Vásár vasárnap - érdekes új termékek a netről - 33-34. hét

doubletake-noaddblubkgrd.jpgA mai karámban két hétnyi gépet fogtam össze, vagyis 6-an küzdenek majd a kegyeitekért. Ebből 5 versenygép, hiszen mindjárt vége a nyárnak, mikor repüljünk még néhány utolsót, ha nem most? Egy pedig egy ütős kamera platform, az Eachine műhelyéből. Az Eachine az elmúlt fél évben egyébként is iszonyatosan bekezdett, szerintem lassan annyi modelljük lesz, mint a JJRC-nek, akinek lassan több gépvariánsuk lesz, mint ahányan Ázsiában élnek.

Eachine Wizard X220:  az Eachine ezzel akar minket elvarázsolni és ez nem is teljesen reménytelen, elnézve a gépet és a paramétereit. A színe dögös, a váz jó (nem unibody, ha törik könnyen tudjuk cserélni a cuccokat), egyébkánt ránézésre az Eachine Falcon Pro 210-től örökölte. A motorjai a 2204 2300KV-s "alap" motorokat kapták, 3-4S akksikat is elviselő 20/25A-s ESC-kkel (ez nem a Falcon Fairycolor ESC-je, az biztos). Gyárilag 10 db Kingkong 5040 tribladdel érkezik, vagyis a gyártó is felmérte, hogy ez bizony fogyóeszköz egy olyan gépnél, aminek mindenki ki fogja nyomni a szemét. Teljes FPV szett, 700TVL kamerával, 5.8-as 200mw adóval, ami 48 csatornás (a race bandhez hozzácsaptak még egy sávot?). Sajna a vezérlő csak egy Naze 32 Rev 6, amivel elég sok gond volt, és mivel nem írták ide, hogy F3-mas chip, ezért ez még a régi lapka lesz. A csomagban töltő, 1500mAh 25C akkumulátor (kukába vele és valami normálisat helyette) és egy Flysky FS-I6 táv és egy IA6B vevő is található. A portokat végre oldalra kihozták, hogy lehessen konfigolni, illetve a motortartó bakok védik a motorokat is (amelyek állat lila színűek). Az RTF modellért 53 Mátyást kell leszurkolnunk a virtuális pénztárban.

Eachine Pioneer E350: kamera drón a javából. A motortávja már-már szokásos 350 mm-es Phantom sémát követi, na de sosem ez az érdekes, hanem a platform hardveres és szoftveres része. A motorok 2212 980KV-sak, szerintem ez egy kicsit gyors ide, illetve 9450-es önszorítós propellereket kapott, DJI stílusban. Nekem bejön a design, mint egy cápa, ellenben a motorok elég furán kiállnak a karokból, nem értem, miért nem tokozták be. Az akksi ebben a méretben szerintem indokolatlanul pici, csak 2200mAh, belenéznék az akkutartó részbe, hogy mivel lehetne ezt megtuningolni. Cserébe viszont nem okos akksi, tehetünk bele bármit, amit akarunk. A hasán 6 portot is felfedezhetünk 2 nyilván a gimbal táp+jel, 1 az USB kábel a programozáshoz, 2 pedig talán a kamera FPV része.

Ami a szoftveres funkciókat illeti, van One key return, Failsafe, Low voltage land, követés, GPS hold mód, magasságtartás, android rendszer (???Élőkép telóra???), illetve van egy DroidPlanner app, amivel útvonal repülést hajthatunk végre (bár a képen a szokásos kínai kisszék kisszék hóember jelek vannak).  

A távirányító kétféle lehet, van egy hagyományos, 8 csatornás, szerintem Flysky táv átbrandelve (bár eléggé el lett rondítva ahhoz, hogy felismerjem), illetve okos óráról is aktiválhatóak egyes funkciók. Ez utóbbit sem a Standard 58.000 Ft-os, sem a 915MHZ!-s FPV verzió 65.000 Ft-os ára nem tartalmazza. Ez utóbbi frekvencia használata egyébként Magyarországon, hobbycélra tiltott.

