Eachine Falcon 250 teszt - Az ördög jobb és bal keze

www.jpgHa emlékeztek még a kb. 4-5 hónappal ezelőtt írt "Kell egy Nighthawk pótlék" cikkemre, akkor azt is láthatjátok, hogy nagyot változott azóta a világ. A Nighthawk pótlék egy Eachine Falcon 250-es lett, sőt úgy kéne fogalmaznom, hogy az Eachine pótlék lett a Nighthawk. És ebben a pillanatban realizálódott bennem, hogy a Lévai Nagylexikon sorozatot is megszégyenítő hosszúságban tudnám szidni és dicsérni az Eachine Falcon 250-et, amely a blogomat olvasók tömeges szomjan halását eredményezné. Tehát röviden, angolos eleganciával, a Too Long Didn't Read (TL;DR): Az Eachine Falcon 250 egy inverz Nighthawk, előbbiből az RTF verziót, utóbbiból az ARF verziót kell venni. Akit pedig az is érdekel, miért, az nyomja meg a tovább gombot.

Vissza a kályhához, a Nighthawkhoz kerestem olcsó alternatívát, mert hogy az Emax gép drága, ne törjük már szét, szóval legyen egy gyakorló, egy apród gép, amit lehet zúzni. Egy dologgal nem számoltam, hogy menet közben kinövöm a Nighthawk teljesítményét és a 12/15A-s ESC miatt ezt olyan nagyon nem is érdemes feszegetni, vagyis lefokozódott másodlagos, gyakorló géppé. Ebben az is közre játszott, hogy az iszonyatosan sok hely, ami a gépben rendelkezésre áll, nagyon jól felhasználható arra, hogy 1500-2200mAh között mindenféle akkumulátort rátegyünk, vagyis tökéletes bárki számára gyakorlásra, ráadásul 4S akksival 5045-ös propellerel még pont nem ég le. Nem boncolgatnám tovább, akit érdekel olvassa el az "Emax Nighthawk Pro 280 - mélységi tesztet". Na ennek nagyon sok tekintetben totálisan ellentéte az Eachine Falcon 250, amit, - egy rossz következtetés eredményeképpen - már ARF verzióban rendeltem meg, hiszen az Emaxhoz már úgy is van egy távom, ugyan minek az RTF verzió. Aki nem akar Trónok Harca sorozatban többször bemutatott kínlódáson átesni, az NE TEGYEN ilyet.

AMIT UTÁLTAM BENNE :-(

És akkor most megkezdem a végeláthatatlan áradatként hömpölygő különbségek leírását, ami a két gépet illeti (egyben összehasonlítva is azt). A Falconnál szempont volt, hogy ERŐSEBB legyen, mint a Nighthawk. Ehhez két dolog kell, magasabb cellaszámú/feszültségű akkumulátor és egy ESC+motor páros, ami ezt kibírja. Nos jelentem, ez így is van, a Flycolor 20/30A ESC-k a jelenlegi motorokat maximálisan ki tudják szolgálni. Még nem repültem 5045x3-mal 4 cellán, de a sima 5045-öt röhögve elviszik. Így a gép sokkal erősebb is, mint a Nighthawk. 

A gyári akkumulátor azonban csak 1500mAh 35C 3S, de még így is érezhető a differencia. Ennek az oka a súly és a méretkülönbségben keresendő, ugyanis nagyon érződik a levegőben hogy az Emax Nighthawk Pro 280 lomha az Eachinhez képest. Ez utóbbi sokkal kompaktabb és agilisabban is reagál a gázadásokra, bár ebben a szoftverezés is szerepet játszhat. A súlya viszont biztosan kisebb [elfelejtettem a gépeket megmérni, de becs szó, meg fogom tenni:D] ráadásul mivel kisebb akksit szánnak rá gyárilag (1500mAh körülieket érdemes megcélozni), ezért ott is lesz egy kis súly nyereségünk. Ez összességében 10-15%-os súlyelőnyt fog biztosítani az Eachinnek, ami nagyon érezhető a levegőben.

