Quadkopter blog


2016.okt.05.
Írta: Jackal_ 2 komment

Építsünk együtt I. /videóblog 9. adás/ - a váz és a PDB

24291-main.jpgVolt itthon egy tonnányi alkatrészem és úgy gondoltam, jó lenne belőle összedobni valamit, ezért az egyik este, amikor szakadt az eső és fújt a szél, elkezdtem feldobálni őket egy vázra, unalmamban. Aztán beugrott, hogy mi lenne ha közben el is magyaráznám, hogy mit és miért csináltam, akkor még hasznossági faktora is lenne. Aztán eszembe jutott, hogy mi lenne, ha hibákat is elrejtenék a gépben (a kommetmezőben jöhetnek az ötletek), amit később ki lehet javítani, illetve a gépet is lehetne fejleszteni, szépen kifuttatva a témakört egy működő kopterre. Ez lett belőle, alant olvashatjátok.

Tovább

Eachine Falcon 250 teszt - Az ördög jobb és bal keze

www.jpgHa emlékeztek még a kb. 4-5 hónappal ezelőtt írt "Kell egy Nighthawk pótlék" cikkemre, akkor azt is láthatjátok, hogy nagyot változott azóta a világ. A Nighthawk pótlék egy Eachine Falcon 250-es lett, sőt úgy kéne fogalmaznom, hogy az Eachine pótlék lett a Nighthawk. És ebben a pillanatban realizálódott bennem, hogy a Lévai Nagylexikon sorozatot is megszégyenítő hosszúságban tudnám szidni és dicsérni az Eachine Falcon 250-et, amely a blogomat olvasók tömeges szomjan halását eredményezné. Tehát röviden, angolos eleganciával, a Too Long Didn't Read (TL;DR): Az Eachine Falcon 250 egy inverz Nighthawk, előbbiből az RTF verziót, utóbbiból az ARF verziót kell venni. Akit pedig az is érdekel, miért, az nyomja meg a tovább gombot.

Tovább

Vásár vasárnap - érdekes új termékek a netről - 24. hét

wake-up-to-sunday-fun-day-graphic.jpgMa egy kicsit alkatrészezni fogunk, mert már a múlt héten is kellett volna, de a Mi Drone megbontotta a status quo antet, ezért elcsúsztak a dolgok. Tulajdonképpen ezek is új modellek, hiszen ebből rakjuk össze őket. Aki figyeli, mi most az aktuális, az láthatja, hogy kitört a racer forradalom, mindenre rá van írva hogy racer, pro, for fpv racing, stb., mert most ez a menő. Ami még nagyon pörög most, azok a motorok, egyre nagyobb RPM, kisebb, de sokágú propellerek és iszonyatos áramfelvétel.

Tovább
Címkék: vv, Hawkeye, DYS, Emax, Sunnysky, Gemfan

Propellerek - a láthatatlan misztérium

nerd-hat.gif

FRISSÍTVE: 2016.06.12

A propeller a szegény kistestvér a többi alkatrész mellett. Mindenki tudja, hogy van, de senki nem szokott foglalkozni vele. Elvétve hallok olyat, hogy valaki kérdez a propellerekkel kapcsolatban. Mindenki tudja, hogy van, de a legtöbben azt kérdezik: milyen színben lehet megvenni? Esetleg, hogy mekkora a mérete? És nagyjából itt véget is ér a történet. Mindenki megveszi a legolcsóbb sz*rt, aztán repked, nagyjából addig, amíg egyszer szét nem csapja a motor a levegőben és le nem zuhan. Vagy pl. akkor amikor a gép elhúz valamelyik irányba és repülhetetlen lesz. Pedig a propellerek megalkotása tudomány, az aerodinamika egyik csúcsa és egyáltalán nem lebecsülendő alkatrész.

Tovább

Építési napló 2, Stage 1.1 - Carbon van a hold

mark_ii.jpgVéget ért az Ogre Mark I. projekt. Nem mondhatnám, hogy nagyon kiadta a gép, annak ellenére, hogy hardveresen nem volt gond, az alkatrészek minősége is elfogadható volt, illetve én is hozzátettem néhány apróbb dolgot, mint pl. a LED szalagok vagy a fa merevítés. A szoftveres résszel viszont nem igazán tudtam megbirkózni, aminek az oka egyrészt a türelem hiánya, másrészt az elképesztően jó idő volt. Sajnáltam volna egy mező közepén órákon át egy laptoppal az ölemben ülni és paramétereket állítgatni, "ó mily csodás teazsúr". Mire végre sikerült "valamennyire" belőni a PID-eket, addigra valami mágikus napkitörés eltörölte a beállításokat a vezérlőről, szóval nem volt nagy humorom újra előröl kezdeni az egészet. Persze ez nem azt jelenti, hogy sosem fogom megtenni, csak kell valami egyéb idegnyugtató tevékenység, amivel el lehet bíbelődni, szóval elkezdtem az Ogre Mark II. megépítését.

Tovább
süti beállítások módosítása