Eachine Racer 180 FPV: a néven ne lepődjünk meg, nem egy régi modellt akarok előcitálni, ez egy teljesen új dolog, ráadásul nem a naked kategóriából. A gép felvette szép új ruháját, tele aggatta magát karácsonyi izzókkal, a homlokára kapott egy rajtszámot és uzsgyi. Ezt általában annyira nem szoktuk szeretni, mert egyrészt ez az első dolog ami törik, másrészt bonyolítja a szerelést. Azért egy dolgot mindig lehet ilyenkor sejteni, valamilyen érzékeny technika lapul a testben, amit védeni és takarni kell, ugyanis ez egy TILTROTOROS GÉP. Ez azt jelenti, hogy a haladási irányba szervókkal képes elfordítani a karjait, ami egy igen érdekes technika, itt írtam róla egy cikkemben, érdemes elolvasni. A szervónak mindig megvan az a veszélye, hogy könnyen sérül, tehát ellenőrizzük le, hogy van-e megfelelő alkatrészellátás (ezt most hagyjuk figyelmen kívül, mert egy még meg sem jelent gépről van szó). 

Ami a gépben megbújó hardvert illeti, ez egy alapból 4S-re tervezett gép, 1000mah 4S akksival és triblade propellerekkel érkezik, illetve egy modern, aktív féket, Oneshot 125-öt támogató F3 chipet tartalmazó vezérlővel (Naze? nem írják). Motorok 2205 2350KV versenymotorok (engem egyébként a formája a Luminierre emlékeztet, de persze nem az). 350mW-s FPV adó, 1000 TVL kamera (ezt ne nyaljuk be, 800TVL-nél nem lehet többet átvinni). Ami érdekes, hogy a nettó tömege csak 400 gramm, tehát alig lesz a teljes gép 500 nál valamivel több. Ez persze még nem olyan kevés, lévén egy 180-as gépről van szó. Táv a szokásos Flysky Fs-i6, Eachinre átbrandelve. ESC-kről semmi információ nincs, kivéve hogy 20A áramot viselnek el, ez egyébként bosszantó, mert ekkora motornál, 4S-en, tribladdel én már nem lennék nyugodt. Az ár, köszönhetően a tiltmotor árdrágító hatásának 70.000 Ft. Megnéznék egyet élőben, mert ennyiért lutrira bevállalni nem merném.

Kingkong 210 sandwich: sajnos nem sok infó van még az új szendvics szerkezetű Kingkongról, találtam egy home videót, ezzel kell beérnetek. Az egyik új őrület a szendvics szerkezet, nagyon rövid távtartókkal építve, kis erőkarokat hagyva, mindent betokozni, ami sérülhet (azért a hőleadás jelenthet problémát, pl. az ESC-k esetében). Így kapunk egy csíkszerű testet, egy nagyon letisztult gépet, ami ráadásul elképesztően merev is. Ezt még be szokták burkolni valamilyen habszivacs szerű anyaggal, ami még az ütődések ellen is véd, hopsz kész a tökéletes tank:D Az akkumulátor, a kamera és az FPV adó kint marad (ez utóbbi kapott is egy kis lövegsapkát, mint ahogy a vonóhorogra is teszünk kettévágott teniszlabdát)

Beszéljünk most egy kicsit a hardverről. A motorok csak 1806-os 2-4S-t elviselni képes egységek, ehhez 12/20A Esc társul, 5040-es propellerekkel. Érdekes ugye? A Kingkong 210 GT ugyan ebben a méretben simán veri a szendvics verziót műszaki paraméterekben. 700 TVL kamera, 400mW adó, 40 csatornával. Érdekes módon gyárilag 4S 1300mAh akksival jön a gép, de az ESC-k miatt mindenkit óva intenék attól, hogy nagyon cserélgesse a propellereket nagyobbra vagy tribladre. Az a robbantott ábrán látszik, mennyire nincs hely a gépben (pl. F3 chiper mikro repülésvezérlő).

Gyanús, hogy ebből a hő nem nagyon fog távozni, ha elkezdjük gyilkolni, ezért is van viszonylagosan visszafogva a hardver teljesítménye (jobban mondva, bele sincs téve a durva hardver). A táv viszont új, ez már a Flysky érintőképernyős verziója, az FS-i6S, elvileg ez is tud 10 csatornát szoftver modolással, bár még nincs senkinek, akit ismerek, de mindenképpen ez az utódja az alap Flyskynak. A vevő FS-i6, szerintem ennél az AB jobb verzió, viszont ez is diversity antennás, ami mindig előny. A csomag szokás szerint tartalmaz még egy butább balanszer töltőt is, illetve elvileg van beépített low voltage buzzerje is. A baj csak az, hogy ezért a kiépítésért a Kingkong 85.000 Ft-ot kér, amit én erősen túlzónak érzem, különösen úgy, hogy a Kingkong 210 GT 64.000 Ft-ba kerül, távval együtt.