A propellerek gyakorlatilag ugyan olyanok, mind a két gép esetében, az Eachinre is rámegy a 6-os prop, de majdnem belever a vázba, repültem 6040-esel, nem éreztem erősebbnek, mint az 5045-össel, viszont nagyon idegesítő, surrogó-fütyülő hangot hallat a váz közelsége, ezért nem erőltetettem tovább. Aki nagy teljesítményt akar kivenni belőle, az repüljön 4S 5045x3-mal, ez több mint elegendő mindenre.

Ha már a vázról volt szó, ennyire még soha nem utáltam egyetlen gépemnél sem (pedig volt / van néhány). Az MJX X600 állandóan széttörő vázát is sztoikus nyugalommal cserélgettem, amikor széttört, mint ahogy az állandóan letérdelő motorokat is. Ellenben az Eachine Falcon 250 esetében a dühroham nem egyszer kerülgetett, amikor újra és újra szét kellett szednem valami banális baromság (pl. egy rohadt csatorna felcserélése miatt, ami egy kattintás szoftveresen) okán. Lényegében az összes probléma forrása maga a váz és itt egyáltalán nem a minőségre vagy a törékenységre gondolok, mert se nem törik, se nem gagyi, DE. Aki ezt a vázat tervezte, annak a családját gondolatban többször hidegre tettem vagy olyan ősi szakmát javasoltam a női felmenőinek, amelyet önszántukból valószínűleg nem választottak volna.

 A vázat iszonyatosan bután tervezték meg, gyakorlatilag szerelhetetlen és értelmetlenül túlzsúfolt. A szokásos alul felül karbon lapot és az alumínium távtartókat kiegészítették egy-egy oldalt végigfutó karbonlappal, illetve a gép hátsó traktusát is egy karbonlap zárja le, amire fel van fogatva maga az FPV adó, mindezt pedig az alsó-felső karbon elem kellene hogy a helyén tartsa. Addig nincs is gond, amíg szét nem szedjük, viszont amikor utána össze akarjuk rakni, akkor lehet szenvedni, mert a három karbon lapot egyszerre kéne visszapattintani a helyére. Ez azért mókás ugye, mert minden oldalon alul és felül ha jól emlékszem 4-4 pöcköt kell bepattintani a helyére, plusz a hátlapot. Ha ezt nagy nehezen sikerült a helyére szenvednünk, akkor miközben egyik kezünkkel lenyomjuk a felső lapot, be kéne csavaroznunk azt a 2x 5 db imbusz csavart + 2 db kereszthornyosat (pl. ezt is ki találta ki, hogy különböző legyen, mint a többi? És nem csak itt, a motortartó bakon is más) ami a vázat tartja. Nem egyszer jártam úgy, hogy összeraktam a gépet és a végén vettem észre, hogy egy szem kiugrott az oldalon, lehetett újra szétszedni...

Persze minek szedted szét te hülye? Horkannak most fel sokan, csak az a nagy helyzet, hogy ha hozzá akarsz férni a vezérlőhöz, akkor bizony minden alkalommal szét kell, ugyanis sikerült olyan okosan felfogatni a CC3D-t, hogy az USB portja hátrafele áll, így takarja a többi hardverelem vagyis nem lehet konfigurálni. Nagy gratula annak, aki ezt így nem tervezte meg. Persze el lehetne fordítani, de akkor meg az oldallap akadályozza a hozzáférést. Az hogy amit most írtam, mennyire nem csak hepciáskodás, azt jól mutatja, hogy inkább elmentem a boltba és vettem egy 10CM hosszúságú USB kábelt és kivezettem a gép aljára és ott felfogattam, csak hogy ne kelljen többet szétszedni a vázat. Ez egyébként nem olyan egyszerű, mint így leírva, ugyanis a kábelnek útban van az FPV adó.

