ezt, vagy egyszerűen csak nincs velük tapasztalat, ami tulajdonképpen visszakanyarodik oda, hogy senki nem vesz ilyet, mert sem a műszaki paramétereik…Szóval értitek. A lenti táblázatból azért kiolvasható a lényeg.

Szemüveg

Forma

Diversity

DVR

Felbont.

fresnel

Akku (mah)

Vevő

Pára

Ár (US)

BOSCAM GS909

doboz

IGEN

NEM

960x240

N/A

1250

32 CH

NEM

192

Vision 730S*

csík

NEM

IGEN

854x480

NEM

2000

40 CH

NEM

122

DST FPV01

doboz

NEM

N/A

800x480

N/A

1300

32 CH

NEM

112

GLAXXES G619*

csík

NEM

IGEN

854x480

NEM

2000

40 CH

NEM

138

FXT II

doboz

IGEN

IGEN

800x480

NEM

NEM

40 CH

NEM

130

*monocular, vagyis csak az egyik szemünkre vetít képet, elég vicces cucc

Térjünk át arra, ami igazán számításba jöhet, szintén táblázatos formában összefoglalva. Ezek jellemzően neves gyártók termékei – Skyzone, Eachine, Skyrc stb. – illetve viszonylag sok információ elérhető. Az ár ne tévesszen meg senkit, nem biztos, hogy a magasabb árcímkével rendelkező a jobb termék.

Szemüveg

Forma

Diversity

DVR

Felbont.

fresnel

Akku (mah)

Vevő

Pára

Ár (US)

Eachine EV100

csík

NEM

IGEN

720*540

IGEN

1000

72 CH

IGEN

110

Headplay

doboz

NEM

IGEN

1200*600

IGEN

NEM

40 CH

NEM

119

Skyzone GS500

doboz

IGEN

IGEN

800*480

N/A

NEM

48 CH

IGEN

130

Eachine Google II

doboz

IGEN

NEM

1920x1080

NEM

2200 külső

40 CH

NEM

130

Skyzone SJ-V01

doboz

IGEN

NEM

1280x800

IGEN

NEM

40 CH

IGEN

166

Skyrc

doboz

IGEN

NEM

1024x600

IGEN

NEM

40 CH

IGEN

170

Skyzone SJ-H01

doboz

IGEN

NEM

1960*1080

N/A

NEM

40 CH

NEM

176

Walkera Goggle 4

doboz

IGEN

NEM

800x480

N/A

1200

40 CH

NEM

197

 

ev100.PNG

Az Eachine EV100-at úgy harangozták be, mint egy Fatshark killer szemüveget, de mindenki nyugodjon meg, nem az. A fenti modell árában és linkjén nemcsak a terméket, de egy külső DVR modult is találtok, ugyanis alapból ilyet nem tartalmaz, ez nyomja fel az árat 100 dollár fölé. Ráadásul nem is diversitys, a két antenna ugyanis csak megtévesztés. Nem véletlen, hogy sokan pocsék vételt tapasztaltak, a botantennák pedig kifejezetten hitványak, szóval ez kapásból csere érett. A gond viszont nem is ez, hanem a szuper szűk FOV – 28 fok, és a széleken sokszor homályos lencse, hiszen egy szemüveg a jó kijelzőtől lesz igazán drága. Ettől még így is kb. 300 dollárral olcsóbb, mint egy Fatshark, ami nagyjából a negyede árban a híres szemüvegnek. A szemüveg 27.500 forintért vásárolható meg.

hdplay.PNG

A Headplay SE V2 nagyjából a semmiből robbant be az FPV szemcsik piacára, olyannyira, hogy például egy neves gyártó egyből le is másolta a formát, SKyzone SJ-H01 néven. A HP-nek egyetlen igazán nagy baja van, hogy létezik egy 10 dollárral drágább Skyzone GS500 nevű konkurens, ami mindent tud, amit a Headplay nem, ebben ugyanis nincs diversity és hűtés, míg a másikban van. Egyébként egy kellemes termék, nagy felbontással és kiváló vételi érzékenységgel. A szemüveg 30.000 forintért vásárolható meg.

 skyzone500.jpg

A Skyzone GS500-ról szinte mindent elmondtam a Headplay alatt, szinte tökéletes doboz szemcsi. DVR, diversity, hűtés, nagy felbontás, kényelmes az arcot védő szivacsréteg, ráadásul van egy front LCD panel, amin egy csomó adatot láthatunk, illetve egy része szabadon paraméterezhető. Egyetlen dolgot sajnálok, a fresnel lencse beállításának hiányát. Én személy szerint ezt a terméket venném meg a fenti felsorolásból, ráadásul a Skyzone nem egy noname márka, megbízhatóan hoz egy kellemes szintet szinte minden terméke kapcsán. A szemüveg 32.500 forintért vásárolható meg.

