Mit, honnan vegyünk V. - tapasztalataim fél év után
Ezt is megéltem, elköltöttem egy valagnyi pénzt, vásároltam egy csomó helyről és leszűrtem tonnányi tapasztalatot. Volt sok pozitív és néhány negatív dolog is, de összességében egyáltalán nem bántam meg, hogy elkezdtem a dolgokat neten rendelgetni, különösen azért nem, mert RENGETEGET lehet spórolni. Lapozás után rövid kis beszámoló arról, hogy nekem melyik webshopokkal volt szerencsém és mennyi pofont kaptam üzletelés közben.
Alapvetően itt most azt a bevezetőt kellene olvasnotok, amiben azt ecsetelem, milyen fasza is a Radiolink AT9-es távirányító, amit az Eachine EC250-hez kaptam és hogy ez az egész mekkora vétel volt kb. 60.000 Ft-ért. Pont ezt fejtegettem a 
Végre megérkezett, már nagyon vártam, hogy befusson az
Ma elég nagy vegyes felvágottat hoztam nektek. Nem csak drónokról lesz szó, hanem két alkatrészről is, de azt gondolom aki építeni akar valaha is, annak hasznosak lehetnek az alábbi információk. Csapjunk is bele, hiszen nyakunkon a vasárnap:D
A Cheerson CX-10 egy majdnem pocket kopter és bár nem fér be a saját távirányítójába, azért a világ legkisebb kopterei között tartják számon. Ilyen értelemben egy fajta űrt kívánok vele betölteni a blogon, hiszen bőszen szoktuk ajánlgatni, mégsem volt róla elemzés, eddig. Az mindenesetre érdekes, hogy ebben az 5000 Ft körüli kategóriában a gyártók hogyan oldják meg a spórolást, mert annyira pici a mozgástér, hogy az elképesztő. Az viszont biztos, hogy aki egy 20 forintos méretnél alig nagyobb gépet keres, annak a Cheerson CX-10 tökéletes választás lehet.
Képzeljétek, az történt, hogy kifogytunk a populáris anyagokból. Nem kicsit, nagyon. Persze nem akarunk most lelépni vagy ilyesmi, csak erőt gyűjtünk egy újabb rohamra, mint Mao annak idején a Nagy Ugráshoz. Tulajdonképpen csak arról van szó, hogy elfogytak az felhalmozott anyagok, ami 120 bejegyzés esetén azért nem csoda (viszont így nekünk van most a legtöbb ebben a témában, hehe). Ráadásul az idő is pocsék, úgy jártunk mint Malacka a Micimackóban: "csak esett, esett és esett". Persze tudom, hogy vannak kétéltű multikopterek is, vagy maximum átállunk az RC hajó modellekre:D Mivel nem akarom lejjebb adni a színvonalat és semmitmondó hírekkel (MAJDNEM ráesett a síelőre a drón (persze igazából nem, de MAJDNEM)) vagy itt egy újabb cuki cicás nyáladzós videó, JA ÉS A HÁTTÉRBEN 2:14-nél ELSUHAN EGY DRÓN jellegű videókkal feltölteni az oldalt, ezért most rápihenünk arra, ami jön...Hogy mi az? Megnyomod, megtudod.
Először is kaptok, egy pusztítóan szörnyűséges gifet, hátha elűzi a rossz időt (igen, megint esik), illetve néhány érdekes gépet. Mivel nomen est omem (vásár vasárnap), én is vettem ma egy gépet, de legyen meglepi, mi az. A mai delikvensek között van két széles réteget érintő modell, még pedig a Syma ez évi low-budget modelljei kerültek felfrissítésre. A harmadik gép tulajdonképpen kilóg egy kicsit a másik kettő (6-7?) gép közül, hiszen a mostani racer irányultságomat tükrözi, ami nem csak pusztán egy gép, hanem maga egy cég is. De most őszintén, nem jó név az hogy Miniquadbros?:D Már ezért megérte betenni a blogra, azt pedig mondanom sem kell, hogy minőségi cuccokat állítanak elő.
Végre aktualitását nyerte az FPV, mivel megvettem az Emax Nighthawkot, ami tartalmazza a komplett sort (kivéve a végmegjelenítő berendezést), ezért most belecsapunk a lecsóba. Rengetegen kérdeztek az FPV-vel kapcsolatban, hogyan működik, milyet vegyenek stb. de ez egy meglehetősen bonyolult téma, tehát várható néhány cikk, pont úgy ahogy azt a távirányítók kapcsán is tettük, szóval mindenki sorozatra készüljön. Let's get it to rumble.