Az FPV adó elhelyezése is megér egy misét, ugyanis pont blokkolja az USB porthoz való hozzáférést. A "felfogatás" ( a ragasztós taknyolást azért elég nagy jóindulattal lehet "felfogatásnak" nevezni) persze emiatt le fog jönni és így el fog fordulni a hátsó karbon lapon, amit egy hatszögletű anyacsavar tartana a helyén, ezt viszont az alumínium távtartók miatt nem tudod meghúzni sima francia kulccsal, mert nem fér oda. Marad a racsnis csőkulcs, ha belefér az RP-SMA csatlakozó a kulcs fejébe. Vagyis lehet újra szétszedni a gépet és meghúzni magán a hátlapon. Én ezt nem tettem meg, emiatt állandóan eldőlt a keményebb fordulóknál az antenna, amibe így belevernek a propellerek, ami ettől természetesen szétreped. Az FPV antenna gyárilag L alakú csatlakozót kapott, mekkora ötlet nem? Így legalább el tud dőlni. Nem tudom ennek mi az oka, gondolom design, de ha simán egyenes lenne, túllógna a propellerek rádiuszán, nem dőlne el és nem is sérülne meg (a gyári ment a kukába és kapott egy normális Aomway antenna párt). Ehhez persze kellett volna kb. 3 percig gondolkodni, de ha az összes fenti problémát összeszámolom, akkor sem tenne ki az agytorna 15 percnél többet.

Aztán kinek volt az a remek ötlete, hogy az FPV adót ne lehessen ki és bekapcsolni? (ha valakinek erről lenne információja, hogy HOL LEHET KI-BE kapcsolni az írja meg, mert én nem találtam ilyet). Gyárilag persze az ARF modelleket mindenki a konfigurálással kezdi, mert hogy a gép röpképtelen, na ilyenkor az adó folyamatosan sugároz és fűti szét magát. Igen, meg kellene nézni, mit írnak a gépkönyvben, mert a gyártó sem hülye. Mondtam már, hogy manual EGYÁLTALÁN NINCS? Szóval aki nem tudja, hogy egyből fel kell tenni az antennát, annak I.J., mert információt, na azt nem fog találni a dobozban. Bezzeg van a gép oldalán a LED-ek ki és bekapcsolásához külön kis kapcsoló, mert az aztán olyan rohadt fontos, az FPV adó meg nem...

AZ FPV adó egyébként igen hitvány. Kb. 3 csatornán ad, össze-vissza, zavarva a többi sávot. Ez elég nagy gondot tud okozni, ha melletted más is akar repülni, ugyanis nagyjából mindenkit zavar. Ezt azzal lehet orvosolni, hogy kicseréljük az adót egy R bandes darabra (verseny sávos adó, ahol a sávok távol esnek egymástól), ugyanis szerintem ezzel az adóval nem érdemes küzdeni, már csak azért sem, mert kikapcsolni nem lehet.

A leszálló lábakra fogadásokat kötöttünk, hogy vajon mikor fognak letörni. Nekem asszem két feltöltési ciklust (ez 2x9 akku) bírtak ki, aztán egy erősebb leszállásnál 2 egyszerűen letört (azóta a másik kettő is). Hogy mindenki tudja értelmezni, ez miért is történik, képzeljünk el egy pengevékony, mégis erős, karbonháromszöget, ami nyeklik-nyaklik jobbra-balra, ugyanis nem csavarral van felfogatva, csak úgy ott van, valahogy a lábon. Ez nem csak azért jó, mert remekül el lehet veszteni, hanem, mert egy erős ütés esetén mint az ács vésője a kart is eltörheti. Mivel a gép vázának középső része iszonyatosan túlzsúfolt, a karokra kerültek az ESC-k és a ledek. Ha törik a kar, jó eséllyel mennek az alkatrészek a kukába (igazából nem, azóta kipróbáltam:D). Szóval maradjunk annyiban, hogy ennek gépnek nincs leszállólába, én mindig a saját táskájáról szállok fel, így a probléma megoldva, amíg le nem esünk valahol és oda nem verjük az alját.p1270724.JPG

Az FPV kameránál láttam már jobbat, pl. az Emax és a Lantian kamerák sokkal tisztábbak, ahogy a Foxeer és a Runcam is. A gond igazából a felfogatással van, ugyanis a gyárilag állítható felfogatógyűrű egyszerűen túl laza, szóval mindenki húzza meg (természetesen a csavar 1-es imbusz, nem kettes, nehogy egyforma legyen:D), mielőtt kimegy repülni, ha nem akarja kihányni a belét a folyamatos remegéstől (mert a kamera egy Runcam / Mobius damper platformra kapcsolódik, nem fixen van ). Az is mókás, amikor menet közben mondjuk 15 fokról 30-ra lendül át, emiatt sokkal durvábban kell repülni a géppel.