Ideafly Grashopper 210: végre a Gear Besttől is tudtam hozni valami érdekeset (nektek is feltűnt, hogy a Banggood mennyivel nagyobb cégnek néz ki? Mindig minden előbb van és sokkal több a választási lehetőség), nem is akármit, nem egy új Syma klónnal vagy valami régi cuccal rukkoltak elő, amiben van baromatrikus szenzor, hanem egy igen bika versenygéppel, a szöcskével (Fradi drukkereknek ismerős lehet a név, meg a 3:0:D). Kezdjük egy bődületes kamuval, amit egyébkén több forrásból is láttam már, különböző számokkal: végsebesség 230km/h, de olvastam már 295km/h-t is, reméljük jövőre nem lépik át a gépek a hangsebességet:P. A legmagasabb mért eredmény 195km/h volt, 6S-en, gondolom nem kell magyaráznom, hogy egy 4S gép miért nem mehet gyorsabban.

Na de vissza a géphez, ami a névből és a kinézetéből is kiderül, hogy a vázat úgy alakították ki, hogy egy szöcskét formázzon, ami lehet jó is (pl. diversity vevő a "fülek" miatt), de lehet rossz is, mert sok a fölös műanyag. A váz karbon, a vezérlő a modernebb F3-mas chip, ráadásul a 10DOF verzió, vagyis lesz benne magasságtartás,  2205-ös versenymotorok, brutális ESC (Flycolor, ezt használja az Eachine Falcon is) 30/40A, ezt lehet gyakorlatilag bármilyen 4S akksival és akár quadblade propellerrel is hajtani, ki fogja bírni, reméljük a motor és a PDB is. Ráadásul már a 390-es ESC chip van rajta, Blheli firmwarrel (vajon Multishotot támogatja-e?). A táv 10! csatornás, ami azért meglepő, mert ez egy átbrandelt Flysky FS-i6, vagyis a hekkelt firmwarrel érkezik. Gondolkodtam, hogy vajon erre miért is volt szükség, mert általában 6 csatorna is elég...A LED vicces, elvileg jelzi a gyorsulást, változó villogással (és színnel? Szerintem nem), bár nem tudom, hogy mikor és hogyan vált. A táska egyértelműen egy átbrandelt Eachine (ami vicces, mert az is egy átbrandelt valami), ahogy a töltő is. A kamera 700 TVL-t tud egy 200mW adóhoz társítva. A gép 328 gramm, ez meglehetősen könnyű, még a 210-es mérethez képest is és mivel a gyári 4S 1300mAh akkumulátor sanszos, hogy nincs 172 gramm, ezért a gép 500 alatt fog maradni, ami egy igen jó érték. Adnak hozzá egy CD-t is, ez gondolom a kapcsolódáshoz szükséges szoftvert tartalmazza (nem CF-fut rajta?). Ez nagyjából most a csúcstechnika, aminek meg is kérik az árát: előrendelve 82.000 Ft.

Ocday Razer F210: Az Ocday egy összelegózott valami (mondjuk melyik nem az ebben a műfajban), merítettek egy nagyot az alkatrészekből és hopp, kiesett egy Kingkong váz, egy Naze 32 V6 vezérlő, egy 2205-2300KV motor (lassan ez lesz az általános, nem is a 2204), ami szerintem egy átbrandelt Emax, egy 20A ESC (peak vajon mennyi?), kapott egy csapott bullnoset, meg az egyéb szokásos dolgokat (pl. Flysky táv) és nagyjából ennyi.

Amiért a gép érdekes, az az OSD, vagyis a telemetria, ami még mindig nem szokványos kiegészítője a versenygépeknek. Nem akarom a dolgot túlragozni, mert annyira a gép nem érdekes, ellenben az ára elég jó egy RTF csomaghoz képest (és ugye tudjuk, hogy ez mindig megy lejjebb), csupán 43.000 Ft, ami szerintem jelenleg egy megfontolandó ajánlat. Egy poén a végére, a szóróanyagra ez van írva: "The style of king" vagyis a király stílusa, szerintem ezt elrontották a srácok...

Címkék: racer, drone, vv, drón, VV, eachine