FRISSÍTVE: 2016.06.12

A propeller a szegény kistestvér a többi alkatrész mellett. Mindenki tudja, hogy van, de senki nem szokott foglalkozni vele. Elvétve hallok olyat, hogy valaki kérdez a propellerekkel kapcsolatban. Mindenki tudja, hogy van, de a legtöbben azt kérdezik: milyen színben lehet megvenni? Esetleg, hogy mekkora a mérete? És nagyjából itt véget is ér a történet. Mindenki megveszi a legolcsóbb sz*rt, aztán repked, nagyjából addig, amíg egyszer szét nem csapja a motor a levegőben és le nem zuhan. Vagy pl. akkor amikor a gép elhúz valamelyik irányba és repülhetetlen lesz. Pedig a propellerek megalkotása tudomány, az aerodinamika egyik csúcsa és egyáltalán nem lebecsülendő alkatrész.

Véget ért az Ogre Mark I. projekt. Nem mondhatnám, hogy nagyon kiadta a gép, annak ellenére, hogy hardveresen nem volt gond, az alkatrészek minősége is elfogadható volt, illetve én is hozzátettem néhány apróbb dolgot, mint pl. a LED szalagok vagy a fa merevítés. A szoftveres résszel viszont nem igazán tudtam megbirkózni, aminek az oka egyrészt a türelem hiánya, másrészt az elképesztően jó idő volt. Sajnáltam volna egy mező közepén órákon át egy laptoppal az ölemben ülni és paramétereket állítgatni, "ó mily csodás teazsúr". Mire végre sikerült "valamennyire" belőni a PID-eket, addigra valami mágikus napkitörés eltörölte a beállításokat a vezérlőről, szóval nem volt nagy humorom újra előröl kezdeni az egészet. Persze ez nem azt jelenti, hogy sosem fogom megtenni, csak kell valami egyéb idegnyugtató tevékenység, amivel el lehet bíbelődni, szóval elkezdtem az Ogre Mark II. megépítését.

Itt volt már az ideje, hogy egy újabb Vásár Vasárnapot rittyentsek össze. A múlt héten a Xiaomi drón szorította ki a többieket, de most hagyunk teret a konkurenciának is. Amiért érdekes a mostani összeállítás, az a DJI támogatása egy másik gyártó kapcsán (én nem nagyon emlékszem ilyesmire, ezért is meglepő), illetve a CES 2016 cikkek kapcsán már olvashattatok az Autel Roboticsról, aminek végre megjelentek a drónjai, most már beárazva. Persze az ő esetükben is egy kicsit késő a dolog, hiszen a Xiaomi drón és a DJI Phantom 3 Standard mindenkit a földbe döngöl, de hagyjunk másokat is próbálkozni. A másik két modell pedig a konzumer kategóriába érkezett, az egyik a végtelen +1 modellt gyártó JJRC (tudja valaki, hogy a JJRC-nek hány modellje van egyáltalán? Szerintem maga a gyártó sem). a másik pedig az angolszász kultúrkörben kimondhatatlan nevű HJW.

Azt hittétek, hogy ha összedobáljuk az alkatrészeket, már kész is a gép? Ó, ez hiú ábránd és örök hiba, hiszen a gép lelke nem a hardverben lakozik. Az áram őszinte, oda megy, ahova kötöd, ott ráz, ahová nyúlsz, ha értesz hozzá (én pl. nem:D) akkor méréssel még diagnosztizálni is lehet a problémákat. Persze van néhány nehezítő körülmény, de hardver sosem hazudik, mindig ad jeleket, igaz néha füst formájában. Ellenben a szoftver, Dante poklának különböző mélységeit tartalmazza, rettenetes mennyiségű kínnal és különböző szívásfaktorokkal. Ezt fejeljük meg a "világ legstabilabb operációs rendszerének" a sajátosságaival, a különböző konfigurációs rendszerek - mert olyan jól sikerült összeválogatnom, hogy Emax=baseflight, Ogre=cleanflight, Falcon=Librepilot mindegyik különbözik - beépített szívásaival, az eltérő ESC firmwarekkel. Akkora szivornya az egész, hogy az ember már szinte vágyik rá nem? Hát nem...