Az XT-60-as betáp forrasztása már az elején elengedett. Eleinte azt hittem, csak az akkumulátor csatlakozó kontaktos, de amikor kinyitottam a testet, láttam hogy a negatív ág teljesen levált a PDB-ről. Egyetlen esés, rángatás vagy hasonló nem volt addig, szóval ezen eléggé megrökönyödtem. Visszaforrasztottam a helyére és azóta bírja, na de az, hogy 1 hét alatt elengedte magát nem durva egy kicsit, anélkül hogy komolyabb ütést kapott volna? Szerintem de. Ezt más gépnél nem tapasztaltam, de azért érdemes átnézni a forrasztásokat (különösen, hogy simán rövidzárba tehettem volna vele az akkut és akkor most egy lángoló roncs felett írnám ezt a cikket).

Nagyjából ezek voltak a fő problémáim, de mindenekelőtt a hozzáállás, amivel a gép készült, a totális odafigyelés hiánya, amivel a hibák 90%-ka elkerülhető lett volna. Nem mondom, hogy pl. az XK Detect X380-C-m kézikönyve egy Oxfordi szótár tökéletességéhez konvergál, de ma már a fókák is nyomják a Spitzbergákon a basic englist, akkor legyen már egy gyártóban annyi igényesség, hogy egy 3 oldalas kézikönyvet beletesz a dobozba. A vezérlő 90 fokkal való elfordítása és az oldalfalon egy lyuk vágása nagy feladat lett volna? Nyilván nem, csak ha valamit beleszarok mentalitással raknak össze, akkor ilyenek jönnek ki belőle. 

A Banggood mentségére legyen mondva (ugyanis az Eachine az ő márkájuk), az Eachine Falcon 210-en rájöttek arra, amit feljebb fejtegettem és szépen kirendeztek minden fontosan olyan helyre, ahol elérhető és hozzáférhető, tehát a helyzet javuló tendenciát mutat, de ettől még a Falcon 250-es tulajdonosokat semmi nem fogja megvédeni az agyérgörcstől.

AMIT IMÁDTAM BENNE :-)

A teljesítménye azért ott van a szeren, különösen a Nighthawkhoz képest. Persze a váz egy igazi versenygéphez  képest (ami 3x ennyibe kerül) nehéz, de a motorok finoman járnak. Ezek gyakorlatilag a standard 2204 2300KV motorok, Eachine logóval, de a verebek azt csipogták, hogy igazából ez a motor a Kingkonggokkal együtt az Emaxnál készül, az pedig még barátok között is jó ómen. Gyanítom, hogy a jelölésen kívül nincsen más különbség, ennek megfelelően szépen, egyenletesen járnak. A saját tömeghez képest meglehetősen mozgékony, amíg 50xx-es propellert használunk. Gyárilag ha jól emlékszem 5046-osokat kapunk hozzá, amelyekkel a gép kellően erős.

Itt jegyezném meg azt a furcsaságot, hogy a motortengelyre nem mentek rá először a Kingkong propellerek, amiket a Nighthawkon alapból használok. Ez azért érdekes, mert amikor először kivettem a gépet reptetni, ott volt egy másik Eachine Falcon 250 is, amin viszont Kingkong propellerek voltak. Megkérdeztem, hogy ő hogyan rakta fel a propokat? Azt mondta, hogy megreszelte a motortengelyeket:D, szóval a mikron pontosság fogalmát a készítők nem nagyon ismerték. Gondoltam, nem adom fel, azért is rányomom a motorra a Kingkong 5045-öket, ami egy másik szettel (Jasonnal elcserélt szürke színűekkel) meg is történt, de ezzel a gép csúnyán húzott oldalra és repülhetetlen volt. Ezt a jelenséget már a Nighthawknál is tapasztaltam, csak ott pont fordítva, a Gemfan propellerek miatt húzott félre a gép.