googleii_2.jpg

Az Eachine Google II egy régebbi darab, annak idején mindenki ettől ájult el, hogy „húúú” micsoda felbontás, meg „aztaaa” lehet HDMI porton keresztül filmet nézni rajta, ami egyébként igaz, csak alapvetően nem ezért a funkcióért vesszünk meg egy FPV szemüveget, bár az kétségtelen, hogy jó az ilyenekkel szimulátorozni. A másik felhasználási mód, ha a digitális bemeneten keresztül például egy DJI Phantomhoz kapcsolódunk vele. A gondom az, hogy ez is hatalmas és nincs benne hűtés, szóval nyáron izzasztó pillanatokat fog okozni. Sajnos a DVR és az állítható a fresnel lencse is kimaradt. Ettől még szimulátorozni biztosan király benne, csak szerintem a Skyzone GS500 jobb. A szemüveg 32.500 forintért vásárolható meg.

s_1.jpg

A Skyzone SJ-V01 formailag megegyezik a Headplay-jel, azt leszámítva, hogy ebben egy dupla vevős rendszer dolgozik. A készülék már nem egy mai darab, talán 2017 elején láttam róla először videót. Ez is kiváló vételi minőséggel rendelkezik, ahogy általában a Skyzone termékei. A kinézetet már említettem, akkumulátor ehhez sem jár, viszont olyan nagy, hogy belefér egy átlagos dioptriás szemüveg, ami sokaknak előny lehet. Ezen is van HDMI bemenet, ezzel is lehet szimulátorozni és filmet nézni. Szerintem ez is jó cucc, akinek a GS500 felbontása nem elég, de ebben sincs DVR.

s1.jpg

A Skyrc céget jellemzően kiváló akkumulátor töltőiről ismerjük, én is egy Skyrc Q200-at használok. Szemüvegben is elég nagyot gurítottak, és a minőségre valószínűleg nem lehet panasz. Meglehetősen könnyű, mindössze 308 gramm és elég sok funkciót vonultat fel – hűtés, diversity, képarány váltás 16:9 és 4:3 között, -, ráadásul hatalmas, 7 inch-es kijelzőt kapott. Leszámítva a DVR-t, szinte mindent tud. Sajnos még csak előrendelhető, szóval túl sok információ nem áll rendelkezésre.

sdd_3.jpg

Skyzone SJ-H01 a harmadik terméke a cégnek, látszik, hogy mennyire erősek ebben a szegmensben. Méretre kisebb, mint az SJ-V01, viszont sokkal nagyobb felbontással rendelkezik, vagyis kijavítja az egyetlen hibáját a testvérmodellnek: ezzel lehet normálisan szimulátorozni, bár azt nem értem, miért nagyobb a pixelszám 1920x1080-nál. Újdonság a 3D képesség, képes háromdimenziós képet emulálni, az viszont nagy hiba, hogy sem DVR sem páramentesítés nincs – erre panaszkodnak a fórumokban is - közel 180 dollárért, így szerintem ez egy túlárazott termék.

sdss.jpg

Eleinte a Walkera Goggle 4-et a futottak még kategóriába akartam tenni, ugyanis a tesztek alapján elképesztően nehéz és kényelmetlen szemüvegről van szó, ami még drága is. Érdekessége a head tracker funkció, vagyis ha fordítjuk a fejünket, akkor a kamera követi a mozgását. Soha nem láttam még ilyet élőben, versenydrónoknál nyilván nincs ilyen funkció, ellenben kameraplatformoknál nagyon érdekes lenne kipróbálni. Sajnos a többi paramétere már nem ilyen lenyűgöző, sem felbontásban, sem funkcióiban nem képes a konkurenciát követni, az üzemideje pedig valószínűleg csapnivaló a kis kapacitású, „beépített” akkumulátor miatt, ezt tetézi a jelentős túlárazottság.

 

Összegzés

A fenti válogatásból látható, hogy elég sok termék van a piacon ahhoz, hogy mindenki a saját szájíze szerint válogathasson. Én személy szerint a Skyzone GS500-at venném, mert ez árban még elég közel áll a 100 dollár alatti termékekhez, de mindent tud, amire szükségünk lehet, és ez az első olyan termék, ami dobozforma létére is rendelkezik hűtéssel.

A 160-170 dolláros darabokkal az a gond, hogy 50-100 dollárt hozzáadva egy szintet feljebb léphetünk, ahol már mindenféle menő Skyzone, Fatshark és Aomway csík szemüvegek kaphatóak, tehát aki tud még egy kis pénzt spórolni, annak érdemes körülnéznie a felső-közép kategóriában is. Ennek a képviselőiről a következő részben fogok beszámolni.

Ha tetszett a cikk, kérlek tisztelj meg azzal, hogy nyomsz a cikkre egy lájkot Facebookon, így látni fogom, hogy munkám nem hiábavaló. Annak is örülök, ha megosztod, így még több emberhez jutnak el az információk. Előre is köszönöm.

Címkék: cikkek