Marciart filmkuckója - Budaörsi víztorony

viztorony.PNGÚjabb repülésen vagyunk túl, ahol személyesen is jelen voltam, mert érdekelt, hogy hogyan készülnek ezek a remek videók. A mostani „tesztalany” a Budaörsi víztorony volt, és ehhez a Hungarocontrol Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.-nél lejelentett repülési engedély vettünk igénybe, aminek majd később lesz jelentősége. Csináltam néhány képet arról is, hogy mit látnánk drón nélkül, az utcáról, és elég grandiózus a különbség.

A helyszín a már említett víztorony, aminek a területére kértünk repülési engedélyt és természetesen biztosítással is rendelkezünk, tehát teljesen legálisan repültünk az adott területen. A légteret szabályszerűen aktiváltuk a kezdetkor és deaktiváltuk a repülés végeztével. Az éppen kiadott engedélyeket mindenki ellenőrizheti az alábbi oldalon, nekünk három napon keresztül, 3 órára volt légtérfoglalásunk, vagyis a tevékenységünket teljesen legálisan végeztük.

Mit gondoltok, vajon üres volt a légterünk, vagy esetleg megsértette valaki? Nem kell tovább gondolkodnotok, nagyjából 30 darab, különböző légi jármű repült át az 1500 lábig igényelt területen, volt olyan, amelyik a nagyjából 35 méter magas víztorony fölött repült el 20-30 méterrel. Ha fordítva történt volna, akkor tuti, hogy benne lenne egy csomó híradásban, hogy a csúnya drón veszélyeztetett másokat.

Visszakanyarodva a helyszínre, a használt drón egy Phantom 4 Pro+ volt néhány plusz akkumulátorral kiegészítve, illetve kivittem az Emax Nighthawk Pro 280-at és a WLtoys A959 távirányítós autót is. Lőttem néhány képet a felhozatalról, amit a bekezdés felett láthattok.

A videót, illetve a mintaképeket pedig szokás szerint a bejegyzés végén tekinthetitek meg, amelyek ismét csodásak lettek. Nemcsak a víztorony, de a Memento park is lefilmezésre került, ez utóbbi a régi szocialista rendszer szobrait tömörítő múzeum, amely egyébként az útról is látható. A Phantom persze nemcsak videókat, hanem képeket is készített, így ezeket is megnézhetitek. Minta gyanánt betettem néhányat, aki szeretné az összest megtekinteni, az az alábbi linken elérheti őket.

Aki szeretné felvenni az alkotóval a kapcsolatot, annak az alábbi lehetőség áll rendelkezésre:

Név: Csepregi-Horváth Márton
E-mail: E-mail: marciart75kukacgmailpontcom