Aztán felettem a gyári propellereket és szépen felcuppantak gond nélkül. Mikor hazajöttem, előszedtem a Gemfan propellereket, azok is tökéletesen illettek a motortengelyre. Egy tanulsága van a történetnek, a propellergyártók fröccsöntő üzemei nem a pontosságukról híresek vagyis nem a motort kell hibáztatni, hanem a propellert. Amennyiben ilyet tapasztalunk, váltsunk át másik gyártó termékeire, nekem ez megoldotta a gondokat.

Amit nagyon szerettem még, azok a fények. Az örvendetes, hogy a bal oldalra kihelyezett kapcsolóval lehet kapcsolni ki és be (bár az FPV fontosabb lenne), de ezen kívül nagyon jól is látszanak, ez azért jelentősen segíti az orientációt. Ami azért már annyira nem profi, hogy a karok alján gyakorlatilag fedetlen forrasztásokkal van felrakva a ledsor, szóval a vizes fű lehet, hogy nem lesz nagy barátunk. Én kikapcsoltam őket, mert nappal nem segítenek, viszont éjszaka meg olyan sokat nem repülünk, hogy segítségünkre legyen (egyébként szürkületben baromira jól néz ki).

A Flycolor ESC-k remekek, önmagában az örvendetes, hogy 20/30A-t elviselnek. Amennyiben ezek az értékek igazak (sajnos nincs tesztpadom, hogy megmérjem), akkor ezzel lenyomják a híres FTW LittleBee 20A ESC-ket. Ez egyben azt is jelenti, hogy 3 ágú 5045-ös propellerekkel és 4S akkumulátorokkal simán repülhetünk, amitől a gép igen csak brutális lesz. Én nem nagyon emlékszem 50.000 Ft alatti gépre, ami ezt tudta volna gyárilag vagyis aki a teljesítmény miatt venné meg, az nem fog csalódni. A másik dolog, hogy a Flycolor ESC-k összesen 7 grammot nyomnak, szóval egyből vettem még 4 darabot, jó lesz majd a Tricopter programhoz:D és még tartalékban is marad. Arra figyeljetek, hogy mások is rájöttek arra, amire én, ezért előfordul, hogy nincsen egyik Banggood raktárban sem.

Kart sikerült eltörnöm, mikor átálltam 4S akkumulátorokra. Ezen annyira nem vagyok meglepve, mert egyszerűen annyira brutálisan erős lett a gép, hogy egyelőre nem tudom kontrollálni. Szabad szemes reptetésnél (LOS) a gép olyan gyorsan elfordul a levegőben, hogy újra kell tanulnom mindent, amit eddig gondoltam a repülésről. Mi több, most már kellő ereje van ahhoz is, hogy megfogja esés közben a gépet, ezért az ember folyamatosan vágyat érez arra, hogy átforduljon a tengelye körül, lehetőleg minél többször. Ez persze óhatatlanul az orientáció elvesztésével és esésekkel jár, ezért nem tudom a gépet kárhoztatni azért, mert eltört a karja. Mentségére legyen mondva, hogy úgy nézem, a led és az ESC is megúszta. A kar a tövénél adta meg magát, hiába amit négy csavar tart, az biztosan nem fog mozdulni, maximum törni. Mivel a karok nevetségesen olcsók - 1 pár Eachine Falcon kar valami 5-6 dollár - gyorsan rendeltem 4 darabot, gondolván a jövőre is.

Bár ez nem tartós teszt, ezért olyan túl sok tapasztalatom a vázzal nincsen. Elég erősnek tűnik, különösen az oldalmerevítésekkel együtt, tehát nem hinném, hogy nagyon szét akarna hullni. A karbon oldallapok egy dologra biztosan jók, nem a távtartók terhelődnek, a gép szépen ki tudja rugózni az ütéseket. A kamera tartó viszont egy nagyobb ütéstől egyből elállítódik, de legalább nem szakad ki, mint az Emax Nighthawk Pro 280 esetében, szépen utána állítunk egy csavarhúzóval és kész. A gép alja teljesen burkolt és a PDB-vel készít szendvics szerkezetet, ez kellően masszívnak tűnik, illetve a lelazuló csavarokat is a helyén tartja, szerintem ez egy jó megoldás lesz hosszabb távon is. Strukturális értelemben véve a váz jó, csak szerelni utáltam.