Kb. 1.5 hónapja mutatták be a DJI Phantom legújabb verzióját, a 4-est, amit óriási hype előzött meg (és tulajdonképpen még mindig tart). Azóta persze néhányan rájöttek már, hogy az ami csokis palacsintának néz ki, nem feltétlenül azt a tölteléket tartalmazza, amire először gondoltunk. Persze az idei crash compilationokban előkelő helyet kapó Phantom 4 hírét jelentős mennyiségű user error öregbítette, pl. hogy a gép hátulján nincsenek tárgyelkerülő szenzorok, amelyet egyeseknek nehezen sikerült feldolgozniuk. Ez a tény pedig sok esetben meghaladta a felhasználók szellemi képességeit, míg a fenyőfák sűrű tűlevél lombozata pedig a Phantom szoftverének bizonyult túl rágós falatnak. Ezeket a sorokat azért írtam most ide, hogy kicsit lecsökkentsem azt a hatást, amit a Mi márka új quadkoptere, a Mi Drone megjelenése okozott. Hátrébb hát az agarakkal, szedjük össze az állunkat a földről és nézzük meg, mi is a valóság.

Az Ogre building log V1-V2 projektemben - amiben minden sz*rt összevásároltam már a DJI F330 átépítéséhez - vettem ugye két vázat, amiről már biztosan olvastatok, ez volt a Naplóbejegyzés XIII. Igen ám de elkövettem egy igen láma hibát, még pedig nem vettem észre a nagy piros betűkkel kiírt feliratot, még pedig hogy a leszálló lábakat nem mellékelnek, az egyébként nagyon olcsón megvásárolt vázhoz. 

Amikor valaki belejön egy kicsit jobban a hobbyba, hirtelen azt veszi észre, hogy rengeteg motyó halmozódott fel. Ezen dolgok mozgatása sokszor nem kis kihívást jelent, különösen akkor, hogy ha a terepre vitel az adott tárgy esetében nélkülözhetetlen, ilyen tipikusan az akkumulátor. Aki ismeri a Maslow piramist, azt tudja, hogy a szükségletek kielégítésének van egy bizonyos sorrendje az ember esetében, nem különbözik ez a repülésben sem. Ha visszakanyarodunk az analógiára, akkor az akkumulátor a piramis valamelyik nagyon alacsony szintjén helyezkedik el, tehát KI KELL VINNÜNK a terepre, különben nem tudunk repülni. Igen ám, csak ha már kimegyünk repülni, akkor elég sok akkumulátort ki kellene vinnünk hogy kompenzálja az utazásra fordított időt. A "több" akkumulátor feltöltése viszont egyre több időt igényel, ami viszont hátráltatja a terepre való kijutást, körbe zárva az ördögi kört, de azért mi ezt ma megpróbáljuk feloldani.

A névadó természetesen a váz. A DJI alapvetően a vázméret alapján szokta paraméterezni a gépeit, tehát ha látunk egy számot a névben, az jó eséllyel a motorok közötti távolságot fogja jelenteni, pl. az S1000 1000mm széles, a Flamewheel 330 pedig 330 mm motortól motorig mért távolságot takar. Az, hogy mit teszünk rá, már egy másik kérdés. A DJI egyébként régebben (2012-től?) ARF verzióban árulta a kitet, nem pedig simán vázként, hogy mi volt benne, azt az alábbi linken találjátok. A műszaki paraméterei a sorozatnak egyébként ezen a linken olvashatóak. 

Ha valakit szépfiúnak választanék a 9 gépből, amelyet az első cikkben felsoroltam, akkor az tuti a Xiro(Zero) Explorer (Xplorer) lenne. Igen, nem őrültem meg, tényleg ennyi néven lehet rátalálni a quadkopterre, ami a lényeg, bármi is a neve, a Zerotech nevű cég gyártja. Az oldal pedig a Xirodrone.com, amelyet keresnünk kell. Amikor az első körben megnéztem a 9 versenyzőt, azt mondtam: hú de jól néz ki ez a Zero Explorer. Na de vajon jó is? A külcsín rothadó belsőt vagy szuper technikát takar? Lapozz és megtudod.

Az eddig nagy népszerűségnek örvendő (itt ezt kell mondani ugye? Persze ezt nem tudja senki megerősíteni, de pl. az autógyártók is mindig ilyeneket kamuznak:D) cikksorozat következő részét olvashatjátok, amelyet ez a csúnya DJI kinyírt. Amióta 500$-ért lehet Phantom 3-mat kapni, vége az 500 dollár körüli kompakt kamera platformok piacának. Vagy csak sokkal olcsóbban lehet kapni ilyen gépeket - XK Detect X 380 és Cheerson CX -20 - vagy el sem lehet adni mást, csak a Phantom 3-mat. Ebbe a halálcsapdába esett bele az Upair Chase és a Cheerson CX -22 is, sok másik modellel egyetemben. Nos ezt a sallert nem nagyon tudták levenni a gyártók és mint ahogy a bokszban is, a K.O. itt is véget vetett a meccsüknek.