A motortiltes megoldás meglepett, ugyanis az Emaxon nem használtam. Kifejezetten kellemes, hogy ha a gép egy picit magától előre kúszik, ez segíti az FPV-zést is. Könnyű megszokni, igaz így lebegni nem lehet vele (vagy legalább is nem olyan könnyű, mint a nem motortiltes gépeknél), de nem is éreztem soha késztetést erre egy versenygép esetében. Nem kamera platform ez, akkor meg minek? Ellenben a kúszás sok esetben segít, pl. az FPV első szabályát - "Csak előre haladj kisfiam" - teljesen jól kikényszeríti.

Van hozzá táska, ráadásul szinte minden belefér. Ezt grátiszba kapjuk a géphez, szerintem ez egy nagyon jó ötlet. A táska minősége azért nem veri a Samsoniteot, de belefér minden. Szedjük ki belőle a sok felesleget (akksi tartó, 220-as villásdugó átalakító) és tömjük tele akkumulátorral a lukakat. A felső álcahálós részbe pedig mehetnek a propok és a szerszámok. Kár hogy vállpántja nincsen, az lenne az igazi, de így sem rossz, hogy nem nylon szatyorban kell cipelni a dolgokat.

EGYÉB ÉSZREVÉTELEK

A vezérlőn nem volt semmi, ezért flashelni kellett rá egy "oprendszert". Mivel mindenhol ment a sírás, hogy jaj de nem jó a CC3D Cleanflighttal, ezért az Openpilot utódját, a Librepilotot raktam fel rá. Nos, ez nem volt különösebben bonyolult, na de a beállítás, édes istenem. A Librepilot iszonyatosan széleskörűen paraméterezhető, ennek megfelelően nagyon bonyolult is tud lenni, ha az ember belemegy a részletekbe. Szerencsére van varázslója (bár én nem használtam), amit ilyen next-next-finish jelleggel végig lehet nyomkodni, ez sokat egyszerűsít a dolgokon. Hozzá kell tennem, hogy az alap dolgokon kívül nem állítgattam halálra a gépet, a PID-ekhez sem nyúltam, csak a rateket állítottam magasabbra. Mindenesetre a szoftver junkiek imádni fogják, de kezdők nem feltétlenül boldogulnak majd vele.

A repülés közben azért voltak gondjaim, pl. most éppen balra valamiért jobban fordul, mint jobbra, nem tudom, ez miért van, ha akar vele valaki próbálkozni, akkor hajrá, közzéteszem a mostani beállításokat, képek formájában. Lényeges, hogy ez nem a gép hibája, én állítgattam el valamit. FONTOS, hogy elég agresszívre van állítva a gép, tehát mindenki csak saját felelősségére használja a lenti értékeket, mert elég csúnyán össze lehet vele törni a gépet (hopp bocs, mégse, nem bootol USB-ről, ugyanis mi történt? Lecsúszott a vezérlőről az USB kábel, ezért ÉPPEN nem működik és szét kéne szedni, de ezt majd csak a karcserével teszem meg, szóvak majd nézzetek vissza).

ÖSSZEFOGLALÓ

Ami az Eachine Falcon 250-et megmételyezi, az elsődlegesen a trehány tervezés. Ez a probléma azonban majdnem teljesen kiküszöbölhető, ha megvesszük az RTF verziót. Az RTF-ben ráadásul van egy 6 csatornás táv - egy Flysky FS-i6 -, amin van vagy 4 AUX kapcsoló és fel lehet húzni 10 csatornára, vagyis maximálisan megéri az árát, tehát jó vételt csinálunk. Ezzel eliminálhatunk egy tonnányi problémát:

  • nem kell szétszedni a vázat a szereléshez
  • a vevőt elhelyezik helyettünk
  • össze lesz párosítva a távval
  • nem kell csesztetnünk az FC-t, ha nem akarjuk
  • nem kell nekünk feltenni az Openpilot/Librepilot programot
  • nem kell beállítanunk az Openpilot/Librepilot programot

A kameratartó műanyag meghúzásával a kamera sem fog saját életet élni, ez 2 perc, ezt is tegyük meg. Ezzel már is +30%-ot hozzáadtunk a gép használhatóságához egy 100%-os képzeletbeli számlán. 

Ami mellett viszont nem tudok elmenni szó nélkül, az FPV lánc elemeinek hitvány minősége. L alakú csatlakozós gomba antenna, kuka, kamera tartó, meghúzni, FPV adó, csere, a kamera mondjuk hogy elmegy (szóval a jobbaknak kuka, kispénzűeknek meg ökölbe szorított talp). Ha ezekből a jobb minőségű lenne a gépben, azt mondanám, tökéletes az RTF modell. Vagyis a konklúzió: VEGYÜNK RTF MODELLT ÉS KÖSSÜNK AZ FPV TERÉN KOMPROMISSZUMOT. Ezért kapunk egy nagyon erős, szépen repülő modellt, viszonylag akacsony árért, amiben van egy jó, 10 csatornára felbővíthető táv.

Aki viszont szenvedni akar, az vegyen ARF-et, mint én. Annyit nyer vele, hogy a saját távját és a saját adóját használhatja, cserébe kínlódhat a fenti pontokkal, amikkel az ARF-nél nem kell.

KONKURENCIA, FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK

A gépet direkt nem osztályoztam le a szokott módon, majd fél év múlva a tartós teszt keretében, de azért a konkurenciáról ejtenék néhány szót. Itt ez most nem szó szoros értelmében vett konkurencia, mivel nem fogom betartani a méretre vonatkozó korlátozásokat, ezért a körül-belüli ár - 30-70.000 Ft - és méret - 200-280 mm - lesznek a halmaz elemei:

  • Emax Nighthawk Pro 280: nagyobb, nehezebb, jobb minőségű, sokkal átgondoltabb
  • Emax Nighthawk Pro 200: sokkal drágább, nem teljes, sokkal kisebb, szintén nagyon jó minőségű, red bottom motorokkal kifejezetten durva, cserébe vastagon fog a ceruza
  • Kingkong 210 GT: erősebb és drágább, nincs belőle ARF, csak RTF, de kétféle vezérlő is választható
  • Kingkong 210 MM: A Kingkong GT kistestvére, kisebb és kb. ugyan olyan erős, mint a Falcon 250, árban is hasonló. Csak RTF-ben van
  • Eachine Falcon 210:
  • Eachine Racer 250: sokkal olcsóbb, mint a Falcon, cserébe műanyag, könnyen törő karok, csak 12A esc, gyengébb, 3S-re tervezve. ARF, RTF és RTF+FPV modell is van
  • Walkera Runner 250: elvileg létezik belőle 50.000 Ft körüli modell, gyakorlatilag viszont nincs ilyen. Rossz tervezés, széthulló váz, gyenge motorok, csavarodó test és még sok más gyermekbetegség, speckó vezérlő, csúfos bukás lett
  • Diatone Tyrant: árban hasonló, méretben kisebb, erőben egyező modell, jobb vázzal, de rosszabb vezérlővel (Naze 32 rev 6)

A többi ilyen méretű modell vagy drágább vagy más tulajdonságai miatt nem összehasonlítható az Eachinnel.

PRO TIPPEK EACHINE FALCON 250 TULAJDONOSOKNAK

  • ha ARF verziót vettél, szerezz hozzá egy 10 cm-es micro usb to usb kábelt és gyorsszorítózd fel a hasára, hogy ne kelljen konfigurálás miatt szétszedned
  • bár általában a Kingkong a király, most nekem még is a Gemfannel repült jól, a másik propellerrel oldalra húzott
  • 4S akksinál tegyél gép felső lemezére és az akkumulátorra is velcrot, különben a brutális erő leszedi az akksit, de az esés-kelés mindenképpen
  • vegyünk hozzá valami nagyobb C értékű akksit, mert hosszabb távon az 1500mAh 3S 35C akksi nem lesz elég, a gép kiveszi belőle amit ki kell. Én Infinity Graphene 1500 4S 70C-vel repülök, de Gearbesten olcsóért adják a Dinogy1500 4S 65C-t is